vidáááámpark

Voltam vidámparkban apával, Mihaelával és Costinnal (Mihaela öccse). Vicces volt, mert nagyon féltem, hogy okádni (ez jó szó) fogok, mint ahogyan azt az elmúlt 3 alkalommal tettem, amikor vidámpark közelébe kerültem, de végül nem történt semmi. Az a fura, hogy én meg mertem volna esküdni, hogy az emberek, vagyis én a fejjel lefelé forgó cuccokon hánynak, mert hát az logikus lenne, hogy fejjel lefelé fordítanak és kijön a gyomrod a szádon, de nem. Én a sima körbeforgó dolgokat imádom a legjobban, mint a break dance vagy a polip, meg a hullámvasutakat persze, de inkább amik körbe-körbe mennek, és most rájöttem, hogy nekem bizony azokon kell hánynom, és a fejjel lefelés dolgokon meg semmi bajom nincsen. Pedig azokra mindig nagyon ódzkodva ülök fel, mert roppant félelmetesek a számomra. Most is volt egy, illetve kettő, amikre azért nem ültem fel, mert inkább kínzóeszköznek tűntek, mint játéknak, apa meg nagyon rájuk akart ülni, de egyedül nem. Mihaela csak nagyon kevés dologra ült fel, Costin meg mindenre, csak a negyven méteres szabadeséses toronyra nem. Viszont apa azt mondta nekem, hogy Costin nagyon beszarós az ilyeneken, hát, láttam mennyire beszarós, azon a lila hintán, ami a víz felett forog fejjel lefelé, azt hittem, meghalok, úgy féltem, Costin meg elkezd tök nyugodtan beszélgetni apával. De én azt nem értem, hogy miért nem sikítanak az emberek? Én mindenen úgy sikítottam, hogy a saját dobhártyám is majdnem kiszakadt. Ja, és a spinning coaster nagyon nagy csalódást okozott nekem. Miért kellett lebontani a Ciklont? Az ennél ezerszer sokkal jobb volt. Ez egy szar, fáj, rángat, semmi izgalmas nincs benne, és ha úgy ülsz bele, hogy hátrafelé, akkor lószart se látsz, pedig elméletileg minden irányba forog.
Na, erről ennyit. És ami a legjobb: Szebi megígérte, hogy eljön majd velem vidámparkba, ami szuper, mert eddig egyáltalán nem akart jönni, és ha olyan helyen voltunk, soha nem is ült fel semmire, de most majd megtöröm a jeget, és szerintem nem lehet majd hazaráncigálni.

0.00!!!!!!

Tök jó, hogy egy nap 5 bejegyzést írok, de most válaszoltak az eltétől, és sikeresen "kedves Rékának" titulálnak, annak ellenére, hogy a levelem végén ott van a nevem.

mások számára szerintem unalmas bejegyzés

Most éppen azzal szórakoztatom magam, hogy abból a regényből olvastam el részleteket, amit Noémiről és Lucáról írtam, és az első részében Noémi elsős, Luca óvódás, a másodikban, ami csak félig van kész, igazán vicces, mert Noémi pont harmadikos benne, Luca pedig elsős, mint ahogyan majd most lesz szeptembertől, igazából is. Rájöttem, hogy mind a két regény nagyon jó (igazából az én gyerekkori emlékeimből épül fel, és Noémi meg Luca Naomiként és Lucyként csak a fő vonásaikat kapták meg), de most nagyon tetszik. Nem tudom, érdekes, mert semmi fantáziaszülemény nincs benne, mint amilyen regényeket írni szoktam, és nem száz évekkel ezelőtt játszódik, de valahogy annyira családias és jó, nagyon jól sikerült bennük érzékeltetnem az igazi hangulatokat, minden ünnepről írt beszámolóban teljesen olyan nekem, amikor olvasom, mintha tényleg most lenne halloween vagy húsvét vagy karácsony. És persze fura, mert NOncsinak meg Lucusnak soha nem lesz olyan rendezett élete, mint ahogy ebben megjelenítettem, hogy van nekik, de akkor is. És az is nagyon tetszik, hogy két generációról szól, merthogy ugye van egy bátyjuk, és vele meg a barátaival is történik mindenféle, meg a lányokkal és az ő barátaikkal is. Szerintem vicces és tök szórakoztató, csak fogalmam sincs, hogyha ezt kiadnák könyvben, akkor melyik korosztálynak kéne ajánlani, vagy egyáltalán ki olvasná el, de szerintem sok embernek tetszene. Most apa egyik barátjának és munkatársának a felesége elkérte a mezítlábat, és majd ha elolvasta és tetszett neki, akkor ezeket is elküldöm neki, és letesztelem, hogy mit szól hozzá, mert ő mégiscsak teljesen kívülálló. Egyébként meg nem tudom, miért vagyok képtelen magyar nevekkel regényt írni, talán azért, mert kevés olyat olvasok, meg magyar névből nem is ismerek annyi  olyat, ami tetszene, mint angolból. Viccese hangzik, de így van. És valamiért tök hiteltelennek érezném, ha magyar nevekkel írnék. Az egyetlen olyan írásom a hollókő legendája, ami egy 12 oldalas novella, de abban ősmagyar neveket használtam, amiket ma már nem ismer senki. (de amúgy ez tök durva, mert abban az egyik ördögömet úgy hívják, hogy Kikinda, ami szintén egy ősmagyar női név, és szerintem ha most rájönnének az idióta szülők, hogy van ilyen név, akkor hirtelen mindenki így nevezné el a gyerekét, mert "olyan divatosan hangzik")
Na mindegy, szóval ez a Noémis-Lucás regény, illetve regények nekem örökös fejtörést okoznak, mert fogalmam sincs, hogy mit kellene velük kezdenem, vagy hogy ezeknek mi céljuk van, és nem tudom, hogy csak nekem volt olyan nagy élvezet annak idején írni (mert emlékszem, hogy ezeket imádtam írni, izgultam, hogy kivel mi fog történni, úgy bontakozott ki, mintha nem is én találnám ki, hanem csak olvasnám valahonnan), és most olvasni, vagy másnak is tetszene-e. Úgy emlékszem, hogy Lelle már olvasta, meg anya is, de egyikőjükre sem emlékszem, hogy mit mondtak, vagy éppen ők sem tudtak rá semmit mondani, már nem tudom.
Hát, ez egy igazán felesleges bejegyzés. Ilyenkor valóban úgy használom ezt a blogot, mint egy naplót: nem zavar, ha mások is tudják, hogy mit gondolok, vagy mit érzek valamivel kapcsolatban, és ide egyszerű leírni, de szerintem ha valaki ezt elolvassa, biztos nem találja érdekesnek. Sokkal inkább érthetetlennek.

Egyébként nagyon menők vagyunk, mert Noémivel megtanultunk egy olyan táncos-pacsis köszöntést, amilyen a filmekben szokott lenni (mi is találtuk ki), és most valahányszor találkozunk, mindig azzal köszönünk egymásnak. (Luca és Szebi is megtanulták, csak ők nem használják, Szebi azért, mert fiú, Luca meg fogalmam sincs, miért. Biztos ciki.)

levágtam a csodálatos hosszú körmeimet. nagyon csalódott vagyok.

tetőfedés

Anya azt mondta, hogy a tetősök miatt fel fogok kelni 5-kor, és nem is fogok tudni aludni tőlük egyáltalán, ehhez képest felkeltem fél 7-kor, amikor anyának meg Szebinek el kellett mennie dolgozni, és utána simán visszaaludtam... idáig, pedig verték a fejem felett a tetőt. Komolyan kezdek aggódni az iskolába való visszatérésem miatt, és hogy hogyan fogok én időben elaludni, meg időben felkelni. Ma megyek vissza este spinning után apáékhoz, ahol meg aztán szerintem megint későn fogok lefeküdni, szóval képtelen leszek visszaszoktatni magam a dologhoz.

Alig várom, hogy amint beköszönt a szeptember, beteges módon a nyári szobadekorációmat (ami igen szegényes) lecseréljem az őszi halloweeni cuccokra. Reménykedem, hogy halloweenkor kimegyünk majd Ausztriába, mert ott nagyon olyan hangulat van, és minden ablakban töklámpás.

szellemjárás Dunaharasztin

Két éjszaka óta szellemjárás van nálunk, Szebi és én tapasztaltuk, pedig nem néztünk semmi olyan filmet, és nem is ijesztgettük egymást. Az van, hogy most a tetőnket felújítják, és van idegen embereknek távirányítója a garázskapunkhoz (nem tudok fogalmazni), és én tegnapelőtt éjjel (kettő körül feküdtünk le) háromkor arra ébredtem, hogy valaki járkál a kertben. Nekem semmi kísértetes dolog nem is jutott eszembe, de már legalább fél órája hallgattam az ablakban állva: valaki két lábon csoszogott a kaputól egészen a kert végéig, folyamatosan oda-vissza, el az ablakom mellett. Arra gondoltam, hogy most a kertben szétdobált létrát meg téglát meg zsindelyt hordja el valaki, úgyhogy felkeltettem Szebit, és kimentünk. Felkapcsoltam a házban a villanyokat, hogyha betörő, akkor lássa, hogy világos van bent, aztán a kinti lámpát is felkapcsoltam, de nem volt ott senki. (amikor felkeltettem Szebit, már nem is volt csoszogó hang, úgyhogy először szerintem azt hitte, hogy csak álmodtam, csak nem akarta mondani) Kimentem előre, és megnéztem, hogy áll-e ott valami kocsi, mert amikor a rácsot lopták el éjszaka, akkor is teherautóval jöttek érte, de ott sem volt semmi, úgyhogy visszafeküdtünk, gondoltam, hogy most vagy hülye vagyok, vagy ha tényleg valami besurranó volt, akkor elment a villanyfényre.
Mielőtt visszaaludtam volna, megint hallottam, de gondoltam, hogy Szebi már alszik, és úgyse számít, de akkor megszólalt:
- Ezt hallottad?
- Igen.
-... Hát, ez tényleg elég érdekes.
- Ülj föl.
És akkor újra hallgatóztunk, és folyamatosan hallottuk a csoszogást, el a kapuig és vissza, a füvön leginkább, de néha a járdán is, de az már tényleg félelmetes volt, mert nem láttuk senkit, itt hallottuk az ablak mellett, és a kövön már tényleg rendesen lehetett hallani, hogy megy valaki.
Ő:- Kapcsold fel a nagyvillanyt.
Én:- De nincs itt senki, és akkor már az előbb is elment volna.
- Nem baj, úgy nyugodtabb vagyok.
- Becsukom az ablakot is.
- Jó.
- De mi ez?
- Nem tudom. ... Én gondolok valamire, de nem akarom mondani. Szerintem nem ember.
- Hát ez nem lehet macska, két lábon megy.
- Jó, akkor ember, de...
- Szerinted szellem?
- Aha. És amikor te már elaludtál, még kettő előtt, akkor hallottam valamit, de nem mondom, mert akkor nem fogsz aludni.
- Mit hallottál? MOst már mondd meg.
- Hallottam, hogy valaki járkált a padláson. ... Mindegy, én azért holnap majd kimegyek és elküldöm a faszomba. Állítólag azt kell csinálni velük, meg kell mondani, hogy menjenek innen.
Úgyhogy becsuktuk az ablakot, megnéztünk 2 részt az így jártam anyátokkalból, amit most már valamiért nagyon szeretek, pedig régen nagyon untam, és aztán aludtunk.
Múlt éjszaka pedig ugyanúgy 3 körül éppen elaludtunk, amikor arra keltem fel, hogy valaki a fejünk felett járkál a tetőn, de úgy, hogy döng. És akkor sem beszéltünk róla, nem is gondoltunk rá, direkt nem is néztük meg a fekete ruhás nőt, és ráadásul semmi összebeszélés nem volt, mert Szebi is éppen abban a pillanatban ült fel, mint én, és ő is arra kelt fel.
- Ez mi a szar?
- Nem tudom, de már nagyon unom. Mintha a tetőn mászkálna valaki.
- Nekem az a padlás gyanús, mondtam neked.
- Menjünk ki.
Kimentünk a nappaliba, lámpát gyújtottam, járkáltunk, néztük a plafont és hallgattuk. Nagyon hangos volt.
- Na mindegy, gyere, menjünk be, feküdjünk le, én aludni akarok.
- Csináljuk azt, hogy én itt kint nézem a tévét, te meg lefekszel mellém és alszol?
- Nem, én rendesen akarok bent az ágyban pihenni, most nem fogok emiatt nem aludni.
Bementünk a szobába, aztán én az ajtóban visszafordultam.  -Vagy elküldjük most?
- Hát, nem tudom. Ne. Inkább majd nappal.
- De nem akarom ezt hallgatni. Megpróbálom.
Úgyhogy körbejárkáltam a házban: - Na jó, ha van itt valaki, akkor azonnal menjen el, és ne is jöjjön vissza. Nem tudunk segíteni, és nem tudjuk, hogy mit akar, de nem is érdekel. Menjen el.
És a dörömbölés fentről megszűnt. Kíváncsian várom a ma éjszakát.

jó estét

Ismét apáéknál, csak most nem Romániában, hanem miklóson. És egyedül vagyok, mert Szebi ma hazament, illetve ma együtt töltöttük az időt, csak aztán engem visszahozott ide kocsival, aztán továbbállt. Pedig én nagyon utálok itt egyedül aludni. Amikor Szebi is itt van, nagyon jókat alszom, de egyedül rettegek, és nem tudom, hogy miért. Úgyhogy hamarosan megkezdem szokásos kálváriámat az alvás fel. Igazi paradicsomnak kéne, hogy legyen nekem az ittalvás, ugyanis akkor szeretek és tudok a legjobban aludni, amikor valaki még fent van és járkál és mozgolódik, de itt valamiért ez sem segit, pedig apa mindig nagyon későn fekszik le. Na mindegy, ez egy örök rejtély marad, hogy miért nem birok itt egyedül szundizni.
Kissé aggaszt, hogy még nem is szagoltam hozzá azokhoz a feladatokhoz, amiket a francia tanár adott, illetve nem konkrétan, csak mondta, hogy csináljak feladatokat a polarfle.comon, vagy azt hiszem, valami ilyesmi volt, de benne van a telefonomban. És igazán egy lusta disznó vagyok, mert még csak nem is olyan száraz szar, mert ilyen játékos feladatok, és valami detektivtörténet bontakozik ki a végére, ahogy áthaladok a feladatokon. Mégis taszit, hogy elkezdjem (ismerem a hosszú i-t, csak a billentyüzetem nem, meg a hosszú ü-t se, vagy valószinüleg csak én vagyok béna, de most nincs is kedvem minden szót átjavitani azzal a szarral), mert annyira rettegek jövőre a francia érettségitől, hogy szerintem lassan rossz álmaim lesznek tőle. Főleg, hogy a franciatanár abból a szempontból nem valami jó, hogyha tudok valamit, akkor agyondicsér, meg kivételezik velem a többiek előtt, vagy inkább a többiekkel szemben, amit én nagyon utálok, mert engem nem birnak az ő hülyesége miatt, a másik meg, ha valamit nem tudok, amit előfordul, hogy még csak nem is tanultunk, akkor meg képes mindenki előtt beégetni, ami szerintem nem túl jó taktika vagy következetes viselkedés. És egyedül én fogok érettségizni franciából, úgyhogy nagyon szomorú vagyok, mert csak én leszek kitéve a kinzásoknak, és egyszer kedvenc leszek, akit mindenki utál, egyszer meg nem fog senki utálni, csak a franciatanárnő. MIndegy Visszhall.

miss sugar pink liquor liquor lips

Itt vannak a balatoni aranyköpések:
Luca: rámutat apa X6-osára. - Nekem ugyanilyen kell, csak fehér és tetejetlen.
Apa: - De ebből nem gyártanak tetejetlent.
Melinda: - Öreg hiba.

Én: - Úgy fáj a fenekem a biciklizéstől.
N: - Nekem meg szétvágta a puncim az a hülye ülés!

L: - Te süket vagy, anya?! ... Csak kérdezem, úgyhogy nyugi.

Melinda: - Anyu! No smoking!

L: - Én elmondjam, mit szeretek csinálni a strandon?
N: - Fuldoklani!

N: házat épít magának felfújható matracokból és biciklikből.
Ő: - És van rá határidő, Noémi? És van rá európai uniós támogatás?

N: ordítva beszél.
Mama: - Noémi! Nem kíváncsiak rád a szomszédok!
N: - Én se rájuk.

Verus: rosszalkodik.
M: - Verus! Anyád elverus!

Melinda Lucának: - Megkérdezhetem, hogy mit eszik maga?

M: Tiborral beszél telefonon.
Mama: folyamatosan beleszól. - Megtalálta a kolbászt a mélyhűtőben?
M: - Tedd be a...
Mama: - A mikróba!
M: - ... a fagyasztóba. DE NEM IS ARRÓL VAN SZÓ, ANYU! ... Anyu, odaadjam, akarsz beszélni vele?
Mama: - Nem.
M: - Mert most én beszélek, az én férjemmel! Ez nem a te férjed!
Mama: - Nem, hál'istennek! Agyonvertem volna.
M: - Akkor meg ne szóljál bele!

N: - Luca, amikor magadnak csinálod a hajad, mindig undorító.

M: elveszi Szebi újságját, és megmutat benne egy sportolót Noéminek. - Ilyen férjed legyen!
N: - Úristenkiez?!

N: a sárga felfújható fókáján szenved. - Megitta a fóka a pisis vizet, és feltöltődött vele. Nem véletlenül sárga a fóka.
(ez azután volt, hogy elmagyaráztuk Lucának, hogy ne nyelje le a vizet, mert a 30 százaléka pisi)

M: énekel.
L: - Anya, te mindent úgy énekelsz, mintha egy borz énekelné.

Nő a strandon főtt kukoricát árul. - Mais bitte!
L: átkarol engem, Szebit és Noémit. - Elnézést, de már csak három májsz bitte maradt!

N: - A Luca olyan undok, hogy mondom neki, hogy vigye most az enyémet is, és nem akarja vinni.
L: - Elmondjam, miért?
N: - Ne mondd el!

N: betesz egy plüssállatot a hátizsákba. - És nehogy behányj a hátizsákba!

N: - Regi, kitaláltam, hogy hogy vagyok nagyon szép.

N, L: nem férnek el a kocsiban a három szörfdeszkától.
N: - Anya! Vegyél már egy normális kocsit!

N: vesz egy hot dogot a  parton.
Mama: - És most miért nem volt jó a szendvics, amit csomagoltunk?
N: - Mert nekünk gagyi kaja kell.

Sajnos csak ennyit írtam fel, mert nem volt nálam füzet, és a telefonomba csak a fele került be. Viszonthallásra. (Laurát nem tudom elérni, pedig csak holnap tudnék vele találkozni, és vándorló életmódját ismerve én nem merek úgy odamenni, hogy nem vagyok benne biztos, hogy otthon van.)

románia

Néhány órája jöttem haza Romániából. Jártunk abban a Drakula-kastélyban, amelyik nem a Bran, és amelyikben eddig még egyszer sem sikerült tiszteletünket tennünk. Az úgy volt, hogy most mentünk el ötödször, mert kétszer zárva volt, kétszer pedig zuhogott az eső, és 1480 elég pocsék állapotú lépcső vezet fel oda. Máshol nem voltunk, mert egy napot a barátaink körében töltöttünk, akikkel ugye Toscanára szoktunk menni minden nyáron egy hétre, csak most idén nem, mert nekik nem úgy alakult, aztán kettőt apáéknak a másik barátaikkal, egy napot apának dolgoznia kellett, két napig pedig rossz idő volt, úgyhogy igazából az evésen és filmnézésen kívül nem is nagyon csináltunk semmit, de ez tökéletesen megfelelt. Ja, meg mi Szebivel lejártunk a parkba, mert apáék lakásához közel van egy nagyon nagyon jó park, ami óriási, és egy kicsi vidámpark is van benne, úgyhogy tök jól éreztük magunkat. Ma pedig Szebi, aki eddig rettenetesen ódzkodott a vidámparkoktól, közölte velem, hogy ő felkészült, és hajlandó eljönni velem a Budapesti vidámparkba. Én azonban már annyira nem szeretnék, mint régen, mert az utolsó három alkalommal, amikor ilyen helyen voltam, hánytam - igaz, most nem, de itt nem is voltak olyan durva játékok.
Egyébként még Románia előtt az történt, hogy Rékával kapcsolatba léptünk az általános iskolai nagyon jó barátnőnkkel, Henivel, és találkoztunk is vele, ami igazán jól sikerült. Remélem, majd visszajön az, hogy Henivel és az anyukájával kártyáztunk én és az anyukám esténként, mert az tök jó volt, de már felvetettem Heninek is, és nagyon örültek neki.
Később majd leírom a balatoni aranyköpéseket, ugyanis addig még mindig nem jutottam el, de majd legfeljebb holnap, Szebi laptopjáról, mert itt vannak a telefonomban.
Most pedig olyan kötelezettségeim akadtak, mint a fogócskázás. (ja, Romániában voltam kozmetikusnál is, aki nagyon jól legyantázott, pedig nem is igazán volt rá szükségem, csak éltem a lehetőséggel, hogy ne kelljen itthon nekiállnom hazajövetelem után.)

Megtértem a Balatonról, előtte pedig Vasszécsenyben voltam, az Óebergényi kastélyszállóban, ami szellemkastély, és igazi szellemek látszanak az igazi saját fényképeimen, és szilveszterkor majd visszamegyünk oda újra, mert csodálatos volt. A Balaton meg igazán vicces az  unokatestvéreimmel, majd egyszer ha nagyon unatkozok, akkor rakok fel képeket, de nem hiszem, hogy a közeljövőben ez bekövetkezik, mert nem sokára meg megyek Romániába, jövő héten, valószinüleg vonattal, de még nem tudom, melyik nap. MOst pedig mennem kell, mert mindenki arra várakozik, hogy megmutassam a képeket. Majd még irok. Visszhall.