look down look down

Tegnap egyébként igen mozgalmas napom volt, azt beszéltük meg apával, hogy a suli elé jön értem, és akkor kikéredzkedek a bioszról, ahol éppen tart, mert kettőig voltam suliban és kettőre kellett odaérnem a fogszabályzásra (apa meg is jegyezte, hogy sok mindent meg tud oldani, de nem érti, ezt hogy akarom, hogy megoldja). De ehelyett apci elkésett, úgyhogy mentem tömegközlekedéssel és egyáltalán nem ültem be bioszra (habár előtte közöltem a tanárral, hogy az óra feléig ott leszek, de szerintem úgysem tudja, ki vagyok), aztán a fogszabályzás után együtt ebédeltünk. Részemről nem igazán volt annak nevezhető, mert nagyon jó lenne, ha mindig ilyen kevés és sikkes nőies ételeket fogyasztanék remek minőségben, de sajnos én általában rengeteget eszem, legtöbbször annyit, mint egy férfi (a tegnapi egész napos jó teljesítményemet étkezés terén tönkretettem azzal, hogy hazajöttem, és brutális adag tésztát faltam fel este 9-kor). Azért az volt a lényeg, hogy tök jót beszélgettünk. És persze nem indultam el fél négykor, hogy fél ötre visszaérjek előkészítőre  hanem 4-kor kezdtük el összeszedni magunkat, úgyhogy apa hivatott nekem egy taxit, igy stílusosan érkezhettem az előkészítőre és nem maradtam le a feléről. Aztán mikor hazaértem és ettem meg hajat mostam, még neki kellett volna állanom írni egy három oldalas novellaelemzést, de ezt nem tettem meg, és nem is adtam le ma, ahogyan kellett volna, hanem ma írtam meg, és holnap fogom leadni. Egy kicsit azonban rettegek, mert franciából nem csináltam semmit, de azt hiszem, azt fogom mondani, hogy azért nem csináltam semmit órára, mert ma szoktam tanulni, és ma úgy volt, hogy nem megyek, mert rosszul voltam, de aztán mégiscsak erőt vettem magamon és mentem. És akkor még én leszek a hős, úgyis, hogy nem csináltam érettségi feladatsort. De amúgy ez részben igaz is, mert már három napja mindig nagy erőt veszek magamon, hogy bemenjek, ugyanis éjjelente nagyon fáj a bal fülem, meg még reggel is, de utána teljesen elmúlik, és megint csak éjszaka jön elő. Más bajom nincs, nem is értem, hogy mi ez. Mert nekem szokott néha fájni a fülem, de akkor másképp és akkor nagyon és szakadatlanul. Mondjuk ez nekem teljes mértékben megfelel, az alváson kívül semmilyen más tevékenységemben nem zavar.
Az történt még tegnap, hogy már megint csodálatosan szépek voltak a körmeim (és mostanában mindenki megkérdezi, hogy mű-e, vagy igazi, szóval most már nem csak a szempillám szebb a lehetséges valódinál!), és le kellett vágnom, pedig a kedvenc kék körömlakkommal volt kifestve, mert próbálgatnom kellett, hogy kijön-e a fogszabályzóm, az alsó, és az teljesen szétcseszte az egészet, pedig előző este csináltam meg. Úgyhogy most ismét rövid és sötétbordó. Ez nagyon lényeges és fontos információ volt, de örülök, hogy megoszthattam. Nagyon büszke vagyok magamra, amiért a körmeim rendezettségére általában figyelek, mert nagyon sok embertől hallottam, hogy a kezet nézik először, és a kezem alapján legalább jó benyomást keltek, még ha a fejem alapján azt is hiszi mindenki, hogy most készülöm legyilkolni az összes szembejövő embert.
Az Anna Kareninát tessék elolvasni, nagyon élvezetes!
Ó, és nem is mondtam, hogy láttam moziban a nyomorultakat, ebben a musicales feldolgozásos cuccban (vagy ezt már írtam tegnap? fogalmam sincs, tényleg kezdek hülye lenni), és nagyon jó volt, csak az nem, hogy tényleg mindent énekeltek, még azt is, ha elmondták a nevüket, pedig sokkal jobb lett volna, ha kicsit kevesebb a magányos énekelgetés ugyanarról, és kicsit rövidebb. És ki volt benne? A gossip girlből Tripp van der Bilt, és Szebi előbb jött rá, hogy ő az, mint én. És én a gossip girlben nagyon utáltam, ebben viszont szuper volt. Anne Hathawaytől meg konkrétan féltem (amúgy az tök durva, hogy Shakespeare-nek is úgy hivták a feleségét, hogy Anne Hathaway. ez egyébként is egy csodás név), amikor levágták a haját. Amanda Seyfried ennél jelentéktelenebb nem is lehetett volna, a legtöbb férfinek a hangja pedig olyan volt, mint Pierce Brosnané: jobb nem beszélni róla (na mondjuk azért nála minden férfi jobb volt). De Helena Bonham Carter meg Sasha Baron Cohen (cochen? cohan? cochan?) vitték az egészet. Meg az a kisgyerek is, aki Gavroche-t játszotta, meg a kislány, aki a kis Cosette-et. Szóval egészében véve egyébként nagyon örülök, hogy megnéztem.
Most pedig nem is ömlengek itt tovább semmiről se. Már nagyon izgulok a szülinapom miatt, mert mindenki nagyon titokzatos és szervezkedő és senki nem szólja el magát, de már nem is lehetek itthon holnap, az anyukám pedig két napig szabadságon lesz, úgyhogy bizonyára valami csodálatos dolog fog történni.

move in the right direction

Ó, istenem! Miért is az lett gossip girl, aki lett? Most aztán nagyon csalódott vagyok. De igazából nem is annyira, mert az utolsó rész minden elvárásomat felülmúlta ahhoz képest, hogy milyen szar lett ez a sorozat az utolsó 2 vagy másfél évadban, ahhoz képest, amilyen volt. Általánosságban egy részből kábé 15 perc volt élvezetes, a többi 25 borzasztóan unalmas, pedig az előző évadokban az összes részt végigizgultam, volt, hogy még sírtam is rajta. Mindegy, bizonyára csak én vagyok ennyire elégedetlen. Meg az mi volt, hogy benne volt gossip girl szinkronja, aki ott kacsingatott? Hát az olyan ijesztő volt szegény, ahogy a kamerába fordította a szemét, mintha az Ördögűzőt néztem volna. Meg az a csaj mióta ilyen kövér?
A másik, ami gáz volt nem is kicsit, hogy azt mondja, 5 év múlva, erre belerak egy gyereket, akinek maximum 4 és fél évesnek szabadna lennie a legrosszabb esetben, ennek ellenére körülbelül 8 éves. Blair 4 évig a szekrényében rejtegette, vagy mi történt?
mindezek ellenére viszont valóban jó volt az utolsó rész, mert egy kicsit olyan volt, mint az első évad, főleg azok a visszaemlékezések. Szerintem jó, hogy vége, mert már semmi újat nem tudtak kitalálni, és így viszonylag méltósággal fejezték be, habár inkább már a 4. évad után abba kellett volna hagyni. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a könyvben is ugyanaz gossip girl? Egyébként meg le a kalappal mindenki előtt, aki ebben részt vett, mert ilyen borzadályos könyvből tuti, hogy még senki sem csinált ennyire jó és igényes sorozatot. Az első 4 évad tényleg nagyon jó volt.
Ez meg egy csodálatosan érett és választékos kritika, így 300 000 év hallgatás után. Nem is tudom, mikor írtam utoljára.
Viszonthallásra.

Ja, és még ezek:
Ő: hallom a telefonban, hogy csapkod valamit.
Én: - Ez mi?
Ő: - A billentyűzetem. Éppen szeretgetem.

Én:  - Hú, de jó fokhagymaillat van!
A: - Aha. Most reszeltem le.
Ő: - Reszeltek a fokhagymának.

Én: - Piros az arcod.
Ő: - Melyik? Az összes?

Ő: - Hát nézhetsz a furcsa kaméleonszemeiddel.
Én:  - Nincs is kaméleonszemem.
Ő: - Nem hallom, mit mondasz. Nem értek kaméleonnyelven.

írás

Az történt, hogy erőt vettem magamon, mert nem állhattam ezt a tétlenséget, és hétfőn is nekiültem este, meg ma is, és egyszer 2 oldalt írtam, egyszer hármat, és ezerszer jobban érzem magam, és immár a Boniface a 129 oldalnál jár! Még egyik könyvem sem volt ennyire hosszú, és még koránt sincs vége. Háhá! Köszönöm.

cicaaaa

Immáron 5. napja küzdök betegséggel, és holnap úgy kívánom legyűrni, hogy elmegyek iskolába.
Pénteken voltam ELTE BTK nyíltnapon, ahol is rosszul lettem (nem azért, mert annyira szörnyű híreket kaptam), annyira leesett a cukrom (pedig előtte betoltunk egy-egy óriási hamburgert Rékával, vele voltam ott), hogy majdnem elájultam, Réka mentett meg, mert hozott nekem kólát, amitől ismét látni és hallani kezdtem, de a remegésem körülbelül egy órán keresztül nem szűnt, és annyira intenzív volt, hogy izomláz volt mindenemben tőle. Nagyon nem örültem, főleg, hogy az óráról is ki kellett jönnünk miatta, mert majdnem beestem a pad alá, és hányás közelébe kerültem. De úgy is néztem ki, mint egy hulla, mert amíg Réka elment kóláért, 3 ember is odajött megkérdezni, hogy most készülök-e meghalni. Persze azokat, akik az óráról jöttek ki, egyáltalán nem érdekelte, simán átgázoltak a széken, amin ültem, meg a táskámon is. Aztán felhívtam Szebit, hogy jöjjön el értem, mert nem tudok egyedül hazamenni. Itthon kiderült, hogy majdnem 39 volt a lázam. Úgyhogy 2 napig a láz volt a bajom, meg az, ha felálltam, össze akartam esni, azóta pedig nem tudok felállni a vécéről (too much information). De nem is diétáztam eddig, holnap meg majd csak azt a puffassztottrizs-cuccot fogom enni, szóval semmi kellemetlen nem érhet.
Őőő. Továbbtanulási lehetőségeimet illetően: vagy magyarra, vagy szabad bölcsészetre tudok továbbmenni, mert arra elég a magyar emelt szintű (ezekre az eltére és a pázmányra tudnék menni). Ezenkívül még van a hebraisztika (elte), ami érdekel, mert nagyon szeretem a héber nyelvet, és a teológia (szent pál akadémia) is érdekel, habár fogalmam sem volt, hogy ilyet még lehet tanulni. (nem vagyok vallási megszállott, egyszerűen érdekel) Aztán a filmművészetin van még a színházdramaturg és a filmdramaturg. A színházdramaturgot úgy döntöttem, meg sem próbálom, mert van egy szóbeli vizsga, amin mindent tudni kell a színházról, a darabokról és a színészekről, amik és akik valaha voltak és vannak, én pedig tényleg semmit nem tudok erről, tehát annak semmi értelme nincs, hogy az utolsó napokban eszeveszetten elkezdjek tanulni rá, csomó időt elvéve magamtól, amit értelmesebb dolgok tanulásával tölthetnék ki, és aztán elmenjek úgy leégetni magam, hogy végtére is nem tudok semmit. A filmdramaturg jó lehet, oda saját írást kell beadni, aztán van egy teszt, utána pedig ott is van elbeszélgetés, szóval azt megpróbálnám. A teológiához bibliaismereti tesztet kell kitölteni, de azt megoldanám valahogy, csak azt nem tudom, volna-e kedvem több éven keresztül ezzel foglalkozni.
Egyébként azt hittem, hogy a romanisztika, az francia, spanyol és román egyben, és a pontok mennyisége meg a jól sikerült érettségi számít hozzá, és hogy a 3 nyelv közül valamelyikből érettségizzél akár középszinten is. De nem, mindegyik külön van, ami már eleve nem olyan izgalmas, egy nyelv három helyett, meg ha mind a hármat megtanítanák, akkor nagy tudósnak és tájékozott és okos embernek érezném magam, míg sem a francia, sem a román mellett nem akarok úgy elköteleződni, hogy csak az az egy. De hiába is döntöttem volna úgy, hogy jó, akkor román, mert franciából csak középszintűm lesz, a románhoz meg biztos nem kell semmi, hát ahhoz is kell érettségi, de ahhoz legalább elég a középszintű is. Hát hol érettségizzek én románból? És hol tanítanak azt? Mert azzal többre mennék, ha azt tanítanák a suliban, mint a franciával, amit hiába szeretek, de sosem leszek elég bátor, hogy használjam. A románt meg már most, a legalapabb tudással is használom, ha apánál vagyok.
A másik, ami zavar, hogy az anglisztikára is azért nem mehetek tovább, mert nincs angolból emeltem, de arra miért nem számítanak valamit a pontokon kívül, hogy 15 évesen volt egy nyelvvizsgám? És önerőből, mert nem az iskolában tanultam. Szóval a nyelvvizsgát használhatom vécépapírnak, mert egy érettségivel majd az életben is olyan sokra mész. Ja, meg ha lenne 5 nyelvvizsgám, akkor is max. 40 pontot kaphatnék rá, szerintem ez vicc.
Szóval ennyi történt mostanában. Laura, azt hiszem pénteken meglátogatlak, de még értesítelek.
Viszonthallásra.

ismét problémák. kezdek unalmassá válni.

Mindenki, akivel mostanában megpróbálok szót érteni, olyan ügyben, amiben teljes mértékben nekem van igazam, és még akkor is kedvesen és illedelmesen beszélek vele, amikor huszadszorra is jogtalanul leordítja a fejem, egy rohadt nagy bunkó paraszt állat. Az utóbbi két napban kettő ilyennel is találkoztam.
Azt mondja meg nekem valaki, hogy ki az a másik idióta, aki Március 15-e térnél állítja be a közlekedési lámpát, amely a zebrán keresztül a kettes villamoshoz vezet? Ugyanis akárhányszor ott megállok, piros, jön a villamos, felszállnak rá, akik addig ott álltak a megállóban, és vagy még a lámpa pirossága alatt elindul(??? esélyem sincs felszállni), vagy amint zöldre vált a lámpa, és rohanok, mint egy őrült, becsukja az ajtót és elmegy.
 Köszönöm a megértést, elnézést alpári stílusomért, ami nem is annyira alpári, mint azoké, akikről az első bejegyzésben értekeztem.
Az a nagy bánatom, hogy már nagyon régóta meg szeretném nézni újra a Rítust, de egyedül nem merem, és senki nem nézi meg velem, mert Szebinek elég volt egyszer, anya meg legalább már háromszor látta. Na mindegy.
Az Esti Kornél jó. Imádom azt a nevet, hogy Kornél. Erre már korábban is rájöttem, merthogy az apukámat is így hívják. Most pedig elkezdtem megint értelmesen fogalmazni, úgyhogy inkább lépek.

problémák

Már megint igazán régen nem blogoltam. Azóta megsütöttem életem első tortáját, amire mondhatjuk, hogy ízre nagyon jól, állagra botrányosan sikerült, ledíszítettem (tudom, hogy nincs ilyen szó) a karácsonyfát a nagymamámnál (vagyis apáéknál), ja, de előtte még megünnepeltem a karácsonyt, aztán pedig a szilvesztert Csehországban anyáékkal.
Nagyon csodálatos dolgokat kaptam karácsonyra, és az egyetlen dolog, amit sajnálok, az az, hogy az anyától kapott nagyon érdekes és számomra aktuális könyveket nem tudom elolvasni, mert az emelt szintű kötelezőknek kell szentelnem az életemet. Meg a franciatanulásnak, ugyanis sikeresen egy olyan nyelvből készülök érettségizni, amin megmukkani sem tudok. És még egy dolgot borzasztóan sajnálok: már nagyon régóta nem írtam, és rettenetesen hiányzik, de egyszerűen nincs időm úgy rendesen nekiülni. Meg az a baj, hogy már olyan régen csináltam velük bármit is, hogy a saját írásaimmal kapcsolatban kezdem elveszíteni a fonalat, és ha most írni akarnék, sokkal több időt kellene rászánnom, mint amúgy, mert mindent vissza kellene olvasnom. Mondjuk a Boniface-nél szerencsére volt annyi sütnivalóm, hogy írtam hozzá jegyzeteket, hogy melyik fejezetben miféle fontos dolgok történtek, felkészülve az ilyen helyzetekre. De akkor is baromira nyomaszt, hogy az írás az egyetlen dolog, amit szeretek csinálni és tehetséges is vagyok benne (na jó, szép karácsonyfadíszeket és dobozokat is képes vagyok készíteni, de szerintem abban majdnem mindenki jó, aki egy kicsit összeszedi a türelmét és van egy minimális kézügyessége), és most lehet, hogy még eme tehetségemet is elvesztem, vagy csak úgy simán elmúlik, mert akkor nagyon szomorú lennék. Ezenkívül a Boniface-t mindenképpen be szerettem volna fejezni tavaly, gondolván (de igazából tudván, hogy nem), hogy majd annyi időm lesz írni a szünetben.
De most már szemeim előtt csak az érettségi lebeghet! Semmilyen földi szórakozást nem engedhetek meg magamnak, sem holmi érdekes könyvek olvasását! Azon tűnődtem legnagyobb kétségbeesésemben, miközben vécézés közben a gyermeksampon és tusfürdő hátoldalát olvasgattam (mily bohó is voltam, hogy nem inkább Edgar Allan Poe életrajzát vittem magammal!), hogy minden szarra rá van írva minden szar angolul, németül, franciául, románul, és még egy csomó nyelven, és én e négy közül a franciát értem a legkevésbé. Hm. Azonban németből sem volnék képes érettségizni. Mindegy is. Feladom életemet, annak csúcspontján (habár reménykedem, hogy nem ez életem csúcspontja).
Még spinningre sem tudok ma elmenni, mert a bal térdem iszonyú fájásnak indult a második óra tájékán ma.
Ó, és hogy valami jót is mondjak, új év, új élet: pontosan újév hajnalán bújt ki a papagájfiókánk. De olyan vadállatok papagájszülei, amióta megvan, hogy akárhányszor meg akarom nézni, felborzolják a tollukat, fújnak, és csapkodnak a csőrükkel, úgyhogy a 3 macska közül már egy se mer a közelükbe menni, de még én sem.
Hát, ennyi. Holnap lesz újra előkészítő is, na, arra sem tanultam valami sokat, és a 3-ból csak egy esszét írtam meg, de majd mindjárt erőt veszek magamon, és megírok még egyet. Franciából meg csak egy 600 oldalas munkafüzetet kellene végigcsinálnom az érettségi feladatokon kívül az érettségiig.
Ó, és most már minden nap gondterhelten kell nézegetnem a felvi.hu-t.