everywhere i go, every smile i see

Egyébként nagyon sajnálkozom amiatt, hogy nem tudtam ma mítingelni Dettinával és Laurával és hogy nem is fogok tudni, de most mit csináljak? Mert teljesen úgy emlékeztem, hogy Lora azt mondta, hogy Detti két órát lesz nála, mert még mondta is, hogy tök szar, hogy csak ennyit, mert ennyi idő alatt, ha belekezdenek egy témába vagy elkezdenek valamit mesélni egymásnak, akkor nem is ttudják befejezni. És gondoltam, hogy akkor az csak bezavarna, ha én is ott lennék, és még valami harmadik akármit is elkezdenék mondani, szóval nem éreztem különösebb bűntudatot, de most már igen, mert akkor ezek szerint félreértettem, és ma már nem tudtam mit tenni. Na mindegy, hát így alakult, ez az én szerencsém ismét.

LÁNYOK, SZERETLEK TITEKET! :D elnézést kérek.

Cupp.

Harry Eden vs. Szebi

Én: - Meg akarod nézni Harry Edent?
Ő: - Nem! Nem vagyok rá kíváncsi.
Én: - Miért? Nézd meg, milyen aranyos.
Ő: - Szarok Harry Edenbe, egyszer úgyis szétbaszom a fejét.
Én: - Most miért? Nincs veles semmi baj.
Ő: - Nem érdekel, hogy nincs vele semmi baj, attól még megverhetem. Egyszer eldobom a picsába, hülye kis egyhatvanas magasságával. Tény, hogy nekem nincs pénzem olyan ruhákra, mint neki, de azért öltözködhetne úgy, mint egy ember.
Én: - Honnan tudod, hogy hogy öltözködik, ha még sohasem láttad?
Ő: - Hát csak gondolom, amekkora csöves.

Köszönjük. 23:45-kor publikálom, nem pedig délben, de Lelle, köszönöm a segítséget. (:

"let me take you out" i asked her, then that week couldn't go any faster...

Az jutott eszembe, hogy mostanában, mivel nem írok olyan látványosan és nem ontok ki magamból havi rendszerességgel egy könyvet, senki nem szokta megkérdezni (na jó, valakik néha, de az igen elenyésző), hogy hogy állnak a könyveim, és hogy mikor lesznek kiadva. És ez engem rettenetesen zavar, nem mintha tudnék nekik bármi újat is mondani, de azért jó lenne, ha még mindig írónő-számba vennének, mert lehet, hogy kevesebbet írok, de szerintem ennek ellenére sokkal jobb vagyok, mint mondjuk tavaly.
Na mindegy, azért ha valakit érdekel, akkor most a Boniface-es könyvemen dolgozom, szóval, Lelle, nem tudom neked elküldeni, mert az a vámpírférfis és most kezdtem el írni kábé 2 hete. (: De nekem nagyon-nagyon tetszik és annyira jó nevű szereplőim vannak! Szerintem a Boniface Hallowell egy kifogástalanul gyönyörű név, és így hívják a főszereplőmet, de ez az első olyan könyvem, ami hasonlít a Mezítlábra, mert ez is filmként pereg a szemem előtt, mint anno az, és olyan szinten élő színészek vagy személyek alakítják a szemeim előtt az egész történetet, hogy az nem lehet igaz. Olyan, mintha nem is én írnám és alakítanám a történetet, hanem maguk a szereplők adnék a kezembe és az agyamba, hogy mit írjak le, mert ők eljátszák a jelenetet, és nekem már csak le kell írnom. Nagyon furcsa és fantasztikus érzés, de miért van az, hogyha már az összes szereplő megvan a fejemben, hogy ki játszaná, ha film lenne, miért mindig csak a főszereplő hiányzik? Illetve egyáltalán nem hiányzik, mert mindig én magam vagyok a főszereplő, kivéve ha valakiről mintázom, de egyébként úgy szokott kinézni a fejemben, mint én, akár férfi, akár nő, csak úgy a szerep szerint változik egy kicsit, de egyébként az alaparcvonások maradnak, persze ha nem nő, akkor férfiasak az arcvonásaim, és ez nagyon ijesztő, mert néha annyira élethűen bevillan, hogy nem is akarom elhinni.
Ennyit erről.
Más:
Ő: kinyitja az angol munkafüzetet a megadott oldalon. - Jaj, itt van Mickey Mouse. De szimpatikus!

Ezt nem tudom, ki mondta: - Elvírusított minket.

Angoltanár: - Sebastian?
Ő: - Igen?
A: - Igen. Let's continue.
Ő: - Jó. Mit is mondott?

A: - Jó, Regina?
Én: - When are they going to get married?
A: valamit magyaráz valaki másnak. - Bocsánat, Regina, mi volt?
Én: - When are they going to get married?
A: megint, majd: - Ne haragudj, megint nem hallottam, mert itt beszélnek...
Én: - WHEN ARE THEY GOING TO GET MARRIED?!

Ő: felhúzza a fejére a sárga-barna pulóverét, és a kapucni furcsa ívben meghajlik.
Nati: - Úgy nézel ki, mint egy banán. Mint egy rohadt banán.

A: - Let's have a pizza. Sebastian, mi az?
Ő: - Micsoda? A pizza? Hát... pizza, az egy étel, tanár úr, kell hozzá tészta...
A: - Igen?
Ő: - Igen. Miért, nem tudta? Van rajta paradicsomszósz is.
A: - És ha majd egy angol ember meg fog kérdezni téged, hogy... őő... akkor neki is ezt fogod mondani?
Ő: - Persze, hát neki is szívesen elmagyarázom, hogy mi az a pizza.

Számozós feladatot csinálunk, amit teljesen értelmetlen.
Nati: - AZ ELSŐ AZ UTOLSÓ!

Én: - A harmadik után melyik a negyedik?

Niki: - Szia, Regi, na mi a baj?
Én: - Semmi, szar kedvem van.
Niki: teljes beleéléssel. - Hűha.

Nóra: a fogáról magyaráz valamit.
Niki: - Nekem is volt ilyen, de nekem nem kihúzták, hanem behúzták a helyére.
Nóra: - HÁT NEKEM IS BE FOGJÁK HÚZNI, TE HÜLYE!
De ezt hogy lehet ilyen vádlóan mondani? Akkorát röhögtem, hogy majdnem beszartam.

Köszönöm a figyelmet, megint nagyon összetett, értelmes és összefüggő voltam, és szót sem ismételtem.

mi van már?

De miért minden bejegyzésemnél azt mutatja, hogy ilyen déli időpontokban írtam őket? Ezennel közlöm, hogy mindet este hét-nyolc-kilenc óra tájban alkottam, de hol kell átállítani a hülye órát? Mert azt már megtaláltam, hogy hol kell átállítani, mielőtt közzéteszem a bejegyzést, de akkor most minden egyes postnál állítsam át? Mert amúgy meg jó az idő, mert most is azt írja, hogy piszkozat mentve húsz huszonhatkor. Ennyire nem lehetek hülye. Most ezt ütemeztem, és beírtam, hogy hány az óra, de erre meg nem engedi, hogy közzétegyem, csak az automatikusnál. Na mindegy.

Vigyázz! Manó az autóban.

Ez egy kocsi hátuljára volt matricázva, és nekem nagyon tetszett, és Szebi ki is jelentette, hogy majd fog nekem ilyet venni, merthogy általában manónak hív. De az én kocsim hátuljára akkor már két ilyen ragacsnak is bérelt helye van, pedig utálom, ha összeragasztgatják, mert undorító, de akkor is, a másik matrica, amilyet majd akarok, az a tűsarkú ilyen piros körben, hogy mindenki érzékelje, hogy nő vezet, mert szerintem én az a tipikus szörnyűséges sofőr leszek. És szerintem egész életemben rajtahagyom a tanuló matricát is, hogy minden hülyeségemet elnézzék, és így aztán már három matrica is lesz szegény kis mini hátulján. A múltkor a BMW szalonban, vagy mi az, annyira szép minit néztem ki magamnak! Júúújj, barna volt, de ilyen szép barna kocsit én még életemben nem láttam, és már legalább fél éve minit szeretnék, mert előtte úgy éreztem, hogy egy fiat 500-asra van szükségem, de ez csak télig tartott. Most már íímádom én az összes szépsegges mini!
Na mindegy.
Amúgy annyira jó halloweenes téma van a telefonomon, hogy beszartok. Amikor kinyitom, egy töklámpás vigyorog rám, de csak az arc látszik, maga a tök nem, és nagyon élethű, aztán rögtön átvált egy olyan narancssárgás pirosas képre, ahol egy boszorkányárny repül árnyseprűn egy árnyház felé (amúgy minden szám és betű piros és narancssárga, a menüben minden ikon másmilyen, van lámpás, boszorkányüst, boszorkánysüveg, szellem, cukorkák, nyalókák, fekete macska, és ha valamelyikbe belemegyek, mindennek, amit csinálok, a boszorkányos kép van háttérnek, és amikor tölt, feketemacskák villogtatják a szemüket és csóválják a farkukat. Amikor hívnak, a This is halloween szól, az SMS hang boszorkánynevetés, és amikor felnyitom a telefont, olyan csengő szól, mint a filmekben a házakban, az a tüm-düm, nagyon rosszat sejtető és félelmetes, és két napra volt szükségem ahhoz, hogy rájöjjek: a gyerekek becsöngetnek a házakba édességért, és ezért csengő a nyitóhang. A telefonom témáj, gondolom, mindenkit legalább annyira leköt, mint engem, csak azért osztottam meg, mert nem tudtam, hogy ilyen csodák is léteznek a világon.

Angoltanár: - Nos, ő megpróbálta... őőő... lazábbra venni a figurát.
DE KI HASZNÁL ILYEN KIFEJEZÉSEKET, ÉDES ISTENEM?!

Szintén angoltanár: - És akkor ez az attishoo a HÁPCI.
Hapci, nem? De ez egyébként igazán vicces volt, mert pont amikor valaki felolvasta a könyvből, hogy He's going to sneeze, akkor Szebi tüsszentett egyet.

Ő: - Natit telibeköptem véletlenül, de ne mondd meg neki, mert meg fogja tudni, jó?

Ja, egyébként az angoltanárom az aboutot úgy tudja kiejteni, hogy ebáut. De az még a legmagyarosabb kiejtéssel is öbáut! Ezért aztán akárhányszor kiejti a száján, én elkezdek ordítani, hogy "EBÁUT, ISTENEM, EBÁUT!".

Ő: - Nati, ne halj meg, jó? Nem szeretnélek viszontlátni a halottnak a csókban.

Ez vasárnap volt, amikor vittük haza:
A Népliget mellett megyünk el.
Én: - Tudtátok, hogy itt nem szabad este hat után mászkálni? Ilonka mamának ez a mániája. Nem lehet, nem értitek?
Ő: - Én este tizenegykor is mászkáltam itt, na, ehhez mit szólsz?
Én: - Jó, de téged nem fognak megerőszakolni a csövesek.
Ő: - De a buzik igen.
Kábé 5 perc elteltével röhögőgörcsöt kapok.
Anya, Ő: - Mi van?
Én: - Semmi, elképzeltem, hogy egy csöves kiugrik a bokorból és Szebire veti magát, mert azt hiszi, hogy nő...
Anya: - Hát tényleg nagyon nőies a két méterével.
Én. - ... aztán rájön, hogy fiú, és csalódottan visszamászik a bokorba.
Ő: - Igen, de az a baj, hogy csak a teste fog visszamászni a  bokorba, mert a fejét leszakítom és eldobom.

Ezek ma voltak.
M: ráordít Szebire, aki elkezdni becipelni a káposztát. - Te most mi a faszt csinálsz?
Ő: - Beviszem.
M: - 300 kilót?
Ő: - Igen, 300 kilót, problémát jelent a számodra?
M: - És hova teszed?
Ő: - Segglyukamba.
M: - De most komolyan kérdezem, hova teszed? (5 perc csönd) Ja? Jó.

M: - És te mér' mondod mindig nekem, hogy csúnya vagyok, amikor mindenki más szerint szép vagyok?
Én: - Ki szerint vagy szép?
M: - Sokan mondták már.
Én: - Persze. Majd ha megmondod, hogy ki mondta, akkor elhiszem.
M: - Pedig én jóképű vagyok, és te le akarod törni az illúziómat. Néztem tegnap magam a tükörben, és gondoltam, ki ez a jó csávó? Mert el kéne kérni a telefonszámát.

M: megsimogatj a fejem. - Szerencséd, hogy kínai vagy, azért nem bántalak. A kínaikat szeretem.
Én: - Ne magadból indulj ki, én nem vásároltam még az ázsia centerben.
M: - Most irigykedsz? Te is szeretnél ilyen szép pulóvert, mint az enyém?
Én: - Hát ha az enyémmel is meghempergőzöl a rágóban, akkor persze.
Mert valaki a szőnyegre köpte a rágót a raktárban, ő meg, amikor tévét nézett, belefeküdt.

M: - Húzd már ki magad, bazmeg, hogy állsz? Úgy nézel ki, mint a notre dame-i toronyőr.
Én: - És még így is magasabb vagyok, mint te.

M: - Te kemény vagy, mi? Te nem fázol.
Én: - Nálad biztos, hogy keményebb vagyok.

Én: - Mondjuk a szaros pulcsidban én is fáznék.
M: - Láttál te már szart?
Én: - Elég rád néznem.
M: (megnézi a rágó fehér foltjait a pulóverén) - Ez nem is szaros, ez inkább gecis.
Én: - Tudtam, hogy volt valami a media marktos emberrel! Láttam, hogy buzi!

Andi: beül a kocsiba, biztonságiöv-akármi: csipog.
Andi: - Ez most végig így fog csipogni?
M: - Nem, csak amíg ki nem szállsz.

M: - Ördög, most két lehetőség van, vagy beszartál, vagy szarni készülsz. Mert csendben vagy.
(2 perc csönd)
Én. - Hát...
Ő, Andi: röhögőgörcsöt kapnak.
De az nem volt jó, mert mindig valami vicceset tudok válaszolni Matyinak, és most meg nem jutott eszembe semmi, pedig ez a szarós téma elég magas labda volt. Na mindegy, azért örülök, hogy mindenki ilyen jót derült rajtam. Amúgy meg nagyon kedvelem, hogy Matyi mindig vagy Néninek, vagy Nudlinak vagy Ördögnek vagy Vámpírnak hív, de főleg az utolsó kettő tetszik, amilyen rohadt sátánista vagyok, ugye?

Ezekkel a kedves gondolatokkal búcsúzom, árrivedercsi.
U.i.: Mindenki hallgasson előszeretettel Feltbeatset, de csak a jó számokat, mert a legtöbben halálomat lelem, annyira szörnyű, viszont amelyik jó, az nagyon az.

szívdesszert

Mostanában olyan furcsaságok járnak az agyamban, hogy kitalálok bizonyos sikeres embereket, és az általam ismert és szeretett számokat elénekeltetem velük, valamint nagyon jó klippeket találok ki hozzájuk. Mindez természetesen csak bennem játszódik le, szóval olyasmivel nem vesztegetem az időt, hogy le is írom őket, vagy más formában megörökítem, de most már komolyan hiányát érzem a leendő ájpodomnak és fülesemnek. Eddig egyáltalán nem volt szükségem ilyesmire, de immár egyre jobban, és ha meglesz, legalább nem tudok már más kifogást találni a futás ellen, mert egyetlen egyszer futottam zenére, még általánosban Heni ipodjával, és sokkal jobban ment, ráadásul egyáltalán nem is fáradtam el.
Mondjuk a hétvégén meg sem álltam, és nagyon jó volt, mert vagy bicikliztem, vagy sétáltam, vagy futottam, vagy fociztam, vagy a jéghideg füvön és/vagy földön fetrengtem, és röhögtem, és fantasztikus idő volt, mert mindig pont azon a határon voltam, hogy egyszerre fáztam és volt melegem majdnem, de közben egyik sem, csak néha mindkettőt éreztem, jól van, Regina, ezt most nagyon ügyesen elmagyaráztad.
Végeztem Varró Dániel Szívdesszertjével, és igazán tetszett, mély hatást gyakorolt rám, és elgondolkodtam rajta, hogy vajon miért nem tud minden férfi ilyen gondolatokat kiötölni és ilyen jól rímbe foglalni? Mert ezek teljesen olyan dolgok voltak, amiket én szoktam néha kitalálni Szebi kapcsán, és sokszor le is akartam írni, vers formájában, csak eddig még nem jött össze. Nem is nagyon próbálkoztam, de szerintem elég szánalmas eredmények születnének. Szóval... furcsa volt ez a Szívdesszert, mert annyira mély volt, és tényleg olyan magával ragadó, pedig én utálom ezt a kifejezést, miközben a legtöbb verssel pont azt akarta mutatni, hogy mennyire független ő, és hogy mennyire nem illenek össze és őt a legkevésbé sem érinti meg, hogy most éppen komoly párkapcsolatban él, de a versek alapján mégis teljes mértékben lejött, hogy képtelen lenne a nő nélkül élni, és ez egyszerűen csak olyan... jó.
Egyébként éppen most beszéltük meg Lorával telefonon, hogy a versek elemzése teljesen hülyeség, és olyasmiket találnak benne az elemzők, meg olyasmiket látnak meg benne, ami meg sem fogalmazódott szegény költő fejében, és nem lehetne mondjuk, de most komolyan, hogy ne próbáljunk a dolgok mögé nézni meg rejtett értelmeket keresni, csak simán elfogadni, ami ott áll (írva vagyon :D)? De én rájöttem a hatalmas titokra: lehet, hogy a költők belseje... nem jut eszembe az a szó... TUDALATTIJA, igen, szóval az, hogy a tudalattijuk tényleg azokat gondolta, amit az elemzők kihámoznak belőle. Ugyanis én elkezdtem elemezni az egyik versemet úgy, ahogy irodalomórán tanultuk, és rájöttem, hogy tökre jellemző azokra a dolgokra, amik mostanában megestek velem, és minden egyes sor egy olyan cselekménysorozatot rejt, amit nemrégen éltem meg, de ahogy erre rájöttem, nagyon durva volt, és annyira élveztem végigelemezni a saját versemet (amibe elméletileg nekem kellett volna beleszőnöm ezeket a bizonyos rejtett értelmeket), mint még egyiket se soha. És nagyon meglepődtem, hogy mi mindig kiderül ezek alapján rólam.
Na, szerintem mára ennyi hülyeség elég lesz, de a valódi ok az, hogy még meg akarok nézni egy részt a Tudorokból.
Cupp.

angol.

Az új iskolai angoltanárom kedvenc szava az őőő. Minden második szó után ez jön: őőő. Nagyon idegesítő ez a sok őőő. Még a bejegyzésben olvasva is, de szerintem életben sokkal idegesítőbb. Ma direkt húzgáltam a strigulákat, ahányszor kimondta, és ezt most senki nem fogja elhinni (megdöbbentő adat következik, a gyenge idegzetűek forduljanak el), de 168-szor mondta ki 45 perc alatt, ami tényleg lehetséges, mert a múlt órán Szebi húzta őket, de az első negyed órában nem, és akkor fél óra alatt mondta 130-szor. De... most hogy lehet így odafigyelni az anyagra, komolyan mondom?! Meg amúgy is: hogy a szarba tanuljon meg akárki is angolul, ha a tanár se tud? Mert meglepő módon, amikor magyarul beszél, akkor csak nagyon ritkán mondja ki. Jó, lehet, hogy tud angolul, de ha ennyire zavarban érzi magát, ha így kell beszélnie, akkor minek ment tanárnak? Mert ez szerintem neki is egy trauma, mert folyton azt kiabáljuk neki, hogy Mr. Ő, a Nagy Ő, meg ilyenek, meg nekünk is, amiért végig kell hallgatnunk az óráját. Egyébiránt kiírnám, hogy milyen vicceseket mondott ma mindenki, de sajnos erre képtelen vagyok, ugyanis most a változatosság kedvéért az angolcuccom nincs meg, de most már nagyon kezd irritálni ez az egész! Hova tűnnek a cuccaim és miért mindig az utolsó pillanatban kerülnek elő? Mert egyedül a társadalom ismeret füzetem volt az, amit a saját hülyeségem miatt hagytam itthon, mondjuk az sem tudom, hogy történt, mert az egész szekrényt kipakoltam, majd vissza, és nem volt sehol, majd hazajöttem, és az első, ami a kezemben akadt arról a polcról, amit előző nap kipakoltam, a társadalom ismeret füzetem volt. Utána való nap a biosz füzetem nem volt meg, és fél órán keresztül kerestem, majd másnap a suliban megtudhattam Natitól, hogy ő is, de aztán rájött, hogy beszedték. Erre most az irodalmat nem találtam, de kiderült, hogy Szebinél volt, még mindig, csak én valamiért abba a tévhitbe ringattam magam, hogy a múltkor már visszaadta, de ezek szerint nem. És most: HOL VAN AZ ANGOL KÖNYVEM, MUNKAFÜZETEM ÉS FÜZETEM? Mert abba írtam minden vicceset, ami ma elhangzott. Tök jó. Vagy a suliban hagytam, vagy nem tudom, de most már tényleg elegem van.
Megyek, hajat mosok, majd tanulhatom meg a fantasztikus "Hogy Júliára talála, így köszöne neki"-t, és az "Egy katonaének"-et, betéve. Köszönöm a figyelmet, Detti és Lelle, nektek meg valamikor, ha lesz egy épkézláb gondolatom, és nem olyanok, mint amiket ide írok, akkor majd nekikezdek a leveleteknek, és Laura,  neked is szerintem akarok majd gyártani valami effélét.
Na, viszlát.

az evangélikus teológia veszélyei, írta: Emődi Regina

Nos, én úgy gondoltam, hogy Laurát azért zaklatják rendszeresen, mert "olyan nemzetközi kinézete van", de most már, amikor Szebi nincs velem, én is célponttá válok. A múltkoriban iskolába tartván egy feketebőrű úriember jött velem szembe az utcán, és amikor egészen véletlenül rápillantottam, elkezdett vigyorogni, vonogatni a szemöldökét, és megkérdezte, fantasztikus magyar kiejtésével, hogy "Sziááá, hodzs vadddzs?". Mivel a sulit újítják, a munkások értelemszerűen minden lányt megbámulnak, de valamelyik nap, amikor kijöttem, az egyik hangosan felordított, hogy "Micsoda lányok járnak ide!", de ilyen elismerően, amin igazán meglepődtem, mert a sok 40-50 kilós vasalthajú pléjbojpólós partibaba sokkal megfelelőbb volna a füttyögésre, mint én, és akkor rajtam kívül nem jött ki épp senki. Ma pedig, teljesen gyanútlanul, a telefonomat nyomkorászva kilépek Szebiék ajtaján, mire egy ember majdnem elsodor megbámul, és elkezd ordítani: "BAZMEG, DE JÓ CSAJ!", majd még körülbelül fél percig hátrafelé megy, néz engem és vigyorog. Köszönjük. Szintén ma egy másik BMW is mellénk szegődött, amiben 3 cévitamin ült, meg egy bajszos öregember, és amikor anyával átpillantottunk, hogy mi bajuk van, mert a sofőr persze vezetni nem tudott, mind a négyen átvigyorogtak ránk, és amikor ránéztem az öregemberre, az visszabámult rám, mosolygott és bólogatott nekem. Hát de menjél már innen, te sok hülye zaklatók!
Volt a múltkor egy őrült is, szintén színesbőrű fiatalember, aki akkor jött velünk szembe, amikor dolgozni mentünk délután négy óra tájékán, és közölte velünk, roppant helyesen, a raktárak felé vezető útra mutatva: "Hölgyem, uram, arra nem menjen, mert veszélllyess." Mire Szebi csak egy "kösz"-szel reagált, én meg, hogy "Igen, az evangélikus teológia valóban sok veszélyt rejthet magában.", merthogy az van még arra.

Mindenesetre mi Szebivel minden nap nagyon szerencsétlenek szoktunk lenni, de általában felváltva, és az a legrosszabb, amikor egyszerre. De ma ő volt remek passzban, és a nap folyamán körülbelül ötször esett át az útpadkákon, illetve nem körülbelül, hanem pont ötször, mert számoltuk, aztán most meg az egyik telefonját is beleejtette a vízbe, úgyhogy azt hiszem, holnap meg én fogok meghalni, mert én ma kivételesen nem bakiztam el semmit.

Köszönöm a figyelmet.

letter from Dettina.

Íííímádom én a Dettina levelét! Azonnal el is kezdem neki fogalmazni a választ, mert eddig soha nem jutott eszembe, hogy annak, aki nekem levélben ír, én is úgy válaszoljak, most azonban lázba jöttem, mert Detti felszólított, hogy önmagam is úgy válaszoljak neki.
Most amúgy teljesen lázasnak érzem magam, pedig leszoktam róla, hogy bebeszéljem a betegséget, meg nem is gondoltam rá, de amikor beültem a kocsiba, valahogy így leeresztettem, és tök szar volt, mert rögtön úgy éreztem, hogy beteg vagyok.
Egyébként észrevettem magamon, hogy mostanában az olyan zenék is megtetszenek, amiket régen elvből nem hallgattam volna, de mivel az osztálytársaim folyton ezeket nyomatják, meg Szebi is csomót szeret belőlük, hajlandó vagyok végighallgatni őket, és van amelyik megtetszik, vagy éppen továbbra is nagyon szarnak találom, csak annyi jó emlék és dolog kapcsolódik hozzájuk, hogy vétek lenne máskor nem meghallgatnom. Gondolom, másnak is volt már olyan zenével dolga, amit csak azért hallgatott, mert valami jó jutott róla eszébe, egyébként pedig bele se szagolt volna. Meg hogyha meglesz a kis ipodom, akkor majd tudok azzal futni járni, és a mai tuc-tuc zenékre sokkal jobban tudok szaladgálni ide-oda, mintha mondjuk egy Kate Nasht hallgatnék, mert abban semmiféle olyan gyors ritmust nem találok, ami rohanásra késztetne. Mondjuk az AC/DC-től is igencsak be tudok pörögni és Szebi is, úgyhogy a padunkra most éppen hatalmas betűkkel és egy óriási nyíllal fel van rajzolva, hogy íszdíszi. Na jó, igazából kicsivel, de nagyban sokkal jobban nézne ki, csak nem akarjuk, hogy lemosassák velünk.
Mára ennyi hülyeség, cupp. (Beszámolnék róla szívesen, hogy miket írtam, de nem folyamodtam ilyesmihez, mert a hétvégén nem volt rá időm, most pedig sem erőm, sem hangulatom.)

last friday night

Először is: azt hiszem, Katy Perry következő CD-je is megvásárlásra kerül majd részemről, pedig volt már olyan, hogy kitaláltam, hogy masszívan utálni fogom, de nem sikerült, és most hallottam a California gurlst és a Last friday nightot, úgyhogy megint beleszerettem a hangjába. Mostantól újra hallgathatok zenét a gépen, mert Szebi megszerelte, mondjuk továbbra is titok, hogyan.
Egyébként meg, Laurám, normális lettem. Ugyanis, amikor Szebi zenetelefonjának közelében voltam, folyamatosan azt hallgattam a kis füles porkellekkel, és nagyon élvezetes volt, úgyhogy azonnal elhatároztam, hogy karácsonyra kérek szépen az apukámtól ipodot és agybedugós fülest meg olyan nagyot is, ami az egész fejemet beteríti. Merthogy ugyebár már évek óta próbálkozik rám tukmálni valamiféle zenegépet, és Lora kikiáltotta, hogy nem vagyok normális, amiért nem fogadom el. Eddig nem éreztem szükségét, de most már nagyon is igen, és ezenfajta állapotváltozásomat közöltem is apával.

Ilyenek voltak, tessék röhögni:
Én: - És ott volt tudod, az agyara...
Andi (Szebi anyja): - Igen, igen.
Ő(Szebi): - Most ti miről beszéltek? A mamutoknak nincs is agyara.
Én, A. felháborodva: - HÁT DEHOGYNINCS!
A: - Miért, akkor szerinted az a csont mi, ami kiáll a fejéből? A szeme?
Ő: - Nem, az az izlelőbimbója.

Ő: - Nem vettél több lapsajtot?
A: - Nem, egyet vettem.
Ő:Andi arcába vigyorog. - De miért, édesem?
A: - Azért, drágám, mert beülsz a Matyikával a kocsiba, bazmeg, és nem én cipelem haza a bevásárlószatyrot.

A: - Menj innen és fogd be a pofádat.
Ő: - Dögölj-fordulj meg. (kijön a konyhából, aztán visszaszól) Nem azért jövök el, mert azt mondtad, hanem azért, mert nincs már ott dolgom.
A: - Le vagy szarva.

A: - Szebi, elkezdek sikítani, ahogy szoktam, és akkor hallgathatod!
Én: - Szoktál sikítani?
A: - Nem. Nem jellemző, csak reméltem, hogy megijed.

Matyi (Szebi nevelőapja) felemeli a kutyát a földről: - Na, Yoda, jössz velem? Megtanulnád, hogy mi a diszkó. Riszálná ott a seggét.
Ő: - Az biztos. Messze földön híres a seggriszálásról.

M: - Ez a gyógyszer mér' van a földön?
Ő: - Mert az strepsils.
M: - És ha a Yoda kibontja?
Ő: - Akkor jól járt vele.

Ő: ránéz az anyjára. - Mi van, anyu? ... Mondjad. ... Az jó.

A Micimackó valami napjaink-beli csökevényét nézzük a tévében.
Én: - A Tigris a szerelmem.
A: - Nekem a Malacka.

Én: - Jók azok az öltések Kanga hátán. Mintha Frankeinsteint látnám.
Ő: - Hát, császármetszéssel jött világra Zsebibaba.
Én: - A hátán keresztül?
Ő: - A kenguruk ott szülnek, nem tudtad?

Köszönjük.

watch your step like i told you to, keepin' my eye on you

Ma nagyon furcsa dolgok történtek velem séta közben, mert egyszerre szállt meg halloweeni és karácsonyi hangulat, és ezért körülbelül egyszerre kívántam, hogy azonnal zuhanjanak hópelyhek a fejemre és rikolttottam fel, hogy "menjünk a temetőbe!", de utóbbi tervemet Szebi is és a bélrendszerem is meghiúsította. (magyarul Szebinek nem volt kedve, nekem meg szarnom kellett, de nagyon)
De még mielőtt mindez megesett volna, békésen sétálgattunk annak a kis akárminek a partján, ami mindig tiszta békalencse, megdobáltam a békákat faágakkal, és végül valódi tündérhelyre bukkantunk. Furcsa volt, mert ott minden olyan ronda és teledobálják azt az amúgyis kábé bokáig érő vizet szeméttel, de ott nagyon szép volt, ugyanis két fa állt a parton, a törzsük vastag és különös rajzolatú volt, és közülük valami virág futott le a vízik, lilásrózsaszín volt, pitypanglevelek szegélyezték, és tiszta harmat volt az egész. (kíváncsi vagyok, hányszor szerepelt az előző mondatban a "volt" szó) Na mindegy, jól nézett ki, de úgysem tudom visszahozni, hogy milyen érdekes volt ott.
Most hatkor beszállítottuk az egyik hörcsögömet a Bosnyákra, mert a másik kettő kiközösítette. Nóra és Niki odajöttek érte, meg Nóra húga is, és elvitték, miután egy hete megbeszéltük, hogy akkor nekik kell. Szebi természetesen még egy órát ott maradt velük pletykálni, én meg jöttem haza. Valamiért rohadtul idegesít most, ahogy fogalmazok.
Egyébként megint valami "tanszerlopó mumus"(-ahogy tavalyelőtt Réka nevezte, amikor eltűnt a matekkönyvem és minden nap rajta kerestem, aztán kiderült, hogy a dvd-lejtászóm alatt volt) garázdálkodhat nálam, ugyanis nemcsak az iskolai jegyzetfüzetem nincs meg (ami körülbelül az egyetlen fontos dolog a telefonomon, személyes tárgyaimon, pénzen és a kaján kívül, azok közül, amiket suliba hordok), de az irodalom felszerelésemet sem találom. Erősen gyanakszom, hogy legendás ügyességemmel vagy sikerült valahol kiszórnom az egészet a táskámból (és reménykedem, hogy ez Szebinéál történt), vagy bent hagytam a suliban. Jaj, jaj, azonban most jutott eszembe, hogy direkt hagytam Szebiéknél, hogy ne kelljen hazacipelni, és majd holnap reggel inkább ő cipeli, de most már csak az a kérdés, hogy hogyan fogom megtanulni a verset. Utána kéne néznem a neten, mert biztos fent van az Egy katonaének Balassitól. Ehhez viszont semmiféle késztetésem nincs.
Na mindegy, viszonthallásra.

megint itt vagyok.

Most vettem észre, hogy mily zsidóorrom van azon a képen, amelyet kitettem. Hát, jobb nem tellett. Ma kezd ismételten hatalmába keríteni a halloweeni hangulat, amit is én nagyon-nagyon szeretek és kedvelek, és most már jobban érzem magam, mert kétségbe voltam esve, hogy mi fog történni, ha idén semmiféle késztetést nem érzek, hogy tökökkel, narancssárga gyertyákkal, ijesztő kerámiafigurákkal és csontvázakkal dekoráljam ki a szobámat?
Egyébként semmi érdekes nincs, csak ismét a blogolás örömeit akartam élvezni.

Ő: mutat valamit Bodzán.
B:a keze után kap a mancsával.
Ő: - Ne nyúljál hozzám, én se nyúlok hozzád
Viszhall.

something begins

Éljen, éljen, mégsem vagyok azért technikai analfabéta, mint gondoltam, mert most már aztán teljes elkeseredettségem határtalan valójában azt hittem, hogy egy blogot is képtelen vagyok létrehozni, de lám, sikerült. (egyébként elsőre nem, de mindegy)
Most pedig megpróbálok valami emberibb formát kölcsönözni szerencsétlen kis kezdetleges blogomnak, mert gondolom, szörnyen nézhet ki.
Itt is megtalálható szerény személyem: pensoulmates.blog.com, csak éppen mindig be van szarva az egész, képtelen vagyok bejegyzést írni, meg hetekre eltűnik az összes eddigi munkám, amit nem szívelek, mert írói mivoltamban szükségem volna azokra a (barátaim, ismerőseim és családtagjaim) által álhangzott beszólásokra és aranyköpésekre, amelyeket ott általában közétettem, ugyanis bele szeretném oktojálni őket az írásaimba, és ezért megörzési célokból jegyeztem fel őket, a blogra pedig azért tettem ki, hogy más is szórakozhasson rajtam kívül. Úgy látszik, a blog.com nem bírta a gyűrődést. Egyébként a pensólméccet a barátnőmmel írjuk (írtuk), és az általunk elolvasott könyvekről, versekről, általunk látott filmekről, színdarabokról, és általunk alkotott dolgokról értekeztünk benne.
Na megyek valami értelmeset művelni. (amúgy nem törekszem ennyire kényszeresen mindig arra, hogy normálisan fogalmazzak, de gondoltam, egy első bejegyzés megérdemli ezt)