Nagyon mérges vagyok a gossip girl alkotóira, hogy anno ördögnek öltöztették Chuck Basst a jelmezbálon. Jó, más nem nagyon jöhetett volna szóba, de most mit kezdjek Boniface-szel az én jelmezbálomon? Semmit, jobb híján, mert ő is mindenképpen ördög lesz, csak kell neki valami nagyon elegáns ruha, és másféle maszk.

Borzalmasan érzem magam az összes szerelmes és csókos jelenet írása közben, egyszerűen annyira nyálas nekem mind! Úgy félek, hogy én sem tudok normálisan megírni egy ilyen jelenetet anélkül, hogy ne csöpögjön. Remélem, olvasó szemével nem olyan borzalmas, mint ahogy én látom, de hát a Boniface-ből igazán nem hagyhatom ki, hiszen valahol erre épül, és örülök, mert úgy érzem, hogy Boniface meg is tartja a személyiségét még eközben is, tehát nem lesz olyan ki nyápic, de akkor is. És a csókra különben tényleg nem létezik semmi más szó? Mert ez egy borzasztó szó. Könyvekben bírok szerelmes jeleneteket olvasni, de ami olyan nagyon nyálas, azt nem, és úgy tisztelem azokat az írókat, akik ezt jól meg tudják írni. Én egyszerűen... zavarban vagyok tőle, és nem is érzem jónak, de hát most nem hiányozhat minden könyvemből. Na mindegy, hajrá nekem.

Milyen borzasztó idegesítőek lehetnek az írásaimban a - valamilyen szinten felesleges - macskás részek azok számára, akik nem szeretik a macskákat. És miért van mindig minden főszereplőmnek macskája? Úgy látszik, enélkül képtelen vagyok írni.

Lucaparlament, Noémiparlament

Tegnap Szebinek ráesett a fejére egy vascső, és felszakadt a homloka, ami egyáltalán nem volt olyan vészes, amilyennek tűnt, mert ugye elkezdett a fejéből ömleni a vér, meg minden, a főnöke még orvoshoz sem akarta elengedni, utána meg egyik kórházból a másikba küldözgettek minket, mert ő mondta, hogy nincs semmi baja, de az orvosok mondták, hogy a fejsérülés az sokkal rosszabb, mint amilyennek tűnik. Aztán az utolsó helyen tíz perc alatt bekerült (a honvéd kórházban 8 órát kellett volna várni arra, hogy megnézzék, hogy nincs-e agyrázkódása, és hogy össze kell-e varrni), ahol közölték, hogy nincs semmi baja. Azért persze fájt neki, és be is dagadt. Na mindegy, valamiért, ahogyan a kórházak és a magyarországi betegellátás felett dohogott, mondott valamit, de fogalmam sincs, hogy mit, csak hirtelen egy szótól beugrott, hogy hogyan folytassam a Boniface-t, mi legyen a vége, stb. Szóval megvilágosodtam. Szebi erre azt nyilatkozta, hogy akkor már megérte szétverni a fejét. Igazán jó érzés volt ihletet kapni újra, és persze megint olyan teljesen kézenfekvő és egyszerű lett volna az egészet kitalálni, mint máskor, de ha nem így hirtelen jutott volna eszembe az egész, hanem hosszas gondolkodással kiötlöttem volna, akkor megint olyan erőltetettnek tűnt volna számomra. (háromszor belenyúltam ugyanabba a táskámba ugyanabba a zsebbe egymás után,és nem volt ott az ájpodom, erre most megint belenyúlok ugyanúgy 10 perccel később, és ott van)
Ja, egyébként a csodálatos pókembert mindenki nézze meg 3D-ben, mert tényleg csóóódálatos. És eddig nagyon mérges voltam Emma Stone-ra, amiért szőkére festette a haját, de ez után a film után ííímááádom. Mondjuk eleve jó pont volt, hogy ő volt benne, mert nekem a pókember filmekben mindig is kriszten dánszttal volt a legnagyobb problémám, de most így visszatekintve rájöttem, hogy tobi magír, vagy mi a neve is egy fogyatékos, már elnézést. Igaz, hogy Emma nem is azt a karaktert játszotta, akit Kristen, hanem Gwen Stacyt, aki az eddigi pókember filmek közül csak a 3. részben tűnik fel, de mindegy, akkor is ezerszer jobb volt.
Na, itt vannak, amiket Noncsiék mondtak.

N: - Regi, azt a repülőt én rajzoltam neked.
Én: - Tudom.
N: - Tetszik neked az a repülő?
Én: - Igen, nagyon, azért is raktam ki.
N: - Akkor jó. Ezt az egyik osztálytársaméknál rajzoltam. ... Nagyon nagy szenvedéllyel rajzoltam ezt a repülőt, mert mindegyik filc kifogyóban volt, és nem tudtam, hogy mivel színezzem.

Én: - Hozok neked egy nagy csatot, ami ilyen szép hosszú hajba való.
N: - Hú, de jó!
L: - Az... bekapja a fejedet.

L: - Én nem szeretem a rántott húst.
Én: - Mióta?
L: - Nagyon régóta.
Én: - Noncsi, tényleg nem szereti?
N: - DE.
(én nagyon sajnálom, hogy senki nem hallotta  a hangsúlyokat)

N: - Mindennek van  egy parlamentje. Van levélparlament, van Noémiparlament; én oda szoktam járni. Néha a Lucaparlamentet is meg... meglátogatom.

L: - A Noéminek az Attila a szerelme.
N: - A Lucának meg egy bizonyos Tibike. ... Nem az apukánk.

Én: - De te még egy osztályba jársz az Attilával?
N: - Nem. Kimentek Kanadába.
Én: - De hát akkor már nem is volt a szerelmed, nem?
N: - De nagyon hiányzik.
Én: - Igen?
N: - Mindig azon gondolkodom, hogy ott van-e szerelme.
Én: - Biztos te is hiányzol neki.
N: - Meg ezen is gondolkodom.

Ő: - Noémi, mondjál 5 szót angolul.
Marcsi (a nagymamám): - GOOD MORNING!

N: - Luca, a madarat tudod!... Hát hogy van a dalban? Two little... Ezt te is tudod!
L: - Pítör.
N: - NEM! AZ A MADÁRNAK A NEVE!

N: - Luca nem tudja a színeket.
Én: - De tudja.
N: - Luca, milyen színű ez a zsírkréta?
L: - Fogalmam sincs.
Én. - Arany.
L: - Arany!
N: összeszorítja az arcomat, hogy csücsörítsen a szám. - Mert most mondta meg ez a szájas habzsolka.
Ez nem tudom, mi, de nagyon vicces volt.

N: a macskának. - Hedvig, te aljas disznó!

N: - Mi ennek a macskának a neve, Herkules?

N: - De én nem a Hedvignek mondtam, hogy aljas disznó, hanem a Lucának. Mert nem jutott eszembe a Hedvignek a neve, és a Luca meg megmondta, és azért mondtam, hogy Hedvig, hogy tényleg Hedvig, és a Lucának mondtam, hogy te aljas disznó. ... Mert nem jutott eszembe, hogy most mi a neve, Herkules, Héra, Hajnalka... Garfóna.
(az utolsó gondolom a Garfieldból jött)

Focicsapatokat csinálunk.Én és Noémi már előzőleg kitörtük egymás lábát, amikor külön csapatban voltunk, és megpróbáltuk megszerezni a labdát. Mondjuk az én futballtehetségemmel nem is csoda.
Én: - MI leszünk Noncsival a mankósok!
Ő: ránéz Lucára, aki Hedviget nyúzza. - Mi meg a... cicasimogatók! Ez egy nagyon kemény csapat.
L: - Mi legyünk inkább a Fábiánok.

L: kinyújtja ránk a nyelvét, miután Szebi gólt rúgott. - YES IT IS, MANKÓSOK!

N: - Köszi az állandó mellérúgást, Luca!

L: ötödször is kiáll a játékból.
Ő. - Most a Noémi lesz a Lucával, és akkor a Noéminek  nagyon fanyar sorsa lesz.

N: - De akkor nem kell ott állni, mint a cövet!
Nem elírtam, cövetet mondott.

N: meghúzott lábbal ül a kapuban, Luca vezeti a labdát. - Ez az, egyedül is sikerülni fog, Luca!... (felnéz) Úgy, mindjárt leszar a madár. Én csak itt üldögéltem, felnéztem, és láttam a madárnak a segglyukát.

Marcsi: hozza a kötést N. lábára. - Na, befáslizzam?
Én: - Igen, légy szíves.
L: megy Marcsi után.- Én is akarok dédelgetést!

Mesét nézünk.
Ő: - Csúnyán átverte.
N: - Kit?
Ő: - ... Egy filmet néztünk?

L: - Hedvig, te hánytad ide ezt a hányást?

Ő: - Mondott valamit a Hedvig?
L: - Igen.
Ő: - Na. Ezek szerint ma olyan beszédes kedvében van.

N: - Luca, te aljas gazember! Te gazfickó! Te megátalkodott, rátarti féreg!
L: - Hülye.


Én: belehajolok a kádba, hogy feltűzzem Luca haját. - Büdösek vagytok.
N: - Sajnos igen.


Ő: felemel egy hosszúnyelű kefét, és elkezdi sikálni őket. - Mindkettőt megsikálom. Nem lesz itt koszos, büdös gyerek.
L: - Aú, ez fáj!
Ő: - Kérdeztem?

N: összekeni habbal a fejét. - Nahát, ki jött el hozzátok? A télapó! Csak egyszer jön el egy évben!

Ennyi.

Ó, és a Báthory Erzsébet az nagyon jó volt, csak kicsit sem látszott, hogy körülbelül azért volt az alcíme A vámpírasszony, hogy többen megnézzék. Rengetegen voltunk a szabadtéri színpadnál, főleg hogy előtte, egy fél órával már mindenki bent volt az épületben, de még nem lehetett kiülni a helyekre, úgyhogy meg sem lehetett mozdulni. Nagyon tetszett, hogy mindenkinek különleges hangja volt benne, meg az egésznek a hangulata olyan jól meg volt csinálva. És nagyon messze ültünk, de szerintem attól függetlenül nekünk volt az egyik legjobb helyünk, mert előttünk pont nem volt széksor, így senki nem takart be. Jó, mondjuk amikor kettővel lejjebb a 300 kilós férfi nekiállt nyitogatni az esernyőjét, pedig addig is egyedül ő veszélyeztette a kilátásomat, akkor egy kicsit morcos lettem, de hálistennek tíz perc múlva becsukta. Mi Szebivel ki se nyitottuk a mienket, csak lent a földön, és arra használtuk, hogy melegítse a lábunkat. Előtte ugyanis mindenkit kiröhögtünk, mert hatalmas szatyrokkal jöttek, amik tele voltak télikabáttal meg takaróval, de ezek szerint tudtak valamit, mert mi szarrá fagytunk ott fent. De a darab kifogástalan volt.
És mindenki képzelje maga elé, hogy milyen fantasztikusan néztem ki, ugyanis rajtam volt az új zarás fekete nadrágom, aminek teljesen szűk a szára és alul arany szegecsek vannak rajta, és az a nagyon szép zöld selyemszerű felsőm, ami lezser, az egyik mellrésznél van egy kis zseb, és hátul a tarkómtól a hátam közepéig van egy arany cipzár fekete szegéllyel, és az a nagyon szép új aranycipellőm volt rajtam mindehhez. De annyira szép az a cipő! Mert nem olyan hülye csillogó arany, hanem ilyen krémszínűs inkább. Úgyhogy nagyon csinos voltam, csak majdnem megfagytam, meg Szebi is nagyon jól nézett ki, és persze ő vitt magának kabátot, amit meg is próbált átadni nekem, de akkor mindig közöltem vele nagy buzgón, hogy nem fázom, mert képes lett volna odaadni, és rajtam így is volt még egy fekete kardigán, de azt nem akartam, hogy ő pólóban ülje végig az egészet.

Jó napot! Éppen Szebinél vagyok, és majd délután megyek haza, de most éppen dolgozik, úgyhogy én meg blogolok. Valamiért itt sem tudok címet írni a bejegyzésemnek, de már kezdek belenyugodni a sorsomba. Az imént mostam hajat, aztán étkeztem az új cosmo átlapozása közben, most pedig egy takaróba csavarodva ölembe kaptam a billentyűzetet. Azon szoktunk Laurával háborogni, hogy mennyire borzalmas a cosmóban az, amikor egy nő azt írja, hogy ő kihallgatta 5 férfi beszélgetését, akik a legkülönbözőbb egyéniségek, mert mindig van szingli, nőcsábász meg nős, és mindig van olyan nevű, hogy Péter, meg olyan, hogy Jeromos, és mindig mindegyiknek másféle nő tetszik, valamint olyan kifejezésekkel élnek, amiket utoljára a magyar népmesékben olvastam, és véletlen sem káromkodnak. Ó, a múltkor azt mesélték el egymásnak, hogy ők mikor szoktak sírni, és hogy mennyire nem ciki, ha egy férfi sír. De kérdem én, miért is nem lehet ezeket normálisan egy cikkben leírni? És ezt ki hiszi el? Mert mindig úgy írja le a csaj, hogy ő a barátnőivel lazított valahol, ahol természetesen eszébe sem jutott dolgozni, de aztán hirtelen átkapcsolt cosmo-üzemmódba, amikor meghallotta ezt a beszélgetést, és az egészet rögzítette. Ezt miért kell ilyen kabátba csomagolni? És most olvasom az olvasói leveleknél, hogy valakinek "az a kedvencem, amikor a szerző kihallgatja a fiúk beszélgetéseit!". Hol élsz?!
Na jó, erről ennyit, különben az elmúlt napokról szerettem volna írni.
Noémi és Luca szerdán délután érkeztek meg, amikor is bősz twisterezésbe kezdtünk velük, aztán megtanítottam nekik, hogy hogy kell piroskakasozni. (most eszembe jutott, hogy megnézzem, hogy mikor indul idén az a magyar érettségi előkészítő az eltén, de képtelen vagyok eligazodni rajta)
Szóval utána a kertben játszottunk, Szebi pedig a kerti sütőben sütött nekünk pizzát, ami nagyon finom volt, csak sajnos az első szarrá égett. Aztán Luca elalvásával voltak problémák, mert kitalálta nekem, hogy ő nem hajlandó a földön aludni, így aztán ő egyedül fent aludt az emeletes ágyon (mi Noncsival lent a matracon, Szebi pedig a nappaliban a kanapén. igazán csúnya voltam, mert anyáék nem voltak otthon, és Szebi azért vett ki egy hét szabadságot, hogy kettesben legyünk, én erre 3 napra beszerveztem Noémiéket, de hát most már mindegy). Aztán reggel kiagitáltam őket a teraszra, hogy Szebi még tudjon egy kicsit aludni, és kifestettem a körmüket. Utána csináltam rántott húst és sült krumplit, gondolván, hogy azt szeretik, de nem nagyon ettek. Egész délután fociztunk, Noémi meghúzta a lábát, annyira, hogy be is kellett kötni. Aztán... elmentünk velük a játszótérre, utána meg fagyizni. Meg társasoztunk, nyomtattunk nekik színezőket, szerintem az idő 30 százalékát színezéssel töltötték. Aztán este végre először sikerült normálisan enniük, úgyhogy örvendeztem nekik. Noémi konkrétan akkor többet evett, mint én. :) Meg néztünk velük rajzfilmeket is. Csak az volt az egészben a nehéz, hogy Lucát semmivel nem lehetett lekötni. Ugyanis mindent 3 perc múlva megunt, tök mindegy, hogy rajzfilm, játék, színezés, mindig megunta, és elkezdett valami rosszaságot csinálni, úgyhogy egyáltalán nem értem, miért mondja Melinda, hogy mindig Noémi viszi bele a rosszba, mert Noémi most is teljesen normálisan csinált mindent meg élvezte, Luca meg megunta, és elkezdte piszkálni. Pedig hát hat évesen szerintem már tudnia kéne végigülni akár egy órát is, főleg, hogy szeptemberben suliba megy. Na az nagyon furcsa lesz nekem! Noémi meg harmadikos lesz, ez meg teljességgel hihetetlen. De Luca még annyira babás nekem, az alkata is olyan, meg ahogy viselkedik, hogy egyáltalán nem tudom elképzelni komoly elsősként. Meg nem tudom, reménykedem benne, hogy ez alatt két hónap alatt még változni fog, mert most amíg nálam voltak, ha valamit játszottunk, akkor csapatokat alkottunk, és mindig váltogattuk, hogy ki kivel van, és Luca folyamatosan cserbenhagyta a csapattársát, mert mivel megunta, mindig azt mondta, hogy ő nem játszik, meg kiszáll. És akkor nem zavarta, hogy mi sem tudunk játszani tovább, vagy hogyha folytattuk, akkor a csapattársa értelemszerűen veszített. És az iskolában ezt nem nagyon fogják díjazni, szóval remélem, ebben változni fog. De hogy Noémi meg harmadikos legyen, azon teljesen ki vagyok akadva, mert az is nagy szám volt, amikor elsős volt, mert akkor még ő is olyan kicsi volt. Most már teljesen nagylányos, de akkor is, harmadikos? Ez a második olyan gyorsan elment. Pont úgy, mint nekem ez a 11.
Na jó, egyelőre ennyi, aztán hogyha hazamegyek, akkor majd még aranyköpésekkel is szolgálok, meg megpróbálok fényképekkel is.

Ma jönnek Noncsiék, és péntekig itt maradnak nálam. Nagyon jól fogunk szórakozni, Szebi is itt van. Pénteken pedig este fél kilenckor kezdődik a szabadtéri szinpadon a Báthory Erzsébet!! Háhá.

Most meg vajon miért emeli ki fehérrel a bejegyzés végét? Talán túl hosszú? Vagy lehet, hogy csak nálam olyan?

...

Jó napot, már igazán régen blogoltam, de nem nagyon volt rá időm, és közölnivalóm sem akadt, de most igenis fogok valamit írni. Tegnap és tegnapelőtt Laurával töltöttem az időt, itt is aludt, nagyon kis vicces volt, és csóóódálatos görög salátát csináltam (- Tudod, mi van benne?  -... Görögök?), amit ugyan majdnem minden este szoktam magamnak, de így, hogy ilyen sokat csináltam, sokkal finomabb volt. Laura kipróbálta mind a tíz körömlakkomat a kis kezein, aztán így is hagyta el a házat. Holnap Rékával találkozom, szerintem majd én fogok átmenni, de hát ki tudja?
Most pedig lesz rengeteg időm Boniface-t írni, amit meg is fogok tenni, mert nagyon jó lenne, ha nyáron be tudnám fejezni. Már nagyon régen fejeztem be könyvet, pedig régen egy év alatt kettőt is megírtam, úgyhogy nem vagyok valami büszke magamra.
Az Egymás szemébent kezdtem el olvasni még Londonban immár harmadszor, de annyira untam most valamiért, vagy csak nem volt hozzá hangulatom, nem tudom, hogy inkább most másodszorra olvasom a Hívj be!-t, ami viszont továbbra is fantasztikust, de aki azt az ajánlást írta az elejére, azt fejbe kellene lőni.
Úgy tűnik most, hogy apáéknál leszünk majd augusztusban körülbelül két hetet, egyet Bukarestben, egyet pedig Vármezőn. Meg lehet, hogy anyáékkal is megyünk valahova egy pár napra. Ezenkívül Ilonka mama bérelt valami nyaralót a Balatonon, és oda megyünk majd Szebivel meg Noncsival meg Lucussal.
Nagyon hiányoznak mindannyian, és Verust is rég láttam, meg Ilonka mama is folyamatosan mondja, hogy menjek Nógrádra, habár azt hiszem, most pont táborban vannak, de amióta Melindával volt az az incidens, azóta annyira nem szívesen megyek, hogy nem bírom elmondani. Valahogy úgy érzem, mintha nem látnának szívesen, ami szerintem úgy is van, csak senki nem vallja be még magának sem, és olyan helyre meg utálok menni, ahol felesleges vagyok. Mármint nem felesleges, csak nem szívesen látott. POnt tegnap néztem egy videót, amin Noémi meg Luca Melindával táncolnak, és Melinda annyira más volt, mint most! Nem csak külsőre, hanem látszik rajta, hogy úgy nagyjából minden rendben volt. Erre most...
Nem tudom, mit csináljak, mert Noémiék hiányoznak meg azt úgysem tehetem meg, hogy nem megyek Nógrádra, de ezek után már egyáltalán nem akarok. És most megint én leszek a gonosz, hogy nem foglalkozom az unokahúgaimmal meg nem megyek oda segíteni, de ezt egyáltalán nem érzem az én hibámnak. Szerencsére apával is sikerült erről beszélgetnem még Londonban, mert attól féltem, hogyha ezt elmondanám neki, akkor az lenne, hogy hát ez butaság, meg nem jól érzem, és hogy meg kéne beszélnem Melindával, de én valahogy érzem, hogy az most semmit sem oldana meg, mert úgysem azt mondaná, amit tényleg gondol, akkor egyszer mondta csak el őszintén, és az nem volt valami szép. És különben is akkor is számíthattam rá, mert már nagyon a levegőben volt. Noémit meg Lucát meg biztosan nem hozhatom el ide, hozzánk, vagy ha igen, akkor is csak felváltva, de úgy meg nem akarom. Az lenne a legjobb, ha Ilonka mama elhozná őket Miklósra, mert akkor én is átmehetnék, csak éppen ott annyira nem lehet semmit csinálni! Na mindegy, majd csak megoldódik, legalább is remélem. De apa is egyetértett velem, és ő is meg Mihaela is azt mondták, hogy igazam van. Nem valami jó helyzet ez így.

Mostanában annyi rémisztő filmet láttam, hogy csak na. Ugyanis megnéztük újra a daybreakerst, az árvaházat, és a kísértetjárás connecticutbant is, úgyhogy éjjel sikeresen azt álmodtam, hogy valami szobában voltam, ahol ilyen fogasokon holttestek voltak, és így tologattam őket, mint a ruhákat szokás, amikor gondolkodunk, hogy mit vegyünk fel. És akkor egyszer csak ott volt az enyém is, mármint az én holttestem, miközben én ott álltam, és hát gondolom éltem. Elég furcsa volt. De egyébként ez nem olyan rossz, félelmetes álom volt, akármilyen meglepő, hanem csak simán furcsa.

Áá, megy a légkondi, és szerintem már az egész lakást lefagyasztottam 22 fokra, csak nálam van dögmeleg, mert ide alig jön be. És nincs dinnye, mert tegnap megettem. De nem is baj, mert ha most nekiállnék dinnyét enni, akkor megint valami nagyon érdekes dologra keresnék rá a neten, aztán meg nem bírnám abbahagyni a kutatást és az utánaolvasást, mert az evés közben olyan jó és hasznos, ehelyett most, mivel nincs mit ennem (dinnyét), ezért inkább valóban írni fogok.
Ó, és a múltkor ugyanúgy rákerestem arra, hogy miért is van kiírva a kísértetjárás connecticutban elejére, hogy based on a true story, és nagyon érdekes dolgokra bukkantam, csak hogy rémisztgessem magam.


Viszlát.