le notti di cabiria

Most tekintettem meg a modernizmusos órámra a Cabiria éjszakáit, és nagyon tetszett! Cabiria egy utcalány, aki, amikor kimentették a folyóból, még egyáltalán nem tetszett, de utána ő lett a szememben az egyik legszerethetőbb és legeredetibb karakter, akit valaha láttam filmben. De annyira szomorú lettem a végén... Ez a film nem is estére való lett volna, hanem valami olyan napra, amikor van időm egész nap gondolkodni rajta. De milyen jó volt már ez a színésznő! Mindjárt meg is nézem, hogy ki az.

Most igen radikális lépésre készülök a Boniface-ben, és egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogom ezt leírni, aztán pedig hogyan tovább. De majd hagyom magam sodródni az eseményekkel, tegnap is azt csináltam, elkezdtem írni, és nem is emlékszem, mit írtam, nem is volt megerőltető, mert íratja magát. Most, hogy már megvannak a fejemben a történet alapjai nagy vonalakban, csak annyit kell tennem, hogy azt követem, de ha más irányt vesz, az sem baj, úgyhogy az a szabály, hogy nincs szabály. És ennek fényében majd szép lassan megírja magát.

Éppen a Schlegel-töredékeket olvasom esztétikára, amik meglepően szórakoztatónak tűntek eleinte, legalábbis az első 110 darab, de miért van belőlük több, mint 400? Ráadásul egyre hosszabbak, először még csak egy-egy mondat volt mindegyik, most meg már két oldalasak.

már megint Boniface- ez hosszú lesz

Éppen a Szoba kilátássalt tekintem meg a Film és tárművészetei órámra, és azt jelentette be az ember, hogy ez egy kedves barátja, Miss Helen Laverstone villája, én pedig el voltam bambulva, és vissza kellett tekernem, mert azt hittem, azt mondja, hogy Miss Helena Eaglestone villája, ahogyan az egyik szereplőmet hívják a Boniface-ben. De tévedtem, pedig nagyon vicces és bosszantó lett volna.

Egyébként ma egész úton hazafelé azon gondolkodám, hogy a Boniface-t hogyan is kellene filmre vinni, mármint ha valaki ilyesmit ajánlana nekem, persze nem én csinálnám az egészet, de hogyan fognék hozzá. Az is eszembe ötlött, hogy milyen szuper HBO-s sorozatot lehetne belőle csinálni.
 Nem tudom, hogy a kort jól határoztam-e meg, mert az elején, ha jól emlékszem, azt írtam, hogy 1699, mert olyan ruhákat akartam hogy beleképzeljenek, mint amilyet például a Botrányos viszonyok könyvben hordanak, vagy a Marie Antoinette-ben, vagy a Rajzoló szerződésében, és asszem, az ez az időszak, csakhogy én nem akartam, hogy olyan óriás fehér rizsporos paróka legyen a szereplőimen, hanem a saját hajukat akarom. Nem tudom, hogy ilyen korszak létezett-e, amikor ilyen ruhákat hordtak, de a saját hajukat, vagy legalább a saját hajszínüket, mint mondjuk a Hercegnőben. Szóval egyszerűen annyira az jár a fejemben, hogy ezt valakinek muszáj megfilmesítenie, méghozzá jól! De erre körülbelül nulla százalék az esély. Még persze nincsen kész, de nemrég olvastam vissza az egészet, és fogalmam sem volt, hogy ennyire jó.
 A másik meg, hogy nem is merem senkinek odaadni elolvasásra, mármint olyannak, aki mondana róla egy nem-elfogult véleményt (ez alatt természetesen nem feltétlenül negatív véleményt értek, mert attól meg rohadtul elkeserednék), mert félek,hogy hülyének néznének, amiért lány vagyok, ráadásul nem is leszbikus, és mégis egy férfi érzéseit írtam le, és elég részletesen. Meg attól is rettegek, hogy valaki azt mondja, hogy az eddigi írásaim sokkal jobbak, ez meg csak olyan limonádé, mert vámpíros meg szerelmes, de ez egyáltalán nem így van. Ebben a könyvben van a legtöbb... belőlem, vagy nem, ez így hülyeség, de az összes gonosz belső gondolatom, a gonosz-énem, meg minden magabiztosság, ami lenni szeretnék, az Boniface, és nagyon fontos volt, hogy ezeket kiírjam magamból. És elég hihetetlen, hogy az egész egy álomból született, de tényleg igaz, és az volt életem legjobb hangulatú, legfilmesebb álma, pedig ugye rossz dolog történt benne. Nagyon bizonytalan vagyok az egésszel kapcsolatban, pedig ennyire jó megszólalásokat, belső monológokat, és ennyire fejlett karakterábrázolást és-kidolgozást semelyik könyvemben nem műveltem még, mint ebben. De félek, hogy ezt senki nem venné észre, hanem mindenki azt mondaná, hogy ez ilyen tucat. Olyan dolgok is vannak benne, amikre nem is emlékszem, hogy leírtam, és ez megint az, hogy kábé nemnormálisan beleélem magam, és magamon kívül írom, ami elég félelmetes, de annál jobb egy könyvem, minél inkább ilyen.
Úgy érzem valamiért, hogy ez a könyv tényleg arra születik, hogy nagyon sikeres legyen, de valaki másnak kellett volna megírnia, nem nekem, hanem valaki olyannak, aki már ismert, és el tudja adni. Na mindegy, legalább most már leírtam a gondolataimat ezzel kapcsolatban.

Constantina Rebeka

MEGSZÜLETETT A HUGIIIIM!!! Nagyon cuki!!! Iiimádom!

psycho

Jézus, ez a psycho végig tök unalmas volt, egyáltalán nem olyan, mint amilyenre számítottam, de a végén teljes mértékben halálra rémültem, és amikor megfordult az anyja, meg amikor Norman előjött a női ruhában, aztán meg az anyja hangján köszönte meg a plédet és elmondta azt a monológot, meg ahogy vigyorgott a végén, az rohadtul felkavaró volt. Mondjuk az előtte lévő száz percet végiguntam, de az utolsó öt az egészet bepótolta.

A pattogatott kukorica-Psycho kombó valamennyire elmulasztotta a fejfájásomat, de közben elkezdtem nézni Az ajtót is, amit most olvasok könyvben. Én soha nem láttam még ennyire igényes és normális magyar filmet, nagyon meglepő élmény. De most csak addig fogom nézni, ahol éppen a könyvben tartok, mert biztosan ilyen hatalmas csavar lesz benne, mint a többi Szabó Magda könyvben, úgyhogy nem lövöm le a poént. Jaj, ez a film most új reményt ad nekem, hogy mi is tudunk jó filmet csinálni, csak nem értem, hogy ennek miért nincsen akkora közönsége, mint mondjuk a Sas Tamás remekműveknek, amiket nem lehet megnézni se, annyira borzalmasak, de azért a többség nagyon jól elszórakozik rajtuk.

Rosszul indult ez a nap, de most már tök jó lett, csak még jobb lehetne, ha nem fájna ennyire a fejem. Kifestettük tegnap és ma az új lakást, végül is szerintem szép lesz, csak annyira még nem látszott, mert nem volt teljesen megszáradva. Réka volt itt nálam az imént, most ment el, és remek kedvem kerekedett a kedves jelenlététől. Meg kéne próbálnom a bejegyzéseimet ilyen kecske-nyelven írni, hogy csak e-betű van bennük, legalább lenne valami érdekes a blogomon.

Most valamiért a füstölő illatától nagyon karácsonyi hangulatom lett (pedig karácsonykor nem is szoktunk füstölőt gyújtani), úgyhogy ennek örömére aranyszínűre festettem a körmöm, de nem aranyaranyra, hanem olyan rézszínű karácsonyi aranyra. Ugye, milyen izgalmas témákat boncolgatok itt?

Hát ez nagyon érdekes, hogy amikor a múltkor bekapcsolta anya a tévét, akkor a lovagregény ment, most meg bemondják, hogy kihagyhatatlan legenda hísz ledzsörrel lovagregény az éjikszenn műsorán. Emberek! Senki nem hagyta ki! Százhúszezer éves film, amit évente legalább háromszor lead minden csatorna. Szálljunk már le róla!
Igazán nem tudom, miért tartom ezt fontosnak közölni, de annak tartom.

the stepfather&in dreams

Ismét megnéztem a heti kötelező pszichothriller adagomat, igaz, most nem vagyok annyira elégedett, mint a múlthetiekkel, mert akkor a One Hour Photo és a Mientras Dormites is csodálatos volt. Most A mostohaapát és a Gyilkos álmokat kellett megnézni, az első az nem volt gáz, de annyira nagyon átütő se, csak nagyon tetszett benne a főszereplő lány, de egyébként nekem kicsit túlságosan egyszerű volt a cselekmény, meg egyáltalán nem derült ki a végén sem, hogy miért volt ilyen megszállott szerencsétlen ember. A Gyilkos álmokat viszont elég durván végigszenvedtem, mert nagyon megrázó volt egy csomó helyen, de teljesen felesleges módon, a történetnek se füle, se farka, tehát ez a nagyon erőltetett csináljunk-izgi-filmet-dolog, de azta! Rober Downey Junior zseniális volt őrült-szerepben! Még ezt a borzasztó filmet is képes volt felhúzni, én eddig csak vígjátékokban meg akciófilmekben láttam. Nagyon jól játszotta. És kétszer egyébként annyira megijedtem, hogy hatalmasat ugrottam, egyszer akkor, amikor Vivian megfogta Claire lábát, egyszer meg akkor, amikor Claire (vagyis gondolom, hogy ő) kinyúlt a tükörből. Ezektől függetlenül borzalmas volt ez a film, de nagyon örülök, hogy láthattam ilyen szerepben is Robert Downey Juniort. Most pedig megnézek valami ötvenesévek-beli fekete-fehér filmet, hogy ezeket a megrázkódtatásokat kiheverjem.
Amúgy pedig nálam aludt Laura, és nagyon örültem, hogy találkozhattam vele!

in dreams

De miért kell azért a nőnek levágni a haját, mert beütötte a fejét? Nem leborotválták, hanem csak egy picit levágták. Ezt meg nem érthetem. Rájöttem, hogy nem tudok egymás után szünet nélkül két filmet megnézni, pedig most lenne lehetőségem a kötelezőkre, mégis folyamatosan elkalandozok. Pedig még csak nem is unalmasak.

entracte

Az entracte nem idegesített annyira, mint a többi francia szürrealista dadaista rövidfilm, mert ennek legalább viszonylag vidám zenéje volt, és tényleg ritmusra történnek benne a dolgok, meg volt benne tényleg érdekes jelenet is. Azonban továbbra is fenntartom, hogy ilyet én is bármikor tudnék csinálni, és biztos, hogy senki nem ismerné el, hogy ez most mekkora egy csodálatos dadaista alkotás. És felfedeztem, hogy az entractban benne van a régi budapesti fahullámvasút, ami ezer százalék, hogy az, vagy máshol is van egy teljesen ugyanilyen modell.

the big sleep

Most nézem a The big sleep című film noirt, és rájöttem, hogy én Joant (a boniface-ből) folyamatosan úgy képzeltem el, mint amilyen ebben Vivian, akit Lauren Baccal játszik. Annyira szép és eredeti. Egyszer, még mielőtt elkezdtem volna írni a Boniface-t, láttam egy újságban egy nőről egy képet, aki pont így nézett ki, de nem volt odaírva, hogy kicsoda. Ennek a felfedezésnek most nagyon-nagyon örülök.
Egyébként ez egy meglepően szórakoztató film, ezeken például tök jót nevettem:

- Még nem reggeliztem.
- Gyere ide, vagy a sitten reggelizel.
- Inkább itthon eszem. Ismerem a főztjüket.

... na jó, a másikra nem emlékszem, de nem gondoltam volna, hogy egy fekete-fehér detektíves filmben két dolog is lesz, amin nevetek.

ballet mecanique

Megőrülök a francia dadaista rövidfilmektől! Mi a szar értelme van annak, hogy 8 percen keresztül (illetve 16, mert hálistennek 2 részes) azt nézem, ahogy egy öregasszony cipel fel valamit a lépcsőn, meg egy feketére festett száj összecsukódik aztán mosolyog? És ezek folyamatosan ismétlődnek egymás után. Azt hiszem, ez teljes mértékben meghaladja az én értelmemet, nem szégyenlem bevallani. De inkább haladja is meg, minthogy ilyen gondolataim legyenek, mint ezek a képkockák. A köztes időben pedig mindenféle gépeknek a mozgását mutatja be, vagy éppen nem is tudjuk összerakni, amit látunk. És ez még csak a ballet mecanique, és ezen kívül még van vagy öt ilyen, amit meg kell néznem.

Majdnem egy órája szórakoztatom magam Mondik Noémi rajzaival. Ííímádom, főleg, hogy eddig akárkinek beszéltem a mexikói axolotlokról, senki sem tudta, hogy mi az, neki pedig rengeteg képén szerepelnek.

one our photo & sleep tight

Az egyik dolog, amiről írni szerettem volna, az, hogy voltam moziban ismét, és megtekintettem a Démonok között című filmet, ami igencsak beszaratós volt, ott, a moziban, méghozzá annyira, hogy csomószor nem mertem odanézni, de annyira azért mondjuk mégsem, mint például a Paranormális jelenségek, mert azután meg aludni sem bírtam és másra gondolni sem, ezt meg megnéztem, majd fél óra múlva el is felejtettem. Jó, utána még rákerestem a neten, hogy melyik része is alapult igaz történeten, de ennyi. Na mindegy, azért így egyszer megnézni és jól megijedni jó volt, egyébként meg az összes ilyesfajta horror és thriller mixe volt: A rítus, Paranormális jelenségek, Grave encounters, A fekete ruhás nő, A kör, The haunting in Connecticut, The Amityville horror, szóval mindenből volt benne egy kicsi, de azért tetszett. Voltak benne nagyon ijesztő részek, amiket úgy tényleg eltaláltak, és kirázott a hideg.
A másik, hogy a pszichothrilleres órámra most kellett megnéznem a Sötétkamrát és az Amíg alszolt. A sötétkamra minden elvárásomat felülmúlta, szuper volt, és Robin Williams egyszerűen zseniális. Szégyenkezve vallom be magamnak is, róla jutott eszembe, hogy még mindig nem láttam a Holt költők társaságát, pedig arra igazán kíváncsi vagyok. Tehát jó volt a film, csak nagyon sajnáltam benne őt, mert nem is akart semmi rosszat, csak egy kicsikét őrült volt, azért, mert nem szerette senki, amit semmivel nem érdemelt ki, mert mindenkivel rendes volt, csak talán egy kissé túl közvetlen. Jó, lehet, ha velem kezdett volna igy beszélgetni, mint ott azokkal, akiknek előhívta a fotóit, akkor később messzire elkerültem volna, de lehet, hogy életben is megsajnáltam volna. Engem egyébként Robbin Williams mindig a szemüveges nagymamámra emlékeztet, mármint nekem így személyiségre meg kinézetre is olyan, mintha ő lenne férfiban. Vagyis olyannak képzelem el a személyiségét.
Most kezdtem el nézni az Amíg alszolt, ami spanyolul van, angol felirattal, szóval most a nem létező spanyol tudásomat is fejleszthetem, egy szót már értettem is belőle, a motivationt. Na jó, nem fárasztom magam és másokat, inkább nézem, mert több, mint száz perc.