you bi-i-i-itch

Eszembe jutott az a hülye film, a Pokolba taszítva, amiről kijöttünk a moziból, mert annyira szörnyű volt. Most megnéztem az előzetesét, és annak alapján most is megnézném, mert az az előzetes tök jó. Illetve hát olyan félelmetes és gusztustalan horrornak látszik. Elolvastam a kommenteket, hogy kinek mi a véleménye róla, és egyikük írta, hogy maga a film nagyon  jó lett volna, ha nem kerül elő az a beszélő kecske, mert attól mindenki röhögőgörcsöt kapott. Úgyhogy (mivel mi annál a jelenetnél, amikor a lánynak fel kellett áldoznia a macskáját, kijöttünk) rákerestem arra a jelenetre, mert nem láttam a moziban a végét, és kíváncsi voltam, hogy milyen benne a beszélő kecske. (Csak hozzáteszem, hogy előttem már egy páran rékerestek erre, hogy "drag me to hell talking goat", mert amint elkezdtem beírni, rögtön kidobta.)
Konkrétan egy fehér kecske, aminek csak a számítógéppel nagyon gagyin megcsinált óriás feje látszik, mekegve elmondja a főszereplő csajnak, hogy mekkora bitch meg whore, majd egy férfi asszem megpróbálja levágni a fejét, mire a kecske üvölt egyet, és remegő állkapcsokkal beleharap a férfi kezébe, amiből ömleni kezd a vér.
???? MIASZAR???
Örülök, hogy időben kijöttünk erről a filmről. Nem tudom, hogy jutott most eszembe, csak úgy beugrott. Köszönöm a figyelmet.

so raise your glass if you are wrong in all the right ways

Valami idióta, kellemetlen, olvashatatlan bejegyzést akartam ide kiömlengeni magamból, de szerencsére inkább felmentem előtte a citromélre, és mindent leírtam Lellének. Így most jobb, mert senkinek nem kell - rajta kívül :) - a hülyeségeimet olvasnia, és nem is tárom ország-világ elé az olyan problémáimat, amik rögtön elmúlnak, ha egy kicsit jobb kedvem lesz. Legalábbis remélem. Merthogy néha ez van, hogy teljesen leeresztek,  vagy kimerülök érzelmileg és lelkileg, és mindenben csak a rosszat látom. De hát reménykedem benne, hogy ez azért bizonyos fogik normális, főleg amíg csak bennem van, és nem rohanok ki az utcára lekaszabolni mindenféle szerencsétlen embereknek a fejeit.
Ugye a Duna House épületében nincsen t-mobilos dolog? Mert egy csöves kinézetű ember odajött hozzám és megkérdezett efelől, én pedig válaszoltam, hogy nem tudok róla. Aztán kiment az ajtón, szóval úgy tűnik, adott a véleményemre.
Cupp a fejetekre.

nitty gritty dirty little freaks

Képtelen voltam az írásra, csak egy fél oldalt sikerült, azonban az legalább tömör szöveg, nem párbeszéd. (nem mintha a párbeszédet nem lenne sokkal jobb írni is olvasni, de ha folyamatosan írok, és a végére egy tömött oldal jön ki, akkor úgy érzem, hogy tényleg csináltam is valamit)
Még mindig fogalmam sincs, hogy mi fog történni ma délután avagy este. Különben sem volt túlságosan jövedelmező a mai napom, mert tizenegykor keltem fel, akkor is csak azért, mert Szebi telefonált, és úgy gondoltam, ha már ő is fent van, akkor igazán illendő kimásznom az ágyból, mert ő mindig sokkal tovább alszik, mint én. Ezután megpróbáltam írni, de helyette inkább csak neteztem, utána kiporszívóztam, kiürítettem a szemetest, meglátogattam Mikkamakkát, majd pedig írtam azt az ominózus fél oldalt, azóta ebédeltem, és most fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni. Teljesen kiveszett belőlem ez az egyedüllétes dolog, nem az, hogy unatkozom, ha nincs mellettem valaki, de ha éppen nincs ihletömlenyem, és nem írok, akkor egyáltalán nem tudom, hogy mit kezdjek magammal. Általában olvasok, vagy beledugom az ájpodot a fülembe. Illetve csak a fülest, mert egy ájpoddal a fülemben elég érdekesen festenék. Ó, én olyan szívesen rajzolnék! Kár, hogy nem tudok, igazán nem tudok rajzolni, meg nincs hozzá ötletem se, de amikor egyszer elkezdem, és jó az ötlet is, akkor nagyon remek és szép dolgokat tudok rajzolni, szóval abban legalább biztos lehetek, hogy nem a kézügyességemmel van baj, hanem az agyammal. Nem tudom, melyik a jobb. Na jó, ezeknél nagyon hülyeségeket nem igazán írhattam volna le, úgyhogy most inkább megyek is.
(hálistennek még senkinek nem jutott eszébe ma egy vödör vizet a nyakamba borítani, ezért is félek kissé a Szebivel való találkozástól)

itt van a kölni, meg foglak ölni

...
Igazán jó volt Nógrádon, és amióta a tavaszi szünet tart, össze-vissza rohangászok és meg sem állok, ma viszont itthon voltam, és most furcsa, hogy csend van és egyedül vagyok. (Kicsit sok a létige.) Illetve nem vagyok egyedül, de senki sincs, akihez mindjárt beszélni kezdek valamelyik szokásos hülyeségemről. Holnap nem tudom, hogy mit csinálok, szerintem egész nap írni fogok, mert megdöbbentő módon hiányzik a Boniface. Este pedig vagy továbbállok, vagy Szebi keveredik ide. Kicsit fosok a méhésztől, akihez kedden látogatok el. Fúj.

Hepi ísztört mindenkinek.

Visszaállítottam olyanra, amilyen volt, mert összebaszta nekem az egészet, már elnézést a megfogalmazásért. De tényleg nem volt a helyén semmi, és hiába csak ezt a formátumú szöveget jelöltem ki, a cím volt, ahol jó maradt, volt, ahol szar lett. Na. Írok.

Most pedig írni fogok.

Annyira idegesített már a Boniface-ben ez a Times New Roman betűtípus (meg úgy egyébként is utálom, nem értem, miért az az alapértelmezett), hogy kénytelen voltam átállítani Arialre. ... Jó. Ezt úgy éreztem, fontos megosztanom. Hiba volt.

i can feel i can feel you near me

Végül egyáltalán nem lett keserves a felkelésem, mert Szebi öt óra tizenhárom perckor felhívott hajnalban, és én egyáltalán nem beszéltem hülyeségeket álmomból felverve, mégsem emlékszem a beszélgetésre, csak kábé a közepétől. Na mindegy, szóval utána nem bírtam visszaaludni, csak félálomban voltam. Így aztán nem volt annyira nehéz felkelnem, mint amennyire számítottam rá, tekintve, hogy egykor még vígan olvastam a Katharine-t, ami egyre jobban irritál, ugyanis rohadtul idegesít benne az összes szereplő, nem köt le, hogy mit csinálnak, a nyáladzásuk sem, az sem, hogy ki kit néz elbűvölten, és miért. Sőt, azt sem érzem teljesen reálisnak, hogy John és Katherine mind a ketten aaannyira tökéletesek, hogy azt szavakba önteni is lehetetlen, hiszen éppen a múltkor volt benne valami ilyesfajta mondat: Katherine végigcsúsztatta a kezét John mellkasán, élvezte a férfi kemény izmainak érzését, John pedig visszanézett rá, és láthatta, ahogyan a napfény csillámlik Katherine gyönyörű vörös haján, és megvilágítja tökéletes, hamvas arcát. (Azért nem teszek idézőjelet, mert fogalmam sincs, hogy volt pontosan, de szerintem ennyi is éppen elég.)
És folyamatosan ilyenek vannak benne, jó, nagyon kellemes elképzelni, hogy minden szereplőd szép, kedves, bárgyú, de közben mégis mindenkinél okosabb, viszont egyáltalán nem jó olvasni. Én is szeretek olyanokat írni, hogy mennyire szépek a szereplőim, meg okosak, de az enyémek mellé legalább gonoszak, vagy csalafinták, emberi tulajdonságokkal is fel vannak halmozva, és nem hívjál egymást úgy, hogy "kicsi kincsem". Meg amikor olyasmikről olvasni a történelmi regényekben, hogy a főúri társaságokban mindenki szép, jóképű, csinos, az egyáltalán nem idegesít, mert legalább mindenki szarkeverő. Nem azt mondom, hogy az szükséges, hogy egy szép szereplő negatív legyen, de ha a könyvednek egy olyan főszereplője van, akiben nem találni hibát, és ráadásul nem is gonoszkodik, sőt, a "paráználkodáson" kívül nem csinál semmi emberi dolgot, az szerintem nem csak idegesítő, de unalmas is. És ebben a könyvben a paráználkodás sem azt jelenti, mint mondjuk a Boleyn Anna titkos naplója c. könyvben, vagy a Boleyn kisasszonyban, vagy már nem tudom, melyikben volt, hogy a francia király a barátaival együtt sok nőt nézett az ágyban székekből, hanem annyit, hogy az urával "hál". Szóval ebben a könyvben csak annyit kell megbocsátanunk a tökéletesen szép és tiszta Katherine-nek, (bocsánat, de fogalmam sincs, hogy Katharine, vagy Katherine, mert ezt a nevet mindig mindenhol máshogy írják) hogy az első rész után, amiben szűzies volt és az apácáktól jött, most már a herceg szeretője, ami egyébként egy kis enyelgésen és szép új ruhákon kívül semmivel nem jár neki. És ez az még, ami idegesít, mert nem azért van a herceggel, mint a tudorokban mindenki a királlyal, hogy a családja juttatásokat kapjon, ő új ruhákat és ékszereket, és mindenekelőtt ne vegyék fejét, hanem azért, mert ő szereti Johnt. -.- Tényleg nem értem, hogy ez a könyv az ezerkilencszázötvenvalahányas megjelenése óta miért még mindig az egyik legolvasottabb könyv. Az elsőt azért olvastam ki olyan gyorsan, mert akkor voltunk Miklóson négy napig, és minden este meg minden reggel olvastam két órát, és csak az a könyv volt nálam. Most azonban ezzel a másodikkal rettenetesen szendvedek.
Köszönöm a figyelmet.
Lelle? Még a hét elején írtam neked, megkaptad, vagy nem is ment át?

mejk véj fó di esszóvíííí

Nem tudok aludni.
(Ezt az álmomat már az előző bejegyzésben közöltem.)
Én: - Tudod, kivel álmodtam?
Ő: - Na?
Én: - Adam Lamberttel.
Ő: - Jézusom, már rosszul kezdődik.
Én: - Ne mondjad, mert te is benne voltál.
Ő: - Hármasban nyomtuk?
Én: - Fúj.
Ő: - Azért élveznéd.
Én: - Te bolond vagy. Meg apa is benne volt.
Ő: kimereszti a szemét.
Én. - Meg egy torta.
Ő: - Ez egy beteg álom lehetett.

Ő: - Nincs barátnője se. Csak én vagyok neki. Már nem a barátnője, az elég csúnya látvány lenne. ... Hétfőn elpróbálom. Szia, Matyi, hmmm. (cuppant kettőt) Egyem azt a lyukas fogadat. (mert Matyinak most csinálják a fogát) Olyan jól áll rajtad ez a négy számmal nagyobb gatya, hohó!

Ő: véletlen a szárazabbik kenyérbe harap bele. - Hm, de finom! Olyan, mintha három hetes lenne. Ilyeneket otthon szoktam enni, amikor megmarad az öthetes kenyér. Lehet, hogy egy kicsit penészes, de nem baj. Szebinek jó. Még friss is.

Én: - Na mit eszel, Ilonka mama?
I: - HÁT EZ AZ!

Én: - Egyél nutellát.
Ő: - Az jó a fognak. (mert Ilonka mamának is most csinálják a fogát :D)
Én: - Hát de most a csokis polcon turkál. Akkor már inkább egyen nutellát.
Ő: - Ja?
I: leül az asztalhoz három soboz bonbonnal.
Ő: - Jó étvágyat, Ilonka mama. És ez csak a vacsorája.
I: röhög.
Ő: - Na, ezt kéne lefényképezni. Merci, Godiva, Lindt, nem is olyan rossz az a nyugdíj, nem, Ilonka mama?

A télikert takarításnál (mert az üvegtetőt összeszarták a madarak):
Ő: - Ott a szar.
I: - De az már nagyon rá volt száradva. Most egy kicsit fellazítottad.
Ő: - Azt? Azt a szart?
I: örömmel. - Aha!

Ő: szétkeni. - Most meg olyan, mintha én szartam volna rá.

Kártyázásnál:
Én: - Gyere, ülj ide mellém.
I: - Ja, hogy azért akarod, hogy közelebb üljek, hogy lásd a lapjaimat?
Én. - Nem. Engem nem úgy hívnak, hogy Emődi Kornél. Házszámot tévesztettél. Én eggyel lejjebb lakom.
(mert apa előszeretettel nézi más lapjait)

Ő: este a zseblámpával felvilágít az üvegre. - Megnézem, hogy hol van olyan szép nagy kosz.
I: - SZÉP NAGY KOSZ, HAHAHA! (röhögőgörcsöt kap)

Ő: Ilonka mamának. - Emlékszik, hogy hol volt retkes? Retekes.

Ő: megszemléli a lábujjait. - A körmöm túl nagy. Gondolom, ilyen jeti.

Ő: megnézi az urnásszekrényt. (igen, a családom egyik felének az a perverziója, hogy a rokonaink urnáit, bennük a hamvaikkal, a lakásban tartják. most urnásszekrény is lett nekik csináltatva) - Ezt hogy sikerült máris összekarcolni? Még csak most hozták. Egy V betű van benne. Biztos itt járt Viktor.
Én: - Milyen Viktor?
Ő: - Nem tudom. De miért nem Z betűt hagyott, mint Zorró?

(előzmény: a múltkor a nagymamám az iróasztalszekrényemben talált egy nagyon büdös férfipólót, amitől az egész szobámnak izzadságszaga volt. én ezt azért nem észleltem, mert egy hónapja nem jártam ott. Ilonka mama azt hitte, hogy Szebié, és amikor előadta, hogy milyen büdös volt a póló, akkor mindenki nagyon röhögött, hogy olyan büdös volt, hogy csak Szebié lehet, ami azért is vicces, mert Szebinek mindig jó illata van, és mindig meg szokták jegyezni a családtagjaim, főleg Ilonka mama, Melinda, Noémi és Luca, hogy  milyen jó illata van. utána kiderült, hogy a póló egy munkásé volt, aki valamilyen oknál fogva belegyűrte a büdös izzadt pólóját az íróasztalomba.)
Ő:- Dolgozik a bútorosnál Viktor?
I: - Persze. A Viktor hagyta itt a pólóját is.
Ő: - És még büdös is a Viktor! Hát ez az ember erre utazott! valami nyomot akart itthagyni maga után.

Ő: a hátsó kertből lelocsolja a tetőt, de Ilonka mama nem hiszi el neki, hogy ilyesmit tett.
I: - Nem is ér el odáig a vízsugár.
Én. - Dehogynem.
Ő: - Szerintem át tudnék locsolni az előkertig. De nem vállalom a felelősséget, ha lefröcskölök valakit. Megmondom, hogy itt voltak a tűzoltók.

Kártáyzásnál.
I: megint neki kell hatot felhúzni. - NE BASSZATOK MÁR KI VELEM!

Ő: - Különben is húzzon fel még kettőt.
I: - JAJ NE SZIVASSATOK MÁR!

I: - Na most mit pakolsz má' annyit?

I: bekapcsolja a tévét a szobájában, néhány percig hallgatj a műsort, majd csak ennyit hallok: - MILYEN HÜLYESÉG EZ?!

Ő: filmet keres apa tartalomjegyzékében. - Mongol!
Én: - Az mi?
Ő: - Hát a mongol! Ki más?

I: éjszaka, amikor abbahagyjuk a kártáyzást.- FÉL 12?! ÚRISTEN! JÚÚHJ!
Én: elkezdek röhögni.
I: - Ne röhögjél, mert fél 12!

Ő: elkezd nézni valami hülye filmet, és vigyorog.
Én. - Hogy örülsz!
Ő: - Tudod, mikor fogok örülni? Ha megtudom, hogy hogy kell innen kilépni.

Ő: - Ma már ne röhögjél.
Én: - Miért?
Ő: - Mert már fél 11 van.
Én: - Fél 12.
Ő: - Igen. Már csak nulla nulla nulla egykor röhöghetsz.
Én: - Miért?
Ő: - Mert Ilonka mama megmondta, hogy ma már nem röhöghetsz.

Köszönjük. Még mindig olyan élénk vagyok, mint egy duracell nyuszi, de reggel igen keserves lesz a felkelésem.

vacc góin ón

Nagyon érdekes álmom volt. (most Miklóson vagyok, és Szebi laptopjáról írok - sikeresen megtaláltam a hosszú ít, amihez nem is kell semmi különös gombot megnyomni, csak a másik oldalon van, mint a rendes billentyűzeten) Azt álmodtam ugyanis, hogy Szebinek már megvolt a kocsija - mert jövőhéten vagy azutáni héten kezdi el a jogsit, és utána valósznűleg opel vectrája lesz -, ami is egy opel manta volt, pont olyan, mint a manta-filmben, csak kék, és ezzel az autóval hajtottunk nagy sebességekkel Nógrádra. Ugyanis Melindának is Tibornak esküvője volt (? utoljára 8 éves koromban volt esküvőjük), és arra tartottunk. De nem csak mi ültünk a kocsiban, hanem Adam Lambert is (úgy látszik, örökre megőrültem) és apa is. És Adam Lambert az én bátyám volt (?), és ő ült elől Szebi mellett, apa meg hátul mellettem, és apa fogta a tortát a tenyerén, és a torta kicsi volt és rózsaszín, és tényleg a tenyerén fogta, mert nem volt alatta tányér. :D Nem tudom, mi volt ez.
Egyébként egész nap kertészkedtünk, először kigereblyéztük a tuják alól az elszáradt leveleket meg a földet és feltöltöttük vele az udvart, utána kimentünk az első kertbe, és elültettünk 16 db virágot, előtte felástuk az egészet, és két méteres tarackokat szedtünk ki, most meg Szebi a létra tetején áll a kert közepén, és a slaggal vereti le az üvegterasz tetejéről a koszt. Még délelőtt letakarítottuk körbe az egész télikertet, ami négy db két tonnás üvegtáblát jelent kívül-belül.

Ilonka mama: - Mi olyan nagy munkában vagyunk, egész nap megállásunk nincsen.

Ő: leás a kert aljáig. - Lehet, hogy mindjárt találkozunk az ördöggel.

Én: - Most ennyi erővel az egészet feláshatnánk.
I: - Igen, az lenne a legjobb.
Ő: - Kiássuk itt az ötösmetrót.
I: - Szóljál a Dembszkynek, hogy itt építjük Miklóson az ötösmetrót.
Én: - Legalább az kijön vidékre.
Ebben nincs semmi poén, csak úgy egyben vicces volt.

I: - A zsömle is, ahogy rágod, összeáll egy gubacsba, forgatod ide-oda a szádban, aztán kigúvad a szemed, mire lenyeled.

I: - Az állományjavítót belenyomják, fölfújják akkorára, mint a fejed.

I: - Elkezdett zuhogni az eső, kifordult az esernyőm, mondom, ROHADJÁL EL. El akartam menni Gyártelepre, most már szarrá áztam, akkor nem is megyek el.

Köszönjük.

gyönyörűségesen okosan jóóócskán

Éppen agyérgörcsöt kapok, mert Réka bejelentette nekem, hogy ő nem fog többet angolra járni, mert őket az iskolában felkészítik a középfokúra, és ezért nem kell különtanárhoz járnia, mert azt így is-úgy is leteszi. Úgyhogy mostantól járhatok egyedül, mivel engem NEM készítenek fel a nyelvvizsgára az iskolában. Először arra gondoltam, hogy akkor én is keresek egy másik tanárt, aki magyar anyanyelvű, és nagyon jól felkészít a nyelvvizsgára, meg hogy úgyse lenne kedvem egyedül ide járni, de rájöttem, hogy egyáltalán sehova sincs kedvem egyedül járni, és szerintem örülök, hogy találtam egy angol angoltanárt, aki ráadásul szerintem nem is olyan túl drága. Meg most ha már vele elkezdtem, akkor minek menjek át egy másikhoz? Amíg le nem teszem a középfokút, jó ez így, meg különben is, ha nem annyira jövedelmező, mint amennyire szeretném, akkor majd, amikor a felsőfokúra készülök, máshoz megyek.

Na mindegy, most inkább verset írok. Tudja-e mindenki, hogy már 26 versem van? Most próbáltam őket versciklusokra bontani, de rájöttem, hogy ez lehetetlen, mert szeirntem azt nevezik versciklusnak, amikor egy időben több hasonló verset ír valaki, és akkor ahhoz az időtartamhoz tartózó hasonló témájú és formájú versek egésze a versciklus. Lehet, hogy nem ezt jelenti, de én ennek tartom. Azonban én egy időtartam alatt mindig össze-vissza témájú és formájú verseket gyártok, és nem is tűnnek úgy, hogy valami meghatározó életszakaszban lettem volna bármelyiknél is, főleg, hogy körülbelül egy éve kezdtem el verseket írni, szóval inkább a nagyokra hagyom ezt a versciklus-dolgot.
Azon tűnődöm, hogy én, akármilyen okosnak is tartanak és mondanak, körülbelü csöves leszek valamelyik híd alatt, mert nem elég, hogy jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy mi legyek, vagy hogy mit akarok kezdeni az életemmel, de ráadásul az angol-és franciatudásom is erősen hiányos, nem akarok most azzal foglalkozni, hogy franciatanárhoz is járjak, pedig kéne, és nem tudom, hova fogok továbbtanulni. Elbizonytalanodtam, és szerintem akkor sem tudnám, hogy mit csináljak, ha egész nap itt görnyednék és továbbtanulási lehetőségekbe meg feltételekbe temetkeznék, sőt akkor sem, ha a Fazekasba járnék, és én lennék a következő atomtudós, vagy mittudomén, miket képeznek ott, csak annyit tudok, hogy azt az osztálytársamat vették fel oda, akinek 98 pontos volt a felvételije. És különben is, csak úgy elegem van az egészből, és hogy őszinte legyek, nincs is kedvem ezzel foglalkozni. Most nem, majd egyszer. Szerintem jövőhéten nekiállok. Igen, halogatom, de annyira nem akarom! Örökre ennyi idős akarok maradni (ami nem igaz, mert nagyon szívesen lennék már egyetemista, csak a köztes időszakot ugranám át, meg az összes problémát), és nem foglalkozni semmiféle JÖVŐvel.

Miért vannak fájó, viszkető pattanások a hátamon, amikor nekem sosincs pattanásom? Csak nagyon nagyon ritkán, de akkor meg sok, és fájnak. Hálistennek a fejemen sosincs. Köszönöm.

korrigáció

Azonban most rá kellett döbbennem, hogy ( meg lehet kövezni) szerintem egyáltalán nem olyan szörnyű ez az Anyegin. Nem tudom, mit szenved annyit vele mindenki, mert már majdnem a végénél vagyok, meg Réka is mondta, hogy ő 3 óra alatt olvasta el, és a magyartanárom is azt mondta, hogy ezt nem fogjuk szeretni, de csöppet sem tartom rossznak. Főleg, hogy a költő folyamatosan gúnyt űz magából, amikor nem jön ki a rím, vagy közhelyes. Jó, az továbbra is irritál, hogy nagyon sokat szerepelteti ugyanazokat a kifejezéseket meg szavakat, meg nem tudom hány strófa után sikerült rájönnöm, hogy a kakas a ravaszt jelenti a puskán, de egyébként ennél borzalmasabbra számítottam. És szerintem a rímek és a rövid sorok miatt sokkal könnyebb olvasni, mint egy regényt. Visszhall.

jevgenyij

Jó, ezt az Anyegint most azonban képtelen vagyok tovább olvasni. Kábé másfél órája kezdtem el, már több, mint a felét elolvastam, és a maradékot is el fogom holnapig, de most muszáj szünetet tartanom, mert egyrészt kisül a szemem, másrészt meg nem bírom tovább ezeket a folyamatosan ismétlődő szavakat, mert minden versszakban ugyanazok a szavak ismétlődnek, kivagyok ezektől a buzi orosz nevektől, amiket egyébként érthetetlen módon kedvelek, de amikor így ötvenet felsorol egymás utána  bálon, és akkor jegyezd meg, hogy ki kicsoda... akkor már nem szeretem annyira az orosz neveket. És különben is, tök felesleges elolvasnom, mert a múltkor is elolvastam a Candide-ot, ami egy szörnyűség volt, ztán másnap nem tudtam egyik kérdésre sem felelni a tízkérdéses beugróból, mert körülbelül olyan kérdések voltak, hogy hány szempillája van ennek meg annak. Na jó, az volt az egyik kérdés, hogy milyen magas Candide, amire az lett volna a válasz, hogy hatodfélláb, de akkor persze nem tudtam, és most komolyan, ez egyáltalán nem szövegértés, hanem sokkal inkább memória. -.- Na mindegy, megyek szőrteleníteni, utána pedig folytatom ezt a szörnyűséget (remélem, mindenki nagy érdeklőséssel fogadta híreimet, de semmi mással nem szolgálhatok).

tonight we're goin' hard

Azt hiszem, soha többet nem vetemedek olyasmire, hogy történelmi regényt írjak, vagy ha mégis, akkor kérem mindenki figyelmeztessen, hogy ne hagyjam félbe hosszú időre, mert nagyon nehéz a semmiből újraírni úgy, hogy teljesen kiestem a ritmusból, és hiába olvasom vissza, folyamatosan hátra kell lapoznom a jegyzeteimben, mert fogalmam sincs, hogy hol tartok.

ááááááááááá

Az agybedugós fülesemről úgy el fogom hagyni a balost, mint a szar. Ma negeyedszerre esik le, és negyedszerre nem találom. Megvan. De ettől még félek.

"you can always touch it you can touch it whenever you want to touch it"

Képzelje csak el mindenki, hogy rájöttem valamire. Méghozzá arra, hogy úgy tűnik, mióta van nekem Szebi, mindenfélét újra kell értelmeznem, mármint most könyvekre meg filmekre gondolok, amiket olvastam vagy láttam. Például tegnap éjszaka azt a részt néztem a Tudorokból, amikor Henrik azt mondja Annának, hogy a franciák lemondtak a jegyességről, és senki nem fogja elvenni Elizabethet, mert mindenki úgy gondolja, hogy a lányuk fattyú, és Anna nem királynő. Előtte meg az volt, hogy Anna megkérdezte, hogy hány szeretője van, merthogy Henrik mondta neki régen, hogy az őszinteség a szerelem alapja. És erre Henrik azt válaszolta, hogy íme az igazság, hunyd be a szemed és tűrj, ahogy a nálad jobbak is tették előtted. Szóval ezek miatt akkor is rosszul éreztem magam, amikor először meg másodszor néztem a második évadot (most nézem harmadszorra), ugye azért, mert minden filmben és sorozatban utálom, amikor elromlanak az addig harmonikus dolgok, és szurkolok, ahányszor csak újranézem, hogy most másképp alakuljon a film vagy a könyv, mint eddig. Most viszont szabályosan kiborultam. Elkezdett remegni a szám, meg hevesen dobogni a szívem, hogy ez milyen igazságtalan, és hogy én mit éreznék Anna helyében, merthogy igaz, hogy mindenkit letaszított és nyomorba döntött, de másképp nem lehetett volna naggyá, és a családja is megkövetelte tőle, hogy ő viselkedjen. Meg eleinte nem volt szerelmes Henrikbe, de mire H. kiábrándult belőle, addigra A. pont beleszeretett. Úgyhogy legszívesebben kikapcsoltam volna a DVD lejátszót, de ha így cselekedtem volna, akkor szerintem néhány perc múlva megint dühöngve üzembe hoztam volna az egészet. :D És amíg nem volt Szebi, addig egyáltalán nem bírtam így beleélni magam az ilyen szerelmi jelenetekbe, sőt, egyáltalán nem is kötöttek le. (Jó, mondjuk a tudorok nem a csöpögős szerelmi jelenetekről szól, meg azokat a nagyon nyálasakat még most sem bírom, de nem vagyok képes másképp kifejezni magam, vagy jobban elmagyarázni.)
Egyébként mindezt valamiféle belső gondolatfolyondárnak akartam megtartani magamban, de fogalmam sem volt, hogy mit írjak, tehát ez lett. Köszönöm a figyelmet.

mégsem

Mégsem fejeztem be az ömlengést, csak annyit akartam mondani, hogy szerintem én beleszerettem JRM-be, de nem úgy, ahogyan a férfiakba szoktam, akiknek imponál a kinézetük és a mimikájuk, mert őt nagyon csúnyának találom,  hanem pontosan úgy zúgtam bele, ahogyan a nőkbe szoktam, vagyis igazából csak a színészi játékába, meg ahogyan előadja Henriket. Köszönöm, remélem, ez egyáltalán nem volt érthető. Mostantól JRM nőnek tekintendő.

fillérekből ragyogó nők, egyruhás fiúk

Innentől kezdve a fejemben megpróbálom a kis gondolataimat mindig Jonathan Rhys Meyers felé forgatni, amikor visszaolvasom az Anne Hoopert, mert amikor elkezdtem írni, még nem néztem Tudorokat, csak A másik Boleyn lányt láttam, amiben is Henriket egy buta bunkóval azonosították, és Eric Bana játszotta, aki nekem valóban olyannak is tűnik, és roppantul nem szimpatikus. Azonban, JRM (nem vagyok ennyire menő, csak olyan hosszú neve van :D) hiába olyan seggdugasz, sokkal VIII. Henrikesebb, és sokkal jobban szeretem, valamint nem a testalkata miatt félelmetes, hanem azért (mert jól játszik), mert erős a kisugárzása. És eleinte, amikor elkezdtem nézni a Tudorokat, nagyon fel voltam háborodva, hogy miért nem néz ki benne úgy senki, mint ahogyan kéne, de most már rájöttem, hogy pont attól jó, mert körülbelül mindenkinek a hajszíne stimmel (Henrynek még az se, mert vörös volt, JRM meg barna), és ennyi, de azon kívül mindegyikük nagyon jól előadja azt a kisugárzást, aminek meg kell lennie, különben elveszik az egész értelme. Egyedül A George Boleynt játszó padriek diléjnivel vagy kivel nem értek egyet (fogalmam sincs, hogy mi a neve, mert magamban mindig azt ejtem, amit leírtam, egyébként csak befogom a szememmel, és nem olvasom végig), mert annak semmiféle kisugárzása és színészi tehetsége nincs, csak nagy buta feje, ráadásul meglepően ronda és seggállú.
Szóval mindebből annyi volt a lényeg, hogy átirányítom az agyamat a JRM központú Henrikre, és mostantól sokkal jobb és meghatározóbb Henrikem lesz, mint eddig. A saját Boleyn Annámat viszont nagyon szeretem, mert senkiére sem hasonlít, és közben mindenkié megvan benne, szerintem egy kicsit az igazi is, szóval rajta nem vagyok hajlandó változtatni, és úgy érzem, hogy nem is kell. Mára befejeztem terjengős ömlengésemet.

(Fogalmam sincs, hogy az ipodomban a legtöbbet hallgatott top 25-nél miért Katy Perry Teenage Dreamje áll, amikor ezt eddig ezen az ipodon egyszer sem hallgattam meg. A régin egy párszor, de akkor sem azt a legtöbbször, hanem inkább a Peacockot. De végül is mindegy, ezen még nem is hallgattam, és a múltkor, amikor Laura közölte velem ezt a tényt, nem is döbbentem meg rajta annyira, mint most, amikor a saját szememmel meggyőződtem felőle és feldolgoztam.)

so hot out the box

Most éppen nagyon jó kedvem van, fogalmam sincs, hogy miért, szerintem leginkább amiatt, hogy rövidujjúban és rövidnadrágban ücsörgök, minden ablak és ajtó nyitva van, és egyáltalán nem fázok, mellettem pedig ezeknek a trópusi gyümölcsös ikeás gyertyáknak nagyon jó illatuk van, és most ettem csokit és most ittam narancslét.
Ma az iskolában roppantul felidegesített az angoltanár, ugyanis egyáltalán nem figyeltem oda az óráján, hanem egy Tacskóban olvastam a legfrissebb rohadt ételeknek az árait, és a csokoládébevonóból készített ínycsiklandozó-hányhatnék húsvétinyuszikat, amikor is megkérdezte, hogy mivel egészíteném ki a mondatot. Én pedig rávágtam, hogy during, noha a felszerelésem a táskámban volt.
- During.
- Nem. A hetes.
(mintha előttem lenne a könyv) - Szerintem az during. (lapozok egyet a tesco-újságban)
- Nem, Natália, ti mit írtatok ide?
- For.
- Igen, nagyon jó. (odajön mellém, elkezd vigyorogni) Regina, Natália ezt jobban tudta, mint te. (de mint egy óvodás, nyenyenyee)
- És?
- Semmi.
- Nem tudhatja jobban, vagy mi?
- De, csak gondoltam, hogy ez nem okoz neked problémát.
...
Jó. Ezután kezeimen remegés lett úrrá, arcomon rángás, és igencsak vissza kellett fognom magam, hogy ne ordítsak rá: valószínűleg nem okozna gondot, ha normális angolórák lennének az iskolában, ahol le vagyok kötve és rá vagyok kényszerítva, hogy odafigyeljek, és nem három órája ugyanazon az egy feladaton lovagolnánk, amiben is a mondatokba a duringot, a fort vagy a while-t kell beírni. Nekem az a feladat egy hete készen van, és amikor leellenőrizte, mondta is, hogy hibátlan, szóval nem tudom, minek kell folyamatosan felszólítani, miután látja, hogy nincs nyitva a könyvem, nem érdekel, és az osztályból egyedül én tudok megszólalni angolul. Nem is idegesítem magam tovább ezen. Nem az én hibám, hogy valakinek egyáltalán nincsen tekintélye csak azért, mert ő az, aki nem képes megadni a tiszteletet. Egyikünk sem fordult úgy felé, hogy ez most mekkora köcsög, de fél év alatt ügyesen sikerült elérnie, hogy senki ne akarjon bemenni az órájára, és az is halálra unja magát, aki egyáltalán nem tud angolul, ráadásul nem csak a diákok, hanem az összes tanár is hülyének nézi, meg idegbetegnek. Az is. Anya megmondta az írásából, hogy idegbajos, meg hogy többet akar mutatni magából, mint ami.

 - Szebi, szólj már rá a Regire.
 - Miért?
 - Meglátta Petit, és most keménynek érzi magát.

 - Idén lesz nektek kompetenciamérés.
 - Az mi a szar?
 - Hát az OKÉV.
 - Ja, én azt nem írom meg.
 - Azt mindenki megírja.
 - De én nem.
 - Impotenciamérés.
 - Én egyszer ráírtam.
 - Én is.
 - Beteg vagy.
 - Mondták már.

Soha nem vagyok olyan idegesítő, hogy olyan dolgokat írok a blogomba, amiket senki sem ért. De ebben legalább hasonlítok egy kripliaranyhalra.

all we need in this world is some love

Hm, igazán írhatnék ide valamit, mert három napja tettem utoljára ilyesmit, és utálom magam, amikor nem írok, de fogalmam sincs, hogy mit közölhetnék. Igazából van: az elmúlt hetekben láttam a Fekete hattyút kétszer is a moziban, kiolvastam a Katharine első részét, és elkezdtem a másodikat, szinte minden éjjel álmodok, összefüggőt és hosszút, az egyik követi a másikat, és értelmesen összekapcsolódnak, ezenkívül hiába is buzdultam megint úgy fel, és néztem újra tudorokat, és fogok mindjárt nézni belőle még egy részt, de rájöttem, hogy egyáltalán nem tudom folytatni az Anne Hoopert. Ugyanis ahhoz el kéne olvasnom elölről, és a saját magam által írt eddig 113 oldalas baromsághoz most egyáltalában nincs kedvem. Szóval sikeresen megnyitottak, nekibuzdultam, új fejezetet kezdtem, átnéztem a füzetem, kijavítottam a jegyzeteimet, majd... írtam kemény hét sort, ami által immár 114 oldal. Hát... kis lépések, ugye? :D
Az álmaimat nem fogom leírni, mert akkor Dunát is rekeszthetnék velük, és fogalmazni sem tudok most, ahogy így elnézem magam, szóval inkább megyek még egy csöppet böngészni, hogy nagyon sok agysejtem kipusztuljon, utána meg tudorokat nézek, hogy néhány újra életre keljen. Különben meg senki sem vethet meg önnön lustaságomért, és én sem magamat, mert most másoltam le egy óra leforgása alatt négy oldalt az irodalomfüzetembe, és ez nem jellemző rám, de kell az az ötös ebből is, meg nyelvtanból is, meg emeltszintű érettségi, és annak valamiféle háttérrel kéne nekirugaszkodnom.
No. Mit akartam még? Ja, semmit, csak annyit közölni még az emberiséggel, hogy kinek van annyi ideje, hogy összevág egy videót Adam Lambert nevetéseiből, én meg hogy lehetek olyan hülye, hogy meg is nézem? Jó, mondjuk mentségemre szóljon, hogy Boniface-nevetést akartam keresni, de talán ezt is majd úgy kell magamban kifejlesztenem, mint anno Ryanét, és amikor Adam Lambert nevetését meghallottam, akkor a falra akartam mászni, és rögtön le is kapcsoltam mindenféle internetes rendszert, hogy nehogy újra meghalljam. Aztán ma megmutattam Laurának, és majdnem befostunk rajta. Meg úgy minden máson is, ahogyan az már csak hétfőnként szokásunk. Kíváncsi vagyok, mi lesz a régi ájpoddal, amit úgy tűnik, barátnőmre hagyék. Rendben, most már valóban körülbelül az összes címkét bejelöltem ehhez a nem túl hosszú bejegyzéshez, tehát immáron boldog lehetek.

(Ez még hétvégén volt:
Én: - Ezt dugd be a füledbe.
Ő: - Nem, nekem a másik kell. Ez balos. Fordítva. Mi ez?
Én: - Adam Lambert.
Ő: - Most ez tetszik neked?
Én: - Úgy néz ki, mint az egyik főszereplőm. Tudod, a vámpír.
Ő: - Igen, és?
Én: - És az egyik klipjében nagyon jól néz ki, de azon kívül ronda, kockafejű. Ez énekli az If I Had You-t, amit nyáron hallgattál.
Ő: - If I Headshoot.
Én: röhögök.
Ő: - De ez jó szám, mi ez?
Én: - Ezt asszem a Lady Gaga írta neki, és ez az, amit mondtam, amiben azt énekli, hogy ott megy a pasim.
Ő: - Jó, hát kicsit buzi, de jó hangja van, most mi van akkor, én is buzi vagyok.
Én: - Tudom.
Ő: - Lady Gaga írta neki? GAGAIZMUS! Regi, te is gagaizmus vagy?
Én: - ... Akkor az gagaista.
Ő: - Jó, nem baj. Na, visszaadom, jó a ritmusa.
Ezt a gagaizmust különben az egyik újságomból szedte, és fél órát röhögött rajta.)

Köszönöm, visszhall.

na.

Szóval, két bejegyzéssel ezelőtt nem "elszalasztotta", hanem "elszalajtotta" akart lenni, mert a két szó egészen mást jelent, és ebben a szövegkörnyezetben az előbbinek semmi értelme, köszönjük, Regina.