Lolita

A könyv nehéz olvasmány, elsősorban különleges, sok olvasottságot és előképzettséget feltételező humora miatt, másodsorban vontatott, lassan hömpölygő cselekménykezelése folytán, amelyekért a gyakorlatlanabb olvasó nem fogja egykönnyen méltányolni. - idézőjelben, csak valamiért nem engedi

Nos, én egyáltalán nem vettem észre, hogy annyira nehéz olvasmány lenne. Nekem semmiféle előképzettségem nincs, és mégis mindig értem benne a humort, és nagyon élvezem. Vontatott? Hol? Még amikor a múltjáról mesél, mármint arról a múltról, amikor semmi nem történt, akkor sem az. Pedig olyankor a legtöbb könyv az. Egyedül a Valeriás részt nem értettem benne, hogy miért kellett pontosan, de ott sem volt vontatott, a cselekmény pedig kábé háromszor olyan gyorsan hömpölyög, mint ahogy vártam. Ó, és annyira tetszenek benne a karakterek! Mindegyik a legnagyobb mértékben teljes.

you move so fast makes me feel lazy

Éppen miklósi ágyamon üldögélek, mert az anyukám kölcsönadta nekem a laptopját, amíg ő a konferencián van, és sikeresen csatlakoztattuk is az itteni nethez. Nagyon kedvemre való ez a laptop, és jó rajta gépelni. Mondjuk nagyobb lenne a komfortérzetem, hogyha lenne áram az ágyam melletti konnektorban, mert amikor a telefonomat akartam tölteni, akkor úgy vettem észre, hogy nincs, és most ha mondjuk lemerülne a laptop, akkor ki kellene vele másznom a lakrészem elejébe, ahol be lehetne dugni és fel lehetne tölteni, de akkor azonnal vége lenne annak a kellemes programnak, hogy fekve internetezhetek.
Azonban itt olyan meleg van, gyermekeim az Úrban, hogy még. (de amúgy ez mit jelent, hogy gyermekeim az úrban? mert apa mindig ezt mondja viccből, de volt egy idősebb magyartanárom, és ő pedig, ha nem tudtunk valamit, mindig azt mondta, hogy "GYEREKEIM JÉZUS KRISZTUSBAN!")
Szóval nincs semmi különösebb mondanivalóm, csakis annyi, hogy apáék gyönyörű csillárokat vettek, és az enyémet is fölraktuk, szóval mondhatom, hogy immár a fürdőszobám a lakrészem fénypontja :D. Vagy mije, középpontja.
Csak azon sajnálkozom, hogy miért is nem veszek már egy pendrive-ot, vagy valami mást, amire az összes írásomat rámenthetném (ez ugyanis akkor is hasznos lenne, ha elszáll a gép, mert akkor szerintem napokig nem kelnék ki az ágyból, mert ha eltűnnének az ilyen százakárhány oldalasak, meg a többi is, bizonyára agyvérzést kapnék), mert akkor most magammal is hozhattam volna azt, és írhatnám a Boniface-t. (amire persze lusta lennék, szóval ez csak ilyen duma. habár a múltkor 5 oldalt írtam hozzá egyszerre, és nagyon jól esett. azonban még így is jobban járnék, ha minden nap írnék hozzá 1 oldalt, vagy legalább egy felet, nem két hétben egyszer 5-öt. csak lehet, hogy a végére tök szar lenne, mert nem csak a legjobb ihletekkor ülnék neki írni. az az egy a baj, hogy régen majdnem minden nap kaptam egy akkora ihletet, hogy az 3 oldalakra is kitellett, és így nem is volt olyan nehéz befejezni egy regényt fél év alatt. ezeket az időket sírom én vissza, na de mindegy, így sem olyan rossz.)
Jó estét.

TO A HIGHER PLANE!

Különféle atrocitások értek az orvosi rendelőben, amiket közölni szeretnék, illetve nem is voltak atrocitások, csak megfigyeléseket végeztem, de először is büszkén megállapíthatom: most már tényleg egy nagymama vagyok. Más nagymamákkal kezdeményezek (!!!!) beszélgetéseket a buszmegállóban, rosszallóan ingatom a fejem, és elmagyarázom, hogy orvoshoz megyek, és a rendelés elejére akartam odaérni, de hát ez a busz! (amúgy a nagymamám menetrendje szerint 47-kor kellett volna jönnie a busznak, én 38-kor értem ki, az ott üldögéli öregnéni szerint 43, azonban a busz sem 43-kor, sem 47-kor, sem 55-kor - ahogyan azt egy harmadik fél jósolta -, nem jött, hanem óra 3-kor jött, úgyhogy, pontosan 25 percet vártam)

Szóval a rendelőben rengetegen jelentek meg a rendelés nemes alkalmából. Volt ott két kis c-vitamin gyerek, akik ordítoztak, a földön húzgálták egymást, egyik sem tűnt betegnek, és nagyon csúnyák voltak, ráadásul folyamatosan nekimentek a lámaimnak, amiket már képtelen voltam jobban magam alá húzni. A nagymamájuk egy székből mondta nekik néha, hogy "mit csúszó' a fődön? kejjé' fel!", ettől függetlenül azonban nem nagyon érdekelte az sem, amikor a kislány a lépcső tetején nekiállt bukfencezni, pedig az a lépcső tényleg elég nyaktörő. Ez azért megdöbbentett:  - Mama, én hány éves vagyok? - Nem tudom.
Mi van?!
Viszont volt egy kislány az apukájával, és nagyon hasonlított az apukájára, meg valamiért egy oroszlánra is, és az a kislány nagyon tetszett, főleg, hogy végig csendben ült, és komolyan figyelte az eseményeket, az apukájának meg olyan szőrös volt a kézfeje, mint amilyet Drakula grófnak tulajdonított Jonathan Harker. (jó, mondjuk Drakulának a tenyere is szőrös volt, de nem baj)
Aztán volt egy kisfiú is, akinek nagyon jó frizurája volt és nagyon aranyosnak és okosnak tűnt, és a nagymamája ilyeneket mondott neki:
- Bent van a szánkban, ezzel érzékeljük az édeset, a sósat, a keserűt, a savanyút, segít eljuttatni az ételt a hasunkba.
Kisfiú: - NYELÉS!

Köszönjük. Ezt most fogalmam sincs, miért gondoltam olyan fontosnak megosztani.

you know it you know

Ma jobb belátásom végett itthon maradtam, mert éjszaka háromkor bírtam végül elaludni, addig akárhányszor lefeküdtem, annyira kellett hánynom fekve, hogy muszáj volt felülnöm, mert öklendeztem. Aztán szerintem 3kor már annyira álmos voltam, hogy nem éreztem, vagy nem tudom, de addig olvastam, mert én meg feltornyozva, ülve nem bírok aludni. Szebi elküldött orvoshoz, aki ma 11-től 14-ig rendel, és el fogok menni, hogy megmondja, mi bajom van, pedig nem akarok, mert mindig egész hétre kiír, akkor is, ha csak egy kicsit fáj valamim, és én olyankor már menni szoktam, és most tényleg nem akarok egy egész hetet hiányozni, mert majdnem minden nap új anyagokat veszünk, és én azt egyedül (főleg matekból) nem bírom felfogni! És ha kiír egész hétre, és ma megyek apáékhoz, akkor ők biztosan nem fognak sem csütörtökön, sem pénteken elengedni iskolába. De hát mégis szeretek elmenni orvoshoz, ha beteg vagyok, mert csomószor hittem már, hogy csak sima megfázás, és teljesen más volt. Úgyhogy nem sokára össze is szedem magam, és elindulok, reménykedvén, hogy nem esik az eső, mert az esőkabátot és az esernyőt is gyűlölöm, megázni pedig szeretek, de az mostani állapotomat tekintve nem lenne túl szerencsés.
Azon tűnődöm egyébként, hogy miért van az asztalomon rendetlenség, amikor két darab gyógyszeres doboztól eltekintve csak azok vannak rajta, amik egyébként is lenni szoktak.
Ó, miért járkál a nagymamám odakünn, csak nem megérkeztek a szerelők vagy micsodák?

Most pedig teljes élvezettel fogyasztom el a kolbászos szendvicsemet paradicsommal negyed tízkor.

Már most fáj.

"A 150 órás intenzív kurzus alatt a hallgatók képesek lesznek elsajátítani az emelt szintűmagyar érettségi vizsga követelményeit. Segítjük a hallgató felkészülését az írásbelifeladatok a nyelvi és irodalmi műveltség alkalmazása mellett az önálló problémalátás,kritikai és kreatív gondolkodás, általános tájékozottság, szövegértelmező és szövegalkotóképesség alkalmazására.Az első félévben az írásbeli felkészülésre helyeződik nagyobb hangsúly, míg amásodikban elkezdjük a szóbeli tételek közös kidolgozását. A tételek feldolgozásamellett, a hallgatóknak lehetőségük lesz gyakorolni az emelt szintű szóbeli vizsgafeladatait. Megtanítjuk, hogyan kell önállóan reagálni különböző korszakok,különböző műfajú szépirodalomi, köznapi, tudományos szövegeinek gondolataira,állításaira, következtetéseire, továbbá felkészítjük őket a logikus érvelésre, hogyan kellkövetkeztetéseket levonni, gondolataikat világos nyelvi formában előadni, véleménytalkotni.
Ezeknek a készségeknek a vizsga mindkét szintjén meghatározó szerepük van."

ELTE emelt szintű felvételi előkészítő kurzus. Áááá, ne.

ha itt a végső hajnal sok kis angyal kürttel s karddal mint egy sajtot úgy aprítja a világot s elpusztítja

( az igazi cím: összefüggéstelen helyzetjelentés)
Miért törlődött minden előzmény a kis legörgetőmből? Szerintem ebben Szebi keze van. (ma hoztuk el a jogsiját!) Igazán beteg vagyok, nagyon fáj a torkom, azonban járok iskolába, hogy a barátommal találkozhassak, noha ő folyamatosan azt javasolja, hogy inkább maradjak itthon. Ma reggel valamiért hisztiroham tört rám, mert Fábián eltüntette a szörnyecskémet, amit ugyanolyan szőr borít, mint a műegereit, amiket előszeretettel felzabál, úgyhogy már láttam magam előtt Szörnyecskét  Fábián hasában, de azóta megtaláltam. Aztán rápillantottam a telefonomra, amin már nem lógott az a kis pingvin, amit Szebitől kaptam kábé két napja, úgyhogy roppant ideges lettem, és már itt környékezett az idegroham, ami csak tetőződött, amikor a kabátom zsebéből kivett ájpodkáról hiányzott az egyik füles, ugyanis már a három párból csak egy teljes van meg. Akkor eltörött a mécses (különben én sem értem, hogy ilyen kicsi dolgok miatt miért), de azóta ájpodkának nemhogy a fülesrésze meglett, hanem még a rég elveszett hangszórója is, amit az okos anyukám még nagyon régen berakott a fiókba, noha nem tudta, hogy mi az (én minden azonosítatlan, elektronikusnak tűnő tárgyat azonnal a szemétbe dobok), és még Pingvinke is megvan.
Úgyhogy az életem teljes, azt leszámítva, hogy nagyon kellemetlenül rosszul érzem magam, és Szebivel akarok beszélni telefonon, mert mostanában valamiért sokkal jobban hiányzik, amikor nem vagyunk együtt, mint eddig, de egyiket sem veszi fel, mert dolgozik. Pedig már negyed kilenc van, szegény, én ilyen időben nem szeretnék dolgozni.
Ó, és úgy hiányzik a Gemma Doyle-trilógia, mióta kiolvastam!
Azt hiszem, elmegyek fürdeni.

Boniface és Charlotte első csókja úgy történt meg, hogy még én sem számítottam rá, de pont ettől olyan jó.

de folyik annak vére jaj de mint a patak vize

Éppen táncolni akartam, azonban ájpodka megakadályozott ebben, ugyanis kiírta, hogy azonnan csatlakoztassam. Ilyet még sohasem csinált, főleg, hogy kábé két napja töltöttem, szóval remélem, nem szart be ez is, mint a régi. (De mi a szar csipked? Valami összecsipkedte az egész habtestemet.)Holnap borzalmatos unalomra vagyok ítélve az iskolában, mert semelyik se jön (ez most így marad, mert körülbelül 10 perce próbálom normálisan megfogalmazni ezt a mondatot, de nem sikerül). Ja, igen, és ismételtem rádöbbentem, hogy mennyire úúútálom a tankönyveket. Ugyanis én általában a füzetből szoktam tanulni, vagy pedig abból táplálkozom, amit órán magamba szívtam előzőleg, azonban most nekiálltam ennek a Petőfi életrajznak, és már most felidegesített ez a könyv. A költők szerelmeit ugyanis mindig úgy állítja be, mintha valami köcsögök lennének, és itt Petőfinél sem azt írta, hogy amikor Etelka meghalt, akkor Petőfi bezárkózott Etelka szobájába, és addig nem jött ki onnan, amíg meg nem írta azt a Cipruslevelek Etelka sírjáról vagy melyik versciklusát, hanem inkább azt hangsúlyozta, hogy Petőfi szerelmei mennyire szeszélyesek voltak, meg mennyire szépek és szőkék. Hát tényleg sokkal érdekesebb ez, mint az egyes fantasztikus háttérinformációk. Na és ezért utálok tankönyvet olvasni, meg abból tanulni, mert mindig felidegesít. Mármint amikor egy férfi tankönyvíró ír hosszas értekezéseket valamiről. A régi törikönyvünket is utáltam, a mostani már jobb, mert néha egészen olyan, mintha valami érdekes történelmi regényt olvasnék, de a régi az tényleg szörnyű volt, egyszer sem tudtam belőle normálisan tanulni, mert mindig azt figyeltem, hogy mekkora hülyeségek vannak benne, de még a pensoulmatesen írtam is erről egy értekezést.
Amit most visszaolvasok, mert a francia szöveg nem megy a fejembe, úgyhogy asszem, a párnám alá teszem a könyvem-módszerrel fogok élni.

folytatás, ami most jutott eszembe

Én: - Tényleg vezetsz táplálkozási naplót?
L: - Nem fogom megmutatni.
Én: elkezdek turkálni a táskájában.
L: - Nem a táskámban van.
Én: tovább turkálok.
L: - Esküszöm, hogy nincs a táskámban.
Én: - Akkor hol van?
L: - A szekrényemben.
Én: -... De hát a szekrényed nincs itt.
L: - Bent van az iskolai szekrényemben.
Én: - Akkor miért mondtad, hogy itt van?
L: - Én nem mondtam, hogy itt van.

Én: szőlőt eszek Laura háta mögött, félrenyelek, és elkezdek köhögni.
L: megfordul és letép egyet.
Én: mielőtt bekapná, fulladozva hozzáteszem:  - Fruktóz! Glükóz!
L: megeszi. - De fruktózt ehetek.
Én: fulladozok. - De glükózt nem.
L: rákeres, és olvasgatja. - Basszus, akkor ilyet sem ehetek? És már megint megettem valamit, amit nem szabad.
Én: - De én tudtam, és azért akartam titokban megenni csendesen, csak félrenyeltem, és majdnem megfulladtam!
L: - JA?!

Olyan irtózatos kosz van a szobában, hogy csak holnap fogok kitakarítani. SZEBINEK SIKERÜLT AZ EGÉSZSÉGÜGY! Most már csak idő kérdése, és meglesz a jogsija. :) Én meg kitaláltam, hogy nyáron fogom letenni. Eddig igazán idegenkedtem tőle, de most már valamiért megjött a kedvem. Most meg kell tanulnom a francia szövegből a következő bekezdést, magyarból meg át kell néznem Petőfi életrajzát , merthogy ezt már általánosban is vettük (magyarul önállóan dolgozzam fel azt a 6 oldalnyi szöveget, ami a tankönyvben ezzel kapcsolatban áll), meg Csokonait is. A macskákat meg mindjárt megfojtom.
Ó, és ma megint hévvel jöttem haza, és nem volt nálam ájpodka, szóval rettenetesen szenvedtem. De amúgy a héven miért az utolsó két kilóméteren jön oda mindig az ellenőr, amikorra már teljesen elhitetem magammal, hogy megtarthatom azt a kemény 80 forintot? Úgy értem, ez már megint az, hogy mindig elégedetlen az ember, mert tökre idegesít, hogy bemutatom a bérletem is meg a diákigazolványom is, aztán elmagyarázom, hogy mi van, és akkor kell fizetni 80 forintot. Mert ha csak ennyi, akkor meg egyáltalán minek kell? És ha úgyis leszállok a következő megállónál, akkor meg azt is mondhatnám, hogy nem fizetek (MONDOM, HOGY MEGFOJTOM A MACSKÁT.), de persze ha többet kérnének, akkor meg azon lennék felháborodva, hogy miért ilyen drága. Mint péládul a haraszti buszon, ami körülbelül 10 kilóméteren közlekedik egész nap, és akárki is vagy és akárhová is mész, 180 forintot kell fizetni. Ugye akkor azt le is gyalogolhatnám, de hát nem fogom, mert úgy majdnem félóra, busszal meg 5 perc. Erről ennyit, nem tudom, igazából mi volt a panaszom.

Lauráááám tegnap ittaludt. Íme az egyáltalán nem vicces mondókák:

L: - REPSOL! Mi az?
Én: - Nem tudom, most már beírom.
L: - Írd be. De az valami autó, vagy...
Én: beírom a google-ba.- Nem, motor!
L: - Ja, motor.
Én: - És olyan felsője meg dzsekije van aki igénytelen, annak.
Örülök, hogy szépen fogalmazok.

L: - De  nem a szürke felsőm volt nálad?
Én: - Milyen szürke? Az nekem nem volt soha nálam!

Adam Lamberten szándékozunk röhögni, úgyhogy berakom a black or white-ot a roppant sikertelen előadásmódjában.
L: - És hol ugat?
Én: - Nem tudom, te mondtad.
De ezek így nem jók, mert majdnem az összes úgy volt, hogy közben így fetrengtünk az asztalra támaszkodva és röhögtünk.

L: - De akkor hol van az a felsőm?!
Én: - Nem tudom.
L: - ... Pedig azt mondtad, hogy tintás, úgyhogy még hazudtál is.
Én: - Igen? Nem is emlékszem. Biztos be voltam tépve.
L: - Mint általában.

Én: - De mit vegyek fel holnap?
L: - Majd én megmondom.
Én: - Jó. De ne olyat, amiben izzadságfoltom van! (tudniillik, az összes szürke felső ilyesmit idéz elő nálam, még akkor is, ha éppen fázok)
L: leül a gép elé. - Várjál, felteszek hozzá valami...
Én: - High School Musicalt?
L: - Egy ilyen... ugly girl becomes pretty zenét.

L: - Na várjál, akkor...
(megfordítja velem a gurulós széket, és elkezd tolni, mint az összes idióta filmben, amikor a béna lányt menővé varázsolják)
Én: - Jaj, ne!
Hirtelen hallom, hogy Laura összeesik a hátam mögött.
- Mi történt?
L: masszírozza az orrát. - Megtámadott!
Én. - Miért? Mi történt?
L: - Semmi, szétvertem az orromat a székben!

Én: - De miért voltunk tavaly idegbajosak?
L: - Én nem tudom.
Én: - Hálistennek most már visszasüppedtünk a... (keresek valami roppant jó kifejezést, de nem találok, hanem inkább hülyeséget mondok) jenkik öntudatlanságába.
L: röhög. - De amúgy tényleg.
Én: - Most már megint olyan füvesek vagyunk, mint régen. Nem érdekel minket semmi más, csak a tweed.
L: értetlenül néz rám.
Én: - Vagy hogy van a fű? WEED!
L: - Weed.
Én: - Akkor mi a tweed?
L: - ...
Én: - Ja, az az anyag vagy ruha vagy mi.
L: - A tweedkosztüm.
Én: - Amióta újra füvesek vagyunk, nem érdekel minket semmi más, csak a tweedkosztüm.

L: - Májusban aludtam utoljára nálad. Olyan, mintha múlt hónapban lett volna.
Én: - Aha.
L: - Ez azt jelenti, hogy felnőttünk. Mert a felnőtteknek egy hónap egy év, vagy micsoda.

Én: - Együtt fogunk fürdeni?
L: - Dehogyis. Az olyan buzis!

L: - Én is kimegyek arcot tisztálkodni.

Én: olvasom a Cosmopolitanban az okos férfiak véleményét. - Ciki, ha szőrös a lábad.
L: - Igen?
Én: - Igen, "borotváld le, légyszi, MÁR NEM 1973-AT ÍRUNK"!
L: - Hát.    ...   Mit írunk?
Íííímádom a ráreagálás. :D

Én: kifestem Laura körmét, ő meg belenyúl valamibe. - Pedig jól állna ez a sárga körömlakk neked, de most tönkretetted?
L: - ... Nem. Te tetted tönkre. Az életemet.

L: így jártam anyátokkalt néz.
Én: összevissza szenvedek.
L: - De szörnyű, hogy te ezt nem élvezed.
Én: - NEM! Én ezt nem tudom!
Azon tűnődtem, hogyha megnézném az elejétől, akkor lehet, hogy még tetszene is, de erre meg képtelen vagyok rávenni magam.

Én: - NA JÓ! KAPCSOLD KI!
L: - Várjál, még két perc...
Én: - VELEM FOGLALKOZZ!
Már megint nem voltam Cartman.

Úristen, most nehogy kisüssön a nap, egész nap olyan jó borongós volt minden.

Egy fejezetet olvastam el az aranyemberből, és azt hiszem, többet nem is leszek képes.

Ismételten megjegyzések a gossip girlhöz, amikkel már magamat is idegesíte: kedves Jenny Humphrey, én is mindig csizmában laptopozgatok otthon, aminek természetesen magas sarka van, és ugyanebben a cipőben hozok a bátyámnak jeges borogatást a bokájára, teljes sminkben. És Vanessa milyen eredeti piergonit vagy pierognit vagy micsodát akar megkóstolni Budapesten, amikor még életemben nem ettem olyasmit, sőt, nem is hallottam róla? Biztosan igazi magyar étel, ahogyan az a Kati Farkas nevű lány is benne volt, aki szintén annyira magyar, hogy már ferdeszemű.

i'm a looser baby maybe i should quit

Az éjszaka közepén egyszer csak felébredtem, és az ötlött rögtön az eszembe, mármint nem rögtön, hanem elkezdtem a Boniface-en gondolkodni, és akkor, hogy eleinte még volt egy olyan ötletem, hogy írok egy jelmezbálról, amin Boniface ördögnek, vagyis a Sátánnak öltözik. És amikor a gossip girlben volt az a jelmezes akármi még az első évadban, akkor nem értettem, hogy miért zavar, hogy Chuck ördögnek öltözött, aztán most döbbentem rá, hogy azért, mert én a Boniface-ben az ördögnek öltözést már sokkal előbb kitaláltam, minthogy a pletykafészket láttam volna. De végül is mindegy, mert szerintem így is bele fogom írni. Azért elég sok filmben és könyvben öltöznek kétes szándékú férfiak ördögnek, nem?

Ha szerintük ez a legszebb nő, akit valaha láttak, akkor örökre lemondok az amerikaiakról. Ha még arra a lányra mondták volna, aki Dzsordzsinát játszotta, oké, de ez? MEG VAN MŰTVE AZ ORRA, és szét van húzva a homloka. És egyébként sincs benne semmi különleges. Pedig eddig a gossip girlben meglepően egyedi és szép lányok voltak, most azonban összeomlottam.

Jézusom, Serena a 2. évad 17. részében Miss Carr mellett akkora abban a fekete kabátjában, mint egy ház. Teljesen abszurd. De Dan mellett is olyan nagynak hatott. Vagy szar ez az egyébként gyönyörű kabát, vagy nem ekkora nőket kellene öltöztetni bele.

Mindenki azt mondta nekem, hogy ez a blog nagyon jól néz így ki, és Laura is mondta, amikor tegnap közöltem vele, hogy újra akarom csinálni az egészet, hogy ne, mert ő nagyon szereti így. És rájöttem, hogy nekem is tetszik, meg én is szeretem így, de miért is csináltam olyan blogot, ami rózsaszín, narancssárga és piros, amikor ezek közül a rózsaszínt és a narancssárgát utálom? Valamint most meg miért raktam ki magamról egy olyan képet, amin a lemenő nap fényében állok lobogó hajjal és romantikus ruhában, amikor a hajam most már fele olyan hosszú csak, ezt a ruhát alig hordom (mondjuk rájöttem, hogy most fogom, mert fekete harisnyával meg a barna cipőmmel nagyon szép lesz). Na mindegy, az a lényeg, hogy tökre nem illik hozzám a blog kinézete, és csak ezért zavar meg ezért unom egy kicsit, de nem zavartatom magam, mert ahhoz túl lusta vagyok, hogy megint teljesen szépre és újra megváltoztassam.

Két narancsot pucoltam meg, s ím, szobámat karácsonyillat tölti el, s mindkettőnek íze vala: aránylag szar.

Ez még eszembe jutott hétvégéről:
Ő: ötödször is belelép abba a velencei maszkba, amit az ágyam lépcsőjének szélére kötöztem. - Hallod?! Nem raknád inkább az ajtókilincsre?

(ma azonban zumba közben nagyon vicces jelenetek tűntek elő lelki szemeim előtt Melindával kapcsolatban, és majdnem megfulladtam táncolás közben)

íííímádom, amikor olyan mesterien visszük fel a hangunkat, és hogy azt nem lehet írásban érzékeltetni, de azért megpróbálom.

- Aha, szóval a drogproblémáidról szeretnél beszélni.
- Hát nincsenek drogproblémáim, TUDOD.

- De te még nem buktál meg egyszer se a jogsin, ugye?
- Hát, én még nem, de...
- DE SZERETNÉK!
- Mit?
- Hát te még nem, de gondolom szeretnél.
- Ja?... Ja!
- Bocsánat, hogy olyan idézetekkel dobálózom, amikre MÁR NEM EMLÉKSZEL.

- És, megvan még a kis barátod? Vagy hogy kell mondani... Barátod, megvan még?
- Ezt ki is mondta?
- Hát akármelyik rokon.
- Ja, ja igen. És a tiéd?
- .... (fél perc csönd) Igen, de volna mit mesélnem.
- Valóban? Miért, mi történt?
- Hát, ezt nem telefonon akarom megbeszélni. De megvan még.
- Igen? Le szoktad vágni? Otthon tartod a dobozodban?
- (röhög) Hát nem a kislábujjkörmömről akarok beszélni.

(mert volt egy olyan valamelyik Harry Potter paródiában, hogy "- Hol van a farkad? Le szoktad vágni? - Igen. Otthon tartom a dobozomban." örülök, hogy nem vagyok agybeteg. Holnap Laurraaaaa.)

I'VE GOT THE POWER

Jaj, és el is felejtettem mondani, hogy péntek este megünnepeltük, hogy Szebi átment a forgalmivizsgán, Matyinál és a barátnőjénél, de a végén még a rendőrség is kijött. :D Ugyanis Szebi és Matyi ittas állapotban elkezdett százhússzal pörögni a parkolóban a kocsi önnön tengelye körül (a kocsi pedig spotkipufogókkal és mélyládákkal van ellátva, utóbbiakból pedig felerősítve ordított az I've got the power), úgyhogy Matyit beküldtük a házba, mire odaértek a rendőrök, Szebit pedig szintén elrejtegettük, hogy nehogy elvegyék a friss jogsiját. Egyébként tizenegyen voltunk ott a jeles eseményen. Mármint a "bulin". Én nem rúgtam be, pedig ittam egy hepajt és három pina coladát (nem tudom, hol az az ékezetes n, úgyhogy most mindenki gondol, amire gondol), azt leszámítva, hogy amikor elmentünk a tescóba újabb italokért (Anett a bevásárlókocsi tárolónak is nekiment, aztán majdnem egy másik kocsinak is, és két alkalommal nekinyitotta az ajtót a mellettünk parkoló kocsinak), lehajoltam bekötni a cipőmet, és majdnem fejreestem. De ezen kívül semmi különöset nem éreztem. Szebi azonban nagyon sokat ivott, és elég beszámíthatatlan volt, például amikor kihúzott egy hokedlit az udvar közepére éjféltájt, és fél órán keresztül bámulta a Holdat, közben pedig arról szövegelt, hogy mennyire szeret, de valami igen furcsa módon.
Ettől függetlenül nagyon jó volt és vicces, és hiába terveztük azt, hogy mivel Szebi fáradt, csak hat körül megyünk át és tízkor hazamegyünk, végül már négy előtt ottvoltunk és kettő fele mentünk haza a farkasordító hidegben.

kompromittálás

Tamás ma azzal a megjegyzéssel illetett, miszerint nem merem kiírni a blogomba, hogy a nagymamám Blikkjét olvastam vécézés közben. PEDIG KI MEREM!

közjáték

Ő: küld nekem egy gáz képet rólam.
Én: én is küldök neki egy gáz képet róla, de a telefonom nem írja ki, hogy átment-e. Felhívom.
Ő: artikulátlan hangon. - Monnyad.
Én: - Megkaptad?
Ő:  - Aha. ... Jóan.
Én: - Jó éjszakát.
Ő: - Neeed izs.
Én: mielőtt letenném a telefont, hallom, ahogy mossa a fogát.
Íííímádom. És íímádom magam is, amiért csak így elkönyveltem magamban, hogy most éppen artikulátlanul beszél, és rá sem kérdeztem. :D

Ó, tiszta unalmas volt a gossip girl. Illetve annyira nem, de miért nem lehet olyan, mint az első évad?

Miért képtelen kikapcsolódni a nyomtató?
A macskakiállítás nagyon jó volt. Szebitől a Halloween mániám miatt kaptam egy újabb töklámpás mécsest, ami nagyon aranyos, mert egy fekete cica is van rajta és igazán jól világít, meg egy óriási zacskó halloweenes maoamot. :D
Most pedig a gossip girlnek akartam szentelni magam, de azt hiszem, nem fog megtörténni. Vagy mégis, nem tudom. Nehéz döntések.

nem egymás karjaiba vetik egymást, hanem magukat.

Ó, igen! A Google Chrome használatával képes vagyok kommentárok írására. Micsoda érzés! (gossip girl hiányom van, de az a baj, hogy noha még csak a 2. évadnál járok, máris utálom, hogy már nem az a fő elfoglaltságuk, és hogyan szívassák meg egymást. ja, és sokkal jobban szerettem chuckot és blairt, amikor blair még feladatokat adott neki, aztán chuck megkérdezte, hogy "szóval ez az ágyad?", mint most, amikor összevissza szenvednek és egymás karjaiba vetik egymást. danre pedig már soha életemben nem fogok ugyanolyan szemmel nézni, amióta láttam mormotaként a könnyű nőcskében)

who will live inside

Úgy tűnik, a versírás képessége is kiveszett belőlem, noha semmiféle ihletem nem volt most, és mégis megpróbáltam. Egyébként a versírás nekem olyasfajta kényszer, ami akkor tör elő, mikor lusta vagyok írni, azonban képtelen vagyok elviselni az érzést, hogy nem alkottam semmit. Hát most megszívtam, mert már ezt is csak akkor tudom csinálni, ha valaki tényleg akarja odafenn, hogy szépeket írjak.
Megyek akkor aludni. Illetve most még úgyis vagy egy órán keresztül olvasok mindenféle különböző könyveket, aztán holnap elkezdem a Csongor és Tündét, mert jövőhétre ki kell olvasni. Különben egyáltalán nem érdekel. Mármint nem az, hogy ki kell olvasni, nem vagyok én ilyen kemény gyerek, hanem maga a könyv nem érdekel. Állítom, hogy amióta középiskolás vagyok, az Anyegin volt az egyetlen kötelező, amit élveztem. De azt tényleg nagyon szerettem.

Most pedig a tőlem lehető legtávolabb álló színre, rózsaszínre fogom festeni a körmeimet, mert ezzel a lila lakkal valami nagyon nem stimmel. És írni akartam, de nem fogok, mert most még egy kicsit valamit hülyéskedek a gépen, amíg az ipod valamelyest töltődésnek indul, utána pedig kikapcsolom, olvasok, majd alszom. Feltett szándékom volt, amikor angolórán elaludtam, hogy ma fél tízkor lefekszem, de úgy tűnik, ez nem sikerülhet.

Nem tudok én erről 3 oldalt írni, még mindig csak másfél, és úgy fáj a fejem, hogy megőrülök. Ettől a hivatalos hangnemtől, amit használnom kéne, már az élettől is elment a kedvem, úgyhogy most átváltottam sokkal közvetlenebbre, célozgatok és gúnyolódom, nagyobbrészt saját magamon, de ez sem változtat azon a tényen, hogy másfél oldal, és mindjárt a végére érek, pedig még egyszer ennyi kéne. Miért, miért, miért? Miért nem lehet értelmes szövegről érvelni, ami talán más embert is érdekel, mint a mindentől elzárkozó, semmi újra nem nyitott vizsgabiztosokat?

pápápápápápááá

(Ruala: soha nem is tagadtam nagymamai mivoltomat. :D Viszont a kommentárodon nagyon jót derültem, te kis ugyilibugyili.)

NEM TUDOK HÁROM OLDALAS ÉRVELŐ SZÖVEGET ÍRNI A 2007-2008-AS ÉRETTSÉGI FELADATOKRA! De tényleg, ha azt kérdeznék tőlem, hogy miért adnak ki szar könyveket, arról tudnék érvelni, de a modern gépek szerepéről az életünkben, meg arról, hogy felváltják-e az elektronikus könyvek a rendes könyveket, arról ki tud 3 oldalt írni? Minimum!
(Egyébként egy rúd kolbászt majszolgatok önmagában, és hozzá málnaszörpöt iszom.)

Reggel ez történt, és én majdnem beszartam a röhögéstől:
A csodálatosan csinos és vékony anyukám megszemléli magát a tükörben. - Nahát, most meg úgy nézek ki, mint egy hurka.
Tamás: - Hurka jól nézel ki.
Én: végiggondolom a hallottakat, majd leesek az előszobában álló puffról. - És ez a suliban a legnagyobb csendben fog majd eszembe jutni.
Anya: - És megkérdezik majd: min nevetsz, Regina? Az anyám egy hurka.
Én: megismétlem előbbi reakcióimat.

Köszönjük.

with somebody who loves me

Nagyon-nagyon szép őszi cipőt kaptam az anyukámtól, a hétvégém pedig fantasztikusan telt, azt leszámítva, hogy mivel múlt hétvégén is találkoztam Noncsiékkal, meg azelőtt is, most borzalmas hiány vett rajtam erőt. Illetve nem most, hanem ma egész nap, mert reggel úgy ébredtem, mint amilyen jó érzéssel szoktam, amikor megyünk Nógrádra, aztán rájöttem, hogy nem megyünk, és akkor nagyon elkezdtek hiányozni. :) Jövőhétvégén macskakiállítás lesz a Lurdyban, ahova ellátogatunk majd anyával és Szebivel, ez meg most nem igazán vágott ide.
Valamelyik nap azonban el kéne postáznom végre a röntgenfelvételeimet.
Ja, és előkerestem ezt a kis mamuszomat, ami teljesen úgy néz ki, mint egy hótaposó, csak bentre való, és nagyon élvezkedem efelett a melegség felett, ami körülöleli a lábaimat.
Holnap zumba, aztán pedig kedden Laura, aki szintén hiányzik már.
Ez a bejegyzés, mivel semmi mondanivalóm nem volt, csak annyi, hogy most éppen nagyon boldog vagyok, kellőképpen idillire és idegesítőre sikerült.
Muszáj azonnal Nógrádos aranyköpéseket olvasnom! Még akkor is, ha kívülről tudom mindet.