Ő: - Na szia, Marci. Eljössz velünk a Vasember 3-ra? ... Mi az, hogy az első kettőt sem láttad?... De az alkonyatot bezzeg láttad!... Az klasszikus, mi? Szégyelld el magad. Biztos, hogy neked ott a lábad között valami kiáll? ... Igen? Megnézted? Ja bocs, már 20 éve nem láttad, olyan kövér vagy, és még csak 19 éves vagy, HÁHÁ!

Borzasztóan hiányzik az írás. Lehet, hogy ma este írni fogok. Csak olyan motiválatlannak érzem magam. Mert ihletem lenne, vagy nem tudom, most ha nekiülnék, biztos tudnék írni, csak folyamatosan olyan érzésem van, hogy minek? Mindig úgy éreztem, hogy majd én ezt fogom csinálni és az emberek élnek-halnak majd a könyveimért és határidőre kell megírnom az újat, de az, hogy azért írogassak, hogy a saját igényeimet kielégítsem, olyan időpocsékolásnak érzem, mint ezt a blogot. De bizonyára fogok még írni, mert mondom, hiányzik, meg az írásnak köszönhetek egy csomó mindent, például Laurát, meg azt, hogy most a feladatokban sokkal könnyebben és gördülékenyebben tudok fogalmazni immár gombnyomásra is, meg hogy csomó dolgot kiadtam magamból a segítségével, csak most... a motiválatlan a jó szó.
És ami a legbosszantóbb, hogy (ez gázul hangzik, meg arcoskodásnak, de akkor is így van) akármikor tudnék olyasmit írni, mint az alkonyat, vagy a szürke ötven árnyalata, vagy a gossip girl, de valahogy ahhoz meg nincs pofám, hogy csak az érdeklődés kedvéért ilyet írjak. Az iránt érdeklődjenek, amit én írok, ne én írjak olyat, ami után érdeklődnek. Pedig éppen a múltkor írtam ide asszem nagy büszkén, hogy mennyire nem hatott meg, hogy immár hivatalosan is visszautasította a könyvmoly a mezítlábat, de úgy látszik, még is érdekelt tudat alatt, és most a felszínre tört. Meg akármilyen hülyeség, de az ulpiusban még mindig reménykedek, mert ők berakták a kiválasztottak közé, meg azt mondták, hogy kell, csak még várjak, meg az adószámomat vagy mit is ki kellett váltani a szerződéshez, aztán semmi, hiába zaklatom őket, mindig azt mondják, hogy még várjak. És a múltkor, amikor mondtam, hogy átviszem más kiadóhoz, akkor meg azt mondták, hogy ne, mert igényt tartanak rá. De ha látnak benne pénzt meg féltik más kiadótól (a más kiadót meg ugye nem is érdekelte), akkor miért nem csinálnak vele valamit?
A Boniface-en gondolkodom, mert az talán megfelelne a mostani közízlésnek, hogy a gonosztevő, de mélyen belül érzőszívű férfi rossz útra viszi az ártatlan lánykát, de végül kiderül, hogy akármilyen romlott is, mindkettőjüknek így a legjobb. És bónuszként ez a rossz út történetesen a vámpírság, ami meg aztán most egy különleges szenzáció.
De lehet, hogy jobb is, hogy nem adják ki semmimet, mert mondjuk ha akkor kiadták volna az Aydent, amikor még kábé 4 éve elküldtem az ulpiusnak, akkor most égne a fejem, hogy jesszusom, mennyire szar. Mert majdnem minden évben átolvasom és átjavítom majdnem minden könyvemet. Hát mindegy. Ennyi ömlengés elég mára.

Kötőhártya-gyulladásom van. Ilyen hülyeséget már! Ez ilyen óvodás-kori betegség, nem? Kábé olyan, mintha bárányhimlőm lenne, vagy nem tudom.
Matekból kettes lett a próbaérettségim, 28 ponttal, amitől a matektanár teljesen ki volt akadva, én viszont örültem neki. Kicsit rettegtem, hogy nem mehetek matekból érettségizni. Magyarból meg majd csütörtökön tuodm meg, hogy sikerült, de remélem, jól. Annyira nem volt nehéz, mint amire számítottam, de aztán lehet, hogy az egész egy nagy szar, és csak én gondolom úgy, hogy ment.
Boldog szülinapot, Anya!:)

érettségis cuccok

Június 6-án lesz az emelt magyar szóbeli. Egy kicsit megrettentem (konkrétan depressziós állapotba kerültem), mert anya félrenézte, és azt hittük, hogy máj. 6-án lesz a szóbeli és az írásbeli is, mert olyan hülyén van egymás alá írva, és egy napon keresztül ebben a tudatban kellett élnem, de most megnéztem, és rájöttem, hogy nem, és annyira jó érzés volt! :D Mintha egy súlyt vettek volna le a mellkasomról. Ha az enyém lenne a világ összes pénze, és már túl lehetnék az érettségin jó eredménnyel, és fel is vettek volna, akkor én azt mind odaadnám, szörnyen hangzik, de így van. Ja, nem, mert ha már ilyen alkuhelyzetben lennék, akkor azt is hozzácsapnám, hogy adják már ki valamelyik könyvemet azért a sok pénzért valami hasonló promóval, mint a szürke ötven árnyalata. Egyébként a könyvmolyképző pályázata elutasította a Mezítlábat, de még így is ez az egyetlen hely, ahonnan egyáltalán írtak valamit. Rájöttem, hogy én mindig úgy gondoltam, hogy mire odajutok, hogy valamit dolgoznom kellene, akkor úgysem kell, mert addigra már úgyis elismert író leszek, és valahogy én ezt mindig biztosra vettem. És most amikor láttam, hogy nem kell nekik a könyvem, ennek értelmében össze kellett volna zuhannom, mert én folyamatosan azzal hitegettem magam, hogy a többi helyről csak úgy elfelejtettek válaszolni, meg mit tudom én, és gondoltam a tudatalattimmal, hogyha valahonnan egyszer mégis csak megírják, hogy nem kell, akkor majd összeomlom, de nem. Ezt az ímélt kábé egy hete vagy két hete láttam, és azóta most jutott először eszembe. Úgyhogy büszke vagyok magamra (már ha azért lehet az ember büszke magára, hogy lemond a kitűzött céljairól). De lehet, hogy sokkal jobban zavarna, ha nem az érettségire készülnék, hanem minden nap reggeltől estig írnék. Legalább erre jó az érettségi. Most pedig megoldok egy töri feladatsort. (És eltés magyaron most csütörtökön lesz a próbaérettségi. kezdek beszarni, azt hiszem.)

A matek próbaérettségi egy borzalmas dolog. Ennél az igazi még lehet rosszabb? Rájöttem, hogy én nem is az írásbeliktől rettegek, hanem a szóbeliktől. Értesítőt még mindig nem kaptam, hogy hol lesz a magyar emelt. Meg gondolom a szóbeli máskor lesz, mint a közép.
Most Miklóson vagyok, és azt várom, hogy Szebi felébredjen. Jövő csütörtökön lesz magyarból az előkészítőn a próbaérettségim, fél négyre kell mennem és fél nyolckor lesz vége. Juhú. Most csak ennyire izgalmas témákat voltam képes feszegetni.

hétvége

Noémi: - Te vagy a Juhász Veronika Abigél?
Verus: - Nem.
N: - Akkor ki vagy te?
V: - Abi!

Miklóson voltunk Szebivel hétvégén, ahol is Noémi és Luca is leledzettek és mama és apa és Mihaela is, és vasárnap még Melinda, Tibor és Verus is ott voltak, úgyhogy teljesen megzavarodtam,mert ez mindig karácsonykor meg szülinapok alkalmából szokott így történni, de most egyik sem volt. Verus most kezdett el beszélni, és második neve után saját magát folyamatosan Abinak titulálja. Melinda nem olyan régen, amikor Verusnak piros volt a popsija, azt mondta neki, hogy mi történt, megcsípett egy bogár? És most valahányszor pelenkát cserélnek neki, mindig azt mondja: "Bogárka.", és annyira aranyos! De sajnos látom, hogy hova tart ez az egész megtévesztés a részéről ezzel a kedvességgel, mert még sokkal akaratosabb és hisztisebb, mint a nővérei, pedig az nagy szó. Noémit pedig ki kellett ábrándítanom,  hogy ő bizony a nyár óta egy bunkó lett, amit szerintem az iskolában szedett össze, és ezt mindkét este nagy családi körben békésen leülve meg is beszéltük, és mindig bűnbánóan annyit mondott, hogy nem gondolta végig és hogy igazunk van, aztán másnap kezdte elölről az egészet. Luca pedig megint mindenre és mindenkire húzta a száját, és a csopa után kijelentette, hogy ő nem érezte jól magát, pedig hát látszott, hogy igen, és mindig ezt szokta csinálni. Én nem értem,hogy ezek a gönyörüséges és okos gyerekek miért nem engedik, hogy örömet szerezz és megfelelj nekik? Pedig elméletileg engem még szeretnek is. Akkor mit csinálnak azzal, akit nem? De ennek ellenére, hatalmas kihívásként a megjavításukra és kiokitásukra, és még több aranyköpés gyűjtésére elvállalom azt hiszem, hogy nyáron az összes csütörtökön és pénteken, amikor nincs érettségi vagy gólyatábor vagy valami, elutazom Nógrádra és vigyázok mindháromra. Hú. Nem lesz egyszerű.
Viszonthallásra, még egy csomót kell tanulnom.
 (nincs hosszú ü-m és ha nem javítja a gép, nem tudom leírni, se hosszú i-m)

Hát, a tavaszi szünetem elég sokszínűen telt, mondhatnám úgyis, hogy minden negatívum és pozitívum is megtörtént, ami csak megtörténhetett. Ma is voltam Nógrádon, meg két nappal ezelőtt is, és én tökre el tudnám viselni, hogyha mondjuk közel laknának, és minden második nap látnám őket.
Egyébként éppen most tanultam meg egy tételt irodalomból, amit annyira nem lehet tanulásnak nevezni, mivel Ady a kedvencem, és nagyjából úgyis tudtam mindent, ami benne volt ebben a jegyzetben. Aztán nézegettem néhány eddigi emelt szintű feladatsort, és kezdtem kicsit kétségbeesni, mert például a tavalyiban a műveltségi rész egy az egyben Bertold Brecht köré volt szervezve, akiről én mellesleg nem túl sok mindent tudok. Meg volt benne olyan is, hogy egy idézet a Tartuffe-ből, amit körülbelül 2 hete olvastam, és egyszerűen képtelen voltam rájönni, hogy abban volt, pedig mostanában ezeknél a kötelezőknél még oda is figyelek minden kis hülyeségre. Szóval nagyot csalódtam magamban, és már megint úgy érzem, hogy minden tanulásom teljes mértékben felesleges. Na jó, azért nem, mert mondjuk egy ilyen feladatsorhoz lehet, hogy hozzá sem tudnék kezdeni, ha nem járnék előkészítőre. Meg vannak benne olyanok is, amik szerintem még középszintre is könnyűek, például amikor idéznek egy versből, és ki kell találni, hogy kitől van az idézet, de úgy, hogy meg van adva a kötet címe, amiben volt. És akkor oda van téve egy tök ismeretlen versrészlet, de a kötetcím mellette az, hogy Nincsen apám, se anyám. Hát én ezt még középszintre sem tenném be, mert már általános ötödikben megtanulja mindenki az egész verset, de mindegy, ezen nem háborgok, mert majd talán pont az ilyen apróságok fognak megmenteni engem szorult helyzetemben.
Az is hasonló megdöbbenéssel töltött el, hogy nekem 11-én lesz az előkészítőn próbaérettségim magyarból, majd rögtön utána, 12-én a suliban matekból, és mindezektől nem több, mint 10 nap választ el.
Ó, egyébként láttam A burkot. Igazán jó volt, habár nekem könyvben is meg történetileg is ezerszer jobban tetszett, mint az Alkonyat, de úgy látszik, hogy Stephenie Meyernek fétise a beteges szerelmi háromszög, és annak a beteges megoldása. Ezen kívül Saoirse Ronan (vagy mi) nagyon fantasztikus volt benne, meg úgy az egész tényleg rendben volt.
Most pedig viszont látásra.