50. bejegyzés

Én eddig nagyon erősen tiltakoztam az ellen, hogy megnézzem az Avatart, mert valami okból meg voltam róla győződve, hogy nekem egyáltalán nem tetszene, de most megkaptam karácsonyra, és nagyon nagyon tetszett, olyannyira, hogy most ez lesz az új kedvenc filmem, és mind a három dévédényi extrát meg fogom nézni rajta. De hogy lehet valami ennyire szép? És a története ennyire jó? Mondjuk szerintem még úgyis meg kell néznem legalább egyszer, hogy teljesen megértsem és leessen az egész, mert ez így most nagyon sok volt hirtelen, Ííííímádom! És a csaj annyira jól meg van csinálva, hogy ilyen szépet még sohasem láttam.
Tegnap kiolvastam a Borgia menyasszonyt, ami jó hosszú, de egész jó volt, habár a vége elég suta, mint úgy a történelmi regényeknek általában, mert ugye nem volt benne csattanó, dehát az írónő vagy író erről nem tehet, fogalmam sincs, hogy a Jeann férfi vagy női név, de asszem, az van a könyvbe írva, hogy írónő. Volt, ahol nagyon izgalmas volt, volt, ahol nagyon ellaposodott, volt, amit túlzottan részletezett, de azért alapjában véve a jó könyv-kategóriába sorolnám.
Most azonban lefoglalom holnapra a mozijegyet, értesítem a családom érintett tagjait, majd pedig megyek hajat mosni.

ájpooood.

Júj, már csomó zene felkerült az ipodomra, és nagyon jó, és remekül szól mindkét fülhallgató, és nagyon örülök nekik, és Szebi tegnap segítséget nyújtott, ami annyit jelent, hogy megcsinálta helyettem, ahogy azt Laura előre megjósolta, de azért nagyon kedvesen közreműködtem, mert végig mellette ültem, és megfeszített figyelemmel koncentráltam. Kábé 800 mega van rajta, de 16 gigás, úgyhogy nagyon jó. De igazán élvezem már most is, hogy ilyesminek vagyok birtokában, de szerintem akkor lesz a legfantasztikusabb, amikor teljes magányomban nem fogom tudni, mit csináljak, és akkor elmerülök a zenében, ami eddig nem volt jellemző rám, illetve az, hogy igazán elmerüljek az igen, csak az nem, hogy pótcselekvésként hallgassam, mint most ágyhúzás közben. Most azonban meg fogom kérni Szebit, hogy tegye rá a 21 filmzenéjét, és még azt a rengeteg dolgot, ami fel van nekem írva egy füzetbe, ugyanis összegyűjtöttem, hogy miket akarok majd rátenni, és aztán megpróbálom én is megtanulni ennek a műveletét.
Jóestét.

megfájdult a fejem, terrorista lettem.

Hazaérkeztem. Szilveszterkor megint megyek el, mert Miklóson fogom ünnepelni, de szilveszter délutánján moziba fogok látogatni Szebi, Noémi és Luca társaságában, és megnézzük az Aranyhaj és a nagy gubancot, mert Noémi ismét igényt tart rá, hogy moziba menjen, Luca pedig még sohasem volt, és ezért most éppen nagyon mérges a világra.
Le fogom ide írni, hogy miket kaptam karácsonyra, akkor is, ha senkit nem érdekel, mert összegezni szeretném.
- Szebitől: ékszerdoboz, ami nagyon szép és hatalmas és fiókos, és úgy néz ki, mint valami kis bőrönd, és minden ékszerem belefér, és még kaptam tőle fülbevalót, nyakláncot, órát, és két gyűrűt, és rajzolt nekem
- anyától: Converse táska, ami szintén nagyon szép, két sminkpaletta, púder, szempillaspirál
- apától: iPod nano, az amelyiket magamra lehet csatolni és nagyon pici és nagyon érintőképernyős és persze zöld, kaptam hozzó agybedugós fülest, meg nagy fülhallgatót, aminek nagy gyönyörű piros doboza van, és rá van írva, hogy beats by dr. dre, és apa azt mondta, hogy nagyon vigyázzak rá, mert ilyet otthoni használatra senki nem használ, csak DJ-k, keverők, stb, és ez a legjobb, amit most kapni lehet. kaptam még egy plüsshörcsögöt, és apa elmagyarázta, hogy a hörcsög hozta az ajándékot, mert olyan nehéz volt, hogy felülről az angyal repült vele, de nem bírta el, és alulról tolta a hörcsög :D.
- Mihaelától: egy pillangós swarovski lánc, illetve apától kaptam azt is, csak ő választotta
- Tamástól: Hívj be!
- Melindáéktól: két szép doboz, amit ők csináltak kézművesen, egy porcelánbögre, meg tányér alá, egy karkötő, egy gyertya, és egy soduku, amit közösen kaptunk Szebivel
- Marcsitól: két könyv, a Luxe girl, és valami, aminek nem jegyeztem meg a címét, és lusta vagyok kimenni megnézni, egy felső, és az Avatar valami extra változatban, mert én még sohase láttam azt, meg egy Dove-os fürdőszett, harisnya
- Ilonka mamától: ágyneműhuzat, egy Dickens könyv ( A kis Dorrit), egy karkötő
- Szebi anyukájától: egy könyv, ami a középkori Angliában játszódik, egy süti, amit ő csinált, egy mágneses könyvjelző, ami nem tud kiesni
- Szebi mamájától: ... hát nem emlékszem. :D azt hiszem, egy gyertyatartót, meg még valamit

Nos. Ilyen aranyköpések voltak:

Várjuk Szebit és unatkozunk.
Én: - Kop-kop.
Anya: - Ki kopog?
Én: - Ony.
Tamás: - Mi?
Én: - Most  meg kell kérdezni, hogy milyen ony.
T: - Milyen ony?
Én: - Karácsony. Ha-ha-ha.
Marcsi: - ... Takony?

Marcsi: - Én nem szoktam ilyen csúnyát mondani, mert undorodom tőle. Hogy ez hogy jött ki a számon?

Nógrádon:

Apa és Szebi azon vitatkoznak, hogy mama parfümje-e a jobb, vagy az enyém.
Apa: beül a kocsiba. - Anyukám, befújtad magad? Nagyon jól érezni.
Ő: - Nem, ez a Regi parfümje. Még nem esett szét.

Ilonka mama: - De az a parfüm, Szebi, amit kilóméterekről érezni, az nem parfüm. Az pacsuli.
Én: - A pacsuli egyébként a parfüm egyik összetevője. De nem baj.
Azt nem akartam hozzátenni, hogy amit kilómeterekről érzel, az azért van, mert a tulajdonosa a fél üveggel magára borította.

L: befekszik Szebi ölébe.
Melinda: - Azt akarja, hogy rágjad meg.
Ő: - Ki?
M: - Hát ő. Azért ment úgy oda, hogy rágd meg a húsát. Nyugodtan rágcsáld meg egy kicsit.

N: - Még mindig azt írod oda?
Én: - Igen.
N: - Még mindig?
Én: - Igen.
Ő: - Egyszerűbb, ha megkérdezed tőle, hogy meddig csinálja. Mond egy időt, és addig várnod kell. Hidd el, én tudom.

Ő: Lucát rágcsálja. - Hm, nagyon finom láb! Másikat is? Azt is megrágcsálom. Lehet, hogy a fejedet is megeszem.

Apa: - Melinda, drága szerelmetes kicsi húgocskám!
M: - Én nem állok fel innen.

L: - Szebike leül, és megnézzük a sliccét!
? :D

Ő: fogva tartja Noncsit. - Most mi lesz?
N: - Hát,  Luca odaadja a karácsonyfadíszt, azt az anygalosat, én meg a fejdhez csapom.

L, N: rángatják a ruháját.
Ő: - Nem, pólót nem tépünk! Nagyon mérges leszek, ha pólót tépünk. Soha többet nem jövök játszani, ha pólót tépünk!

Ő: - Nem vagytok ti olyan hülyék.
N: - DEHOGYNEM!

L: - Eltöröd az orromat!
Ő: - Ki? Kicsoda töri el az orrodat?
N: - HÁT PÉLDÁUL TE!

N: kivesz valami játékot Szebi kezéből, és sértődött arcot vág. - Ez nem a te dolgod.

N: - Mi az? Le akarsz bilincselni?

L: - Noémi, nem akarlak lebilincselni. Dugd föl a kezedet.

Ő: - Noémi nem ügyes.
N: - Na, ezt megjegyeztem!

N: rám borul. - Ó, HÁT MIT IS KEZDHETNÉK NÉLKÜLED?! CSAK EGY UTOLSÓ CSÓKOT!
(bedugja a nyelvét a számba)

N: megfogja Szebi bal kezét, és elkezdi az óráját karistolni egy karácsonyfadísszel. - Kiveszem az órának a vakbelét.

N: - És ezennel a híradó végezete elmarad!

N: - Reginának jó az agynyomása.

N: - Végre én is mondhattam egy viccet. Ez nagyon megtiszteltető nekem.

Mama: - Az az angyalka meg berúgott, vagy miért áll olyan ferdén?
N: - Hát, igen. Ő az én fajtámból való. Nagyon berúgott.

M: - Hát nagyon erős ez a Szebi. Meg kell hagyni.

M: előszedi nekünk az ágyneműt. - Van egy párnátok meg egy takarótok kettőtöknek összesen? Hát ez nem túl vastg. Meg kaptok egy lepedőt... Hát, ez nem túl nagy dolog, ez nem egy szálloda.

L: a karácsonyfadíszeket nézi. - Találjátok ki, hogy melyik az én kedvencem!
M: - Neked az tetszik.
L: - Nem!
M: - De.
L: - Nem!
M: - De neked az tetszik, és kész.

Én: - Anya tanulta grafológián, hogy ilyen idős korban a gyerekeknek az a jó, hogyha rajzolnak az embereknek köldököt.
N: - Amikor én kicsi voltam, nem hiányozhatott a köldök.

N: - Jó neki, hogy van valami nevetnivalója minden áldó nap.
Én: - Áldott, nem áldó.
N: sopánkodva rázza a fejét. - Minden áldó nap, minden áldó nap.

N: nekimegy Melindának, aki a kanapé karfáján ül.
M: - NE LÖKJÉL MÁR LE, HÁT EGY BITANG VAGY!
N: - Te meg egy nyomorék.

Ő: - Ha én mondtam volna ilyet anyámnak, hogy nyomorék, biztos szájbavágott volna.
L: - De anya jó anya, és mindig megbocsát nekünk.
De ezt olyan aranyosan megbeszélték, Luca Szebi ölében ült, és bámulták egymást, aztán a végén Luca megsimogatta Melindát.

Én: - Aki szépen felöltözik és jól viselkedik, azt befújjuk parfümmel.
M: - Jaj, ne!
N: - DE!
Én: - De már tegnap este megígértük nekik.
M: - De csak a csuklójukat.
N: - Nem, a nyakunkat.
M: - Én mondom meg, hogy mit. Én vagyok a te anyád, és én mondom meg... KÜLÖNBEN IS: NEM ENGEDEM.

L: meztelenül rohangál.
M: - Ugye, hogy a Luca fel van öltözve? Hííí! Gyere ide a hátamra, hadd vigyelek ki! PUCÉRPACÁK!
Én: - Pucérpacák!
Ő: - Na, menjél odébb, pucérpacák.
Én: - Én nem vagyok az, én ruhában vagyok.
Ő: - Jó, akkor te szegényember vagy, nekem mindegy, csak hadd jöjjek ide.

N: - Szebi, mi az a terrorista?
Ő: - Na mi az a terrorista?
N: - Aki maga köré rakja a bombát?

M: - BOLOND GYEREK VAGY?!

N: - Megtiszteltető szívvel várjuk Andit.

N, L: a szekrény gombját keresik.
Én: húzgálom a harisnyám. - Tibor, lecsúszik ez a harisnya, és ez a te hibád!
T: - Belehúzzalak? ... NA, MEGVAN AZ A GOMB?! MEG, LUCA?!

Sztebi, Tibor: versenyeznek, hogy ki tudja előbb kivenni a pónit a dobozból a lányoknak.
Ő: - Kész!
T: egy mp múlva. - Tessék, kész van teljesen, ott meg még le van gumizva, akkor ki győzött? Az öreg szar!

T: - Lucus, nekem adod?
L: - Mit?
T: - Azt a pónit.
L: - NEM!
T: - Miért nem?

T: odatartja a dobozt Lucának. - Luca, vedd ki azt a répát! Mit fog enni a ló? Éhen döglik.

Luca még a névnapjára kapott egy olyan pónit, aminek le lehet szedni a sörényét. Mondjuk fogalmam sincs, hogy ennek miféle funkciója van, de mindegy. És Szebi elkezdte mondani, hogy rákos és kemoterápiára jár.
N: - Jaj, leesett a terápia-haja!

N: - Jaaaj, nagyon  sajnálom, csak egy kicsit (letépi a ló sörényét) ... RÁKOS VAGYOK!

L: - Regi, megnézhetem a telefonodat?
Én: körülnézek, aztán felháborodva, hogy ilyesmit kérnek számon tőlem. - Hát én nem tudom, hogy hol van!
Ő: - Szokásosan elhagytad.

N: - Kemoterápiás vagyok!

M: mutatja Noncsi ellenőrzőjét anyának. - Ez a magatartás. Ez azt jelenti, hogy két feketéje van. Futott a folyosón.
Anya: Noncsinak. - Tényleg? Hú, micsoda szörnyeteg vagy!
Ezt olyan jó hangsúllyal mondta.

Én: Melindának.  -NEKED MILYEN SZŰZ MÁRIA FEJED VAN!
Anya: - Nem, szerintem csak jóllakott feje van.
M: - Igen, tele van a... És most nagyon csúnya vagyok.
? :D

M: megnézi a kristálypoharakat. - És nem is koccintottunk, ház minek van ilyen poharunk, ha nem koccintunk?

N: - BŰZGÖRÉNY VAGYOK!

M: - Na, sütünk valami sütit?
Ő: - DE MELINDA, MÁR ANNYIT ESZEK!
M: - Én nem mondtam, hogy egyél belőle.
Anya: - Csak süsd meg.
T: - Minek sütsz, kicsim, te minden nap sütni akarsz!

N: megpróbálja elterelni a figyelmem az írásról. - Regi, mit írsz oda?
Én: -  Cssst!
Anya: - Most alkot. Megcsípte a múzsa.
Ő: - Most kakil a Regi.
Én: - Hagyjatok már.
Anya: - Agykakil.
Ő: - AGYKAKIL! Bent ül egy néni a fejében, és kakil. Így szorít a vécén.
N: elámulva bámul rám.
M: - Teljesen hülyeségeket beszél a Szebi, bele se gondoljál. Ne is fárasszad az agyad ilyen hülyeségekkel.

M: nekem. - Gyere, üljél ide a lányok közé.  ... Miért sírsz, Luca?
L: - Mert a Noémi azt mondta, hogy síró-picsogó vagyok!
N: - ÉN NEM MONDTAM!
L: - DE!
N: - DE ÉN NEM MONDTAM!
L : - DE!
N: - NEM!
L: - DE!
N: - NEM!
M: - NEM VAGY SÍRÓ-PICSOGÓ! Aki a Regina mellett ül, az nem síró-picsogó.
Én: - AKKOR A SZEBI AZ!

N. - Kérek uborkát.
Én: adok neki egyet.
N: összenyomja.
Uborka: kifolyik a leve és összeplöttyed.
N: - Apa, ez az uborka nyomorék!
T: - Igen? Olyan, mint apa?

Én: - Szebi, ne sírjál már, ne legyél ilyen síró-picsogó.
Ő: - Haha, nagyon vicces vagy.
Én: - Tudom.
Szeretem, hogy soha nem vesszük át egy hét és egy öt éves gyerek agyiszintjét és stílusát.

Én: felvágom Noéminek az uborkát, hátha úgy gusztososabb, de sajnos csak még jobban szétmállik.
N: - Fúj, ez egyre rosszabb-
Én: Tibor tányérjára teszem. - Tessék, neked adom.
T: - Nekem nem kell.
M: - Ő meg nem enné. Csak idetette nektek, hátha ti megeszitek.
Ő: - Nekem mindegy. Én mindjárt elsírom magam.
Én: röhögve visszaköpöm a számban lévő levest a tálba.
T: - Regina kétszer eszi meg a levesét.
Én: megfulladok.

L: - A REGI MEG A SZEBI SZERELMESEK.
Anya: - Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek.
N: - Nem úgy van!
Én: - Egy bokorba bújnak, mindig csókolóznak.
N: - Nem!
M:  - Egy kötélen lógnak mindig csókolóznak.
N: - Nem! Elmennek a parkba, leülnek a padra, pont a kutyaszarba.

T: valamire megkéri Lucát.
L: - Nem!
T: - Akkor én meggörbítem a lábát.
L:  - Minek?
T: - Babádnak. Meggörbítsem?

N: - Gratulálok. Nagyon gratulálok. Őszinte szívből gratulálok.

Itt nem tudom, volt valami poén a hörcsögökkel, de már nem emlékszem, mi.
M: - Na, mi nyomja a fejem?
T: - Egy hörcsög.

Noémi vagy Luca babája Szebinek. - Mi vagyunk a legjobb barátnők.Kérlek, adj nekem egy puszit. Én olyan boldog vagyok.
Ő: - Csúnyán beszél velem. Ez valami magyar baba, vagy valami bevándorló baba?

N: nagyon kedves hangon Lucának, miközben szarrá verik egymást. - Kösz, hogy belenyúltál a szemembe.

N: - Luca babájából kiszedtük a hangot. Megnémásodott.

M: - Ne babázzál, Szebi, tedd le a babát, nem nyúlhatsz egyik babához sem.
Ő: - Miért?
M: - Mert csúnyán beszélsz velük.

Ő: - Jó, és amikor a Noémiék a falhoz csapdosták a babát? Azt sem tőlem tanulták.
L: - De magunkat csapdostuk a falhoz.
M: - És értelmeset nem tudtok beszélni.

M: - Júúúj, ez nem jó.
N: - Mi, a szaloncukor?
T: - Nem, a hörcsög.
N: - Igazi?
T: - Igen.
N: - És hol van?
T: megsimogatja Melinda fejét. - Itt.

L: - MOST KUKÁZTAM!
Ő: - Mi vagy te, kukás?
L: - IGEN, KUKÁSLÁNY VAGYOOOK!

N: - Kukáslány kiveszi a szememet.

N: - MEGFÁJDULT A FEJEM! TERRORISTE LETTEM!
(Ezt körülbelül 50szer ordította el egymás után ugyanolyan hangerővel.)

M: - Nekem is megfájdul a fejem, ha így ordibálsz.
N: - És terrorista leszel? Beteszed a gatyádba a bombát és felrobban.
M: - Valamelyik nap ezt hozta haza az iskolából.
N: - Mit?
M: - Ezt a terroristát.
N: - Nem, ezt én találtam ki.
T: - Te ilyet nem találsz ki.
N: - De. Arra számíthatsz, hogy ezt én találtam ki.

Aztán ez már Szebinél volt.
Ő: - Elsején hanyadika van?
Matyi: - Szombat.
Örülök, hogy jól megértik egymást. :D

Köszönöm a figyelmet, már nagyon várom a szilveszteri bulit. Háááá!

?

Istenem, milyen lehet azt érezni, hogy szépen csomagoltál be egy ajándékot? Mennyire könnyű lehet azoknak az élete, akik, amikor végeznek a csomagolással, és végigtekintenek az eredményen, nem egy rakat szart látnak maguk előtt. Jó, ennyire azért nem rossz a helyzet, csak megint rájöttem, hogy képtelen vagyok bármiféle formájú ajándékot becsomagolni.
És vajon miért jönnek ihleteim a csomagolás közepette a Quija táblához, amikor a legkevésbé sem akarom folytatni? Illetve akarom, de már eldöntöttem magamban, hogy nem leszek szomorú miatta, mert elkezdtem úgy, hogy a fejemben nagyon jónak ígérkezett, és tudtam is volna tovább írni, csak én magam annyira untam az egészet, hogy inkább abbahagytam. Ilyesmi még soha nem fordult elő velem, hogy nem ihlethiány miatt hagytam abba valamelyik írásomat, hanem azért, mert nem élveztem megírni, sőt, kifejezetten untam.
Na mindegy, majd most visszaolvasom, és meglátom, mit tehetek.
BOLDOG KARÁCSONYT MINDEN KEDVES KEDVESEMNEK.

kicsit félek, hogy ez a gyertya mindjárt felrobban mellettem, mert már csak olvadt viasz van benne egy üvegpohárban, de nem akarom elfújni, mert akkor legközelebb megint meggyújtanám, hanem azt akarom, hogy magától égjen le, mert akkor vége a pályafutásának, és önmaga vetett véget neki, tavaly is felrobbant mellettem egy gyertyatartó, remélem, ez nem fog, mert akkor szétfröcsög a viasz és beterít

lovers in the long grass look above them only they can see where the clouds are going

Végre, 23:23-kor mindennel kész vagyok. Most azonban a tavaly decemberben írt ömlengéseimet olvasom vissza a penszólméccről. Aztán azt hiszem, felmászok az ágyamba, és megnézem a polar expresst.
Ezt most nagyon fontosnak tartottam közölni. Ja, nem, igazából azt akartam írni, hogy tavaly karácsonykor jött ki a HP6 dövödön, mert akkor írtam róla egy nagyon vicces és roppant hosszú kritikát.
Most azonban borzasztó fáradt vagyok, úgyhogy még egy kicsit pusztítom az agyam, amíg karácsony nem lesz.

hoppá

Bocsánat, ezeket az előzőből kifelejtettem:
Én: beteszem a St. Trinian's-t.
Ő: körülbelül fél órája bámulja a menüt.
Én: - Elindítod?
Ő: - Hát nem szívesen.

10 perc múlva.
Ő: - Ezt most nekem tényleg...?
Én: - IGEN, INDÍTSD MÁR EL!

Én: - Most mi van, lehet, hogy tetszeni fog!
Ő: - Aha. Lehet.
Istenem, ezt annyira hallania kellett volna mindenkinek.

Elkezdődik.
Ő: - Ez már a film?
Én: - Igen.
Ő: - Na. Akkor ez máris jó. Nekem máris tetszik. Nem is kell tovább nézni.

Ő: meglátja az első képkockát. - Úristen. Hány órás ez a film?

Én: - Szebi, én tudod, hány évesnek nézlek? Négynek!
Ő: - NEM, ÉN ÖT VAGYOK AGYILAG!

Aztán a végén reménykedve nézegette a borító htáulját, hogy hány perc van még a filmből, annyira tetszett neki.
Köszönjük.

i hate all the mistakes i made

Most jöttem haza Miklósról, és hihetetlen, de sikerült ma eddig mindent megcsinálnom, amit terveztem. Reggel, amint felkeltem, kitakarítottam a szobám és a hörcsögöket, Szebinek kiadtam, hogy mosogassa el azt a borzalmas mennyiségű edényt, ami ez alatt a két nap alatt felgyülemlett (egyébként legmélyebb tiszteletem, amiért mindig mindent egy szó nélkül elmosogat, mert én három tányér után hangosan sóhajtozni és látványosan szenvedni kezdek, majd körülbelül tízszer elmondom, hogy "már most csuromvizes a ruhám!". ami is ribanc magatartásra utal, de akkor is nagyon unom a mosogatást, ugyanúgy, mint a hólapátolást-és söprést, amit Szebi szintén azzal a hatalmas jókedvvel csinál), majd pedig raktam apáéknak sütit, amit tegnap csináltam Marcsi segedelmével, és elmentünk Miklósra, hogy ott folytassuk a takarítást. Nagyon sok mindent szép tisztára megcsináltunk, én mindenhol fölporszívóztam, Szebi meg mindenhol felmosott, az üvegzuhanyzót pedig, ami a lakrészemben van, közösen mostuk le (a múltkor egyébként szintén együtt csináltuk, csak sörrel, mert Mihaela beletette a Clines flakonba a sört, amit a virágokra szokott fújni). Utána megjöttek Miklósra a 150 éves fotelek Törökországból felújítva, és nagyon gyönyörűek és nagyon antikak, és nekem már az egész lakrészem készen van és nagyon tetszik, és igazán meg vagyok elégedve, csak azt nem tudom, hogy a bordó bársonybevonatú ágy lila lábával hogyan fogok megbarátközni, de szerintem sehogy. :) Na mindegy, az a lényeg, hogy nagyon örülök a miklósi szobámnak, meg úgy az egésznek, nagyon szép. Most pedig hajat mostam, és folytatom azzal, így háromnegyed kilenckor, hogy becsomagolom az ajándékokat, akiknek még nem vettem semmit, azoknak pedig legendás ügyességemmel készítek valamit. (Nem, szerintem írni fogok, mert úgy érzem, hogy körülbelül az az egyetlen dolog a világon, amit valamennyire jól tudok művelni.)
Ja, és persze hallgatni a fogom ezt: Bojtorján - Karácsonyi album, mert ez az egyetlen ünnepi CD, amit el tudok viselni, sőt, nagyon szeretem is.
(Nevezhetjük azt női megérzésnek, hogy tudtam, hogy megint 23-án fog az egész gyönyörű hó latyakká olvadni, pont, mint tavaly?)
Boldog ünnepeket, ismét.

vágyom, úgy vágyom két karodban hamvadni el...

Láttam tegnap délelőtt a Légiót, amiben ugye Gábriel arkangyal is benne van, és azóta Rúzsa Magdi száma jár a fejemben, amit utálok, mert idegesítő, és egyáltalán nem illik hozzá. Amúgy nagyon jó volt az a film, pedig azt hittem, hogy egyáltalán nem fog érdekelni, meg rettenetesen unalmas és szar lesz, de ennek ellenére ííímádom, mint minden bibliai vonatkoztatású dolgot. Elég elgondolkodtató volt, és utána Szebivel egy csomót beszélgettünk róla, meg közben is megállítgattuk és megvitattuk.
Tegnapelőtt ez történt: Szebinél voltam, elmentünk karácsonyra bevásárolni, aztán pedig hazamentünk hozzájuk, ebédeltünk vagy vacsoráztunk vagy nem tudom, mi volt az, utána pedig elmentünk a Vörösmarty-térre, hogy megnézzük és meghallgassuk, ahogy kinyitják a 20-ai ablakot. Igazán tetszett, de nagyon furcsa volt, mert annyira szép volt az egész, hogy így belógtak a faágak, meg ugye az egyik erkélyen ment az élő zene, hogy felnéztem a zenészekre (meg mindenki más is), és ahogy lélegeztek az emberek, mindenkinek az arca körül fehér levegőgomolyagok voltak, és minden annyira szépen ki volt világítva, olyan jó ünnepi hangulat szállt meg, hogy nem tudom leírni, és még a szemem is könnybelábadt. Utána körüljártuk a vásárt, nagyon jó dolgok voltak, szerintem sokkal jobb az egész, mint az ausztriai vásár, ott szinte mindenhol ugyanaz van, és még a mo.-inál is szürreálisabb árak. Ennek ellenére nem engedtem Szebinek, hogy bármit is vegyen nekem, mert már nagyon sok mindent vett nekem karácsonyra sejtéseim szerint, és ráadásul drága dolgokat is, mert volt olyan, hogy várnom kellett rá üzletek előtt, amíg ő bevásárolt egy másikban nekem, és véletlenül tudtam, hogy mennyi volt nála a vásárlás előtt és után. Szóval nagyon megszidtam, és megparancsoltam, hogy jövő karácsonyig nem vehet nekem semmit. Azt a választ kaptam, hogy még akart nekem venni karácsonyra valami szép gyűrűt, csak nem tudta, hogy mekkora a méretem. Így hát a karácsonyi vásár után berángatott a bijou brigitte-be, és kiválasztott nekem egy nagyon szép gyűrűt, amin hatalmas fekete strasszokból kirakott dísz van, ami jónak is bizonyult, szóval megvette, de én még körülnéztem, és találtam egy nagyon barokk-korra hajazó gyűrűt, fehér kővel, amiben régies minta van, és körülötte ezüst cikornyákkal, amikben áttetsző strassz van. Nagyon tetszett, szóval mielőtt kimentünk volna a boltból észrevétlenül visszamentem elbúcsúzni tőle, de Szebi mégis észrevette, úgyhogy kivette a kezemből és elindult vele a pénztár felé. Ráugrottam a hátára és közelharcot vívtunk a gyűrűért, mert egyáltalán nem akartam, hogy még azt is megvegye nekem. Illetve akartam, de mégse illik, hogy ennyi mindent kapjak tőle, és teljesen úgy tűnt, mintha azzal a hátsó szándékkal mentem volna vissza, hogy megvegye azt is, közben pedig - bármilyen elképesztő és hihetetlen - valóban csak búcsút mondani mentem vissza. A párbajban természetesen kiderült (ismételten), hogy ő az erősebb, szóval a fehér gyűrűt is megkaptam, de nem adta oda egyiket sem, csak karácsonykor fogja. Ez nagyon jó nap volt, és igazán karácsonyi hangulatban telt el.
Tegnap reggel megnéztük a Légiót, miután felkeltünk, majd elmentünk a Mórczra, és találkoztunk Lénárddal, majd onnan továbbmentünk az FM-be, és vettem magamnak (illetve egyelőre Szebi vette, de amint jövőhónapban megkapom a zsebpénzem, kifizetem neki) egy 5-ös (Gucci Rush illatú) parfümöt, tusfürdőt, és deót, mert mindenki azt mondta, hogy az az illat nagyon illik hozzám, és ezzel tényleg olyan otthon érzem magam a bőrömben, mint a Ricci Riccivel, és ez lehet, hogy úgy hangzik, mint valami szar reklám, de tényleg, eddig csak ennél a két parfümnél fordult elő, hogy ennyire jó érzés volt befújni magam vele, és csak ennél a kettőnél próbáltam egész nap kétségbeesetten a nyakamat szagolgatni. Miután beszereztem ezen dolgaimat, mentünk dolgozni, és este ide, hozzánk.
Ma sütiket sütöttem Marcsival (a nagymamám, csak kicsi korom óta Marcsinak hívom, mert volt egy babám, a Marcsi baba, akinek ugyanolyan göndör haja volt, mint a mamámnak, és akkor, mivel előtta a mamámat, Marcsi mamának szólítottam - az összes családtagomnak a státusza elé mondtam a keresztnevét, pl. Andi anya, Kornél apa -, kijelentettem neki, mikor a párhuzamot felfedeztem: "Ugyanolyan göndör hajad van, mint a babának! Akkor mostantól téged is csak Marcsinak foglak szólítani." És azóta úgy is teszek.), és nagyon vicces volt, mert Szebivel elég mókás párost alkotnak, úgyhogy szétröhögtem az agyam. Nagyon szép sütiket csináltam amúgy, diós linzertésztából, csináltam macit, karácsonyfát, olyan virágot, amiben lekvár van és középen kilátszik, kis virágokat, csillagot, szívet, és mindegyiknek mosolygós arcokat rajzoltam ilyen krémnyomóval, a macinak gombsort meg felöltőt is, a karácsonyfára meg boát és díszeket. Jó nehéz volt, meg most csináltam ilyet életemben először, de állítólag nagyon ügyes voltam, és tényleg szépek lettek, majd lefotózom és felrakom ide, ha rájövök, hogy hogyan kell olyat művelni. Utána Marcsi fekete-fehér családi fotókat mutogatott Szebinek, és nagyon vicces volt, amikor Szebi tizedszerre is megkérdezte ugyanarról a századik másodunokatestvérünről, hogy ki az, és Marcsi ugyanolyan türelmesen elmagyarázta. Meg az is elég jó volt, amikor még a tésztát nyújtottam, és ahányszor elfelejtettem megforítani, Marcsi rácsapott a kezemre. Utána Szebivel elmentünk körüljárni a Dunaharaszti bevásárló negyedet, hogy vegyen még valamit a családtagjainak, utána pedig hazajöttünk, és készítettem carbonarát, ami nagyon jól sikerült. Íííímádom, hogy jól sikerülnek mindig, amiket főzök vagy sütök, mert azt hittem, hogy szörnyű szakács leszek, de hatalmas dicséretekben részesülök itt, és még nekem is ízlik, amit csinálok.
A holnapi program:

• itthon kitakarítok
• kitakarítom a hörcsögöket
• Miklósra megyünk takarítani
• Szebit hazavisszük
• én hazajövök
• elkészítem körülbelül éjféltájban, amikor majd hazaérek, a maradék embereknek az ajándékokat, amikkel eddig nem lettem kész
• becsomagolok mindent (jaj, már előre félek, magamat és a csomagolási szokásaimat ismerve)
• megmosom a hajam
• elgondolkodom rajta, hogy mely ruháimat szándékszom viselni az ünnepek alatt (már előre örülök, hogy milyen szépen felöltözhetek)
• megnézem a Polar Expresst Jacken (Jack a dvdlejátszóm, az előző pedig, amit tavaly vagy tavalyelőtt Laurának adtam karácsonyra, Bill volt. nem tudom, miért adok ilyen értelmes neveket mindenemnek)

Kábé ennyi.
Ilyenek voltak:
Ő: - Mit mondjak el németül? Bármit elmondok neked németül.
Én: - Mondd azt, hogy a Fábián dagadt.
Ő: -Fábián, zu hause! Ich bin Jahre alt! Dich scheiße! Ich zu hause scheiße maise, orange saft!
(Fábián, haza! Én éves vagyok! Te szar (szabadfordításban)! Én otthon szar kukorica, narancslé! :D)

Ő: - Rücken rokt. Möchten möcht.
(?)

Ő: - Deine papiere. Scheiße zu hause. Ich bin zu hause Jahre alt.
(A te papírod. Szar haza/otthon. Én otthon éves vagyok.)

Ő: odébbrúgja a papucsomat. - Ezt a papucsot is meg... megkufircolom.

Hazaérünk a szánkózásból (ja, azt nem is írtam le, hogy hétvégén szánkózni voltunk a kissóderoson, és éppen akkora hóvihaz volt, hogy nem láttunk semmit, majd lecsúsztunk kábé negyvenszer, én beleszaltóztam a tüskebokorba, neki meg betört az egyik régebbi telefonja kijelzője, de nem baj, mert úgyis van neki még hírminc).
Fábián: furcsa pózban fekszik a puffon, leginkább úgy fest, mint egy megsütött szárnyas.
Ő: - Ez így helyes. Hazajövünk, és töltött pulyka vár minket.

Monopoly.
Ő: - Kerestél rajtam százat.
Én: - Igen.
Ő: - Süljön ki a szemed.

Én: - Az előbb min röhögtem?
Ő: fél perc csönd, majd elkezd bólogatni. - ... Azon, hogy szegény vagy.

Ő: - A dvd bemutatja. Hú bazmeg. ... REGI, MOST A DVD BE FOGJA MUTATNI!

Csokireklám.
Ő: - Ezt mutatja be a dvd? Ferrerorocher, ha valami igazán különlegesre vágyik? Nekem ezt ne mutasd be, bazmeg, mer' én ezt már láttam.

Én: - Mit nézel?
Ő: mélységes undorral, mintha valaki kényszerítené. - Csokoládé.

10 perc múlva. - Ez tudom, hogy szar film.

1 perc múlva. - Ebben a Johnny Deppnek olyan szar szerepe van! Ő a gazdag fasz.

fél perc múlva.
Nő: - Jó napot!
Ő: - Kurva anyádnak köszönjél.

Én. - De miért írta azt a Lénárd a Laurának, hogy alig ismeritek egymást?
Ő: - Csak két éve ismerem, de nem baj. Leszarom, most nincs kedvem üzletről beszélgetni.

Marcsi: - Mit néztek?
Ő: - Csokoládé. De csak én nézem. Jó szar film. Amúgy utálom. Egyszer végigszenvedtem már.
M: - Azt még én vettem egyszer Reginának.
Ő: - Ja. Akkor elnézést.
M: - Hát nyugodtan, mert nekem sem nagyon tetszett.
Ő:  - UGYE, MILYEN SZAR?!

Ő: - Lehet, hogy megyünk még ma a Tescóba.
M: - Na, akkor figyelj!
Ő: - Na, akkor figyelek.

Ő: mikor hazaérünk, nézi tovább a filmet. - Tudom, hogy meg fogjátok rakni egymást. Nagyon csúnyán.

Amúgy tudja az emberiség, hogy mire jöttem rá? Ahogy bekanyarodunk ide a nullásról, a haraszti tesco-aldi-lidl-piramis négyszögben a gyalogosnak és bicikliseknek fenntartott közlekedési lámpák lehetetlenül kevés ideig zöldek. Mindegyiknél álltunk vagy 10 percet, amíg piros volt, nyomkodtuk a gombot, majd még a zebra felénél sem jártunk, amikor villogni kezdett, és mire átértünk, már újra piros volt.
Köszönöm, hogy ezt megoszthattam.
Boldog ünnepeket! Szerintem, ha holnap nem fogok írni, miközben az ajándékokat próbálom elkészíteni, akkor legközelebb már csak 28-án jelentkezem - vagy még akkor sem.
Cupp.

departure lounge

Ülünk valami óra közepén.
Ő: - Amúgy ribanckodásnak hívják.
Én: - ... Mit?
Ő: - Amikor valaki úgy tartja a kezét.
Én: - ... (mindig gyors a felfogásom) Olvastad a blogom?
Ő: - Mindig olvasom. És kurvák szokták azt csinálni.
Én: - Jó, de Boniface-nek mégsem írhatom, hogy ribanckodik.
Ő: - Miért?
Én: - Hát mert ő fiú.
Ő: - És?
Berekesztjük a beszélgetést, majd körülbelül tíz perc múlva hangosan felröhögök, amint elképzelem, hogy ezt írom Boniface szemszögéből: "Ribanckodva felnéztem a plafonra - úgy, ahogy a kurvák szokták csinálni -, és elgondolkodtam. " Végül nem írtam semmit, csak azt, hogy elgondolkodtam, és közben a plafonra pillantottam, mintha ott sejteném a választ, estébé, estébé. Először azt akartam, hogy morzsolgattam az ujjaimat, de akkor senki nem jött volna rá, hogy mire gondolok, és igen hülyén is jött volna ki.
De Szebi olyan aranyos volt, ahogy adta a tanácsait. (: Íííímádom.
Ja, és mondott még egy ilyet is:
- Ja, és azt is olvastam, amit a veszekedésünkről írtál. Tudod, mit csináltam volna veled? Így megrángattalak volna a nyakadnál fogva. De én úriember vagyok. Bizony.
Jó estét.

az micsoda?

Hogy hívják azt, amikor valaki így feltartja a fél kezét, kábé olyan pózban, mint ahogy Victoria Beckham szokta tartani a táskáit, tehát behajlítja a könyökét, az alkarjának belső részét maga felé, a tenyerét pedig a mennyezet felé fordítja, és így morzsolgatja az ujjait? Mert azt akarom, hogy Boniface azt csinálja, de nem tudom leírni. Pedig filmekben is szokott lenni néha, amikor gondolkodnak, és így félrenéznek. Szerintem nincs neve, mert senkinek nem jutott még eszébe leírni.

hopp, bocs.

Jaj, írtam, hogy ijesztgetnek is engem, ami így történt:
Matyi: kábé egy órával ezelőtt ezzel hív fel. - Szia, néni, na nem tudod, hol van a Szebi?
Én: - ...
M: - Mert azt mondta, hogy jön ma dolgozni.
Én: - Hát de ment is! Én felhívtam kábé egy fél órája, és akkor azt mondta, hogy most nem tud beszélni, mert elment dolgozni, és most pakol.
M: - Igen? Ezt mondta? De nem jött. Nincs ott nálatok Harasztin?
Én: kezdek kétségbe esni. - Nincs!
M: - Azt hittem, hogy ott van. És neked mit mondott? Hogy dolgozik?
Én. - Igen, egy fél órával ezelőtt, hívtam, és azt mondta, hogy... (elcsuklik a hangom, mindjárt elbőgöm magam, a fejemben képek szaladgálnak Szebiről valami drogtanyán, egy árokban begyógyszerezve, egy őt éppen elcsábító lánnyal (több, mint valószínű, Regina), vagy valami kocsma közepén)
M: - Hogy pakol éppen?
Én: - Igen, hogy most nem tud beszélni, mert pakol. (megint roppant határozottan elcsuklik a hangom)
M: - Pedig nem jött be dolgozni.
Egy perc csend, én pedig felkészülök rá, hogy sírással egybekötve előadom, hogy összevesztünk, és azt hittem, hogy kibékültünk, de ezek szerint mégsem.
M: - Csak viccelek, itt van mellettem.
-.-
-.- -.-
-.- -.- -.-
Köszönöm a kedvességet. Egyébként csak én csinálom azt, hogy amikor megijedek, akkor mindent ötször elmondok egymás után ugyanazokkal a szavakkal? Ja, és ilyen hülyeségek villannak be a fejembe, amiken máskor csak röhögnék egyet?

you've gone your way you've made it clear.

A mai napom sem volt olyan nyugodalmas és békés, mint ahogyan terveztem, főleg, hogy még ijesztgetnek is itt engem (remélem, a szórendet mindenki figyelte).
Úgy kezdődött, hogy reggel még sokkal jobban fájt a torkom, mint tegnap, majd amikor beértem a suliba, várnom kellett egy negyedórát, mert hamarabb értem be, mint kellett volna. Ezt a várnom kellettet úgy értem, hogy voltak ott ugyan osztálytársaim, de egyiket sem tartottam érdemesnek arra, hogy szóba elegyedjek velük. Amikor végre megjöttek a jófejek, akkor természetesen mindannyian egyszerre, és Szebivel körülbelül fél óra múlva sikerült is összevesznünk. Egy órán keresztül nem szóltunk egymáshoz, majd úgy-ahogy kíbékültünk. Ezek után semmi említésre méltó nem történt, suli végeztével újra elmentünk az FM-be, mert tegnap rossz parfümöt adott az a hülye kurva, és mi persze nem néztük meg, hogy jót kaptunk-e. Na mindegy, 15:51-kor értünk Szebiékhez, anya pedig 16:00-ra jött értem, és ez alatt a kilenc perc alatt sikerült olyannyira összevesznünk, hogy konkrétan szakítottunk. Ugyanis én igen meggondolatlanul elkezdtem vele ordibálni, hogy utálom, és hogy este ne hívjon, soha többet ne hívjon, ne keressen, és törölje ki a számomat mind a harmincegynéhány telefonjából. Közben pedig bőgtem, majd olyan slunggal vágtam a zsebkendőmet a kukába, hogy lejött a teteje, mire egyszerre hajoltunk oda, hogy visszategyük, és elkezdtünk verekedni, hogy melyikünk rakja a helyére. Kívülálló szemmel vicces lehetett. (Egyébként senki ne kérdezze, hogy min vesztünk össze, mert azt nem tudom. Valószínűleg azon, hogy mindketten a lehető leghülyébben viselkedtünk a másikkal egész nap.)
Na mindegy, ez csak azért volt olyan érdekes, mert mi, amikor összejöttünk, körülbelül minden nap háromszor összevesztünk, de úgy, hogy én bőgtem és ordítoztam, mint egy hülye, neki meg kidagadt a nyakán az ér, pedig én, mielőtt Szebi meglett volna, nagyon-nagyon ritkán sírtam. De tényleg úgy volt, hogy egy nap legalább három veszekedés. Mostanában meg körülbelül 2-3 hetente veszünk össze, de olyankor nagyon. Most is így volt.
Én: felveszem a kabátom és kilépek az ajtón.
Ő: - TE MOST HOVA MÉSZ?
Én: - HAZA. ÚGYIS AZT MONDTAD, HOGY LESZAROD AZ EGÉSZET, ELŐTTE MEG AZT MONDTAD, HOGY HALLGASSAK RÁD, ÚGYHOGY MOST HALLGATOK RÁD, ÉS ELMEGYEK INNEN.
Ő: - Jó! Akkor ennyi?
Én: - Igen. Szia.
Ő: - Szia. (bevágja az ajtót)
Én: elmegyek a körfolyosó közepéig, majd visszafordulok, bevetem magam az ajtón, és megölelgetem.
Ez így nézett ki, és volt már hasonló, de most valamiért annyira rosszul érintett, hogy a kocsiban még körülbelül fél óráig remegtem és szipogtam.
Na mindegy, köszönjük. (SZEBI 5 NAP MÚLVA MEGSZÜLETIK, ÉS 17 ÉVES LESZ!)

i've been sitting in the dirt (for 24 hours)

A mai igen érdekes nap volt, mert reggel ötkor arra keltem fel, hogy nagyon furcsa dolgokat álmodok, majd pedig, amikor nyelni próbálok, érzékelem, hogy ez torokfájás okán nem fog menni. Roppantul meglepődtem, mert nekem még szeptember első hete óta nem volt semmi bajom, akkor voltam három napig nagyon beteg, de mentem suliba, így most furcsa volt, mert mindig egész ősszel meg télen szarul szoktam lenni. Nos, mindegy, ittam, majd a hasamra fordultam, de akkor meg rájöttem, hogy rohadtul kell pisilnem, így visszagördültem a hátamra, hogy ne érezzem, és tudjak aludni. Sajnálatos módon ezek után csak azon járt az eszem, hogy ráülök a vécére és nagyon jólesően pisilek, de annyira, hogy a végén már összeszorított lábakkal másztam le a kis galériaágyam létráján, majd bevettem valami cukrot, amit Szebi mamájától kaptam Mikulásra, és kirobogtam a fürdőszobába. Történt pedig, hogy a cukornak olyan borzalmasan rossz íze volt, hogy a vécébe köptem és majdnem utána is hánytam, de aztán sikerült visszafognom magam. Újfent szobámba térvén másszínű papíros cukrot is megkóstoltam ( a papírok színét a sötétben úgy különböztettem meg, hogy a cukrot belenyomtam az égősorba és sikeresen megolvasztottam), ami finomnak bizonyult, így visszamásztam az ágyba. Körülbelül tíz perc múlva vissza is aludtam (a cukrot a torokfájás miatt vettem be, és el is múlt tőle), és azt álmodtam, hogy téliszünet van, és másnap december 24. Ezért amikor anya bejött felkelteni, az a szörnyű gyanú fogalmazódott meg bennem, hogy valami baj van, mert ugyan miért keltene fel anya szenteste reggelén? (ez most jó értelmes volt) Na mindegy, valahogy mégiscsak sikerült elhitetnem magammal - akármennyire is megrémültem -, hogy anya igazából nem is jött be a szobámba, és pompás előérzetekkel visszaaludtam. Ezután hallottam, hogy valamelyik macska bejött a szobámba, majd pedig kiment, ebből pedig arra a következtetésre jutottam, hogy az ajtóm nyitva van. Mivel a macskák nem tudnak csukott ajtón át közlekedni, kedves Micimackó. Na mindegy, szóval, ha az ajtó nyitva van, akkor valaki már bejött ma, vagyis felkeltett, és akkor mégsincs 24-e, de még téliszünet sem, hanem FEL KÉNE KELNI. Erre a gondolatra amolyan keljfeljancsi mozdulatot tettem, majd konstatáltam, hogy továbbra is fáj a torkom. Lemásztam, kivettem a rózsaszín-sötétkék kockás Abercrombie ingem a szekrényből, tíz percig kerestem egy fekete trikót (nahát, kezdek átmenni valami Klikk-szerű elbeszélésbe), jó, mindegy, rájöttem most, hogy egyáltalán nem vagyok vicces, csak a betegség zavarhatta meg parányi agyamat, szóval nem is folytatom a részletes leírást, hanem csak a lényeget mondom.
A németeseknek elmaradt a német, ezért én, abban a reményben, hogy tudok Szebivel hazamenni, megkérdeztem a franciatanárnőt, hogy lesz-e a francia. Igen, lesz. Jó. Szebi útnak indult hazafelé, én meg leültem és unottam bámultam magam elé, mire a franciatanárnő megkérdezte, hogy csináljuk-e úgy, hogy nekünk is jó legyen, ne csak a németesnek, mire mondtuk, hogy igen,és erre adott házit, majd kijelentette, hogy most akkor elmehetünk, de ha egy embernek nincs kész a leckéje, akkor mindenki egyest kap. Ezekkel a szép kilátásokkal léptem ki az iskola kapuján, majd felhívtam Szebit, hogy akkor most mi legyen, mert az eredeti terv az volt, hogy ő hazamegy és elhozza otthonról a diót meg  a mákot a nagymamámnak, amiből karácsonyra fog süteményt csinálni, majd francia után a sulinál találkozunk, elmegyünk az FM-be, megveszi, amit rendeltek tőle a családtagjaim, majd pedig elmegyünk Miklósra és kitakarítjuk a lakrészemet. Végül úgy lett, hogy elsétáltam a Keletiig, ő meg jött oda egy hetessel, amire én magam is felugrottam, és elmentünk az FM-be, aztán valóban Miklósra, de nagyon fárasztó és bonyolult oda elmenni. Kitakarítottunk nagyjából (ami teljesen felesleges volt, mert még csomó mindent fel kell fúrni, amitől ugyanakkora por lesz(...), de azért megcsináltuk, mert megígértük, és a holnapi nap már kicsit nyugodtabb lesz. Remélhetőleg.
Na megyek, meghallgatom a lovesicket, hogy helyreálljon a lelki egyensúlyom.
(Melinda terhes, Melinda terhes, és volt apáéknál 10 napot Romániában, és végig hányt! Háhá! Éljen soká!)

don't feel bad

Ő: - Ne érezd ezért rosszul magad. Ne legyél emiatt szomorú. Azt se érezd cikinek, ha nem tudod elmondani angolul, hogy hogy hívnak. Te fizeted, és azért van a tanár, hogy megtanítsa, amit nem tudsz, nem azért, hogy kiröhögjön meg izguljál. Az, hogy most nem magyar ember tanít titeket, nem azt jelenti, hogy ő az angol csávó, és akkor most le kell szopni.

Szeretem, hogy nem zaklatja fel, ha valahol rosszul érzem magam. :) (Ja, visszaolvastam az előzö 3 bejegyzést, vagy mennyit, és mindegyiket félregépeltem valahol, de azért sem fogom kijavítani. Pedig volt egy ilyen is: "erre csak Kate Nash sorait tudnám hozzáfűzni". Köszönjük, ismét.)

lovesick

KÖSZÖNÖM, DETTINA!
Annyira jó zenét és klippet küldött nekem ez a kis huncut, hogy szemem-szám elállt a csodálkozástól. Nagyon várom, hogy legyen iPodom karácsonykor (remélem, apa nem felejtette el, hogy azt kértem, és vett nekem valami egészen mást, de ha igen, az se baj, mert akkor majd a szülinapomkor figyelmeztetem. Ugyanis a múltkor megjegyezte nekem a telefonban, hogy ő már alig várja, hogy odaadja nekem az ajándékomat, és hogy tudom-e, hogy ő azért szokott mindig 24-én délelőtt bevásárolni, hogy ki tudja várni az ajándékozást. De amúgy tényleg mindig olyankor vásárol.), mert ha meglesz, biztos, hogy ezt a számot is felteszem rá, és folyamatosan hallgatni fogom, ahogyan az összes többit is, és semmi mást nem csinálok, csak fekszem és hallgatózom befelé.
Arra döbbentem még rá, hogy én nagyon szerettem régen Alexz Johnson zenéjét, csak amikor befejeztem a Mezítláb írását, elfeljtkeztem róla, de most megint meghallgattam a Skint, és most fogom a 24 hourst meg a Time to be your 21-t, és nagyon fogom élvezni. Már hiányzott, és tényleg teljesen megfeledkeztem róla.
Viszhall. (Októberben is és novemberben is 13 bejegyzést gyártottam! HÁÁÁÁÁÁÁááá!)

mutiple choice

Ó, fantasztikusan remekeltem a különangolon. Olyannyira, hogy a múltkor tök jó voltam, nagyon büszkén is távoztam, de most nagyon szarul éreztem magam, és valamiért mélyen megéríntett az egész, szerintem nagyon béna voltam. Réka azt mondta, hogy egyáltalán nem voltam az, és hogy sokkal jobb voltam, mint ő, merthogy ő milyen hülyeségeket mondott már, de hát nem tudom. Az óra után körülbelül úgy éreztem, hogy soha többet nem akarok megszólalni angolul (ahogyan Réka ugyanezt az érzését a kocsiban ki is fejtette). Úgy utálom, amikor az van, hogy elkezdek mondani valami magasröptű gondolatot, majd rájövök, hogy kábé egy szót sem ismerek abból, amit el akarok mondani, megpróbálok más szavakat keresni, ha sikerül, akkor jó, ha meg nem, akkor elkezdek makogni, majd teljesen másképp fejezem be, és teljesen mást mondok, mint amit eredetileg akartam, viszont nyelvtanilag legalább helyes. Az is nagyon jó, hogy Rékával mindig másképp értjük vagy mást fogunk fel belőle, amit Daniel mond, és így elég aggasztó a végeredmény. Az a furcsa, hogy amikor tavalyelőtt előtt Péter volt az angoltanárunk, akkor vele meg tudtuk értetni magunkat nagyon könnyen, mert ugye magyarul is tudott, és ugyan ő is csak angolul beszélt meg mi is csak angolul beszélhettünk, ennek ellenére rájött, hogy mit akarunk mondani, meg hogyha belesültünk, akkor segített elmondani, amit eredetileg akartunk, és feliratta velünk azokat a szavakat, amiket nem ismertünk belőle. Pétert mindig piszkáltuk, meg akármit csinált, beszóltunk neki, és ráadásul még viccesen is nézett ki, szóval ez is oldotta a feszültséget. Ja, igen, és amerikai angolt tanított, amit egyébként úúúútálok, de sokkal egyszerűbb megérteni és felvenni a fonalát, mint a british angolnak, amit ííímádok. És ez a Daniel meg folyamatosan a tökéletes oxfordi brit angoljával beszél, néha meg sem értjük, de azért mégis sokkal szebb ez a brit angol, mert csomószor legszívesebben felkiáltanék, hogy jaj angol ember és angolul beszél! (: Na mindegy, nagyon nehéz így, mert ő, ha elrontjuk, nem szól közbe, hanem hagyja, hogy kimagyarázzuk, és az elég rossz, amikor Réka és Daniel néznek rám, egyikük sem érti, hogy mit akarok mondani, és senki sem röhög, csak én zavaromban, nagyon idétlenül, miközben nem is történik semmi vicces.
A múltkori óra, az első próbaóra nagyon jó volt, de ez a mostani annyira lehúzta az önbizalmamat, hogy csak na. Meg az is, hogy a múltkor Daniel azt mondta, hogy egy kicsit jobb vagyok, mint Réka, ami egyáltalán nem számít, mert tudom, hogy egy szinten vagyunk, és a múltkor ő csak azért tűnhetett rosszabbnak, mert jobban kijött rajta az izgalom, de most meg én izgultam jobban, vagy nem tudom, mert össze-vissza beszéltem, néha olyan érzésem volt, hogy hiába hadoválok mindent, ami eszembe jut, mégsem tudok hozzászólni az egészhez, és azon a próbavizsgán, amit ma csináltunk (a középfokú ríding része) én pont elértem a 60 %-ot, amivel át lehet menni, Réka pedig fölötte teljesített. Szerintem azért jó, hogy együtt járunk angolra, mert egy szinten vagyunk és húzzuk egymást, de most akkor is nagyon szarul éreztem magam. Az is igaz, hogy most sokkal jobban izgultam valamiért, mint a múltkor, szabályosan remegett a kezem. Ja, és valamiért elkezdett engem Vickynek hívni, ami nagyon szíven ütött, mert én azt utálom a legjobban, amikor egy tanár nem jegyzi meg a nevem, és ez nagyon sokszor előfordul. Kábé háromszor elmondta, hogy Vicky, és csak azért nem szóltam, mert azt hittem, hogy rilájzolja a helyzetet, de nem. És akkor, amikor kérdezett tőlem valamit, akkor mondtam, hogy Regina. "Sorr?" "My name is Regina." És akkor elmagyarázta, hogy már legalább fél órája Vickynek hív, mert az egyik leghíresebb angol királynő Viktória, és mindig mögé teszik, hogy Regina. Szóval nem értettem, hogy direkt csinálta-e, vagy véletlen, köszönjük szépen, megint nagyon okos és értelmes voltam.
Na mindegy, legközelebb január 6-án kell mennem, mert Daniel most Englandben lesz, gondolom, mert azt mondta, hogy elmegy két hétre. Legalább addig nem kell izgulnom, és remélem, hogy valami olyan házit küld, amitől teljes mértékben felfejlődik az angoltudásom.

jesus.

Hogy ez a Candide mekkora egy szar. Semmi értelme nem volt, oké, tanulsága igen, habár az is elég erőltetett, de most komolyan, ha nem írok ebből valami jót, nagyon mérges leszek. Nem hiszem el, hogy ez most komolyan egy kötelező, és még mindig nem értem, hogy miért kell mindenkinek végigolvasni, de nem akarom ugyanazt leírni, amit tegnap, vagy mikor.
Holnap megyek Rékámmal angolozni Danielhez, és kíváncsi vagyok, hogy vajon mekkora égés lesz, mert ugyan már voltunk nála egyszer, és akkor egész jók voltunk, de az egy vagy két hónapja volt, és azóta fogalmam sincs, hogy mi történt velem, de például az a szó, hogy vegetables nem jutott eszembe angolon tegnap.
Köszönöm a figyelmet.

ó, borzalom

Istenem, nem bírom tovább olvasni a Candide-ot. Egyszerűen nem. Most ez mi, hogy Candide lelő két majmot, amelyek két meztelen lány után futnak, és a lányok fenekét harapdálják, azért, mert előtte megölt két embert, és úgy gondolja, ha megmenti a lányokat, akkor jóváteheti. Mire a nők elkezdenek sírni, és Candide szolgája kijelenti, hogy Candide most a lányok udvarlóit ölte meg, és amikor Candide nem érti, akkor a szolga azt mondja neki, hogy mit csodálkozik, mert a majmok igenis lehetnek emberek szeretői, mert negyedrészt emberek, mint ahogyan ő maga is negyedrészt spanyol. Ez annyira fájdalmas baromság, és nincs benne semmi összefüggés.
Erre csak Kate Nash szavait tudnám hozzáfúzni, Voltaire-nek ajánlva: Darling, don't give me shit, 'cause I know that you're full of it. You're full of it, you're full of it.
Jaj, de most végig kéne olvasnom. Neeeeeee. Nem bírom. Szerettelek titeket, a  vagyontárgyaimat meg, ha találtok olyat, ami másnak is értékes, nem csak nekem, akkor osszátok szét egymás közt. Ez a végakaratom, mielőtt belevetném magam ebbe a szörnyűségbe.
U.i.: Végérvényesen széjjelszakadt a kedvenc Salsa gatyám, amit akkor hordtam, ha rossz kedvem volt, és azt akartam, hogy jó legyen, vagy amikor nagyon jól akartam kinézni, vagy amikor nem volt más ötletem, hogy mit vehetnék fel. Úgyhogy ez egy fantasztikus nap a köbön.

the feltbeats

Jaj. Ez a Tom Felton barátunk néha igazán hamis (vagyis inkább általában), de attól én továbbra is szeretem a hangját és a dalszövegeit. És egyébként eldönthetné, hogyha éppen civil, akkor csövesnek akar kinézni, buzinak vagy szökött elmebetegnek. Mert úgy látom, mindet bedobta már.

candide

Istenem, mi a szar ez? Még jó, hogy nem mondtam anyának, hogy vegye meg nekem a Candide-ot, mert biztos, hogyha most kiolvasnám, soha többet nem nyúlnék hozzá, úgyhogy igazán büszke vagyok magamra, hogy most a neten kezdtem el olvasni. Kábé 1 órával ezelőtt álltam neki, most tartok a 15. fejezetnél, és a maradék 15-öt holnap fogom elolvasni. Jaj, nem bírom tovább. Hogy ez milyen szörnyű! És miért vannak minden egyes fejezetben egy másik országban, és miért ír le mindig egy újabb és újabb történetet egy sor? Most olvastam el egyszerre a könyv felét, és arra ugyan emlékszem, hogy mi az eleje, de arra, ami egy fejezettel ezelőtt történt, már nem. Hogy fogok én ebből dogát írni? A Tartuffe legalább egyszerű volt, mert azt el sem olvastam, csak megkértem Vikit, hogy mondja el, miről szól, és írtam belőle egy négyest. De most ez?! Hiába csinálok bármit is, mert úgysem tudom megjegyezni. De mi ez a könyv? Akkor legalább rímelne, hogy könnyebb legyen olvasni, ha valaki ekkora őrültségre adja a fejét. Most komolyan, kit érdekel? Annyira irritáló és értelmetlen és összefüggéstelen és olyan, mintha egy őrült hülye idióta találta volna ki, hogy nem is értem, hogyan eshetett meg, hogy valaki ezt valamikor önszántából a kezébe vette. És miért lett belőle kötelező olvasmány? Valóban nagy okulásomra szolgál, hogy átrághatom rajta magam szörnyű megfogalmazásban, hogy kit hogyan és hol gyaláztak vagy becstelenítettek meg, hányszor, milyen körülmények között, majd pedig hogyan darabolták fel a hozzátartozóit, vagy őt magát (és még mindig él!), hány részbe, és kik.
Édes Istenem, ments meg a Pokol tüzétől! Illetve ne, de ettől a szartól mindenképpen, és az elkövetkezendó generációkat is, mert erre aztán tényleg senkinek nem lesz soha szüksége, és szerintem nem is érdekel egy épeszű embert sem.
Egyébként komolyan nem értem, hogy az ilyen borzalmakat miért kell mindenkinek életében egyszer elolvasnia. 

duffy.

Duffy: Well, well, well.

- Mit mond az 50 kilós veréb a villanydróton? - CSÍÍP?!

Lauránal voltam mostan péntektől vasárnapig, és vittem neki születésnapi, karácsonyi és mikulási ajándéktot, és roppant jól éreztem magamat. Most pedig írtam neki egy SMS-t, amire, gondolom, azért nem válaszol, mert éppen most szereli össze az újonnan kapott telefonját. Voltunk moziban is, a Harry Potteren, amiről most csak azért nem írok semmiféle kritikát, mert mindig akkor szoktam ebbe belefogni, amikor már megvan DVD-n- Valamiért, amikor hazajöttem, annyira fáradt voltam, hogy majdnem bealudtam a kocsiban, és előtte Szebivel is igazán bunkó voltam ugyanezen fáradtsági okokból, de most megfürödtem, megmostam a kis hajam, kidíszítettem karácsonyira a szobámat, és immáron semmi bajom sincs, csak az, hogy rohadtul nincs kedvem elolvasni a Candide-ot, és nem is fogom. Végtére is nem mondták meg pontosan, hogy mikorra kell, csak annyit, hogy a jövőhétre, és az nem feltétlenül hétfő. Máskülönben meg még mindig nagyon meg vagyok sértve azért, mert olyan szorgalmasan végig akartam rágni magam a Tartuffe-ön, és erre nem találtam sehol. Hát akkor meg mást nem is vagyok hajlandó keresni. Íííímádom a hozzáállás.
Laurát össze szeretném boronálni Lénárddal, de Szebi az utóbbit ismerve nem igazán ajánlja, és most már én sem magamnak, de amikor még Lauránál voltam, akkor nagyon szerettem volna, ha sikerül. Valamiért mindenféle képek kezdtek el keringeni kicsiny lelki szemeim előtt, miszerint: mind a négyen felnőttek vagyunk, és nagyon jól szórakozunk egymás társaságában, összejárunk, és senki nem megy a másik idegeire. És ha Lénárdban igazán megbíznék, akkor továbbra is szorgalmaznám az ötletet, de hát én még annyira nem ismerem, de azért kedvelem, amennyire csak lehet, mert azt mondta rám, hogy nagyon szép vagyok, és én azt mindenkitől szívesen fogadom.
Ilyeneket mondtunk az én spanommal:
L: a telefonba: - És van a memóriakártya. ... Tudod, mi az?

L: simsezni kezd. - HÉ! ÚRISTEN, MI A FASZ TÖRTÉNT ITT?! AZT A KURVA!

Én: felemelek egy, az ágy alól kikandikáló bögrét, amibe bele van kövülve valami folyadék és egy kanál. - Hát ebben meg mi volt, biztos az a maláta, amit nem szeretek.
L: - MALÁTA, BAZMEG, AZ EGY SÖR, nagyon idétlen vagy.
Én: - Akkor az a chai latte, vagy mi, amit ittunk.
L: - Az chai, nem maláta.
Én: - A maláta, az nem valami gyümölcs?

Úristen, most valamiért megint azt hittem a saját írásomra, hogy Laura írt oda. Néha olyan nehezen lehet megkülönböztetni.
L: - AAA! Erre beleállt a seggembe a nyíl.
Én: - A nyíl?
L: - Tudod, a nyilallás.

Sims.
Ember: megáll L. simsének kertjében, és bámul.
Én. - Ez most mit néz, nincs fal, vagy mi?!
L: - De van!
Én: - Halló, ez magánterület!

Férfi: jön.
Én: - A tiednek van barátja?
L: - Nincs. De akarom, hogy legyen, csak soha nem jár erre az, akit kinéztem neki. De akkor lehetne ez a zavigyerekének az apja, aki most idejött.

L: - Itt egy nő.
Én: - Na, akkor legyen ez a zabigyerekének az anyja.

L: - Szerintem ezzel is tudnak tráj for bébizni.

L: eldől az ágyon és a hasát markolássza. - AAA! Ez most mi? ... Ja, a méhem. Éppen leszakad.

Én: - Van egy Abercrombie-t is kaptam.

Én: - Vaníliapudingot.
L: - MIT?!... Jaj, miért turkálom fél óráj a hátamat?

Én: - És megcsókolt?
L: - Azóta?
Én: - Nem, akkor.
L: - Persze.
Én: - És bedugta a nyelvét a szádba?
L: -Igyekezett.
Én: - És rossz volt?
L: - Nagyon.
Íííímádom, hogy mi soha nem beszélünk úgy, mint két ötéves.

L: - Én rátapasztom a számat a kezemre. Vagyis a kezemet  a számra.

L: - És milyen országokból látogatják a blogodat.
Én: - Nem tudom, hol kell azt megnézni? Biztos Cigányiából.

L: fél órája haldoklik, aztán felül. - De jó. Felőled akár meg is fulladhatnék.
Én: - IGEN.

Én: - De így nem jó, így nem tudok írni, inkább feküdj a fenekemre.
L: - Jó.
Én: - Csak ne fingjak.
L: - Hát az tényleg kellemetlen lenne. ... Tudtad, hogy a seggedbe' dobog a szíved?

L: felírja a füzetemre: Regeeh.
Én: - Regeeh. A csodaszarvasról.

Én: - De hogy lehetnek valakinek ennyire szabályos körmei?
L: - A photoshopban vette.

L: - HM! EZ OLYAN JÓ! NEM AKAROD TE IS KIPRÓBÁLNI?! VAGY VALAMI!
(Hangsúly és hangerő.)

Szebi és én igazán elszántan próbálunk kontaktust szítani Laura és Lénárd között.
L: - Mondd meg neki, hogy majd megbököm Facebookon.
Én: - Majd megbök Facebookon.
Ő: - Majd megböknek Facebookon. ... MEGBÖKNEK FACEBOOKON!

L: - Nem érdekel.
Én: - Nem érdekli.
Ő: - HÚ, LÉNÁRD! EZT BEBUKTAD!

Én: felállok és megtántorodok.
L: - Milyen határozottan álltál föl.
Én: - Arra akartál célozni, hogy majdnem összeestem?
L: - Á.

L: - HANNAH MONTANA MEGY A TÉVÉBEN.
Én: - ÚRISTEN.
(Hangsúly és hangerő megintcsak.)

L: - Csokis a nadrágod. Vagy... az csoki?
Én: - Hát nem is szar!

L: kábé fél órája a szobán kívül tartózkodik.
Én: - Mit csinálsz?
L: - Ujjazom magam.
Én: - De igazából?
L: visszajön. - Igazából vibrátort használtam.

L: a parfümömet, amit én mindig a nyakmra fújok, ő szétkeni a tenyerével a nyakán és a csuklóin is, aztán összedörzsöli őket.
Én: egy darabig elborzadva figyelem a ténykedését a vállam fölött, majd: - JAJ! MILY' BOHÓ AZ EMBER!

HP.
H: mezítláb ül a jeges víz mellett.
Én: - Harry, a vadon gyermeke.

Harry, Hermione: táncra kélnek, de valami szörnyű bénán, ráadásul a jelenet egyáltalán nem illik oda és az egész film hangulatába. A nézőtéren mindenki elkezd röhögni.
L: - Ez már a bakiparádé.

L, Én: mint valami nagyanyók, akik jótékonyan mosolyognak a vásznan szereplő unokáikra, összedugjuk a fejünket.
Én: nagyon aranyosan. - A Ron úgy néz ki, mint egy csöves.
L: ugyanilyen kedvesen. - Igen, igen.

Kábé ötödszörre jelentjük ki egyszerre, hogy most lesz vége, de megint továbbviszik a cselekményt.
L: - Remélem, meggondolták magukat, és végignézhetjük az egész filmet.

Én: nem tudom eldönteni, hogy melyik fiú volt L. flörtpartnere. - Melyik az?
L: - Amelyiknek egy furcsa hózentróger van a seggén.
Én: először esek össze azon az estén.

L: - Aaajj, azt hittem, hogy követnek majd minket, vagy valami.
Én: - Ennyien? Azért én befostam volna, ha ez most mind utánunk jön.
L: - Én nem.
Én: - Jó, hát akkor te leszámoltál volna velük egyedül egész éjszaka.
L: - Jaj, most elképzeltem magam egy ilyen láncfűrésszel.
Én: - Nem, én azokkal az eszközökkel gondoltam, amiket a women'secretben láttunk.
L: - Jaj.
Én: - ... De most jöttem rá, hogy az amúgy egy pálca volt, a tollacskákkal.
L: - Tudom, hát én  akkor is rájöttem.
Én: - JA, JÓ!

Én: egy ablakba mutatok, ami december negyedikén tömve van Mikulás-ajándékokkal. - Nézd, itt már megjött a Mikulás! Milyen előrehaladott család ez.
L: - Jaj, azt hittem, hogy egy dementor van az ablakban!
Én: másodszor esek össze.

A harmadik összeesésem annak volt köszönhető, hogy L. felidézett egy vicces kis videót, és ahogy végiggondoltam, meg még valamivel rátett egy lapáttal, lefeküdtem az utca közepén a földre este háromnegyed tízkor, és az emberek, akik autóval, tömegközlekedési eszközzel, vagy gyalogosan elhaladtak mellettünk, megbámultak minket, mert azt hitték valószínűleg, hogy egy jól szituált csövest próbál felsegíteni egy jóakaratú kislányka. De nálam ezek a bizonyos összeesések úgy néznek ki, hogy leguggolok, és körülbelül tíz percig nem egyenesedek fel. Eddig életemben kétszer volt olyan, hogy teljesen lefeküdtem. De egyszer L.-val is előfordult. (MI A SZAR SZÚRJA A HÁTAMAT? NAGYON IDEGESÍT.)

Én: ide-oda döntögetem a fejem, aztán fingok. - Jaj, most olyan voltam, mint a Cartman...
L: - Mindig olyan vagy.
Én: - ... ide-oda döntögettem a fejem, mint amikor valami szörnyűségre készül, aztán fingtam.

Én: lefekszem és felhúszöm a lábaimat, majd széttárom őket.
L: - NA!
Én: - Nem fogok fingani!
L: - Csak szülni fogsz?

L: - De olyan kicsi a világ, nem?
Én: - Ja, jó szar. A világ.
L: röhög. - Te meg jó optimista vagy.

Én: - De most mi lett a problémája?
L: - Az, hogy egy hülye pöcs lett gyorsan.

Én: a L. ágya fölötti hatalmas rózsaszín masnira mutatok. - És azt a masnit odaragasztottad?
L: - Nem. Odatűztem. Ziherejsztűvel, beleszúrtam a falba. Csak nehéz volt, mert mindig kiesett.
Én: - Akkor majd egyszer éjszaka leesik a masni, és a ziherejsztű beleáll a nyakadba, ahogy forgolódsz, és kiszúrja az ütőeredet, és spriccel a plafonra a véred és elvérzel.
L: - Hát jó.

Reggelire mikróspizzát ettünk.
Én: - Nem szeretem az ananászos pizzát. Majd leszedem róla az ananászt és odadobálom neked. Akkor ananászízű marad alatta?
L: - Igen.
Én: - Fúj. Akkor nem kérek. ... Habár, megkóstolom az ananászos pizzát. Még soha nem ettem olyat.
L: - Hogy mondhatod valamire, hogy nem szereted, ha még soha nem ettél olyat? Én se mondom a rákra, hogy nem szeretem, mert még soha nem ettem.
Én: - Mert én már ettem ananászos pizzát.
L: - Ja. ... Akkor miért mondtad az előbb, hogy még soha nem ettél?
Én. - Mert folyamatosan hazudok neked.
L: nagyon röhög.

Én: - Na és milyen volt tegnap a ketchupos alma?
L: - Hát fájt tőle a hasam, mint a rohadás.
Én: - Örülj, hogy nem fostál be.
L: - Örülök.

Én: - Na, most pedig csönd, mert mindent fel akarok írni. Menjél pizzát csinálni. Asszony.
L: - Megverlek, úr. Vagy hogy kell mondani. Uram. A kezemet emelem rád.

L: - Ebből csak én ihatok.
Én: - Hát nem is akarok inni belőle, ha körtés.
L: - Nem körtés.
Én: - Akkor?
L: - Barackos.
Én: - Ja, jó, akkor akarok inni belőle.

L: - Addig együnk.
Én: - De én nem vagyok éhes.
L: - Szomjas?
Én: - Az se.
L: - ... HAZUDSZ!

L: felemeli a kajás-tálcákat. - Kiviszem, mert olyan fura érzés van most a hasamban.
Én: - Ja. ... Hánynod kell?
L: - Igen.

L. nagymamájától megtudhattam, hogy "olyan ki szolid" vagyok. Így szoktam én is mindig jellemezni magam a hangos röhögésemmel és az ordító beszédemmel.
Köszönjük.

a kis Rékám porkell

Most jöttem meg Rékától és nagyon jó volt, mert csomót beszélgettünk meg röhögtünk, fetrengtünk az ágyon, ír krémteát ittunk, aztán Kati is feljött és igazán elszórakoztattuk magunkat (a kis májkül dzsekszon), majd pedig hazajöttem, és még mindig remek kedvem volt, megfürödtem, és valamiért annyira leeresztettem. Tök szar kedvem van. Remélem, nem ezzel fog járni az, hogy mostantól nem látom minden délután Szebit. Habár nem ez volt az első délután, mióta együtt vagyunk, hogy nem hozzá mentem suli után, de most már minden délután így lesz, kivéve a csütörtököt. Annyiból jó, hogy legalább többet látom Rékát, és remélem, hogy Laurát is, de sokkal jobb lenne, ha közben Szebivel is lehetnék, két helyen egyszerre, és ha már itt tartunk, akkor mondjuk néha még Nógrádon is, Noémivel és Lucussal, mert rohadtul hiányoznak.
Ez van, semmi több.