Akkora isten vagyok! Sehogyan sem találtam meg a neten az 1964-es Hamletet, amit meg kell néznem, így aztán kimásoltam valahonnan dánul, hogy Hamlet, és meglett! Háh! Eddig büszkén jelentem, hogy majdnem az összes filmet megtaláltam abból a kábé 60-ból, amit eddig meg kellett néznem. És anya pedig kinyomtatta az összes eddigi írásomat, amik valamilyen szinten vállalhatóak, szóval a Ryant, a Mezítlábat, a Völgyet, az Aydent, és a Boniface-ből azt a 130 oldalt, ami már megvan. Több is megvan, de az a laptopomon van, és az meg sajnálatos módon indokolatlanul elromlott. Remélem, hogy a Boniface nem sérült meg benne, mert akkor nagyon fogok sírni, ha igen, mert most írtam bele nem régiben igazán jó dolgokat, amiket semmiképp nem szeretnék újra megírni, mert akkor már nem lenne ennyire jó. És hogy miért nincs elmentve egyetlen pendrive-ra sem? Mert a múltkor is azért tűnt el belőle 4 fejezet, mert a csodálatos, szintén beszaró pendrive-on volt.
Már néhány nappal korábban is akartam blogolni, de nem jött össze, mert a blogger úgy döntött, hogy nem léphetek be, de most beengedett. Fura, mert ilyesmit még soha nem csinált.
Nos, annyit akartam az előző értekezésből kihozni, hogy a Boniface-t a múltkor olvastam vissza, de az első fejezeteket nem, mert azokat nem tartottam túl érdekesnek, és erre tessék, most, hogy így kinyomtatva elém került, mily szó szökken be szemem kerítésén?! Azt kell látnom, hogy én ilyesmiket írtam, hogy "A lábaim közé pillantok. Gondolhattam volna, hiszen Charlotte-tal álmodtam." Meg hogy "reggeli problémáim". Mármint hogy ezt egy férfi meséli. Ez mi a szar?! Én mikor írtam ilyen roppant gusztustalan dolgokat, vagy ezeket miért tartottam fontosnak megjegyezni egy műben? Ezeket az első fejezeteket még durván egy éve írtam, és nem emlékeztem ezekre. Már megint valami révületbe estem? Mert csomószor van olyan, hogy egy nap múlva is csodálkozom mondatokon, amiket előző nap írtam, és kitörlöm őket. Szóval most, óvatlan módon nem olvastam ezeket vissza, és ilyen obszcén dolgokat írtam én magam, és most az egész családom ezt olvashatja. Nem lesz nekik elég megemészteni, hogy férfi-szemszögből írok, még ez is.
Egyébként a csodálatos Emma Donoghue-tól olvasom A Szoba című könyvet. Ő írta A cafkát is, ami nekem évek óta az egyik legjobb és leghitelesebbnek tűnő könyv volt, amit olvastam, ezért kértem a névnapomra tőle A Szobát, mert asszem több műve még nem jelent meg magyarul, és ez is nagyon tetszik. Azért élvezem, mert ugye például A cafka Londonban játszódik... régen, most nem emlékszem pontosan, mikor, megtörtént eseményeken alapul, és hát gyönyörűen van leírva, A Szoba pedig napjainkban játszódik, szerintem Amerikában, és egy egészen más, de legalább annyira provokatív témát feszeget. És én azt gondoltam, hogy minden normális írónak nagyjából ugyanabban a korban játszódik az összes könyve, hasonló témákkal vagy hasonló a műfaj, ezért én nem is számítok írónak, mert én meg össze-vissza írok mindent, de neki is két egymástól ennyire elütő könyve is van, szóval ez megnyugtat.
Megyek tanulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése