semmi érdemleges

Valamiért olyan lassú a laptopom, mint egy csiga. Már nagyon unom, hogy folyamatosan ilyen konfigurálást végez, akárhányszor bekapcsolom meg kikapcsolom. Most fejeztem be a tanulást, mert természetesen utolsó héten, utolsó nap kell matektézét íratni. Annyira vicces lesz! 3 napja próbálok rá tanulni, és még mindig ugyanannyit értek belőle, mint elsőre, ami egyenlő a nullával. De ez tényleg idegesítő, hogy (jó, elismerem, szoktam lusta lenni, de nem mostanában) nem is a lustaságon múlik, mert ugyanúgy leülök tanulni a matekfüzetem mellé, de hiába nézem, meg próbálom megcsinálni a feladatot, én tényleg segghülye vagyok hozzá, erről most már nem tehetek. Tavaly nagyon rossz volt a tanár, igen, de úgy látszik, beállt nálam az a pont, ameddig matekkal tudott telítődni az agyam, mert már két éve egy szót nem fogtam fel, és ilyen igenis van! És mindenki azt mondja, hogy még a hülye is ki tudja nézni a függvénytáblázatból a megoldást. Hát valóban nagyon nagy segítség  hogy nem kell fejből tudni az 5000000 00000 000000 megoldóképletet, de hogy a szarba jussak el addig, hogy én a megoldóképletbe behelyettesítsek? Mert ha meg vannak adva az adatok, oké, de ha nekem megadja, hogy hány köbdeciméter a hordónak a belseje, és belefér-e 20 liter viz, akkor azzal mégis mit csináljak? Annyit tudok, hogy a körhengert kell kikeresni, és kész. Nagy a sötétség. Vagy amikor megadja, hogy milyen magas a piramis, és akkor a belsejéből mennyi van beépítve  ha ennyi négyzetméter üres belül? És órán, ha megkérdezi, hogy mindenki érti-e, meg van-e valami kérdés, akkor nem azért nem szólok, mert idióta vagyok és nem merek, hanem azért, mert órán, amikor valaki más, vagy akár én magam megoldom a táblánál, és közben segít a tanár, úgy tök logikus, meg úgy értem, és tudom, hogy mi miért következik a feladatban, de attól még rácsodálkozom, mert én tuti, nem úgy álltam volna neki. És ha ott van előttem a feladat egy függvénytáblázattal a kezemben, akkor azt sem tudom, hogy kezdjek hozzá. De órán mit kérdezzek, ha egyszer minden tök logikus, és értem, hogy mi miért úgy van? Amikor meg nekem kell egyedül megcsinálni, akkor meg nem tudom, mert elindulni sem birok. És most nem azért, de szerintem ha valaki nem érti a matekot, azon semmilyen külön tanár meg gyakorlás nem segít  tavaly tapasztaltam, meg ha nem tudsz megoldani egy tök egyszerű feladatot, akkor hogy gyakoroljál? És az a legszebb, hogy soha életemben nem fogom azokat a dolgokat használni, amikkel itt most már 2 éve szenvedek.
Kaptam ma (mivel megint mozog a fogszabályzótól a fogam) egy olyan védőműanyag izét, amit elméletileg folyamatosan használnom kellene, de nem birok tőle beszélni, úgyhogy csak éjszaka fogom, de most annyira idegesített  hogy el is felejtettem visszarakni.
Holnap van Szebi 19 szülinapja! Ezért pénteken megsütöm életem első tortáját. Nagyon durva, hogy hétfőn meg már karácsony van. Csak azt nem tudom, hogy vajon az ajándékokat ugyan mikor fogom elkészíteni és becsomagolni? Mert amiket akartam, már megvettem, de olyan is van, amit csinálni szeretnék, és azzal szerintem nem leszek kész. Na mindegy.
Ma a legfurcsább mondat, amit hallottam a villamoson: "A szomszédban meg kikelt a kisfácán." ? Oké.

Ebben a pillanatban érkeztem haza spinningről, és Sebastian ma itt alszik, és most kitalálta, hogy elrohan nekem karácsonyi ajándékot vásárolni. Eme éjjeli órában. És még csak nem is a székesfővárosban vagyunk, hanem Harasztin.Ó. Mi történik? Most pedig anyával szervezkednek valamit a szobám falain túl. Nagyon kíváncsi vagyok.

napi jó tanács

Foghagymás lángos után semmiképpen se egyetek csokoládét, mert borzalmas ízhatás képződik majd a szátokban. (amúgy a nagymamám által készített lángos a legfinomabb a világon az összes lángos közül. két napja azon élek.)

Mondjátok, hogy patkány!

Meglepően jól sikerült tegnap a szalagavató és az afterparty is. A szalagavató végül 5től fél 8ig tartott, 2 és fél óra volt a megjósolt 4 helyett. Az afterpartyról egykor jöttünk el, mert apáék fél kettőre foglaltak asztalt a For sale-be, minden nagyon finom volt, csak én kábé alva vagy aludva vagy nem tudom hogy ettem meg mindent, és végül háromnegyed négyre értünk haza, én 11kor keltem, Szebi fél egykor. Mondjuk ő nagyon részeg volt még akkor is. Na mindegy, fogalmam sincs, hol kell megnézni azokat a képeket, amiket a partyfotós csinált. Holnap nem megyek iskolába, rendkívüli szabadnapot adtam magamnak, anya pedig nem ellenezte, mivel ő is szabadságon van, és így nem kell korán felkelnie, hogy bevigyen valameddig. Az a probléma, hogy most, hogy vége a szalagavatónak, megint minden óra rendesen meg lesz tartva, és csomót kell majd tanulni. Úgy döntöttem, semmiből nem érettségizek, és csöves leszek a híd alatt. Nem tudom, mi az oka ennek a bejegyzésnek a rezignált hangvételének és a fogalmazási készségem teljes hiányának, de nem is baj, mert most be is fejezem. Majd jelentkezem a elkövetkezendő hét folyamán.

Ja! Nem is, mert ma 3 és fél órát próbáltuk a keringőt, tegnap meg 2 órát az osztálytáncot, hogy minden tökéletes legyen a szalagavatóra, és én ma valamiért annyira izgultam, mintha már élesben ment volna. És tényleg teljesen úgy is történt minden, mert nem azt éreztem, mint máskor, hogy hú, milyen hosszú ez a keringő, meg hogy nem is leszünk túl rajta gyorsan, hanem kábé 2 pillanat alatt eltáncoltuk az egészet, és utána meg sajnáltam, hogy ilyen gyorsan vége lett, mint amikor élőben adsz elő valamit, amire már nagyon régóta készülsz, és vége. De ma ez alatt a sok idő alatt vagy 10-szer elpróbáltuk, és mindegyik után ugyanez volt az érzésem. Sőt, még az osztálytáncnál is, de arról egyébként is azt gondoltam mindig, hogy nagyon rövid, pedig nem az, ugyanúgy 6 perc, mint a keringő.
Aztán anyával elmentünk a ruhapróbámra, ahol is még feljebb varrták a ruhám alját, hogy ne lépjen rám senki, vagy nem tudom, miért, de egy órát álltam ott magassarkúban, és eleve nem volt földet söprő a ruha, hanem lengedezett feljebb, úgyhogy nem tudom, miért volt olyan fontos 3 centivel még feljebb rakni, de hát ő a szakember. Csak nekem meg már majdnem lerohadt a lábam. (na most ez a hülye fedőlakk majdnem megkeserítette az életemet, de kiszúrtam vele)
Utána elmentünk Szebinek meg Tamásnak ajándékot venni, és sikerrel jártunk mindketten. Hát, ennyit közölhetek.

Megint sikeres módon most festettem ki a körmömet, úgyhogy most hiába is várok rá 2 órát, hogy megszáradjon, igyis-úgyis bele fog nyomódni a takaró, és pöttyös meg csíkos lesz és annyira undorító  hogy majd le is kell mosnom reggel, de ez van, mert soha nem szoktam lemosni, hanem inkább lekenem még egyszer fedőlakkal, és akkor nem gáz annyira. Holnap Lauránál töltöm az éjszakát, hogy megünnepelhessük a születése napját.
Ezek voltak napi híreim, viszonthallásra.

Egyébként kábé 1 hónappal ezelőtt minden írásomat sunyi módon ott hagytam abba, hogy karácsony van, mintha bizony azt gondoltam volna, hogy a karácsonyi szünetben lesz időm meg energiám folytatni őket. A Boniface-t is pontosan ott hagytam abba. Igazán gratulálok önmagamnak.

Csütörtökön kihagytam az előkészítőt, mert nap végére olyan szarul lettem, hogy csak na, tök lázas voltam, és hihetetlen, de másnap pénteken nem volt tanítás (mármint nem ez hihetetlen, hanem ami most következik), és bementünk osztálytáncolni, amin előző napi rosszullétem miatt nem is akartam, csak passzívan részt venni, de végül végigugrándoztam az egészet. Az osztálytánc egyébként egy baromi nagy égés lesz, a keringő meg csak amiatt, mert nem fogunk elférni, egymás lábát fogjuk tapodni, és mivel én az első sorban állok, bizonyos, hogy le fogok esni a színpadról, de akkor legalább mindenki emlékezni fog rám.
Ó, de olyan rossz lesz, ha vége a szalagavatónak meg a karácsonynak meg a szilveszternek, mert utána már mit várjak, az érettségit? Most közöltem a nagymamámmal telefonon, hogy örülnék, ha karácsonykor 3 napig itt lennének az unokahúgocskáim, és ezt mindenki hatalmas üdvrivalgással fogadta, úgyhogy azt hiszem, meg is fog valósulni, de lehet, hogy módosítanom kell 2 napra, mert 29-én már pakolnunk kell, ugyanis 30-án utazunk Csehországba.
De most az a borzalmas érzés kínoz, hogy fogalmam sincs, miről maradtam le csütörtökön az előkészítőn, és most ily felkészületlenül kell megjelennem.
Ma volt a tablófotózás, és ezt soha nem gondoltam volna, de csodás képek születtek rólam. Nem értem, miért kellett odamenni viszont ugyanúgy fél 9-re, mint minden nap, amikor tanítás van, mert másfél óra alatt végeztünk, és utána mindenki hazament.
Holnap találkozunk először az újdonsült történelemtanárunkkal. Ez azonban egyáltalán nem olyan izgalmas dolog, hogy egyáltalán szót ejtsek róla, mert ma már láttam, és úgy néz ki, mint a biosztanárunk drogos mása, vagy nem is tudom.

Most nézem, hogy októberben mennyi bejegyzést alkottam. Nyolcat mindössze. Ó, és egyébként emlékszem, hogy annak idején, amikor kijött az "új" Adam Lambert CD mennyire ki voltam akadva, hogy milyen szar. Nos, valóban az majdnem mindegyik szám (MI A SZAR EZ A DÖRÖMBÖLÉS?), de a Trespassing és a Shady nagyon tetszenek. Nagyon nagyon tetszenek. Csak ennyi.

A mai napon nem került sor táncpróbára, ahogyan ruhapróbára sem. Nagyon örvendek, hogy ezek éppen a szalagavató előtti utolsó héten maradnak el, mert mikor máskor? Reménykedem benne, hogy holnap valami normális időben hozza a ruhákat a nőszemély, mert hogyha nem, akkor nem tudok ottmaradni a fogszabályzás miatt, ugyanis ismét mozog az egyik fogam, azért kell most ilyen sürgősen mennem. Meg az alsó műanyag fogszabályzómból letört egy darab és most igényesen szétvágja a számat. Osztálytánc pénteken lesz, mert akkor nincs tanítás, mert állítólag olyan nagy az érdeklődés az iskola iránt, hogy pót-nyiltnapot kellett beiktatni. Ezt eleinte nem tudtam elhinni, mert amikor még 4 éve én voltam nyílt napon, akkor hárman voltunk összesen érdeklődők (jó, mondjuk a felvételin már csomóan voltunk), de aztán láttam az idei fotókat, és tényleg tele volt a jelentkezőkkel a nagy előadó, úgyhogy ez valószínűleg igaz lehet, meg amúgy sem osztogatnak olyan egyszerűen nekünk szabadnapokat.
Tegnap estére szerencsés módon megbetegedtem, és holnap, ha nem lenne fogszabályzás meg előkészítő  be sem tenném a lábamat a fővárosba, de így muszáj lesz, és ha már ott vagyok, meg úgyis fel kell kelnem meg úgyis be kell mennem, akkor már nem hiányzok a suliból.
Ó, és holnap lesz az utolsó óránk az eddigi töritanárunkkal, mert elsőáldozó fejjel bejelentette, hogy november 30-ig tanít nálunk, felmondott, mondhatom, éppen a legjobbkor. Habár nekem már rohadtul elegem volt belőle, mert egyáltalán nem érdekelte már az egész, tételeket sem adott, és nem úgy haladtunk az anyaggal, mintha az érettségire készülnénk, hanem halálos nyugalommal minden órát végigbeszélt, semmi házi, semmi felelés, semmi dolgozat (1 tézét íratott összesen ebben az évben). Csak remélni merem, hogy nem kapunk most még egy ennél is rosszabb tanárt. Pedig eleinte ő olyan jó volt! Csak nem értem, hogy egyáltalán minek kezdte el ezt az évet, mert már tavaly is félévtől kezdve azzal fenyegetőzött, hogy elmegy, aztán mégse, és most meg felmond. Na mindegy. (mi a szar lehet ez a dörömbölés? ó, erről jut eszembe: szellemkastélyban fogunk szilveszterezni, és szellemet is idézünk majd. sajnos ezt az elhamarkodott kijelentésemet mindenki megjegyezte, én meg már most be vagyok szarva. mert az egy dolog, hogy egy kísértetkastélyban szellemet idézel, az meg egy másik, hogy utána ugyanott is kell aludnod.)
Szóval ennyi volt a mai helyzetjelentés. Igazán nem tudom, mit kellene tennem ezzel a bloggal, hogy érdekesebb legyen, és ne egy nyugdíjas naplóbejegyzéseihez hasonlítson  de sajnálom, ha egyszer ilyen borzasztó unalmas életem van (már leírva. mert amúgy nem, semmire sincs időm, és nagyon is tevékenynek, aktívnak érzem magam, még a tanulás terén is, csak sajnos az eredménye nem látszik még a magam számára sem.)
De miért szakad ki a torkom? Egyszerűen nem hiszem el, hogy másnak is képes ennyire fájnia a torka, mint nekem! Mindig borzasztóan fáj, és ezenkívül semmi más bajom nincs általában, és az meg olyan idegesítő  hogy egy ilyen kis szar rontja el a napomat, meg emiatt nem érzem magam száz százalékosan jól. De tényleg, tavaly télen annyira fájt, hogy sírtam  pedig közben még strepsilst is szopogattam, szóval vagy valóban sokkal jobban fáj nekem, mint embertársaimnak, vagy én vagyok köztük a legalacsonyabb fájdalomküszöbbel rendelkező.
Nos, ez van. Amúgy két könyvet is olvasok egyszerre, az egyik az Elfújta a szél, amiben a szerelmes jelenetek nagyon tetszenek, meg azok a részek, amelyekben Scarlett lelkivilágáról meg a gondolatairól van szó, én képtelen lennék ennyire felszínes, de ugyanakkor mégis érdekes és figyelemfelkeltő-és megtartó szereplőt alkotni, mint ő. A háborúról és annak következményeiről szóló részek viszont nekem borzasztó unalmasak, de hát a könyv hátteréül szolgálnak, és gondolom, ezek nélkül nem lenne ugyanolyan értékes mű. A másik a Mondják meg Zsófikának Szabó Magdától, és iiimádom! Már olvastam, még régebben, és akkor is nagyon tetszett, mert ezt gyerek-meg ifjúsági könyvként adják el, de szerintem annyi idősen nem is lehet teljesen megérteni, nekem most teljesen másmilyen, és sokkal érthetőbb, mint 12 évesen. De nagyon jó.
  Mára ennyi, viszonthallásra.

Igazán várom már a decembert! Igaz, hogy folyamatosan szemészetre meg fogászatra kell rohangálnom, és fogalmam sincs, hogyan fogom elkészíteni az összes ajándékot, amit kitaláltam (főleg, hogy most az osztálykarácsonyon is csak csinálni lehet egymásnak valamit, venni nem), de azért várom. Most már kezd egészen jól összeállni a szalagavató is, szerintem az afterpartyval rohadtul átvertek minket, de úgy látszik, rajtam kívül ezt senki nem fogta fel, de szerintem végül is minden egészen jó lesz. Nagyon imádom az unokahúgaimat, és ha Melinda megengedi majd, akkor a két ünnep között szerintem itt lesznek nálam (habár nem tudom, miből fogjuk elvinni őket moziba, meg ilyenek, mert karácsony után tuti nem marad egy forintunk se, de mindegy, akkor legfeljebb itthon mulatunk). Mondjuk Melindának még fel sem vetettem, de Noémit meg Lucát már felbujtottam, és nem hiszem, hogy ezek után le lehet állítani őket. Aztán hétvégén láttam a Paranormális jelenségek 4-et, igazán jó volt.
Azt hiszem, hamarosan abba fogom hagyni a blogolást, mert tök érdektelen dolgokról írok, egyre ritkábban, szerintem ezt senki számára nem lehet szórakoztató olvasni, úgyhogy nem is értem minek írom.
Most éppen attól rettegek, hogy mit fog szólni a franciatanár, hogy csütörtökön ismét nem lesz óra (mert csak én érettségizek, ezért ha hiányzok, nincs óra), mert akkora kaptam időpontot a fogorvoshoz, pénteken meg nincsen suli, úgyhogy az akkori francia is elmarad.
Na mindegy, viszonthallásra.

Azzal teremtettem most roppant furfangosan karácsonyi hangulatot a szobámban, hogy meggyújtottam egy ikeás mézeskalács illatú mécsest, és gy roppant erős illatú narancsot eszem, mindezt pedig az ágyamon végzem minden más fényforrás nélkül, úgyhogy végre kihasználhatom a laptopom világító billentyűzetét. Ugye milyen praktikus sötétben ülni? De mi a szar van már, most meg benyomtam valamit a billentyűzeten  és erre meg aláhúzza amit írok. Na mindegy. Keringő színpadra igazítása a mai napon sikeresen kipipálva. Jó, nagyon irritál ez az aláhúzás, úgyhogy befejeztem, viszonthallásra. Remélem, nem lesznek olyam lidérces álmaim, mint tegnap, habár már kábé 2 éve kiirtam a falamra, hogy "O lente currite noctis equi!", ami is olyan gyönyörüségesen volt forditva, hogy "Ó, lágyan járjatok, lidércek!", szerintem ez csodálatos, és erről mindig az jut eszembe, hogy lábujjhegyen ilyen kis hegyesfülü lidércek járkálnak a fejem körül, amikor alszom, és amiért ilyen lágyan járnak, nem ébredek fel, és nem is lesznek rossz álmaim. Ez az én álomcsapdám, csak az a baj, hogy nem igazán jön be, legalábbis tegnap nem használt.
Jaj, de várom a karácsonyt, és de elegem van ennek a laptopnak a felhasználóbaráságtalanságából!

Tök felesleges olvasnom ezt a szigeti veszedelmet, mert olvasom, olvasom, és mindig azt veszem észre, hogy egészen más dolgokon gondolkodom, és elolvastam belőle egy hosszú részt, úgy, hogy egy szóra nem emlékszem, újraolvasni meg aztán végképp nem fogom. Már látom, hogy a kötelezők lesznek a vesztem az érettségin.

Már megint rég nem írtam. Annyira várom a karácsonyt, hogy azt nem tudom szavakba önteni! A jövőhét végét tűztem ki arra, hogy a szobámban karácsonyi nagytakarítást végezzek, aztán pedig feldíszítsem, és reménykedem, hogy Szebi mindebben segítségémre lesz. Örülök, hogy őt is sikerült 3 év alatt megfertőznöm az idő előtt megjelenő karácsonyi hangulatommal, mert már tegnap azt mondogatta, hogy mennyire várja a karácsonyt, meg hogy mikor díszítjük fel a szobámat, és amit még sohasem láttam: a sajátjába is gyertyákat rakott ki! A másik dolog, amiért várom a jövőhét végét, mert akkor már (reményeim szerint) lesz karácsonyi pénzem, amit mind ajándékokra költöm, és menni fogok a hobbi boltba, és megveszek mindenféle hozzávalókat. Ez egy nyelvtanilag nagyon helyes mondat volt. Ó, és ha még játsszák, akkor elmegyünk moziba megnézni a Paranormális jelenségek 4-et, amit már nagyon vártunk, de hát szerintem pont nem fogják már jövőhéten adni, de mindegy.  

Most éppen, mivel fél hatkor felkeltem, olyan érzésem van, mintha már délután 5 lenne. Arra várakozom, hogy az apukám eljöjjön értem, mert tegnap éjszaka jöttek haza, és mondtam, hogy majd hívjon fel, ha felébredt, de azt hiszem, meg kell beszélnem anyával, hogy vigyen át ő, mert ha apa ébredése pillanatában felhív, akkor legalább plusz 5 óra, mire ideér. Hacsak nem jön el úgy értem, mint ahogyan a múltkor a pékségbe ment, de az egy rendhagyó eset volt, mint tudjuk. Eddig leckét írtam, most azonban keddig el kellene olvasnom az előkészítőre a Szigeti veszedelmet, amivel borzalmasan lassan haladok, pedig már elolvashattam volna, mert múlt kedden adták fel.

Ó, és az egész szalagavatós táncunk ugrott, mert kitalálták nekünk, hogy nem táncolhatunk a nézőtéren, felállítva a közönséget, hanem a színpadon kell mozognunk, ahol nem tudom, hogyan kellene elférnie 16 párnak, úgyhogy az egész keringő egy nagy fos lesz, a múltkor kezdtük újrapróbálni az egészet, és most sikerült szólniuk. Szóval 3 próba van hátra a nagy alkalomig, és tessék, most az egész keringőt át kell alakítanunk, hogy fel férjünk a színpadra, pedig olyan szép lett volna ott lent, hogy mindjárt elsírom magam. És úgy adják elő, hogy ez az egész a mi hibánk, mert mi ezt hogy képzeljük, amikor még a helyszín kiválasztásába sem szólhattunk bele, és eleve nem értem, hogy miért kellett olyan helyet választani (nélkülünk), ahol nem fér fel 32 ember a színpadra. Mi vagyunk lebaszva, amiért nem olyan koreográfiát csináltunk, mint az ások, meg a tánctanár, "mert egy jó koreográfus előre leméri a színpadot". Csakhogy ő elment megbeszélni a művház tulajdonosával, hogy kipakolhatjuk-e a termet, és ő azt mondta, hogy igen, semmi probléma, csak a tanároknak nem felel ez meg, mert ők fognak az első sorban ülni, meg az igazgató, "akit nem lehet felállítani, mert ott kap agyvérzést, gyerekek!" (még mindig nem értem: miért?), és azt sem értem, hogy miért is a tanárok ülnek az első sorban? Na mindegy.

Hát ennyi történt az elmúlt egy hétben. Viszonthallásra, majd megpróbálok gyakrabban jelentkezni. 

Nagyon tetszenek, amiket Szebitől kaptam az évfordulónkra! Egy zöld táskát, de sötét, pont olyan színű, mint a cipőm, és egy hozzáillő, szintén zöld de egy kicsit élénkebb kesztyűt, amin masni is van, és már nagyon régen kinéztem magamnak az H&M-ben, aztán  kaptam tőle egy dobozt, amit ő csinált, szív alak, szép piros anyaggal van bevonva, és belülre ilyen pici faállatkákat ragasztott (ebben volt a kesztyű, a doboz meg a táskában), és még volt a táskában egy rózsaszín bagoly formájú persely, amit szintén kinéztem magamnak már, és nagyon aranyos. :) Ő is nagyon örült azoknak, amiket tőlem kapott.
Már alig várom a szalagavatót, most, hogy az osztálytánc egy részét is betanultuk, a keringővel meg már majdnem kész vagyunk, csak teljesen meg vagyok róla győződve, hogy a keringőben a nagy forgás közepette valaki rá fog lépni a ruhámra, és az egész leszakad rólam. Meg hogy most minden lépést úgy gyakorolunk, hogy tök közel van egymáshoz mindenki, de még nincs rajtunk az a nagy ruha, és azt is bele kellene kalkulálni, csak a főpróbán lesz majd rajtunk, és akkor majd rájövünk, hogy nem is olyan egyszerű.
Na jó, még művtöri házidogát kell írnom.

A Romeo és Júlia elejét már nagyon sokszor elolvastam, csak soha nem értem a végére, de a legelején ezt a "fügét mutatok kendteknek"-dolgot még mindig nem értem. Mi az a fügétmutatás? Mondjuk, nagyon vicces jó sokszor elolvasni egymás után. Biztos a fityisz a füge vagy nem tudom én ezt megfejteni. Na megpróbálok továbbjutni az első néhány sornál, de hát olyan vicces!

Most értem haza spinningről. Holnap elkezdjük az osztálytáncot, ami szerintem borzasztóra fog sikerülni, de ami a legfontosabb: holnap leszünk együtt 3 éve Szebivel! Úgyhogy ünnepelni fogunk, legalábbis azt mondta, hogy hoz pezsgőt meg csinált nekem ajándékot, én pedig nagyon vicces dolgokat vettem neki, és ez különleges felállás, mert mindenféle alkalmakkor én általában készítek valamit, ő meg vesz valamit.
Azon tűnődtem, hogy a blog nem is internetes napló, vagyis nekem biztos, hogy nem, mert én mellette szeretnék még naplót is írni (meg egy éve írtam is, csak mostanában már általában se kedvem, se energiám nincs rá), és amit abba írok, azt ide soha nem írnám ki, amit meg ide írok, azt soha nem írnám bele.
A Hamletet már majdnem elolvastam (egészen szimpatikus a címszereplő, legalábbis egyelőre), a Romeo és Júliába pedig még bele se kezdtem, de azt legalább anélkül is tudom, hogy miről szól. De felvonulok majd az ágyamba a laptopommal, és ha nem leszek álmos, még az is lehet, hogy mindkettőt elolvasom. Végül is a Hamletet is ma kezdtem el.
Na most azonban mennem kell hajat mosni.

krumplistészta!

Hihetetlen, de az összes ELTÉs leckét meg tudtam írni (5 darab esszé és egy feladatlap), és mind a 300 oldalt el is olvastam, amit ideadtak, úgyhogy most már akár neki is állhatnék újraolvasni őket, hogy valami ragadjon, csak az a baj összesen van vagy 1500 oldalnyi szöveg, ha nem több. Na mindegy, egyébként így is én vagyok az egyetlen idióta, aki mindig az összes papírt elcipeli, amikor óra van, de amiket már megcsináltunk feladatlapokat nem fogom kidobni, és nem akarom különböző mappákba sem gyömöszölni őket, mert akkor sose lenne meg az, amelyik kell, és így legalább mind egy helyen van. Így legalább van min csodálkozni mindenkinek, hogy nálam mindig ott van az összes.

Azt kell, hogy mondjam, hogy a szünet nagyon tartalmas és jó volt. Láttam a moziban az új James Bondot, ami egyáltalán nem érdekelt, de meglepően jó volt, pedig igazán unott arccal mentem be. Végül is nagyon tetszett. Egyébként is vicces volt, mert Matyival voltunk, akinek utána elmentünk az új lakására, amit gondolatban berendeztünk és kifestettünk, aztán elmentünk az OBIba, hogy meg is találjuk az általunk agyban kiválasztott dolgokat, de mivel Matyinak nem volt pénze, mindent csak nézegettünk meg lefényképeztünk. Én pedig elámultam, hogy elméletileg az OBI szar az IKEÁhoz meg a kikához képest, vagyis én azt gondoltam, és ez minden szempontból igaz is, kivéve a lámpákat. Mert lámpákból sokkal nagyobb választék van, mint máshol, gyönyörűek, és harmadannyiba kerülnek. 

Anyával voltunk a kikában, mert új függönyünk érkezett, és egyúttal megnéztük a karácsonyi cuccokat, amik nagyon jók csak éppen (ahogy Mihaela szokta érzékeltetni, hogy valami nagyon drága) you can't even touch it, mert 1800 forint egy tenyérben elférő gömb a fára. Mondjuk ha én most fel szeretném díszíteni a karácsonyfámat, és leszakadt a szekrényben a polc, amin az összes dísz volt a szekrényben, és mind összetört, akkor vegyek fel hitelt? (amúgy a jelek ellenére sem történt ilyesmi, mert nálunk anya nagyon különlegesen elhatárolja egymástól a díszeket, és ha össze akarnának törni, akkor csak puha papírnak koccannak. de asszem egyszer már volt olyan, hogy elejtett egy egész dobozt, azonban nem biztos. az viszont tuti, hogy apa a csúcsdíszt minden karácsonykor összetöri, méghozzá úgy, hogy megpróbálja rátuszkolni a karácsonyfa csúcsára, és nem tudja feldolgozni, hogy nem megy rá, aztán darabokra törik és a szilánkok keresztülszúrják az egész testét.)

Meg persze voltunk a temetőben is, ami még a szokásosnál is szebb volt, és én ugyan el akartam kezdeni halloweeni hangokat lejátszani Szebi telefonján, de aztán megsajnáltam a sok szomorú embert, mert tényleg nagyon sokan voltak, meg még nem volt teljesen sötét, csak mire hazaértünk, és nem akartam elrontani a borongós hangulatát a sajnálkozó embereknek. Sokkal viccesebb lett volna ez a gondolat tavaly, amikor szinte nem volt senki rajtunk kívül, és a gyerekek kijöttek ijesztgetni egymást, és nem vettek észre minket, és a nagymamám mély hangon mondott valamit, amitől annyira megijedtek, hogy sikítozva elrohantak.

Most azonban még el kellene olvasnom keddig a Romeo és Júliát és a Hamletet (szintén az előkészítőre). "Azok azért nem hosszúak, egy hét alatt simán elolvassátok mind a kettőt, nem?" De, csak nem baj, hogy azon kívül még nem tudom mennyi leckét meg papírt meg tanulnivalót kaptunk?

Szokásomhoz híven halloweeni hangulatból azonnal karácsonyiba zuhantam, de nagyon tetszik, hogy egy darab mandarinnal az egész házban karácsonyillatot lehet csinálni. Anya akart venni a kikában hóemberes meg télapós párnahuzatot a nappaliba a kanapéra, és nagyon karácsonyi-film hangulata lett volna, de bitang pusztulatosan drága volt, illetve nem is, mert 1500 volt egy darab (ami nem is sok, ha a 1800, 2000, 2500-as karácsonyfadíszekre gondolunk), de 3 párnánk van a nappaliban, és úgy drága lett volna.

T: - Regina, te eszel céklát?

- Hát megkóstolom, de a tésztához savanyúságot fogok enni.

Anya: - Mit mondott?

T: - Hát, valami tinédzserdumát.

Ő: nekem. - De aranyos lábujjaid vannak! Kissárkányos.

A boltban.
Eladó: - Még valamit?
Ő: - Egy kis kedvesség jólesne. Attól mondjuk még jókedvem is lenne.

Kártyázunk.
Ő: - Ha ez a lap joker,  akkor megeszed... azt a... azt a... rágótablettát! (rámutat a fogamzásgátlóra)
Itt a hangsúly volt vicces.

Én: - Jó, de te csalsz. Na. Most ez a lap hányas?
Ő: - Nyolcas.
Lap: 2-es.
Én: - Marhára eltaláltad.
Ő: - Mert az alatta lévő nyolcas! (felfordítja. 6-os.) MONDTAM!

Ő: jósol. - Ennyi év múlva változik meg a testalakod. 5? Húha, nincs sok hátra. Lehet, hogy kövér leszel, lehet, hogy sovány.

Ő: - Ennyi év múlva utálsz meg. (3) Hú, bazmeg, az nagyon korán van!

Ő: - Ebben az évben ennyi poharat fogsz összetörni. (10) Bele kéne húznod.

És még volt egy csomó, csak elfelejtettem, de a lényeg, hogy nagyon jót nevettem.

első hó: október 29.

Ma leesett az első hó! Igaz, hogy semennyi nem maradt belőle, de ez akkor is esemény, mert reggel, amikor kinyitottam kis szemeimet, és megpillantottam az óriási pelyheket, gyermeki boldogságot éreztem, s lelkem a hófelhők magasában szárnyalt. De amúgy annak örültem a leginkább, hogy az óraátállítás miatt egy órával előbb keltem fel, mint ahogy tényleg kellett volna (jó, amúgy is csak 9kor kellett volna, mert Szebinél aludtam, ugyanis 10re kellett menni a suliba keringőzni). Holnap meg délre megyek előkészítőre, és mivel az előző heti 23-i órát pótoljuk be, csak remélni merem, hogy (mivel holnap is kedd van) nem találja ki a tanárnő, hogy maradjunk ott hatig. Mert ugye egy alkalom 3 óra, és akkor a múltheti is meg a mostani is az összesen 6, én pedig lehetetlen, hogy azt kibírjam.
Hamarosan indulunk spinningelni.
Ó, tegnap vettem egy új gyűrűt, ami egy szétnyitott szárnyú denevért mintáz, aminek bordó szemei vannak, de nagyon szép, és ha a középső ujjamra húzom, olyan nagyok a szárnyai, hogy elérnek a kisujjamig meg a hüvelykujjamig, de egyébként meg nem annyira nagyon nagy, szóval pont jó, és nagyon tetszik. Ja, és meg voltam győződve, hogy borzasztóan fog idegesíteni, de nem így történt.
Hát, ennyi. Reményeim szerint a szünetben sikerülni fog folytatnom valamelyik írásomat, de ha holnap előkészítőn megint kapunk 100 oldal tanulnivalót jövő keddig, akkor erre igen csekély az esély, főleg, hogy a múlt csütörtöki 100-nak is kábé csak a felét "tanultam meg", ami annyit jelent, hogy legalább egyszer figyelmesen elolvastam.
És most már igazán nem tudom kiverni a fejemből ezt a hülye keringőt, vagyis a zenéjét, ami nagyon szar, mert a tánctanár szavaztatott, és erre a számra senki nem szavazott, csak ő maga, meg erre kezdtük el gyakorolni, de borzasztó, és senkinek sem tetszik, de most már ez marad. Különben is, 6 perc lesz a keringő, és már kábé csak 20 mp van hátra, ami még nincs kész, úgyhogy baromság lenne megváltoztatni, de akkor sem valami jó szám. Nem is értem, hogy keringőzenének miért olyat választott, amiben énekelnek? Jó, eddig két szám van, az egyikre bevonulunk, a másik meg ez, amiben énekelnek (és ráadásul ilyen szakítós dal), a levonuló zene meg a metallica nothing else matters.
Az osztálytáncot meg továbbra sem kezdtük el, de azt hiszem, hogy lesz benne egy Jacko, a Stayin Alive meg a Grease-ből egy szám, és ezekben csak néhány ember fog táncolni, mindegyikben más, aztán a végén meg mindannyian összeállunk, és akkor a Gangnam style-ra fogunk táncolni. Ez nagyon nagy égés lesz, már most látom, és jövőhéten lesz eldöntve, hogy melyik délután fogunk rá gyakorolni, de ha kedd vagy csütörtök, akkor értelemszerűen nem leszek benne, mert az előkészítő miatta nem tudok elmenni a próbákra. De annak ellenére, hogy egy nagy szar lesz, szeretnék benne lenni, mert vicces lehet ilyet csinálni. Na majd elválik.

Én: - Most előkészítőn megint kaptunk egy ilyen vastag papírköteget. Görög istenek.
Ő: fingik. - Fingoitosz. Róla tanultál már?

Immáron nem tudom, mióta nem blogoltam, mert apáéknál voltam Romániában, és hogyha itthon vagyok, akkor sem nagyon kapcsolom be a gépet, tegnap ugyanis éjfélig tanultam fél hattól (én!!!), mert előkészítőn annyi leckét kapunk, hogy csak na, meg minden alkalommal kb. 50 oldal tanulnivalót (és egy héten kétszer megyünk, meg majd szünetben is be kell mennem) , úgyhogy jelenleg eléggé el vagyok maradva vele. Arról nem is álmodom, hogy lesz időm írni, pedig idén, vagyis januárig azt hittem, hogy befejezem a Boniface-t, és szerintem be is tudnám, hogyha abban a tempóban írnám, mint nyáron, de hát egyáltalán nem írok.
Holnap pedig, amint hazajöttem, borzasztó nagy takarítást kell tartanom a szobámban, mert rémes állapotok vannak por tekintetében, és ezt már én sem tűrhetem.
Hát... most ennyi. Elnézést kérek a rendszertelen és kevés blogolásomért azoktól, akik esetleg olvassák. Volt egy olyan gondolatom, hogy brutálisra növelem az olvasóim és a kommentárok számát azzal, hogy minden nap felrakom, milyen ruhában vagyok, meg lefényképezem a különféle ékszereket, ruhákat, cipőket, stb., amiket veszek, és felteszem, meg lefényképezem a gusztusos és menő kajákat, amiket fogyasztok, és azokat is felteszem, de szerencsére ennyire azért nem vagyok beteg, és most időm sincsen rá.
Most megint úgy gondolok erre a szünetre, mintha valami két hónapos megváltás lenne, aztán majd megint jól elúszom, meg semmire nem lesz időm, és megint nem csinálok majd meg semmit, amit elterveztem. De remélem, hogy igen.

életjel

Ismét nálam járt Heni, most ment el.
A négynapos hétvége alatt Romániában leszek apáéknál, még nem tudom, hogy hova megyünk, vagy hogy megyünk-e, vagy csak Bukarestben maradunk. Pénteken reggel indul a repülő kilenc körül, aztán majd szerintem kedden jövünk vissza, szóval remélem, nem túl későn, mert akkor szerdán elég rossz lesz suliba menni.
Ez a hét elég zsúfolt volt, igaz, hétfőn csak spinning volt, de kedden fogorvos, aztán előkészítő, ma tánc, aztán átjött Heni, holnap meg megint előkészítő. Jó, mondjuk ezek - a fogorvost kivéve - minden héten itt vannak.
Laurát vasárnap meglátogattam a műtéte okán, de nevetni nem tudtunk, mert fájtak a kapcsai :). És csokoládéevésre kényszerítettem, pedig nem szabadott volna.
Várom már Romániát. Viszonthallásra. (ó, és őszi szünetben is be kell majd járkálnom előkészítőre, meg táncpróbákra)

Amúgy a Hotel Transylvania egy olyan mese, amit mindenkinek látnia kell! Igazán végigröhögtük, és ráadásul rájöttünk, hogy a vámpír grófot apáról mintázták, úgyhogy meg is fogom neki mutatni. Most csak ennyit mondok. Visszhall.

Most javítom a quija táblát (körülbelül 7 oldalt mentettem meg az eredeti 20-ból, mert tényleg csak azt szedtem ki, ami igazán tetszett és nem volt erőltetett, és egyelőre még nem tudom, mi volt a problémám, amikor ezt fogalmaztam. Mi ez a stílus, atyaúristen? De majd most! Igazán jó könyvet fogok faragni belőle, és most már végre nem csak egy ötlet, mint amikor elkezdtem valamikor, hanem van is kedvem írni. És az íráshoz nekem a legmegfelelőbb ez a csodás, szürke, borongós, lógazesőlába idő, amit imádok.

ciiiiiiccccaaaaaaaaaaaaaaa

http://9gag.com/gag/5507390

Ez nagyon tetszik. Kárpótol azért, hogy  teljesen átázott a cipőm, és hogy az előkészitőn lemaradtunk az órák elejéről, mert nem találtuk az új helyünket (eddig máshol voltunk), és ezért egy órán keresztül járkáltunk, ugyanis még az ott dolgozók sem tudtak útbaigazitást adni. Ja, és örülök, hogy az információ tudja, merre van az R épület.

Ja, ezen kívül amire rádöbbentem: szerintem én még életemben nem adtam értelmes bejegyzéscímet. Vagy dalszövegrészletet írok be címnek, aminek semmi köze a bejegyzés tartalmához, vagy semmit.

who's gonna care for a blinded fool?

Rájöttem, mit fogok tenni a Quija táblával. Újraírom, mert nem bírom ezt az erőltetett élethelyzetet, amiben vannak, de nem fogom teljesen újraírni, hanem meghagyom a jó részeket, és csak azt fogom megváltoztatni, hogy Janet furcsán viselkedik, meg hogy nincsenek annyira jóban, csak azért egymás barátnői, mert muszáj, meg Janetnek nem lesznek zűrös családi körülményei. Egyrészt ez a "nem-igazán-barátnők" dolog tök erőltetett, másrészt nem is értem, hogy miért így írtam, mert ez egy nagyon kellemetlen alaphangot ad az egésznek. Ja, és azt is meg fogom változtatni, hogy nem egy osztályba járnak. Talán így nem lesz olyan érdekes, vagy nem tudom, de én jobban fogom érezni magam tőle, és talán akkor normálisabb tempóban is fogom írni, mert most kábé 20 oldalas, vagy mennyi, és szimplán azért, mert nekem nem tetszik, és ezért nem tudom folytatni. Szóval így nem lesz vele olyan sok munkám, mert nem kell teljesen újraírnom az elejét, de szeretni is fogom írni. Szerintem ma este meg is csinálom spinning után az átírást, és akkor akármikor írhatok már hozzá, amikor csak kedvem tartja. Ó, és biztosan lesz benne ördögűzés is, mármint nem ördögűzés, hanem hogy valamelyik lányba belemegy valami gonosz lélek, szerintem Nellbe. Aztán, hogyha egyszer 300 év múlva készen lesz, ennél sablonosabb kísértettörténetet nem is találtok majd, akárhol keresitek, és az összes tipikus szellem-film-vagy-könyv-mozzanat megtalálható lesz benne.
Viszonthallásra. (És most, akármilyen meglepő, de megyek olvasni az ördögűzőt. Me gusta!)

when lady jesus come to town

Nagyon tetszik a The Asteroids Galaxy Tourtól a Golden Age című szám és a Lady Jesus, és nem tudom, hogy miért, de folyamatosan ezek jutottak eszembe, amíg az Ódon ritkaságok boltját olvastam. Ez a könyv egyébként igazán letehetetlen, legalábbis nekem az volt, és elég hosszú is, hatszáz valahány oldal és nem csak vastag de nagy is, úgyhogy kellett pár hét, mire elolvastam, mert hiába nem tudtam letenni, ha elkezdtem, de nem nagyon volt időm elkezdeni se olvasni. Úgyhogy leginkább az angolórákat használtam fel erre, mert úgysem kell már bejárnom, de most már ez az olvasási lehetőségem is megszűnt, mert úgy néz ki, a szabad óráimban az ELTE-s feladatokat kell csinálnom, mert rengeteg van, ma is 3 órát szórakoztam vele, ja, és kábé 50 oldalnyi anyagot kapunk minden alkalommal, ami heti kétszer azért elég leterhelő.
Szóval végeztem a könyvvel, a vége nagyon hülye volt, nem is értettem, pedig az egész annyira tökjó volt, hogy majdnem annyira tetszett, mint a Twist Olivér. Aki el akarja olvasni, az innentől ne olvassa  a bejegyzést, mert most leírom, hogy mi lett a vége. Szóval: mi a szarnak hal meg a kislány? Több szálon fut ugye a történet, és amikor utoljára otthagyjuk a kislányt, akkor éppen felépül, teljesen egészséges, jól érzi magát az új helyén, oké, fura dolgokat csinál, amik nyomasztóak, de attól még nem kell meghalni! És arról Dickens nem is ír, hogy végül mi lett, annyi van, hogy "elfogyott mint a napfény a nyári estén", vagy valami ilyesmi. De mi az, hogy elfogyott? Nem evett? Mert amíg vándoroltak a nagyapjával, addig rendben van, hogy éheztek, de amikor odakerültek az utolsó helyükre, akkor a kislány mindig evett, aludt, felépült, már nem is volt beteg. Majd mindjárt utánanézek a neten, hátha van hozzá valami olvasónapló, amit kétlek, mert 80 éve jelent meg utoljára magyarul, és most tavasszal vagy mikor új fordításban, azóta meg nem hiszem, hogy valaki alkotott volna hozzá valamit, főleg magyarul, na de mindegy.
Mindegy, egyébként attól függetlenül, hogy elméletileg róluk szólt, engem a kislány meg a nagyapja érdekeltek a legkevésbé, a kedvenc szereplőm Kit volt, pedig nagyon szoktam utálni az ilyen tisztalelkű, hősies szereplőket, de ő valamiért nagyon tetszett, és bárcsak én is tudnék úgy írni, mint Dickens! Mert még soha sehol nem olvastam ennyire pontosan és viccesen és igazul és nyáladzás nélkül azt, hogy valakik egymásba szeretnek, mint ahogy Kit és Barbara. És Barbarát is nagyon szerettem. Aztán soha életemben nem lesz olyan csodálatosan kidolgozott gonosz szereplőm, mint amilyen Daniel Quilp volt, és olyan vicces se. Ja, és még az egyik kedvencem volt Richard Swiveller is, de azt vajon szvájvellörnek kell ejteni, vagy hogy?
Az illusztrációknak legalább annyira örültem, mint amennyire idegesítettek, mert mindig ötvenszer megnéztem őket, de soha senki nem úgy nézett ki, mint ahogy elképzeltem, és Kitet például nem tudtam elképzelni, de ő meg az összes képen máshogy nézett ki, és mindig csúnyán, úgyhogy nem voltam megelégedve, de néha meg voltak olyan dolgok az illusztrációkon, amit leírva nem tudtam elképzelni, például tárgyakat vagy elrendezést, és akkor meg örültem nekik. Igazából senki nem úgy volt lerajzolva, ahogy elképzeltem, csak Barbara, meg párszor a kislány is, de az is minden rajzon más volt.
Na jó, erről ennyit, mert borzasztóan fogalmazok. Ja, és ma írni akartam, ha már úgyis itthon maradtam, de nem fogok, mert nagyon elfáradtam, mire az eltés izéket megcsináltam, lerohadt a kezem és az agyam, és én soha többet nem írok sem elemzést, sem értelmezést, sem levelet, sem reflektálás, sem érvelést, sem gyakorlati szöveget. És miért tudja minden ember a Földön rajtam kívül, hogy mivel akar foglalkozni felnőttként?
Ó. Reggel folytatni akartam a Quija táblát, mikor felkeltem, de annak annyira borzasztó az eleje, meg mindene, hogy nem bírok soha többé hozzányúlni. És nagyon sablonos, szóval hogyha már ennyire sablonos, akkor olyan jól megfogalmazottnak kellene lennie, hogy csak na, de még az sem igaz, úgyhogy veszendőbe hagyom. El fogok kezdeni valami másik kísértettörténetet szerintem, mert amikor nincs ihletem a Boniface-hez, akkor nem fogom erőltetni, abból csak annyi sül ki, hogy kitörlök oldalakat, mert szar és vontatott.
Jajjj szenvedek ezzel az írással. Néha meg olyan jól megy. Na majd a jó kis téli délutánok! Meg az ősziek! Majd biztos javulást hoznak. Ezzel hitegetem magam mostantól.

Kedden nem volt annyira átütő az előkészitő, de ma tök jó volt, meg ez a tanárnő nekem sokkal szimpibb volt, mint a múltkori, pedig amikor bejött, meg voltam róla győződve, hogy bunkó lesz, de nem volt az. Egészen ügyesnek éreztem magam, de szerintem inkább ő volt az, mert mindenkit rávezetett a válaszokra, és igy végül akármit mondtunk, az jó volt. (megint nincs hosszú i-m és ü-m) Igaz, hogy körülbelül 8 oldalt irtunk a füzetbe, és rengeteg a házi is, de most tényleg úgy érzem, hogy előrébb léptem, meg annyira érdekesen magyarázott, hogy végig odafigyeltem (meg egyébként nem is tehettem mást, mert ahányszor másfele néztem, vagy nem hallgattam elég figyelmesen, elkezdett áthatóan a szemembe bámulni beszéd közben, és akkor már megint figyeltem), és igy nem is kell majd sokat tanulnom itthon, mert mindent megjegyeztem. Aztán most valamennyit meg is tudtam azokról, aki rajtam kivül járnak, mert most a szünetben egymáshoz szóltunk mindenkivel, ami elég erőltetettre sikerült ugyan, de legalább próbálkoztunk.
Ma azonban mindenféle bajaim voltak, és néhányszor tényleg elég szarul éreztem magam, úgyhogy holnap nem is megyek iskolába.
Viszonthallásra.

Holnap megyek először az ELTE előkészítőre! Valamiért semmiféle izgalmat nem érzek egyelőre. Fehér szegecses nadrágban megyek, úgyhogy lehet, hogy nem lesznek barátaim. Haha. Fél öttől fél nyolcig lesz, nem várom egyáltalán, és most borzalmasan tudok fogalmazni. Vettem az H&M-ben egy csomó növekvő fülbevalót, úgyhogy majd hármasával be tudom őket rakni egyformákat csökkenő vagy növekvő sorrendben, 24 párat 2600 forintért, igen, én is meglepődtem. És három pár nagyon jó meleg baglyos zoknit. Iiiigen. Na, most nagyon hülye vagyok, nem tudom, miért, de leszívódott az agyam.
Cupp.

Tegnap csodálatos napom volt, mert az anutámmal és Szebivel elmentünk nekem keringőruhát nézni. Engem az összes osztálytársnőm már két hete azzal ijesztget, hogy őket mindenhonnan elküldték, hogy az összes ruha le van foglalva, meg efféle baromságok, úgyhogy be is voltam szarva, meg egyébként semmi kedvem nem volt az egészhez, mert beteg vagyok. De aztán az első helyen jófejek voltak, anutám meg nagyon vicces és kedves, és akkor azonnal jobban éreztem magam. Az a ruha, ami nekem a legjobban tetszett, nem jött át a mellemen, ami megszokott jelenség. Aztán amit anya mutatott, én biztos nem próbáltam volna fel magamtól,  de így végül is igen, és az is lett, mert utána még felpróbáltam kettőt, amik szintén nem voltak olyan rosszak, mint amilyenre számítottam, hogy majd állni fog rajtam az összes ruha, de amit anya választott, az olyan csodálatosan állt rajtam, hogy nagyon meglepődtem. Tekintélyes méreteim miatt (haha) azonban ennek a cipzárját se lehetett felhúzni, úgyhogy át lesz alakítva a hátulja fűzősre. De nem tudom, azért vannak nálam nagyobb mellű lányok is, azok mit csinálnak? Még jó, hogy a hátulját át lehet alakítani. Na mindegy, úgyhogy gyönyörű a ruha, nagyon jól áll, tök vékony vagyok benne, és nagyon csinos. Anya is el volt ájulva, meg a csaj is azt mondta, hogy olyan, mintha rám öntötték volna. December 8-án szombaton lesz a szalagavató, pénteken elhozhatom a ruhát, és hétfőn kell visszavinnem, úgyhogy egész hétvégén abban fogok járkálni otthon. Meg vettünk cipőt is, nem olyan magas, de nem is törpesarkú, és ahhoz képest, hogy fehér, szép, mert egyébként az összes ilyen ízléstelen hegyesorrú volt, ennek meg kerek az orra és bokapántos, majd még tágítanom kell egy kicsit. És ami a legkülönlegesebb: a westendben szembejött velünk egy piercinges, ahol nagy betűkkel ki volt írva, hogy fülbelövés vagy kilövés, és akkor 5 perc alatt ez történt: mivel egész nyáron akartam még két plusz lyukat a jobb fülembe, bementem, és anya és Szebi támogatásával (utóbbi fogadkozott, hogy ő nem löveti ki a fülét, de hát senki nem is kérte) kilövettem, és nagyon örültem neki. Meg még örülök is, csak most napokig nem alhatok azon az oldalamon, meg tegnap este eléggé fájt a felső lyuk, mert szerintem az már nem egészen a fülcimpámban van, hanem érzékenyebb területen, de most jó. Amúgy számítottam rá, hogy ennyire fog fájni, inkább az a meghökkentő, hogy az alsó egyáltalán nem fáj. Olyan, mintha az addig is ott lett volna. Szóval most a jobban már 3 lyuk van. :) Ennyi történt tegnap, délután pedig még megünnepeltük Szebi anyukájának a szülinapját.
Ma délután, amikor Szebi hazajön a munkából, elmegyünk megnézni azt a Démoni Dobozt a moziba, hátha félelmetes lesz, mert a bemutatója az. Visszhall.
(Ó, és nem tudom, írtam-e, hogy szerdán volt az első táncóránk, amin nagyjából megtanultuk a bécsi és az angolkeringőt is, és nagyon jó volt a hangulat, mi pedig nagyon jól táncoltunk Szebivel. Két és fél óra volt, úgyhogy a végére eléggé elfáradtunk, és mostantól szerdánként lesz az egész osztálynak.)

Jó, úgy tünik, ma nem irhatok bejegyzést. Egyébként sem nagyon szeretek erről a laptopról irni, mert nem találom rajta a hosszú i-t és ü-t, de ez nem elég, most megőrült, kétszer kikapcsolta magát, aztán konfigurált, meg visszakapcsolt, és ezt már az előbb tök jól és szellemesen leirtam, csak utána meg valamiért kitörölte az egész hosszú és fantasztikus megjegyzésemet. Úgyhogy most irhatom újra. Annyi volt a lényeg, hogy egy hónap kihagyással találkoztam Rékával, ami jó volt, csak rövid. Kissé kezdek kétségbeesni, mert minden korombelinek van már keringőruhája, de úgy néz ki, szombaton szerzek, ha találok még olyat, ami nincs lefoglalva, és nem bünronda vagy csicsás vagy XXL-es vagy XS-es. Remélem, találok, mert hétköznap nem nagyon tudok elmenni, és ha még egy hetet várok, akkor tuti elfogynak. Jó lenne, ha lenne sok ruhakölcsönző itt Harasztin is, mert azokban biztos találnék még, ha sok lenne, de szerintem egy van vagy max kettő. Ha egyáltalán van. Na mindegy.

Ma az új sötétzöld magas sarkú őszi cipőmben voltam, és egy óriási vizhólyagot leszámitva nem is volt vele problémám, a vizhólyag is pedig csak azért keletkezett, mert már 3 napja magas sarkúban járok, és az ezelőtti cipő is pontosan ugyanott dörzsölte, ahol ez, és csak az egyik lábamon. JÓ MOST MÁR TÉNYLEG ELEGEM VAN, MÁSODSZORRA TÖRLI KI, AZ ELŐBB AZ EGÉSZ BEJEGYZÉSEMET, MOST MEG A FELÉT, NEM FOGOM HASZNÁLNI EZT A HÜLYE LAPTOPOZ, ÚJ, MAGYARORSZÁGON MÉG NEM IS LEHET KAPNI, ÉS MINDEN BAJA VAN, SEM IRNI NEM LEHET RAJTA, SEM FILMET NÉZNI, MERT MINDENNEL VAN VALAMI PROBLÉMÁJA, ÉS EDDIG MINDIG ROHADTUL VIGYÁZTAM RÁ!

Na. Szóval végül is arra jutottam, hogy jó lesz ez a cipő, mert amúgy kényelmes, és nem önhibájából törte fel a lábam, hanem együttes erővel az előtte hordott cipővel (nagy vonalakban erről ömlengtem mondatok hosszú során keresztül). És még annyit irtam le ezen kivül, hogy a hétvégr poénja:

Melinda: - Noémi, most már tényleg megpofozlak.

Noémi: - Ne érjen ekkora megtiszteltetés!

Hát én egyébként tényleg nem tudom elhinni, hogy Noncsi már 9 éves lesz. Én meg 18. 

Megint új fogszabályzóm van, és most megint nagyon szar, mert amíg nem tágítja ki rendesen a fogaimat, és a helyet magának, addig igazán kellemesen nem fér el a számban. Ja, és még fájni nem is kezdett el, úgyhogy most egyelőre csak enni nem tudok. De utálom már ezt! Még körülbelül egy év.
Ma, ha hazajöttem a spinningről, kéne írnom a Boniface-hez, mert ezt már nagyon rég tettem meg, de most túlságosan el voltam foglalva azzal a pályázattal (ami nem igaz, mert kb. 3 napot foglalkoztam vele).
További teendők között szerepel még, hogy ellátogassak mindenféle ruhakölcsönzőkbe, mert most így nagyon kedvesen az utolsó pillanatban kitalálták, hogy a szalagavatóra mindenki magának szerezze meg a keringőruhát, és már majdnem minden le van foglalva, nekem meg semmi kedvem nincsen most magamnak esküvői ruhákat toborozni, pedig össze kéne szednem magam, mert a végén nem marad.
Na mindegy, most megyek francialeckét csinálni, viszonthallásra.

Üdítő találkozás Laurával hosszú idő után. Most, hogy így elmeséltem neki, újraéledtek bennem az Óebergényi kísértettörténetek. Nagyon szívesen írnék valami ilyesmiről magam is újra.

Azta! 5 napja nem írtam! Nnnna, tegnap megint voltam a vidámparkban, ami igen nagy rekord, csak most nem apáékkal, hanem Szebivel, anyával, Tamással és Mátéval. Szebi életében először volt, mert eddig meg volt róla győződve, hogy nem szereti az ilyesmit, de most nagyon tetszett neki. Az Ikaruson majdnem meghaltunk viszont, úgyhogy én sem vagyok már a régi, mert régen simán felültem mindenre nem tudom hányszor, most meg nagyon vigyáznom kellett magamra, mert amikor felmentünk az Ikarusra, Szebi a tériszonyával küzdött, én meg a hányingerrel, úgyhogy remek párost alkottunk. MOndjuk én nem emlékeztem rá, hogy ez a hülye Ikarus ennyire gyors és magas. De a negyven méteres szabadesés-Torony még mindig szuper, meg a breakdance is, csak hánynom kellett azon is. Ja, és nagyon mérges vagyok, hogy lebontották az átfordulós hullámvasutat, mert sokkal jobb volt, mint a spinning coaster, ami a helyére került. (erről jut eszembe, hogy mindjárt megyek spinningre)
Hát ennyi, mert eddig francialeckét írtam, és nagyon fáradt vagyok. Ettől a franciaérettségitől annyira rettegek, hogy csak na, és ma akartam magamnak franciatanárt keresni a neten, de nem tettem meg, úgyhogy  holnap fogom.

2 és fél óra alatt szenvedtem ki magamban ezt a 2 és fél oldalas szinopszist, de hát gondoltam, hogy ez lesz. Voltam ma a Tropicariumban és tök jó volt. Ennél több fogalmazás már nem telik ki tőlem mára. Visszhall.

Jézusom, ha pályázni akarok erre a JAKkendő-díjra, akkor még péntekig kell írnom a mezítlábnak egy 3 oldalas szinopszist, magamnak egy önéletrajzot, és 16 csodálatos oldalt ki kell választanom belőle. Nem tudom, hogy válasszak-e ki, vagy az első 16 oldalt küldjem el.
Ha valakinek (Lelle!) van valami ötlete a 16 bemutató oldalt illetően, akkor az közölje.

Állítólag az Ódon ritkaságok boltja könyvemet az eredeti illusztrációk díszítik. (mármint a pontos másolat, értelemszerűen) Hm, micsoda érték van a kezemben! És több mint 80 évvel ezelőtt jelent meg utoljára magyar fordításban, és most újra, új fordításban. Ez igazán érdekes.

Tegnap láttam az Éjsötét árnyékot, és ooooolyan jó volt! Most már, ha akárki is megkérdezi, hogy mi a kedvenc filmem, akkor azonnal azt fogom válaszolni, hogy a Hugo, a Bosszúállók és az Éjsötét árnyék. Az van még, hogy olvasom az Ódon ritkaságok boltját Dickenstől, és annyira tetszik, hogy nagyon. Majdnem annyira, mint a Twist Olivér, de már teljesen elfelejtettem, hogy az miért is tetszett, és most rájöttem, hogy emiatt az utánozhatatlan stílus miatt. Bárcsak én is így tudnék írni ennyire jelentéktelen dolgokról is! Vagy legalább meglátnám, hogy nem jelentéktelen. De ha én ilyesmiről próbálnék írni, az olyan rohadt unalmas lenne. Nem tudom, miért, de néha még a Boniface-t is unalmasnak érzem, pedig számomra az a kor meg az a téma nagyon érdekes, de valamiért mindig olyan, minthogyha el akarna laposodni. De nem baj, mert amikor kész lesz, akkor majd elolvassa mindenki, és majd jól felbiztatnak, hogy milyen szuper. Egyébként az tényleg jó, és amikor visszaolvasom, akkor is tetszik, de akkor is. Nekem ez a szerelem-téma így könyvben még mindig annyira idegen, mármint hogy én írjak róla, és azért érzem úgy, hogy a könyv is szar, de nem tudom, miért ilyen nehéz ez nekem. Szerdán megyek a Tropicariumba (megint), csütörtökön meg Laurához (újra!!).
Most pedig nagyon nincs kedvem spinningre menni, de biztos tök jó lesz, mert majdnem mindig az, csak akkor nem, amikor unalmas számok vannak. Ja, és a napokban franciatanárt is keresnem kell magamnak, azt hiszem.

vidáááámpark

Voltam vidámparkban apával, Mihaelával és Costinnal (Mihaela öccse). Vicces volt, mert nagyon féltem, hogy okádni (ez jó szó) fogok, mint ahogyan azt az elmúlt 3 alkalommal tettem, amikor vidámpark közelébe kerültem, de végül nem történt semmi. Az a fura, hogy én meg mertem volna esküdni, hogy az emberek, vagyis én a fejjel lefelé forgó cuccokon hánynak, mert hát az logikus lenne, hogy fejjel lefelé fordítanak és kijön a gyomrod a szádon, de nem. Én a sima körbeforgó dolgokat imádom a legjobban, mint a break dance vagy a polip, meg a hullámvasutakat persze, de inkább amik körbe-körbe mennek, és most rájöttem, hogy nekem bizony azokon kell hánynom, és a fejjel lefelés dolgokon meg semmi bajom nincsen. Pedig azokra mindig nagyon ódzkodva ülök fel, mert roppant félelmetesek a számomra. Most is volt egy, illetve kettő, amikre azért nem ültem fel, mert inkább kínzóeszköznek tűntek, mint játéknak, apa meg nagyon rájuk akart ülni, de egyedül nem. Mihaela csak nagyon kevés dologra ült fel, Costin meg mindenre, csak a negyven méteres szabadeséses toronyra nem. Viszont apa azt mondta nekem, hogy Costin nagyon beszarós az ilyeneken, hát, láttam mennyire beszarós, azon a lila hintán, ami a víz felett forog fejjel lefelé, azt hittem, meghalok, úgy féltem, Costin meg elkezd tök nyugodtan beszélgetni apával. De én azt nem értem, hogy miért nem sikítanak az emberek? Én mindenen úgy sikítottam, hogy a saját dobhártyám is majdnem kiszakadt. Ja, és a spinning coaster nagyon nagy csalódást okozott nekem. Miért kellett lebontani a Ciklont? Az ennél ezerszer sokkal jobb volt. Ez egy szar, fáj, rángat, semmi izgalmas nincs benne, és ha úgy ülsz bele, hogy hátrafelé, akkor lószart se látsz, pedig elméletileg minden irányba forog.
Na, erről ennyit. És ami a legjobb: Szebi megígérte, hogy eljön majd velem vidámparkba, ami szuper, mert eddig egyáltalán nem akart jönni, és ha olyan helyen voltunk, soha nem is ült fel semmire, de most majd megtöröm a jeget, és szerintem nem lehet majd hazaráncigálni.

0.00!!!!!!

Tök jó, hogy egy nap 5 bejegyzést írok, de most válaszoltak az eltétől, és sikeresen "kedves Rékának" titulálnak, annak ellenére, hogy a levelem végén ott van a nevem.

mások számára szerintem unalmas bejegyzés

Most éppen azzal szórakoztatom magam, hogy abból a regényből olvastam el részleteket, amit Noémiről és Lucáról írtam, és az első részében Noémi elsős, Luca óvódás, a másodikban, ami csak félig van kész, igazán vicces, mert Noémi pont harmadikos benne, Luca pedig elsős, mint ahogyan majd most lesz szeptembertől, igazából is. Rájöttem, hogy mind a két regény nagyon jó (igazából az én gyerekkori emlékeimből épül fel, és Noémi meg Luca Naomiként és Lucyként csak a fő vonásaikat kapták meg), de most nagyon tetszik. Nem tudom, érdekes, mert semmi fantáziaszülemény nincs benne, mint amilyen regényeket írni szoktam, és nem száz évekkel ezelőtt játszódik, de valahogy annyira családias és jó, nagyon jól sikerült bennük érzékeltetnem az igazi hangulatokat, minden ünnepről írt beszámolóban teljesen olyan nekem, amikor olvasom, mintha tényleg most lenne halloween vagy húsvét vagy karácsony. És persze fura, mert NOncsinak meg Lucusnak soha nem lesz olyan rendezett élete, mint ahogy ebben megjelenítettem, hogy van nekik, de akkor is. És az is nagyon tetszik, hogy két generációról szól, merthogy ugye van egy bátyjuk, és vele meg a barátaival is történik mindenféle, meg a lányokkal és az ő barátaikkal is. Szerintem vicces és tök szórakoztató, csak fogalmam sincs, hogyha ezt kiadnák könyvben, akkor melyik korosztálynak kéne ajánlani, vagy egyáltalán ki olvasná el, de szerintem sok embernek tetszene. Most apa egyik barátjának és munkatársának a felesége elkérte a mezítlábat, és majd ha elolvasta és tetszett neki, akkor ezeket is elküldöm neki, és letesztelem, hogy mit szól hozzá, mert ő mégiscsak teljesen kívülálló. Egyébként meg nem tudom, miért vagyok képtelen magyar nevekkel regényt írni, talán azért, mert kevés olyat olvasok, meg magyar névből nem is ismerek annyi  olyat, ami tetszene, mint angolból. Viccese hangzik, de így van. És valamiért tök hiteltelennek érezném, ha magyar nevekkel írnék. Az egyetlen olyan írásom a hollókő legendája, ami egy 12 oldalas novella, de abban ősmagyar neveket használtam, amiket ma már nem ismer senki. (de amúgy ez tök durva, mert abban az egyik ördögömet úgy hívják, hogy Kikinda, ami szintén egy ősmagyar női név, és szerintem ha most rájönnének az idióta szülők, hogy van ilyen név, akkor hirtelen mindenki így nevezné el a gyerekét, mert "olyan divatosan hangzik")
Na mindegy, szóval ez a Noémis-Lucás regény, illetve regények nekem örökös fejtörést okoznak, mert fogalmam sincs, hogy mit kellene velük kezdenem, vagy hogy ezeknek mi céljuk van, és nem tudom, hogy csak nekem volt olyan nagy élvezet annak idején írni (mert emlékszem, hogy ezeket imádtam írni, izgultam, hogy kivel mi fog történni, úgy bontakozott ki, mintha nem is én találnám ki, hanem csak olvasnám valahonnan), és most olvasni, vagy másnak is tetszene-e. Úgy emlékszem, hogy Lelle már olvasta, meg anya is, de egyikőjükre sem emlékszem, hogy mit mondtak, vagy éppen ők sem tudtak rá semmit mondani, már nem tudom.
Hát, ez egy igazán felesleges bejegyzés. Ilyenkor valóban úgy használom ezt a blogot, mint egy naplót: nem zavar, ha mások is tudják, hogy mit gondolok, vagy mit érzek valamivel kapcsolatban, és ide egyszerű leírni, de szerintem ha valaki ezt elolvassa, biztos nem találja érdekesnek. Sokkal inkább érthetetlennek.

Egyébként nagyon menők vagyunk, mert Noémivel megtanultunk egy olyan táncos-pacsis köszöntést, amilyen a filmekben szokott lenni (mi is találtuk ki), és most valahányszor találkozunk, mindig azzal köszönünk egymásnak. (Luca és Szebi is megtanulták, csak ők nem használják, Szebi azért, mert fiú, Luca meg fogalmam sincs, miért. Biztos ciki.)

levágtam a csodálatos hosszú körmeimet. nagyon csalódott vagyok.

tetőfedés

Anya azt mondta, hogy a tetősök miatt fel fogok kelni 5-kor, és nem is fogok tudni aludni tőlük egyáltalán, ehhez képest felkeltem fél 7-kor, amikor anyának meg Szebinek el kellett mennie dolgozni, és utána simán visszaaludtam... idáig, pedig verték a fejem felett a tetőt. Komolyan kezdek aggódni az iskolába való visszatérésem miatt, és hogy hogyan fogok én időben elaludni, meg időben felkelni. Ma megyek vissza este spinning után apáékhoz, ahol meg aztán szerintem megint későn fogok lefeküdni, szóval képtelen leszek visszaszoktatni magam a dologhoz.

Alig várom, hogy amint beköszönt a szeptember, beteges módon a nyári szobadekorációmat (ami igen szegényes) lecseréljem az őszi halloweeni cuccokra. Reménykedem, hogy halloweenkor kimegyünk majd Ausztriába, mert ott nagyon olyan hangulat van, és minden ablakban töklámpás.

szellemjárás Dunaharasztin

Két éjszaka óta szellemjárás van nálunk, Szebi és én tapasztaltuk, pedig nem néztünk semmi olyan filmet, és nem is ijesztgettük egymást. Az van, hogy most a tetőnket felújítják, és van idegen embereknek távirányítója a garázskapunkhoz (nem tudok fogalmazni), és én tegnapelőtt éjjel (kettő körül feküdtünk le) háromkor arra ébredtem, hogy valaki járkál a kertben. Nekem semmi kísértetes dolog nem is jutott eszembe, de már legalább fél órája hallgattam az ablakban állva: valaki két lábon csoszogott a kaputól egészen a kert végéig, folyamatosan oda-vissza, el az ablakom mellett. Arra gondoltam, hogy most a kertben szétdobált létrát meg téglát meg zsindelyt hordja el valaki, úgyhogy felkeltettem Szebit, és kimentünk. Felkapcsoltam a házban a villanyokat, hogyha betörő, akkor lássa, hogy világos van bent, aztán a kinti lámpát is felkapcsoltam, de nem volt ott senki. (amikor felkeltettem Szebit, már nem is volt csoszogó hang, úgyhogy először szerintem azt hitte, hogy csak álmodtam, csak nem akarta mondani) Kimentem előre, és megnéztem, hogy áll-e ott valami kocsi, mert amikor a rácsot lopták el éjszaka, akkor is teherautóval jöttek érte, de ott sem volt semmi, úgyhogy visszafeküdtünk, gondoltam, hogy most vagy hülye vagyok, vagy ha tényleg valami besurranó volt, akkor elment a villanyfényre.
Mielőtt visszaaludtam volna, megint hallottam, de gondoltam, hogy Szebi már alszik, és úgyse számít, de akkor megszólalt:
- Ezt hallottad?
- Igen.
-... Hát, ez tényleg elég érdekes.
- Ülj föl.
És akkor újra hallgatóztunk, és folyamatosan hallottuk a csoszogást, el a kapuig és vissza, a füvön leginkább, de néha a járdán is, de az már tényleg félelmetes volt, mert nem láttuk senkit, itt hallottuk az ablak mellett, és a kövön már tényleg rendesen lehetett hallani, hogy megy valaki.
Ő:- Kapcsold fel a nagyvillanyt.
Én:- De nincs itt senki, és akkor már az előbb is elment volna.
- Nem baj, úgy nyugodtabb vagyok.
- Becsukom az ablakot is.
- Jó.
- De mi ez?
- Nem tudom. ... Én gondolok valamire, de nem akarom mondani. Szerintem nem ember.
- Hát ez nem lehet macska, két lábon megy.
- Jó, akkor ember, de...
- Szerinted szellem?
- Aha. És amikor te már elaludtál, még kettő előtt, akkor hallottam valamit, de nem mondom, mert akkor nem fogsz aludni.
- Mit hallottál? MOst már mondd meg.
- Hallottam, hogy valaki járkált a padláson. ... Mindegy, én azért holnap majd kimegyek és elküldöm a faszomba. Állítólag azt kell csinálni velük, meg kell mondani, hogy menjenek innen.
Úgyhogy becsuktuk az ablakot, megnéztünk 2 részt az így jártam anyátokkalból, amit most már valamiért nagyon szeretek, pedig régen nagyon untam, és aztán aludtunk.
Múlt éjszaka pedig ugyanúgy 3 körül éppen elaludtunk, amikor arra keltem fel, hogy valaki a fejünk felett járkál a tetőn, de úgy, hogy döng. És akkor sem beszéltünk róla, nem is gondoltunk rá, direkt nem is néztük meg a fekete ruhás nőt, és ráadásul semmi összebeszélés nem volt, mert Szebi is éppen abban a pillanatban ült fel, mint én, és ő is arra kelt fel.
- Ez mi a szar?
- Nem tudom, de már nagyon unom. Mintha a tetőn mászkálna valaki.
- Nekem az a padlás gyanús, mondtam neked.
- Menjünk ki.
Kimentünk a nappaliba, lámpát gyújtottam, járkáltunk, néztük a plafont és hallgattuk. Nagyon hangos volt.
- Na mindegy, gyere, menjünk be, feküdjünk le, én aludni akarok.
- Csináljuk azt, hogy én itt kint nézem a tévét, te meg lefekszel mellém és alszol?
- Nem, én rendesen akarok bent az ágyban pihenni, most nem fogok emiatt nem aludni.
Bementünk a szobába, aztán én az ajtóban visszafordultam.  -Vagy elküldjük most?
- Hát, nem tudom. Ne. Inkább majd nappal.
- De nem akarom ezt hallgatni. Megpróbálom.
Úgyhogy körbejárkáltam a házban: - Na jó, ha van itt valaki, akkor azonnal menjen el, és ne is jöjjön vissza. Nem tudunk segíteni, és nem tudjuk, hogy mit akar, de nem is érdekel. Menjen el.
És a dörömbölés fentről megszűnt. Kíváncsian várom a ma éjszakát.

jó estét

Ismét apáéknál, csak most nem Romániában, hanem miklóson. És egyedül vagyok, mert Szebi ma hazament, illetve ma együtt töltöttük az időt, csak aztán engem visszahozott ide kocsival, aztán továbbállt. Pedig én nagyon utálok itt egyedül aludni. Amikor Szebi is itt van, nagyon jókat alszom, de egyedül rettegek, és nem tudom, hogy miért. Úgyhogy hamarosan megkezdem szokásos kálváriámat az alvás fel. Igazi paradicsomnak kéne, hogy legyen nekem az ittalvás, ugyanis akkor szeretek és tudok a legjobban aludni, amikor valaki még fent van és járkál és mozgolódik, de itt valamiért ez sem segit, pedig apa mindig nagyon későn fekszik le. Na mindegy, ez egy örök rejtély marad, hogy miért nem birok itt egyedül szundizni.
Kissé aggaszt, hogy még nem is szagoltam hozzá azokhoz a feladatokhoz, amiket a francia tanár adott, illetve nem konkrétan, csak mondta, hogy csináljak feladatokat a polarfle.comon, vagy azt hiszem, valami ilyesmi volt, de benne van a telefonomban. És igazán egy lusta disznó vagyok, mert még csak nem is olyan száraz szar, mert ilyen játékos feladatok, és valami detektivtörténet bontakozik ki a végére, ahogy áthaladok a feladatokon. Mégis taszit, hogy elkezdjem (ismerem a hosszú i-t, csak a billentyüzetem nem, meg a hosszú ü-t se, vagy valószinüleg csak én vagyok béna, de most nincs is kedvem minden szót átjavitani azzal a szarral), mert annyira rettegek jövőre a francia érettségitől, hogy szerintem lassan rossz álmaim lesznek tőle. Főleg, hogy a franciatanár abból a szempontból nem valami jó, hogyha tudok valamit, akkor agyondicsér, meg kivételezik velem a többiek előtt, vagy inkább a többiekkel szemben, amit én nagyon utálok, mert engem nem birnak az ő hülyesége miatt, a másik meg, ha valamit nem tudok, amit előfordul, hogy még csak nem is tanultunk, akkor meg képes mindenki előtt beégetni, ami szerintem nem túl jó taktika vagy következetes viselkedés. És egyedül én fogok érettségizni franciából, úgyhogy nagyon szomorú vagyok, mert csak én leszek kitéve a kinzásoknak, és egyszer kedvenc leszek, akit mindenki utál, egyszer meg nem fog senki utálni, csak a franciatanárnő. MIndegy Visszhall.

miss sugar pink liquor liquor lips

Itt vannak a balatoni aranyköpések:
Luca: rámutat apa X6-osára. - Nekem ugyanilyen kell, csak fehér és tetejetlen.
Apa: - De ebből nem gyártanak tetejetlent.
Melinda: - Öreg hiba.

Én: - Úgy fáj a fenekem a biciklizéstől.
N: - Nekem meg szétvágta a puncim az a hülye ülés!

L: - Te süket vagy, anya?! ... Csak kérdezem, úgyhogy nyugi.

Melinda: - Anyu! No smoking!

L: - Én elmondjam, mit szeretek csinálni a strandon?
N: - Fuldoklani!

N: házat épít magának felfújható matracokból és biciklikből.
Ő: - És van rá határidő, Noémi? És van rá európai uniós támogatás?

N: ordítva beszél.
Mama: - Noémi! Nem kíváncsiak rád a szomszédok!
N: - Én se rájuk.

Verus: rosszalkodik.
M: - Verus! Anyád elverus!

Melinda Lucának: - Megkérdezhetem, hogy mit eszik maga?

M: Tiborral beszél telefonon.
Mama: folyamatosan beleszól. - Megtalálta a kolbászt a mélyhűtőben?
M: - Tedd be a...
Mama: - A mikróba!
M: - ... a fagyasztóba. DE NEM IS ARRÓL VAN SZÓ, ANYU! ... Anyu, odaadjam, akarsz beszélni vele?
Mama: - Nem.
M: - Mert most én beszélek, az én férjemmel! Ez nem a te férjed!
Mama: - Nem, hál'istennek! Agyonvertem volna.
M: - Akkor meg ne szóljál bele!

N: - Luca, amikor magadnak csinálod a hajad, mindig undorító.

M: elveszi Szebi újságját, és megmutat benne egy sportolót Noéminek. - Ilyen férjed legyen!
N: - Úristenkiez?!

N: a sárga felfújható fókáján szenved. - Megitta a fóka a pisis vizet, és feltöltődött vele. Nem véletlenül sárga a fóka.
(ez azután volt, hogy elmagyaráztuk Lucának, hogy ne nyelje le a vizet, mert a 30 százaléka pisi)

M: énekel.
L: - Anya, te mindent úgy énekelsz, mintha egy borz énekelné.

Nő a strandon főtt kukoricát árul. - Mais bitte!
L: átkarol engem, Szebit és Noémit. - Elnézést, de már csak három májsz bitte maradt!

N: - A Luca olyan undok, hogy mondom neki, hogy vigye most az enyémet is, és nem akarja vinni.
L: - Elmondjam, miért?
N: - Ne mondd el!

N: betesz egy plüssállatot a hátizsákba. - És nehogy behányj a hátizsákba!

N: - Regi, kitaláltam, hogy hogy vagyok nagyon szép.

N, L: nem férnek el a kocsiban a három szörfdeszkától.
N: - Anya! Vegyél már egy normális kocsit!

N: vesz egy hot dogot a  parton.
Mama: - És most miért nem volt jó a szendvics, amit csomagoltunk?
N: - Mert nekünk gagyi kaja kell.

Sajnos csak ennyit írtam fel, mert nem volt nálam füzet, és a telefonomba csak a fele került be. Viszonthallásra. (Laurát nem tudom elérni, pedig csak holnap tudnék vele találkozni, és vándorló életmódját ismerve én nem merek úgy odamenni, hogy nem vagyok benne biztos, hogy otthon van.)

románia

Néhány órája jöttem haza Romániából. Jártunk abban a Drakula-kastélyban, amelyik nem a Bran, és amelyikben eddig még egyszer sem sikerült tiszteletünket tennünk. Az úgy volt, hogy most mentünk el ötödször, mert kétszer zárva volt, kétszer pedig zuhogott az eső, és 1480 elég pocsék állapotú lépcső vezet fel oda. Máshol nem voltunk, mert egy napot a barátaink körében töltöttünk, akikkel ugye Toscanára szoktunk menni minden nyáron egy hétre, csak most idén nem, mert nekik nem úgy alakult, aztán kettőt apáéknak a másik barátaikkal, egy napot apának dolgoznia kellett, két napig pedig rossz idő volt, úgyhogy igazából az evésen és filmnézésen kívül nem is nagyon csináltunk semmit, de ez tökéletesen megfelelt. Ja, meg mi Szebivel lejártunk a parkba, mert apáék lakásához közel van egy nagyon nagyon jó park, ami óriási, és egy kicsi vidámpark is van benne, úgyhogy tök jól éreztük magunkat. Ma pedig Szebi, aki eddig rettenetesen ódzkodott a vidámparkoktól, közölte velem, hogy ő felkészült, és hajlandó eljönni velem a Budapesti vidámparkba. Én azonban már annyira nem szeretnék, mint régen, mert az utolsó három alkalommal, amikor ilyen helyen voltam, hánytam - igaz, most nem, de itt nem is voltak olyan durva játékok.
Egyébként még Románia előtt az történt, hogy Rékával kapcsolatba léptünk az általános iskolai nagyon jó barátnőnkkel, Henivel, és találkoztunk is vele, ami igazán jól sikerült. Remélem, majd visszajön az, hogy Henivel és az anyukájával kártyáztunk én és az anyukám esténként, mert az tök jó volt, de már felvetettem Heninek is, és nagyon örültek neki.
Később majd leírom a balatoni aranyköpéseket, ugyanis addig még mindig nem jutottam el, de majd legfeljebb holnap, Szebi laptopjáról, mert itt vannak a telefonomban.
Most pedig olyan kötelezettségeim akadtak, mint a fogócskázás. (ja, Romániában voltam kozmetikusnál is, aki nagyon jól legyantázott, pedig nem is igazán volt rá szükségem, csak éltem a lehetőséggel, hogy ne kelljen itthon nekiállnom hazajövetelem után.)

Megtértem a Balatonról, előtte pedig Vasszécsenyben voltam, az Óebergényi kastélyszállóban, ami szellemkastély, és igazi szellemek látszanak az igazi saját fényképeimen, és szilveszterkor majd visszamegyünk oda újra, mert csodálatos volt. A Balaton meg igazán vicces az  unokatestvéreimmel, majd egyszer ha nagyon unatkozok, akkor rakok fel képeket, de nem hiszem, hogy a közeljövőben ez bekövetkezik, mert nem sokára meg megyek Romániába, jövő héten, valószinüleg vonattal, de még nem tudom, melyik nap. MOst pedig mennem kell, mert mindenki arra várakozik, hogy megmutassam a képeket. Majd még irok. Visszhall.

Nagyon mérges vagyok a gossip girl alkotóira, hogy anno ördögnek öltöztették Chuck Basst a jelmezbálon. Jó, más nem nagyon jöhetett volna szóba, de most mit kezdjek Boniface-szel az én jelmezbálomon? Semmit, jobb híján, mert ő is mindenképpen ördög lesz, csak kell neki valami nagyon elegáns ruha, és másféle maszk.

Borzalmasan érzem magam az összes szerelmes és csókos jelenet írása közben, egyszerűen annyira nyálas nekem mind! Úgy félek, hogy én sem tudok normálisan megírni egy ilyen jelenetet anélkül, hogy ne csöpögjön. Remélem, olvasó szemével nem olyan borzalmas, mint ahogy én látom, de hát a Boniface-ből igazán nem hagyhatom ki, hiszen valahol erre épül, és örülök, mert úgy érzem, hogy Boniface meg is tartja a személyiségét még eközben is, tehát nem lesz olyan ki nyápic, de akkor is. És a csókra különben tényleg nem létezik semmi más szó? Mert ez egy borzasztó szó. Könyvekben bírok szerelmes jeleneteket olvasni, de ami olyan nagyon nyálas, azt nem, és úgy tisztelem azokat az írókat, akik ezt jól meg tudják írni. Én egyszerűen... zavarban vagyok tőle, és nem is érzem jónak, de hát most nem hiányozhat minden könyvemből. Na mindegy, hajrá nekem.

Milyen borzasztó idegesítőek lehetnek az írásaimban a - valamilyen szinten felesleges - macskás részek azok számára, akik nem szeretik a macskákat. És miért van mindig minden főszereplőmnek macskája? Úgy látszik, enélkül képtelen vagyok írni.

Lucaparlament, Noémiparlament

Tegnap Szebinek ráesett a fejére egy vascső, és felszakadt a homloka, ami egyáltalán nem volt olyan vészes, amilyennek tűnt, mert ugye elkezdett a fejéből ömleni a vér, meg minden, a főnöke még orvoshoz sem akarta elengedni, utána meg egyik kórházból a másikba küldözgettek minket, mert ő mondta, hogy nincs semmi baja, de az orvosok mondták, hogy a fejsérülés az sokkal rosszabb, mint amilyennek tűnik. Aztán az utolsó helyen tíz perc alatt bekerült (a honvéd kórházban 8 órát kellett volna várni arra, hogy megnézzék, hogy nincs-e agyrázkódása, és hogy össze kell-e varrni), ahol közölték, hogy nincs semmi baja. Azért persze fájt neki, és be is dagadt. Na mindegy, valamiért, ahogyan a kórházak és a magyarországi betegellátás felett dohogott, mondott valamit, de fogalmam sincs, hogy mit, csak hirtelen egy szótól beugrott, hogy hogyan folytassam a Boniface-t, mi legyen a vége, stb. Szóval megvilágosodtam. Szebi erre azt nyilatkozta, hogy akkor már megérte szétverni a fejét. Igazán jó érzés volt ihletet kapni újra, és persze megint olyan teljesen kézenfekvő és egyszerű lett volna az egészet kitalálni, mint máskor, de ha nem így hirtelen jutott volna eszembe az egész, hanem hosszas gondolkodással kiötlöttem volna, akkor megint olyan erőltetettnek tűnt volna számomra. (háromszor belenyúltam ugyanabba a táskámba ugyanabba a zsebbe egymás után,és nem volt ott az ájpodom, erre most megint belenyúlok ugyanúgy 10 perccel később, és ott van)
Ja, egyébként a csodálatos pókembert mindenki nézze meg 3D-ben, mert tényleg csóóódálatos. És eddig nagyon mérges voltam Emma Stone-ra, amiért szőkére festette a haját, de ez után a film után ííímááádom. Mondjuk eleve jó pont volt, hogy ő volt benne, mert nekem a pókember filmekben mindig is kriszten dánszttal volt a legnagyobb problémám, de most így visszatekintve rájöttem, hogy tobi magír, vagy mi a neve is egy fogyatékos, már elnézést. Igaz, hogy Emma nem is azt a karaktert játszotta, akit Kristen, hanem Gwen Stacyt, aki az eddigi pókember filmek közül csak a 3. részben tűnik fel, de mindegy, akkor is ezerszer jobb volt.
Na, itt vannak, amiket Noncsiék mondtak.

N: - Regi, azt a repülőt én rajzoltam neked.
Én: - Tudom.
N: - Tetszik neked az a repülő?
Én: - Igen, nagyon, azért is raktam ki.
N: - Akkor jó. Ezt az egyik osztálytársaméknál rajzoltam. ... Nagyon nagy szenvedéllyel rajzoltam ezt a repülőt, mert mindegyik filc kifogyóban volt, és nem tudtam, hogy mivel színezzem.

Én: - Hozok neked egy nagy csatot, ami ilyen szép hosszú hajba való.
N: - Hú, de jó!
L: - Az... bekapja a fejedet.

L: - Én nem szeretem a rántott húst.
Én: - Mióta?
L: - Nagyon régóta.
Én: - Noncsi, tényleg nem szereti?
N: - DE.
(én nagyon sajnálom, hogy senki nem hallotta  a hangsúlyokat)

N: - Mindennek van  egy parlamentje. Van levélparlament, van Noémiparlament; én oda szoktam járni. Néha a Lucaparlamentet is meg... meglátogatom.

L: - A Noéminek az Attila a szerelme.
N: - A Lucának meg egy bizonyos Tibike. ... Nem az apukánk.

Én: - De te még egy osztályba jársz az Attilával?
N: - Nem. Kimentek Kanadába.
Én: - De hát akkor már nem is volt a szerelmed, nem?
N: - De nagyon hiányzik.
Én: - Igen?
N: - Mindig azon gondolkodom, hogy ott van-e szerelme.
Én: - Biztos te is hiányzol neki.
N: - Meg ezen is gondolkodom.

Ő: - Noémi, mondjál 5 szót angolul.
Marcsi (a nagymamám): - GOOD MORNING!

N: - Luca, a madarat tudod!... Hát hogy van a dalban? Two little... Ezt te is tudod!
L: - Pítör.
N: - NEM! AZ A MADÁRNAK A NEVE!

N: - Luca nem tudja a színeket.
Én: - De tudja.
N: - Luca, milyen színű ez a zsírkréta?
L: - Fogalmam sincs.
Én. - Arany.
L: - Arany!
N: összeszorítja az arcomat, hogy csücsörítsen a szám. - Mert most mondta meg ez a szájas habzsolka.
Ez nem tudom, mi, de nagyon vicces volt.

N: a macskának. - Hedvig, te aljas disznó!

N: - Mi ennek a macskának a neve, Herkules?

N: - De én nem a Hedvignek mondtam, hogy aljas disznó, hanem a Lucának. Mert nem jutott eszembe a Hedvignek a neve, és a Luca meg megmondta, és azért mondtam, hogy Hedvig, hogy tényleg Hedvig, és a Lucának mondtam, hogy te aljas disznó. ... Mert nem jutott eszembe, hogy most mi a neve, Herkules, Héra, Hajnalka... Garfóna.
(az utolsó gondolom a Garfieldból jött)

Focicsapatokat csinálunk.Én és Noémi már előzőleg kitörtük egymás lábát, amikor külön csapatban voltunk, és megpróbáltuk megszerezni a labdát. Mondjuk az én futballtehetségemmel nem is csoda.
Én: - MI leszünk Noncsival a mankósok!
Ő: ránéz Lucára, aki Hedviget nyúzza. - Mi meg a... cicasimogatók! Ez egy nagyon kemény csapat.
L: - Mi legyünk inkább a Fábiánok.

L: kinyújtja ránk a nyelvét, miután Szebi gólt rúgott. - YES IT IS, MANKÓSOK!

N: - Köszi az állandó mellérúgást, Luca!

L: ötödször is kiáll a játékból.
Ő. - Most a Noémi lesz a Lucával, és akkor a Noéminek  nagyon fanyar sorsa lesz.

N: - De akkor nem kell ott állni, mint a cövet!
Nem elírtam, cövetet mondott.

N: meghúzott lábbal ül a kapuban, Luca vezeti a labdát. - Ez az, egyedül is sikerülni fog, Luca!... (felnéz) Úgy, mindjárt leszar a madár. Én csak itt üldögéltem, felnéztem, és láttam a madárnak a segglyukát.

Marcsi: hozza a kötést N. lábára. - Na, befáslizzam?
Én: - Igen, légy szíves.
L: megy Marcsi után.- Én is akarok dédelgetést!

Mesét nézünk.
Ő: - Csúnyán átverte.
N: - Kit?
Ő: - ... Egy filmet néztünk?

L: - Hedvig, te hánytad ide ezt a hányást?

Ő: - Mondott valamit a Hedvig?
L: - Igen.
Ő: - Na. Ezek szerint ma olyan beszédes kedvében van.

N: - Luca, te aljas gazember! Te gazfickó! Te megátalkodott, rátarti féreg!
L: - Hülye.


Én: belehajolok a kádba, hogy feltűzzem Luca haját. - Büdösek vagytok.
N: - Sajnos igen.


Ő: felemel egy hosszúnyelű kefét, és elkezdi sikálni őket. - Mindkettőt megsikálom. Nem lesz itt koszos, büdös gyerek.
L: - Aú, ez fáj!
Ő: - Kérdeztem?

N: összekeni habbal a fejét. - Nahát, ki jött el hozzátok? A télapó! Csak egyszer jön el egy évben!

Ennyi.

Ó, és a Báthory Erzsébet az nagyon jó volt, csak kicsit sem látszott, hogy körülbelül azért volt az alcíme A vámpírasszony, hogy többen megnézzék. Rengetegen voltunk a szabadtéri színpadnál, főleg hogy előtte, egy fél órával már mindenki bent volt az épületben, de még nem lehetett kiülni a helyekre, úgyhogy meg sem lehetett mozdulni. Nagyon tetszett, hogy mindenkinek különleges hangja volt benne, meg az egésznek a hangulata olyan jól meg volt csinálva. És nagyon messze ültünk, de szerintem attól függetlenül nekünk volt az egyik legjobb helyünk, mert előttünk pont nem volt széksor, így senki nem takart be. Jó, mondjuk amikor kettővel lejjebb a 300 kilós férfi nekiállt nyitogatni az esernyőjét, pedig addig is egyedül ő veszélyeztette a kilátásomat, akkor egy kicsit morcos lettem, de hálistennek tíz perc múlva becsukta. Mi Szebivel ki se nyitottuk a mienket, csak lent a földön, és arra használtuk, hogy melegítse a lábunkat. Előtte ugyanis mindenkit kiröhögtünk, mert hatalmas szatyrokkal jöttek, amik tele voltak télikabáttal meg takaróval, de ezek szerint tudtak valamit, mert mi szarrá fagytunk ott fent. De a darab kifogástalan volt.
És mindenki képzelje maga elé, hogy milyen fantasztikusan néztem ki, ugyanis rajtam volt az új zarás fekete nadrágom, aminek teljesen szűk a szára és alul arany szegecsek vannak rajta, és az a nagyon szép zöld selyemszerű felsőm, ami lezser, az egyik mellrésznél van egy kis zseb, és hátul a tarkómtól a hátam közepéig van egy arany cipzár fekete szegéllyel, és az a nagyon szép új aranycipellőm volt rajtam mindehhez. De annyira szép az a cipő! Mert nem olyan hülye csillogó arany, hanem ilyen krémszínűs inkább. Úgyhogy nagyon csinos voltam, csak majdnem megfagytam, meg Szebi is nagyon jól nézett ki, és persze ő vitt magának kabátot, amit meg is próbált átadni nekem, de akkor mindig közöltem vele nagy buzgón, hogy nem fázom, mert képes lett volna odaadni, és rajtam így is volt még egy fekete kardigán, de azt nem akartam, hogy ő pólóban ülje végig az egészet.

Jó napot! Éppen Szebinél vagyok, és majd délután megyek haza, de most éppen dolgozik, úgyhogy én meg blogolok. Valamiért itt sem tudok címet írni a bejegyzésemnek, de már kezdek belenyugodni a sorsomba. Az imént mostam hajat, aztán étkeztem az új cosmo átlapozása közben, most pedig egy takaróba csavarodva ölembe kaptam a billentyűzetet. Azon szoktunk Laurával háborogni, hogy mennyire borzalmas a cosmóban az, amikor egy nő azt írja, hogy ő kihallgatta 5 férfi beszélgetését, akik a legkülönbözőbb egyéniségek, mert mindig van szingli, nőcsábász meg nős, és mindig van olyan nevű, hogy Péter, meg olyan, hogy Jeromos, és mindig mindegyiknek másféle nő tetszik, valamint olyan kifejezésekkel élnek, amiket utoljára a magyar népmesékben olvastam, és véletlen sem káromkodnak. Ó, a múltkor azt mesélték el egymásnak, hogy ők mikor szoktak sírni, és hogy mennyire nem ciki, ha egy férfi sír. De kérdem én, miért is nem lehet ezeket normálisan egy cikkben leírni? És ezt ki hiszi el? Mert mindig úgy írja le a csaj, hogy ő a barátnőivel lazított valahol, ahol természetesen eszébe sem jutott dolgozni, de aztán hirtelen átkapcsolt cosmo-üzemmódba, amikor meghallotta ezt a beszélgetést, és az egészet rögzítette. Ezt miért kell ilyen kabátba csomagolni? És most olvasom az olvasói leveleknél, hogy valakinek "az a kedvencem, amikor a szerző kihallgatja a fiúk beszélgetéseit!". Hol élsz?!
Na jó, erről ennyit, különben az elmúlt napokról szerettem volna írni.
Noémi és Luca szerdán délután érkeztek meg, amikor is bősz twisterezésbe kezdtünk velük, aztán megtanítottam nekik, hogy hogy kell piroskakasozni. (most eszembe jutott, hogy megnézzem, hogy mikor indul idén az a magyar érettségi előkészítő az eltén, de képtelen vagyok eligazodni rajta)
Szóval utána a kertben játszottunk, Szebi pedig a kerti sütőben sütött nekünk pizzát, ami nagyon finom volt, csak sajnos az első szarrá égett. Aztán Luca elalvásával voltak problémák, mert kitalálta nekem, hogy ő nem hajlandó a földön aludni, így aztán ő egyedül fent aludt az emeletes ágyon (mi Noncsival lent a matracon, Szebi pedig a nappaliban a kanapén. igazán csúnya voltam, mert anyáék nem voltak otthon, és Szebi azért vett ki egy hét szabadságot, hogy kettesben legyünk, én erre 3 napra beszerveztem Noémiéket, de hát most már mindegy). Aztán reggel kiagitáltam őket a teraszra, hogy Szebi még tudjon egy kicsit aludni, és kifestettem a körmüket. Utána csináltam rántott húst és sült krumplit, gondolván, hogy azt szeretik, de nem nagyon ettek. Egész délután fociztunk, Noémi meghúzta a lábát, annyira, hogy be is kellett kötni. Aztán... elmentünk velük a játszótérre, utána meg fagyizni. Meg társasoztunk, nyomtattunk nekik színezőket, szerintem az idő 30 százalékát színezéssel töltötték. Aztán este végre először sikerült normálisan enniük, úgyhogy örvendeztem nekik. Noémi konkrétan akkor többet evett, mint én. :) Meg néztünk velük rajzfilmeket is. Csak az volt az egészben a nehéz, hogy Lucát semmivel nem lehetett lekötni. Ugyanis mindent 3 perc múlva megunt, tök mindegy, hogy rajzfilm, játék, színezés, mindig megunta, és elkezdett valami rosszaságot csinálni, úgyhogy egyáltalán nem értem, miért mondja Melinda, hogy mindig Noémi viszi bele a rosszba, mert Noémi most is teljesen normálisan csinált mindent meg élvezte, Luca meg megunta, és elkezdte piszkálni. Pedig hát hat évesen szerintem már tudnia kéne végigülni akár egy órát is, főleg, hogy szeptemberben suliba megy. Na az nagyon furcsa lesz nekem! Noémi meg harmadikos lesz, ez meg teljességgel hihetetlen. De Luca még annyira babás nekem, az alkata is olyan, meg ahogy viselkedik, hogy egyáltalán nem tudom elképzelni komoly elsősként. Meg nem tudom, reménykedem benne, hogy ez alatt két hónap alatt még változni fog, mert most amíg nálam voltak, ha valamit játszottunk, akkor csapatokat alkottunk, és mindig váltogattuk, hogy ki kivel van, és Luca folyamatosan cserbenhagyta a csapattársát, mert mivel megunta, mindig azt mondta, hogy ő nem játszik, meg kiszáll. És akkor nem zavarta, hogy mi sem tudunk játszani tovább, vagy hogyha folytattuk, akkor a csapattársa értelemszerűen veszített. És az iskolában ezt nem nagyon fogják díjazni, szóval remélem, ebben változni fog. De hogy Noémi meg harmadikos legyen, azon teljesen ki vagyok akadva, mert az is nagy szám volt, amikor elsős volt, mert akkor még ő is olyan kicsi volt. Most már teljesen nagylányos, de akkor is, harmadikos? Ez a második olyan gyorsan elment. Pont úgy, mint nekem ez a 11.
Na jó, egyelőre ennyi, aztán hogyha hazamegyek, akkor majd még aranyköpésekkel is szolgálok, meg megpróbálok fényképekkel is.

Ma jönnek Noncsiék, és péntekig itt maradnak nálam. Nagyon jól fogunk szórakozni, Szebi is itt van. Pénteken pedig este fél kilenckor kezdődik a szabadtéri szinpadon a Báthory Erzsébet!! Háhá.

Most meg vajon miért emeli ki fehérrel a bejegyzés végét? Talán túl hosszú? Vagy lehet, hogy csak nálam olyan?

...

Jó napot, már igazán régen blogoltam, de nem nagyon volt rá időm, és közölnivalóm sem akadt, de most igenis fogok valamit írni. Tegnap és tegnapelőtt Laurával töltöttem az időt, itt is aludt, nagyon kis vicces volt, és csóóódálatos görög salátát csináltam (- Tudod, mi van benne?  -... Görögök?), amit ugyan majdnem minden este szoktam magamnak, de így, hogy ilyen sokat csináltam, sokkal finomabb volt. Laura kipróbálta mind a tíz körömlakkomat a kis kezein, aztán így is hagyta el a házat. Holnap Rékával találkozom, szerintem majd én fogok átmenni, de hát ki tudja?
Most pedig lesz rengeteg időm Boniface-t írni, amit meg is fogok tenni, mert nagyon jó lenne, ha nyáron be tudnám fejezni. Már nagyon régen fejeztem be könyvet, pedig régen egy év alatt kettőt is megírtam, úgyhogy nem vagyok valami büszke magamra.
Az Egymás szemébent kezdtem el olvasni még Londonban immár harmadszor, de annyira untam most valamiért, vagy csak nem volt hozzá hangulatom, nem tudom, hogy inkább most másodszorra olvasom a Hívj be!-t, ami viszont továbbra is fantasztikust, de aki azt az ajánlást írta az elejére, azt fejbe kellene lőni.
Úgy tűnik most, hogy apáéknál leszünk majd augusztusban körülbelül két hetet, egyet Bukarestben, egyet pedig Vármezőn. Meg lehet, hogy anyáékkal is megyünk valahova egy pár napra. Ezenkívül Ilonka mama bérelt valami nyaralót a Balatonon, és oda megyünk majd Szebivel meg Noncsival meg Lucussal.
Nagyon hiányoznak mindannyian, és Verust is rég láttam, meg Ilonka mama is folyamatosan mondja, hogy menjek Nógrádra, habár azt hiszem, most pont táborban vannak, de amióta Melindával volt az az incidens, azóta annyira nem szívesen megyek, hogy nem bírom elmondani. Valahogy úgy érzem, mintha nem látnának szívesen, ami szerintem úgy is van, csak senki nem vallja be még magának sem, és olyan helyre meg utálok menni, ahol felesleges vagyok. Mármint nem felesleges, csak nem szívesen látott. POnt tegnap néztem egy videót, amin Noémi meg Luca Melindával táncolnak, és Melinda annyira más volt, mint most! Nem csak külsőre, hanem látszik rajta, hogy úgy nagyjából minden rendben volt. Erre most...
Nem tudom, mit csináljak, mert Noémiék hiányoznak meg azt úgysem tehetem meg, hogy nem megyek Nógrádra, de ezek után már egyáltalán nem akarok. És most megint én leszek a gonosz, hogy nem foglalkozom az unokahúgaimmal meg nem megyek oda segíteni, de ezt egyáltalán nem érzem az én hibámnak. Szerencsére apával is sikerült erről beszélgetnem még Londonban, mert attól féltem, hogyha ezt elmondanám neki, akkor az lenne, hogy hát ez butaság, meg nem jól érzem, és hogy meg kéne beszélnem Melindával, de én valahogy érzem, hogy az most semmit sem oldana meg, mert úgysem azt mondaná, amit tényleg gondol, akkor egyszer mondta csak el őszintén, és az nem volt valami szép. És különben is akkor is számíthattam rá, mert már nagyon a levegőben volt. Noémit meg Lucát meg biztosan nem hozhatom el ide, hozzánk, vagy ha igen, akkor is csak felváltva, de úgy meg nem akarom. Az lenne a legjobb, ha Ilonka mama elhozná őket Miklósra, mert akkor én is átmehetnék, csak éppen ott annyira nem lehet semmit csinálni! Na mindegy, majd csak megoldódik, legalább is remélem. De apa is egyetértett velem, és ő is meg Mihaela is azt mondták, hogy igazam van. Nem valami jó helyzet ez így.

Mostanában annyi rémisztő filmet láttam, hogy csak na. Ugyanis megnéztük újra a daybreakerst, az árvaházat, és a kísértetjárás connecticutbant is, úgyhogy éjjel sikeresen azt álmodtam, hogy valami szobában voltam, ahol ilyen fogasokon holttestek voltak, és így tologattam őket, mint a ruhákat szokás, amikor gondolkodunk, hogy mit vegyünk fel. És akkor egyszer csak ott volt az enyém is, mármint az én holttestem, miközben én ott álltam, és hát gondolom éltem. Elég furcsa volt. De egyébként ez nem olyan rossz, félelmetes álom volt, akármilyen meglepő, hanem csak simán furcsa.

Áá, megy a légkondi, és szerintem már az egész lakást lefagyasztottam 22 fokra, csak nálam van dögmeleg, mert ide alig jön be. És nincs dinnye, mert tegnap megettem. De nem is baj, mert ha most nekiállnék dinnyét enni, akkor megint valami nagyon érdekes dologra keresnék rá a neten, aztán meg nem bírnám abbahagyni a kutatást és az utánaolvasást, mert az evés közben olyan jó és hasznos, ehelyett most, mivel nincs mit ennem (dinnyét), ezért inkább valóban írni fogok.
Ó, és a múltkor ugyanúgy rákerestem arra, hogy miért is van kiírva a kísértetjárás connecticutban elejére, hogy based on a true story, és nagyon érdekes dolgokra bukkantam, csak hogy rémisztgessem magam.


Viszlát. 

Nem tudok a bejegyzésemnek címet írni, ami annyi lett volna, hogy "London", mert valami avirás szar beállította oda magát és nem hajlandó odébb menni, de bezárni se lehet. Most mégsem írok bejegyzést, hanem majd 10 perccel később folytatom, amikor kifestettem a lábkörmeimet kékre, a kezemet pedig pirosra.
Na visszatértem. Első nap estelefele érkeztünk meg, de ugye ott amúgy is egy órával előbb van, és akkor igazi londoni taxival utaztunk a reptérről a hotelba, ami is a Cadogan Gardensben volt megtalálható, és ahol közölték velünk, hogy még nem fizettük ki a szállást, pedig igen. Aztán amikor ez elrendeződött, mutattak nekünk szobákat, hogy melyik lesz a miénk, de apa nem volt elégedett, mert egyik sem az volt, amiket a kép alapján foglalt le, úgyhogy végül kénytelenek voltak azokat a lakosztályokat adni nekünk, amikért apa tényleg fizetett, majd elmentünk vacsorázni. Már azóta fájt a fejem, amióta leszállt a gép, de azt hittem, hogy csak éhes vagyok, viszont amikor kihozták az ételt, akkor meg olyan hányinger tört rám, hogy ki kellett mennem az utcára. Aztán amikor apáék végeztek, megkértem őket, hogy menjünk vissza a hotelbe, ahol is mindent kihánytam, amit aznap fogyasztottam, majd pedig amikor magamhoz tértem és fogat kívántam mosni, rájöttem, hogy ehhez való eszközöket nem hoztam magammal. (Ja, egyébként Szebi az egész hányást végigkísérte a webkamera segítségével, de hát hozzá van már szokva ilyen gusztusos megnyilvánulásokhoz tőlem.) Szóval megkértem apáékat, hogy fáradozzanak el nekem fogkeféért, és amikor meghozták, akkor nagyon nagy hülyeségeket beszéltünk és folyamatosan röhögtünk, majd nyugovóra tértünk mindannyian. Az ő szobájuk az elsőn volt, az enyém a negyediken, és tök jó volt, mert nagyon keskeny lépcsők voltak, mert igazából egy ilyen régi ház volt megcsinálva ijesztő festményekkel meg gyertyákkal, és recsegett a padló, valamint hozzám a rések között feljött alulról a fény, amilyet még élőben soha nem láttam. Mondjuk ez nem túl egészsége, mert hamarosan szerintem az egész ki fog gyulladni, és akkor pillanatok alatt leég a hotel, mert minden fából van, a falak pedig be vannak vonva anyaggal.
A következő nap, vagyis kedd: Madame Tussauds. Hát az csodálatos volt. Miután minden híres emberrel lefényképezkedtünk, be kellett ülni ilyen mini taxikba, amik egy hullámvasútra tértek rá, és ott megjelenítették nekünk mozgó viaszbábukkal és zenével "london lelkét", vagyis London történelmét, ami azért elég ijesztő volt, főleg hogy a pestistől meg a nagy londoni tűzvésztől sem kíméltek minket, és mindenhol olyan szag meg illat volt, hogy hiteles legyen, tehát az ilyen dámáknál parfüm, Shakespearenél papír és régi könyv, a pestisnél nagyon büdös és a tűzvésznél meg égett szag. Úgyhogy durva volt. Aztán jöttek a Marvel hősök, és megnéztünk egy 4D-s filmet, kb 15 perc volt, és fújtak ránk levegőt, vizet, meg amikor a gonosz elengedett robotbogarakat, akkor azok így hátulról csípték a lábunkat, amit fogalmam sincs, hogy oldottak meg. Amikor kijöttünk, váltottunk másnap estére jegyet a Lion King musicalre. Utána elmentünk a Hyde parkba meg a Picadillyre, aztán a London Eye-re. Utóbbi technikai hiba miatt 20 percet vesztegelt fenn velünk a legtetején.
Szerda: Tower. Nagyon tetszett, és ott voltak a hollók is, meg nagyon izgalmas volt,hogy ott járkáltam, ahol régen a királyok és királynék, és valahol még az eredeti csempe volt lerakva, meg volt olyan is, ahol a börtöncellában a foglyok mindenfélét rávéstek a falra, és üveg volt rajtuk, és szinte midegyiket el lehetett olvasni. 1500-as évekből leginkább. Meg láttam VIII. Henrik összes páncélját, látszott rajtuk, ahogy egyre kövérebb lett.Ja, és volt egy páncél, amibe egy 205 cm-es ember fért bele, és nagyon ijesztő volt, ahogy ott ki volt állítva, mert én biztos összeszartam volna magam még most is, de főleg abban az időben, amikor mindenki még kisebb volt, hogy jön egy ilyen nagy páncélos akárki. És ő is VIII. Henrik korából volt, úgyhogy majd biztosan beleírom az Anne Hooperbe, hogy volt egy ekkora ember a seregében. Csak fogalmam sincs, hogy 205 centi az hány láb, de majd keresek egy váltószámot. Egyedül azt hiányoltam, hogy a Bloody Towerben nem volt semmi, csak 3 kínzóeszköz, amikor ennek a helynek az egyik legfőbb "feladata" a kivégzés és a kínzás volt. (ja,a kínzókamrákról még, hogy madame tussaudnál is volt, de csak a felébe mentünk be, mert a másik felében élő színészek ijesztgettek, és a london dungeonből is hasonló okok miatt maradtunk ki. én nagyon mérges voltam, mert nagyon érdekelnek a kínzások meg hasonlók, főleg amikor ilyen látványosan van előadva, de azt nem akarok hogy ott ijesztgessenek mert amúgyis olyan ijedős vagyok, és úgy nem is lehet olyan jól megnézni. szerintem. úgyhogy efféle csalódás ért, de hát engem ne fogdossanak meg ijesztgessenek ilyen piros festékkel bekent emberek, mert nem azért megyek oda, hanem azért, mert érdekelnek az eszközök. na mindegy) Utána átmentünk a Tower Bridge-en, és elmentünk a Westminster apátságba, ami bejárhatatlan, és inkább egy nagy kripta, mint templom, de láttam ott I. Erzsébet  sírját meg a legöregebb ajtót Európában, amit 1050-ben készítettek. Este elmentünk megnézni a Lion Kinget, ami olyan csodálatos volt, hogy csak na, mondjuk nekem furca volt, hogy kijárkáltak közben pisilni meg pattogatott kukoricát ettek és hasonlók, és hogy egy komplett színházban csak ezt az egy darabot játsszák. De nagyon jól meg volt csinálva, és mindenkinek nagyon jó hangja volt. Aztán amikor mentünk hazafelé a taxival, nagyon vicces dolog történt: Mihaela ugye a fősorral szemben lévő lenyitható székek egyikén ült, és egy kanyarban nem tudott megkapaszkodni, és lassú mozdulattal ledőlt oldalra (mert szerintem nem hitte el, hogy le fog esni), apa meg megpróbálta elkapni, de jött még egy kanyar, és Mihaela begurult a sarokba. Aztán apa felemelte, és vissza akarta ültetni a székbe, ami időközben felcsukódott, és apa teli erőből tette rá így lendületből, de ugye nem volt ott szék, és apa erőteljesen lenyomta ezáltal Mihaelát a földre (micsoda kötött szórendet használok). Szóval ezen röhögtünk a fennmaradó napokon. De azt a fejet mindkettőnek, amikor apa lerakta Mihaelát a földre, mindenkinek látni kellett volna.
Csütörtök: British Museum, National Portrait Gallery és Harrods. A British Museumban nagyon érdekes volt az a hatalmas egyiptomi gyűjtemény, ami van, meg az európai ékszer és óragyűjtemény. A másik nagyon unalmas volt, mert csak VIII. Henrik és I. Erzsébet festményei érdekeltek, de a Boleyn Anna kép nem volt ott és ettől nagyon elkeseredtem. Csak egy kicsinyített mása volt, ami nem is festmény volt, hanem egy fénykép a festményről. De akkor az hol van? Meg ugye teljes erőbedobással kerestem a Leányt gyöngy fülbevalóval a St. Trinians miatt, meg most olvastam a festmény hátteréről egy könyvet, számon is kértem egy ott üldögélőt, hogy hol van, mire közölték velem, hogy még csak az országban sincs, ami végül leesett, hogy teljesen logikus, hiszen itt csak angolok voltak, az pedig egy holland lány és a festő is holland. Meg ugye láttam II. Károly portréját is, de Nelly Gwynnről és Barbara Castlemainről sem volt semmi, pedig Nellyről van egy csomó festmény, és akkor azok is hol vannak? De Louise de Kerouille, vagy hogy kell írni, ott volt és tényleg szép volt. Viszont a többiek, akikről azt sem tudtam, kicsodák, egyáltalán nem érdekeltek. Ja, és láttam azt a házat is, amiben Nelly lakott egy ideig, de csak ki volt írva rá, nem volt semmi múzeum vagy valami. A Harrods nagy, drága, kajaszag van, és tele van arab nőkkel, akik Chanel és Louis Vouitton táskát vásárolnak.
Péntek: apa az ascoti lóversenyen volt, úgyhogy Mihaelával egész nap ruhát vásároltunk, meg elmentünk egy nagyon jó spanyol étterembe. Voltunk a topshopban, ahol kaptam három felsőt, egy gyűrűt, 6 pár fülbevalót, és egy olyat, amit fel lehet csiptetni a fülem tetejére, és olyan, mintha ott is ki lenne lyukasztva a fülem. Aztán voltunk a Zarában, ahol szereztem két szűk gatyát, egy fehéret ezüst szegecsekkel és egy feketét arany szegecsekkel, voltunk a Massimo Duttiban, ahol kaptam egy pár arany cipőt (fűzős, és úgy néz ki, mint a férfi alkalmi cipők), meg voltunk valami Ted Bakerben, ahol gyönyörű ruhák voltak, és ott kaptam egy szoknyát meg egy felsőt. Ó, csodálatos ruha mind.
Szombat: elmentünk a hotel mögötti piacra, ahol kókusztejet ittunk kókuszdióból, meg ettünk olyan szendvicset, amit a királyi család forgalmaz, és kacsa van benne meg lilahagyma meg mustár meg saláta meg édeschili. Illetve én nem olyat ettem, csak megkóstoltam. Aztán visszamentünk a hotelba a cuccainkért, és a társalgóban vártuk a taxit. A taxis elmagyarázta nekünk, hogy ebben a taxiban már Middletonék is ültek. A reptéren aztán felvásároltunk körülbelül 3 kiló csokit, Laurának egy british cosmopolitant, Szebinek egy Arsenalos kulcstartót, aztán nekem egy papucsot, ami gyönyörű, és én naivan azt hittem, hogy 6 font, mire kiderült, hogy 60, én pedig fennhangon megjegyeztem magyarul a szépen mosolygó eladócsajnak, hogy "Én nem mosolyognék ilyen szépen, ha ennyi pénzért adnék egy flip-flop papucsot.", mire persze kiderült, hogy tud magyarul, mert az anyja magyar. Köszönjük.
Szóval ennyi volt. Most pedig leesnek az ujjaim. Viszontlátásra.
  

Holnap utazom Londonba! Ááá! Még azt sem tudom, hogy mikor indul a gép. Már mindennek megnéztem a nyitvatartását, meg hogy mennyibe kerül, és hát horribilisen drága, de erre már amúgy is mindenki felkészített. A Charles Dickens múzeum sajnálatos módon decemberig zárva van, de mindegy, mert azon kívül is rengeteg mindent találtam. A London Eye egyébként meglepő módon egyáltalán nem érdekelt, de Szebi rábeszélt, hogy írjam fel azt is. Kíváncsi vagyok, hogy hány dolgot lesz időnk megnézni. Már nagyjából összecsomagoltam, de majd csak akkor leszek nyugodt, amikor anyáék hazaérnek a Balatonról, és anya segít elvégezni az utolsó simításokat, mert azt remekül kitaláltam, hogy miket viszek magammal, csak éppen semmi nem maradt, amiben holnap utazhatnék. De majd csak kitalálunk valamit. Még a nap folyamán valahogy át kéne jutnom apáékhoz is. Ma van apák napja egyébként. JÓ, ez most roppant idegesítő egy bejegyzés, úgyhogy inkább be is fejezem.