Életben nem vagyok ilyen menő, mint a képemen, és repper sem vagyok, mint ahogyan kurva sem, és nem szoktam telefonnal fényképezni magam a tükörben. Ennek ellenére ííímádom ez a kép.
És Laurának pedig azt üzenem, hogy (mert nem írhatok kommentárt a gépem határozata szerint): mindig minden körülmények között (jó hatással vagy a bioritmusomra :D) inkább vallj színt, mint szenvedj. Mert az nagyon rossz. És mindenki (legalábbis ahogy így a bejegyzéseidet olvastam, Kriszta, Barnus és én) azon fáradozik, hogy jobb kedved legyen, úgyhogy tessék! Legyél jókedvű! Bizonyára nagyon könnyű mondani.
Nem is írtam az előbb, hogy Szebi odaadta a laptopját, de az internetet eltváolítottuk, viszont így fogok tudni írni! És már megint valami egészen újat fogok írni, amit Toscana alatt be is akarok fejezni, szóval egész álló éjjel írnom kell minden éjjel, és fogalmazni nem tudok.
Most meghallgatom Katy B-től a Loudert, aztán az Empire of the suntól a Walking on a dreamet, mert Laura ájpodja segítségével felfedeztem, hogy én ezt régen mennyire szerettem, és aztán tényleg csinálok valamit. (de miért megy el mindentől a kedvem, amikor érzem, hogy megizzadt a hónaljam?) Ezzel a szép gondolattal búcsúzom.

let me sail, let me sail

Körülbelül tízkor jön értem apa, és indulunk Szlovéniába, onnan pedig holnap Toscanára. Anya és Szebi most mentek el, mind a ketten dolgozni. És most egyáltalán nem blogolással kellene töltenem az időmet, hanem azzal, hogy szőrtelenítsek, körmöt fessek, és elpakoljam még a tisztasági cuccaimat, de eddig nagyon rendben eltettem a nokia töltőt, a fényképezőmet és töltőjét, valamint feldugtam az ipodot is tölteni, szóval igazán büszke vagyok magamra, mert tegnap felírtam egy lapra, hogy mit kell ma még csinálnom reggel, és nem gondoltam volna, hogy fél héttől kezdve ilyen friss leszek. És most Hedvig éppen szétszedi a szobámat, és amikor roppant igényesen közlöm vele, hogy Hedvig, menny má innen, akkor lesunyt fülekkel kirohan. Úúú, hogy fogok kibírni nyolc vagy kilenc napot (attól függ, hogy visszafelé is megállunk-e) Szebi és anya nélkül?! És Marcsi nélkül? És Laura nélkül? Úúú! Ez nem jó. És FÁBIÁN NÉLKÜL! Hát. Felháborító. És még Noncsiékkal sem volt időm találkozni, pedig ők Miklóson vannak. Legszívesebben mindenkit beszuszakolnék a bőröndbe. És másokat, akikről nem írom, hogy hiányozni fognak, azokat csak azért nem, mert nélkülük már több napot is kibírtam. Na mindegy. Most nem ilyen földi dolgokkal kell törődnöm, mint például az érzelmeim, hanem készülődnöm kell. És felöltöznöm. És pakolásznom. És tegnap levágattam a hajam majdnem vállig, és nagyon kevés lett és nagyon rövid, de senki ne hullajtson könnyeket érte, mert megdöbbentően élvezem, hogy nincsen hajam, és mire hazajövök Toscanáról, már szerintem ugyanúgy fog kinézni, mint előtte. De remélem, hogy nem! Úristen, és még egy füzetet is el kéne tennem, hátha mond valaki valami vicceset. Tíz nap múlvai viszontlátásra.

what can I do?

Szívem választottjának (:D) laptopjának segítségével kapcsolódom a világhálóhoz, és amikor legutoljára tettem így, már egészen belejöttem a dologba, de már megint nem tudok rajt gépelni. Gondoltam, megnyilvánulok egy kicsit, mert már régen hallottam írott formában magam felől (így leplezem afelett érzett zavaromat, hogy senki sem hiányol - de persze ez csak ilyen átlátszó önsajnáltató szöveg, szóval nem haragszom meg, ha most senki nem kezd esküdözni arról, hogy mennyire hiányzom neki:)). Nos: a Harry Potter 7. részének 2. részét (? milyen értelmes...) már két alkalommal is megtekintettem, amióta játsszák, egyszer Szebivel, egyszer pedig Laurával, és mind a kétszer nagyon jó volt. Nem sikerült letargiába esnem egyik alkalommal sem amiatt, hogy ez az utolsó rész, pedig elég szörnyű! Ha végiggondolom, akkor a Harry Potter hozzátartozott a gyerekkoromhoz, mert hát 10 éve tartanak a filmek (miért nem bírok fogalmazni, és miért vagyok idegesítő?). Na mindegy, attól függetlenül, hogy nagyon kellett volna szomorkodnom, mindkét alkalommal hatalmasakat röhögtem. (éppen most mutatják a film előzetesét a tévében, micsoda véletlenek) Szebivel akkor a legnagyobbat, amikor:
Harry: lekapja a pólóját, és megvillantja undorítóan fehér és fejletlen felsőtestét, és még alliterált is. - ... És a vége mindig az, hogy elszabadul a pokol!
Szebi: eltakarja a szemét. - Az már elszabadult.
Laurával pedig kétségtelenül az epilógusnál. :D Természetesen mindenki minket nézett. Én egyébként annyira fogyatékos vagyok, hogy egy adag nachost nem bírok egyedül megenni, úgyhogy az utolsó öt szemet bele is nyomtam Laura kezébe a fele sajtszószommal együtt, és nagyon igyekeztem, hogy ne hányjam el magam. Óóó, nagyon imádtam a tegnap éjszakát, amikor a Feneketlen-tó partján sétáltunk hazafelé, és láttunk egy SÜNIT!!! És be is másztunk mellé a nádasba, és jól megvilágítottuk a telefonunkkal, de nem ijedt meg, hanem csak bámult ránk, aztán elcammogott. És azt is íímádtam, amikor az ágyon üldögélve éjféltől (amikor hazaértünk, illetve nem, mert pont akkor volt 00:00, amikor kijöttünk és a mozgólépcsőn visszahangosítottam a telefonomat), szóval fél egytől fél háromig vicceskedtünk a számítógép előtt. Reggel pedig Laura elment a dolgára, én meg otthon maradtam aludni. :D És még mindig aludtam, amikor visszajött.
Bizonyára kipihentem az angolvizsga fáradalmait, ami egyébként SZÖRRRNYŰSÉGES BORZALMATOS VOLT! Soha- soha többé nem megyek nyelvvizsgázni! Fuuuooááájjjjj. Úristen, de miért tudott mindenki mindent az írásbelin, csak én nem? És miért használtak olyan szavakat és kifejezéseket, amiket még életemben nem hallottam? A feladatok is szörnyűek voltak, de amikor a szünetben megbeszéltem a többiekkel őket, akkor aztán nem lettem megnyugtatva. Na jó, ez nem igaz, mert a legtöbbnél ugyanazt írták, amit én, csak amiket én nem tudtam, ők azokat is ugyanúgy mondták, mint a könnyűeket. Viszont volt egy csaj, aki nagyon jól tudott angolul, és minden kifejezést ő magyarázott el nekem a szünetekben, amiket nem értettem,de egy csomó teljesen alapvetőt, ami nekem a legkönnyebb volt, ő megkérdezte, hogy mit kellett írni. Ki érti ezt? Lehet, hogy ez most nem sikerült. Az is lehet, hogy a szóbelin sem mentem át, de most komolyan, 15 perc alatt hogy lehetne hárman kibontakozni, amikor még a vizsgáztató is beszél közben néha? Főleg úgy, hogy amikor képről kellett beszélni, mindkét körben én voltam az utolsó. Hatodjára mi a szart lehet egy képről elmondani? Még magyarból sem tudnék így letenni szerintem egy középfokú nyelvvizsgát, mármint egy szóbelit. De én Laurának biztos, hogy kitekerem a nyakát, ha jövőre leteszi a felsőfokút! Ja, nem, nem tekerem ki. Majd beküldöm magam helyett is.
(Most Szebi miért ül kifacsarodva a székében, és néha miért engem néz, néha meg miért a tévét? Nem érthetem a hímneműek agyműködését. Most pedig rám néz, és mosolyog, és amikor rámutatok a képernyőre, hogy odanézzen, akkor ő is rámutat. Hm. Érdekes reakció.)
Vihar! Íííímádom.
Ó, Laurához igazán vihettem volna valami füzetet, és akkor  most ideírhatnám a vicceseket. Na mindegy, hátha ő emlékszik valamire, és megajándékoz minket vele a blogjában. Habár ez az én feladatom szokott lenni.
A Cosmopolitan meg miért rohadt idegesítő, és ennek ellenére miért van rá szükségem minden hónapban, hogy lelombozzam vele az agyamat, mérgesen sóhajtozzak a megfogalmazás és az olyan témák felett, amik teljesen nyilvánvalóak, és mégis úgy adják elő, mintha ezt rajtuk kívül senki sem tudná, aztán puffogva ellapozzak, majd érdeklődve vissza? Annak ellenére, hogy ilyen lehetetlenül olvashatatlan faszságokat írnak benne, nekem teljese mértékben kielégíti az szürkeállományom buta és semmitmondó részét. A többi női magazin nem elégít ki ennyire, mert amikor ezt nem veszem meg, akkor megveszek másik hármat egy hónapban, de amikor ennek birtokában vagyok, akkor nem. Hú, ez nagyon érdekfeszítő téma volt. Meg a többi is, de ez főleg.
Na megyek.

Most Laura ágyán üldögélek, ami az imént szakadt be alattam, és megint nem néztem a blogom felé már teljes négy napja. Készítettem ma Laurának és az apukájának ebédet, úgyhogy remélem, nem mérgeztem meg őket. A nyelvvizsga meglehetősen borzasztó volt, remélem, átmegyek, de mindenki véleménye ellenére nagyobb esélyt látok rá, hogy nem.

like a high maintenance chick missin her diamonds

Egyébként valószínű, hogy most tényleg herótom lett egy kicsit az angol nyelvtől (mondjuk valamiért egy hete csak Lady Sovereignt hallgatok az ipodomon, és ha bármi mást bekapcsolok, akkor az idegesít), mert tegnap egyáltalán nem zavart, hogy magyarul kellett néznem a tudorokat. Az is lehet, hogy csak mert már megszoktam ezeket a szörnyű szinkronokat, és nem sokkolt annyira.
Éppen most értesültem, hogy holnap egyedül kell mennem az angol vizsgára.

now i can't dance and I really can't sing

Úgy készülök a holnapi nyelvvizsgámra, hogy a Ghost Storiest olvasom. A többi lehetőséget már kimerítettem. Ma voltam Rékánál, és nagyon jól éreztük magunkat, csak kár, hogy haza kellett jönnöm, mert tanulni akartam. Habár erre a beszédre nem igazán tudok. Ha most valamit bemagolnék, akkor az úgysem jutna eszembe ott, szóval improvizálni fogok (főleg, hogy semmit sem tudok előre).
Igazán tetszik magamon ez a klórszag. Rékáéknak van egy medencéjük a teraszon, ami éppen akkora, hogy ketten kényelmesen el tudunk benne nyújtózkodni, és a nyakunkig ér, ha beleülünk. Nagyon jó, és 30 fokos volt pont, úgyhogy most is igazán szívesen üldögélnék benne. Ííííímádom a klórszag!

telefon: csörög.
Én: felébredek. - ... Szia.
R: - Ó, picim! Ne haragudj. Felébresztettelek?
- Igen, de nem baj.
(egyébként tegnap kettőig voltam fent, és fogalmam sincs, hogy mikor keltem volna ma fel, mert már háromnegyed tizenegy volt, mikor Réka hívott)
- Bocsánat. Na csak azt akartam kérdezni, hogy nem érsz ma rám?
- ... (miért tartok tíz perces szüneteket, amikor álmos vagyok) De, csak az a baj, hogy holnap vizsgázok angolból.
- És az mit jelent?
- Hát... szerintem tanulnom kéne.
- Jó, hát akkor majd gondold végig, aztán hívj vissza.
-... Ühüm. Szia.
- Na csőőő.
15 perc múlva.
- Picim?
- Figyelj, picim, neked az úgy jó, hogy én most mindjárt átmegyek, de ilyen három körül hazajövök? (fél ötkor jöttem haza, és eddig másfél órát tanultam)
- Aha, jó. Ez gyors volt.
- Tudod, hogy mindig hamar magamhoz térek.
- Igen, tudom, csak letörlöd a nyálat az arcodról, és már kész is vagy.
- ... Egyébként tényleg ennyit csináltam, amióta beszéltünk.
- HAHAHA!
- Oké, akkor összekapom magam, és megyek.
- Jó, és hozzál fürdőruhát, mert van egy kacsúsztatónk, amiben százhúsz fokos a víz.
- Rendibendi, Oli.

(belelépek a medencébe)
- Vigyázz, meg ne égessen.
(visszarántom a lában, mert hirtelen olyan volt, mintha annyira meleg lenne, hogy hidegnek tűnik) - Ez nem is meleg. Annyira. Jaj, hirtelen azt hittem, hogy olyan forró, hogy hidegnek tűnik.
- És nem?
- Nem. (megnézem a hőmérőt) Csak 30 fokos.
- 31.
- 31.
- De hogyhogy? Tegnap este, amikor belejöttem, 39 volt, és így égetett a teteje. 31. Why?

- De most fúj a szél is.
- És?! Kifújja belőle a meleget?

- Milyen orbitális bőrkeményedés van a lábamon.
- Nekem is van.
- Nekem jobb.

- És mi a fasz köze van hozzá?
- Az, hogy ő okos.

- Van róla fénykép?
- Persze, van vagy többszáz darab. Nincs. Mér' lenne?

- Süssünk, süssünk valamit, azt is megmondom, hogy mit. Grillkolbászt és sültkrumplit.

- Jó, kicsim, vegyél ki onnan nekem egy kést.
- Kicsim?
- Vagyis picim.
- Ez hogy jött? A Tomit kicsimnek szoktad szólítani?
- Nem. Nyuszinak.
- És akkor?
- Csak úgy kicsúszott.

- Én ezt nem értem. Nem is vagyok szép... az arcom sem szép, nem is jó a hajam. És mégis mindenki meg akar dugni.

- Segítesz nekem, picim?
- Hát hogyne. Mit csináljak?
- Emeld fel a tetejét, és állj odébb. Aztán majd tedd vissza rá. (leveszem és odébbállok, ő meg beleborít egy fél kiló sültkrumplit, na jó, sokkal kevesebbet) GYORSAN!

- Mit sütsz, kis szűcs?
(egyszerre) - Tán sóshúst sütsz, kis szűcs?
- Ezt majd elmondom neked a fogszabályzómmal is.

- Vécére kell mennem.
- ITT NEM SZARHATSZ.

- Mi ez a glamúr?
- Hát vettem, de egy kalap szart nem ér.
- És miért kétszáz forint van ráragasztva, amikor ez háromkilencvenöt?
- Mert ilyen árustól vettem.
- És?
- És átárazta. Gondolom.

- Nekem tetszik, hogy ilyen hófehér vagy. Szerintem az a szép, hogyha valaki hófehér, mint te, vagy barna, mint én. A többi színű ember... azok nem jók.

- Én most nem is félek a nyelvvizsga miatt.
- Nem? Pedig én összevissza fosnám magam.

- Kérsz jégkrémet?
- Igen.
- Vaníliásat vagy csokisat?
- Vaníliásat. ... Ja ez ilyen pálcikás?
- Igen. Akkor már nem is kell?
- DE.

(háromszor is lefröcskölöm a medencében)
- Na!
- Engem ne! Nekem kontaktlencsém van!
- Akkor az ne kekeckedjen!
- Jó, óvónéni.

- Tudod, mit szeretek, picim? Hogy hiába is nem találkozunk hetekig, utána mégis ugyanolyan, mintha... ott folytatjuk, mintha mi sem történt volna.
- Mi a szar ez a hang?
- Köszönöm, hogy értékeled a vallomásomat.
Ííímádom a Réka.
Köszönjük.

Tehát: nem egy éves Szebitől, hanem egy éve.

a bag of songs and a heavy heart won't break me down

Mégsem olyan jó nap, vagy csak fáradt vagyok, nem tudom. Szerintem nem. Utálom, amikor hajat mosok, mert sosem szárítom meg, és ilyenkor vagy a pólóm hátulja lesz tisztavíz két foltban, vagy ha előreveszem a két hajfonatom, akkor elöl. Megszárítani pedig nem fogom, mert az túl egyszerű megoldásként kínálkozna.

Mostantól fogok néha két entert nyomni a bejegyzéseimben, mert az előzőben nagyon tetszett, hogy amiatt a hármaspont miatt olyan tagolt volt. Úgy tűnt, mintha hirtelen átlátható lett volna az egyik iskolai füzetem (ami hülyeség, mert azok mindig átláthatóak is, az írós füzeteimtől pedig nem is várok el ilyen hatalmas dolgokat, annyi a funkciójuk, hogy ami valaha a fejemben volt egy történettel kapcsolatban, azt megőrizzék). Szóval, most az fog történni, hogy először is végignézem ezt a Lady Gaga interjút, mert meg fogja benne enni a papírt, azután pedig felvonulok nyughelyembe (nem, nem a síromba, de lassan már úgy írok, mintha én volnék Drakula gróf, és fogalmam sincs, hogy miért), aztán írok egy szenvedő bejegyzést a naplómba, amit kéthavonta használok - már amennyiben ez használatnak számít -, aztán (mondjuk tök jó, hogy mindjárt éjfél, és akkor hiába is tudok fennmaradni... háromig, vagy nem tudom, meddig, reggelig, akkor felborul a mindenféle rendem, aminek az lenne a legjövedelmezőbb, ha tíz előtt ágyba bújnék, és akkor holnap álmos leszek egész nap és hülyén alszom és csütörtökön meg nem tudok majd KONCENTRÁLNI A VIZSGÁRA, jaj!), mivel sem a Ghost Storieshoz, sem A fehér királynőhöz nincs hangulatom (magyarul nem akarok olvasni), ezért a Tudorok 3. évadát fogom nézni, amit hiába kaptam meg 1 éves Szebitől, még mindig csak az első két részt néztem meg, mert annyira idegesít a magyar szinkron. (Úristen, az előző mondat itt 11 sor. Állj. Le.) És állítom, hogy az az első két rész volt, mert mindig elkezdtem nézni az elsőt, aztán rájöttem, hogy ezt már láttam, és továbbléptem a másodikra, amit szintén láttam már, és akkor mindig az első kettőt néztem meg, de azokat legalább ötször. Úgyhogy most a harmadik részt nézem majd akkor is rendületlenül, ha nem értek belőle semmit, mert esetleg kihagytam a második részt. Szerencsére elmúlt rólam hamar ez a szépen-fogalmazás- , fanyar-humor -dolog, tehát véletlenül sem gondolhatok arra, hogy most nekiálljak(üljek) írni, ha már esetleg megörültem volna, hogy most tudnék, és az idő is megfelelő hozzá. NA MINDEGY.
Ja, és valóban nem írtam le, hogy mit álmodtam a múltkor Laurával és a gumicukrokkal, úgyhogy majd Lelle figyelmeztetésére le is írom, de nem most. (Különben csak azért nem írtam le, mert az nap volt a szaros nap. Nem, nem kakiltam be.) Háhááá.

Miért nézek már megint két hete minden nap 22:22-kor az órára? Már egyszer régebben is volt ilyen.

i don't care where you live at just turn around boy let me hit that

Ó! Elnézést, de most még nem kezdem el írni ezt a bejegyzést, csak éppen 10 perc múlva, mert előbb még össze kell szednem a fejemben - aztán pedig megírnom ímélben - Danielnek angolul egy középszintű angoltudásról tanúskodó levelet (hogy ne meredező hajjal küldjön el szegény azért arra a nyelvvizsgára :D), arról, hogy a nyár folyamán már egyáltalán nem szándékozom (tanár segedelmével) az angol nyelvvel foglalkozni. Akkor sem, ha nem megyek át a vizsgán, mert akkor is csak ősztől megyek majd újra. Miért veszem biztosra, hogy sikerülni fog? Hogy jobban pofára eshessek(/bekaphassalak, haha).
...
Már itt is van az emberrabló (szó szerint, mert az anyukám közölte velem, hogy ő nem tudott aludni a múlt éjjel, mert eszébe jutott, hogy a múlt héten betörtek az utca végén valakikhez, miközben otthon voltak, úgyhogy ennek örömére most meg én nem fogok tudni aludni egy szemhunyásnyit sem).  Szóval most fel is hívom Szebit megnyugtatásért, se szerintem annyit fog mondani, hogy na jó, most leteszem, mert eszek/tévét nézek/újságot olvasok/mással telefonálok/anyuval beszélek. ÉS IGEN!  A szám foglalt. Egyébként fogalmam sincs, miért írok ilyen baromságokat, vagy hogy mit akartam írni, szerintem semmit. Ja, annyit bizonyára, hogy én is szerelmes vagyok Laurába, és abba, ahogyan a borotvájával szenvedett tegnap, vagyis inkább ahogy afelett kesergett, hogy nem szőrös a lába, és most nem próbálhatja ki az új borotváját.
- Valamire nagyon emlékeztet ennek az illata. Mire emlékeztet ennek az illata? Valaminek ilyen illata volt, csak nem tudom, hogy minek...
- NARANCS.

Ő... most megyek. Mert nincsenek értelmes gondolataim. (az egyik) Legjobb nap a legjobb világon. !!!

on your coloured TV screen

Éppen ebben a pillanatban érkeztem haza az apukámtól, aki ma este 11-kor indul vissza repülőgéppel Romániába. Már tudom is, hogy mi az egész heti programom, méghozzá az, hogy holnap megyek Laurához, és ha kapok időpontot holnap reggel a röntgenre, akkor megkérem, hogy kísérjen el, aztán pedig Szebinél alszom, mert már nagyon hiányzik. Azt mondja, hogy kapok tőle valami meglepetést a nyelvvizsga előtt. Kedden jövök haza, és zumbázunk este anyával, aztán szerdán a rettegésen és a vizsgára való eszeveszett felkészülésen kívül nem csinálok semmit (ja, és gondolom apa és Ilonka mama hívogatni fognak, és közlik velem, hogy nem kell izgulnom :D de nem bánom.). Éjszaka azt hiszem, nem is fogok tudni aludni. (de az is lehet, hogy a végére olyan szinten le fogom szarni az egészet, hogy nem is érzek majd semmit - mint jelen pillanatban, mert pölö tegnap még nagyon izgultam, ma meg egyáltalán nem -, és csak az utolsó pillanatban, ott kezdek majd el újra izgulni) Aztán csütörtökön speaking, pénteken kitisztítják a fogaimat és betömik (habár nem tudtam, hogy erre szükség van, és nem is értem, hogy miért, mert a nő azt mondta, hogy nagyon szépek és nagyon kifejlettek a rágófelületeim, meg tiszták a fogaim és erősek, de állítólag tűúl közel vannak hátul egymáshoz, és ott szuvasodás lehet, és ott kell valamit betömni, de mi a szart akarnak tömni, ha így is túl sok minden van a számban? és ráadásul nem is szuvas, csak majd később lehetne? na mindegy, ők tudják). Szombaton writing, és onnantól kezdve... nyári szünet. :D Véget érnek megpróbáltatásaim, mert hogyha átmegyek most a nyelvvizsgán, akkor én már nem is fogok angolra járni nyáron. 22-én Toscana! És 30-án vagy 31-én jövünk haza, és addig Szebi nagyon-nagyon fog hiányozni, meg a többi családtagom is, és még a kismacskacicóm meg a kis hörcsögöm is, mert amikor eltávolodom Mo.-tól, akkor még az olyasmik is hiányoznak, hogy hú.
Na jó, nem vagyok értelmes, úgyhpgy most befejeztem.

i woke up with a new tattoo

Nappali fénynél képtelen vagyok Boniface-t írni. Úgy látszik, magam is vámpírrá lényegülök az írásakor. Habár Boniface-t egyáltalán nem szokta zavarni a fény, de ez most jól hangzott.
Szeretnék hallani már valamit a barátom felől, mert ma még nem beszéltem vele, és tegnap olyan kis szomorú volt. (FÚJ, MILYEN EGY SZAR NAP A TEGNAPI!)
Az apukám pedig egy óra múlva érkezik, és elvisz az általa HubaBubának keresztelt fogorvoshoz, aki is közli, hogy mikortól is lesz fogszabályzóm. Elég furcsa lesz, hogy majd pöszén beszélek, és senki nem fogja látni, hogy a fogszabályzótól, mert belül lesz. Éppen akkor találta ki apa eme fantasztikus ötletet, hogy legyen láthatatlan fogszabályzóm, amikor már hozzászoktattam magam a gondolathoz, hogy valahányszor kinyitom a szám és belenézek a tükörbe, egy bonyolult villamossínrendszert fogok ott találni. Vagy vonatsín. Ahogy tetszik.
Ez meg egy roppant értelmes bejegyzés lett, és valamiért annyi címke illik rá, hogy a címkék sora hosszabb lesz, mint maga a bejegyzés, de engem ez egyáltalán nem fog zavarni. Holnap lesz az utolsó angolórám (remélhetőleg, mert ha nem megyek át a vizsgán, akkor gondolom novemberig, a következő vizsgáig fogok járni, vagy októberig, nem tudom, mikor lesz az), és rá egy hétre megyek szóbelizni, aztán arra két napra írásbelizni. Hm. Fúj.

És láthatám Laura twitterbejegyzései között, hogy még a káromkodás is egyszerre szökik ránk, és büszkén hisszük, hogy bármit is megoldhatunk vele. Illetve nem, de akkor is.

Legszarosabb szar nap a szaros világon.

it's pandemonium on the floor cause everybody wants a little more

(T: Tibor, M: Melinda, L: Luca, N: Noémi)
T: megint fogyott, mióta utoljára láttam. - Szia, Reginám, olyan kondiban vagyok, mint az állat, csak a gatya esik le.

L: tüsszent.
Mama: - Jaj!
L: - Hoppá! Kisasszony, vigyázzon jobban a testépségére!

M: valami 3D-s cuccot forgat a kezében. - Hú, ez meg dimenziós. Póni, szárnyaspóni, és repül a szárnyaspóni.

Kópé: nyalogatja a lábam.
Én: - Te miért nyalogatod ilyen élvezettel a lábam?
L: - Ki, én?

N: fahéjas palacsintát eszik. - Ebbe méreg van ebbe a fahéjbe.
M: - Dehogy méreg!
N: - Mama meg akar minket mérgezni?

Az úszótáborról beszélgetnek.
M: - És leér a lábad?
N: - Nem.
M: - Sehol?
N: - Sehol. Csak egy felnőtt embernek ér le ott a lába, anya. ... Csak van a víz alatt ilyen kiálló izé, és abban lábászkodtam meg.
M: - Mit csináltál?
N: - Lábászkodtam.

M: - Hol a Luca úszósapkája?
N: - Elvesztette.
M: - Tudtam!

M: - Lucukám, nincs meg az úszósapkád.
L: - (eltűnődve megeszik még egy feketeribizlit) Akkor hazudott a néni. Mert azt mondta, hogy eltette.

M: - És Lucuska, te is lebúvárkodtál a víz alá?
N: - Nem. Ő sírt. De a végén felpördült.
M: - Hogyhogy felpördült?
N: - Hát...
M: - Felpörgött? Mondták neki, hogy Luca, fel vagy pörögve?
N: - Igen, igen, pontosan. Ahogy mondod.

Én: - Csá, Tibor.
T: - Csá. Mi kéne?

M: - A Zsombor nem félt?
L: - Nem. Csak én féltem az előbb.
M: - Az elején.
L: - Igen.
Mama: - Pedig te nagyon bátor vagy.
L: - DE MÉG NEM SZOKTAM MEG! MÉG CSAK MOST JÖTTEM!

L: - SEGGTÖRÜLŐ! KÉSZ VAGYOK! ANYA, GYERE! HASMENÉSEM VAN!
Én. - Ó, milyen biztató.

N: fél órája a kád mellett ugrál pucéran, én pedig próbálom betenni. Bekenem a fürdőkrémmel, hogy ösztönözzem egy kicsit, először a karját, utána a lábát, aztán a fenekét.
Én: - Tessék. Be a kádba.
N: - Ó! Ó, ez olyan, mintha ott lenne a kaki a fenekemben. Regi, miért tetted ezt a kínos érzést a fenekembe?

N: - Mama, te csajszi vagy?
L: - Öregasszony.

M: rálép a gázra, és az előtte levő kocsit két centire szorosan követi. - MENJÉL MÁR, TE TETVES!

M: - Mit csinálsz? Te mit csinálsz, hülyegyerek? De nem látja, hogy le akarok kanyarodni, hiába indexelek, csak jön belém. Mert ő csak azt látja, hogy ő meg tud előzni. A záróvonalon, mi? Gratulálok. ... Mit nevetsz, kiscsillagom?
Én: - Hát hogy milyen kis...
M: - Felháborodott vagyok?
Én: - Aha.
M: - Hát de ez normális, Regina? Hagyjam, hogy jöjjön belénk és törje össze a kocsit meg minket? És még át is néz a baromja!

M: - Menjetek már! Hát ezt nem hiszem el, hogy mindenkinek ilyen ráérős.
Mama: - De most te hova sietsz annyira?
M: - Haza! Mert ez nem jó, hogy ő előttem lelassít, és engem visszaváltásra és fékezésre kényszerít.

M: - Tibornak sok kaját raktál?
Mama: - Igen. De telenyomtam neki piroserőssel.
M: - Huhogott is tőle.
Mama: - Ráér ott magának elhuhogni.

L, N: hazajönnek az állatkereskedésből, és a tapasztalataikat osztják meg velem.
Én: - Csincsilla nem volt?
L: - Csincsilla?
Én: - Aha.
L: - Ki az a csincsilla?

Bonifác: - Nem jöttök át hozzánk?
M: - Nem, inkább ti gyertek át hozzánk. Van egy csomó csúszdánk.
B: - Nekünk sokkal több van.
M: - Nekünk több van.
B: - Neeem.
M: - De, mert láttam, hogy neked mennyi van, és neked van három vagy négy, nekünk meg van öt.
B: - ... Jó. Akkor megnézzük.
Íííímádom, amikor a keresztanyám azonosulni tud egy négyévessel. :D

N: - Hullámvasút? Engem nem érdekelnek a hullámvasutak, engem csak a testrészeim.
Én: - Mi van a testrészeiddel?
N: - Hát engem csak az érdekel, ha valamelyik testrészem megsérül. Jót nem állok magamért.

Én: - Holnap megyek haza.
N: - Jaaaj, ne! Ez szörnyűség, elhanyagolás!

L: - HÜLYE VAGY?! (rácsap egyet Noncsi hátára) ... Nesze! Menj már innen, te barbár!

M: - Anyu?! Te már megint így pakoltál be a konyhaszekrénybe, nagyságrand szerint. Nekem ne rakd ide a kis lábasokat, mert én utálom a kis lábasokat, vidd innen a kis lábasokat magaddal a francba, nekem egy darab kicsi lábas kell, ha a gyerekeknek csinálok valamit, én csak a nagy lábast használom! Odáig még normális állapotomban sem hajolok le, nemhogy kilenc hónapos terhesen. Azt akarod, hogy másszak be a vállamig? Vagy majd egy bottal piszkálom ki!

Köszönjük.

Lelle: majd igen, de még az előző levelemre sem válaszoltál.
(miután továbbra sem tudok kommentet írni a saját blogomba)
De először leküzdöm a hányingeremet, kitakarítok, szőrtelenítek, angolozok, rajzolok és írok.

and all the girls in the club wanna know

Jó napot! Bocsánat, amiért nem írok semmit, már amennyiben hiányoznék, ez nem azért van, mert hülye vagyok és nem akarok blogolni és ötletem sincs, hogy mit írhatnék ide, hanem azért, mert nem vagyok sose itthon, és nincsen időm máshol. És különben is! De éppen most jöttem haza, enni fogok, aztán megyek Miklósra. És 14-én lesz a nyelvvizsgám speaking taskja, 16-án meg a writing, és egyelőre cseppet sem izgulok, de csak azért, mert még nem vettem rá magam, hogy mélyebben belegondoljak az egészbe. Remélem, sikerül. Különben meg minden nap egy-két órát kell gyakorolnom és az ötös meg hatos leckét csinálnom, de tegnap nem csináltam semmit, hanem inkább elmentem megézni a Transformers hármat, mert a társadalom ezt várta el tőlem, és szörrrrrnyűséges volt. Nem gondoltam volna, hogy valaha ezeket fogom gondolni egy mozifilm alatt:
"Úristen, ennél a csajnál még mégön fokszot is szívesebben nézném."
"Igen, egy filmnek valóban így kell elkezdődnie."
"Ha még egyet sikít, letépem az egész vásznat."
"Jaj, ne, ne, ne, nem akarok elaludni."
"Tartsd nyitva a szemed."
"Elfogyott a kukorica."
"Miért ragad ennyire ez a rohadt padó?!"
"Mi van?! Semmit nem értek, és mi ez a történet? Nóórmális?"
"Jó, ezt a Holdas dolgot valamennyire fogom."
"Ez az első robot vagy autobot vagy mi, ami szimpatikus. Egy kicsit."
"Ki ez a szerencsétlen? És ki volt az a másik szerencsétlen, aki ennek három darab filmben is főszerepet adott?"
"Mi ez a ruha?"
"Hihetetlen, hogy az akciójeleneteket élvezem csak valamennyire, de mást nem. Ez eddig még egy filmnél se fordult elő."
"Ez ki? Most melyik a megatron, a szájbertron, és az oktopusz? Vagyis optimusz. Melyik melyik?"
"Ennek most haja van? A robotnak haja van?"
"Ez a nő miért harminc centivel magasabb az összes férfinél?"
"Leragad a szemem."
"Kitörik a nyakam."
"Megint megigazítom ezt a szaros 3D szemüveget."
"Megint megcserélem a lábaimat (mármint a keresztbetevésből :D), és közben élvezem, ahogy a cipőm talpa ragad ettől a tengernyi kólától a földön."
*Szebi rám önti a kóláját* "Végre valami vicces!"
*mindenki röhög a filmen* "Mi volt a poén?"
"Pisiliési inger volna, amit érzek?"
"Szerencsére mindjárt vége, és még mindig nem kell pisilnem. Akkor megiszom a maradék sprite-ot."
"Nem látom Szebi óráját. Meg kéne kérdezni tőle, hogy meddig tart még. ... Inkább nem. Olyan elmélyülten nézi."
"MEDDIG TART MÉG?"
*körbetekerem a fejem*"Miért köt le ennyire mindenkit?"
Mindezeken kívül Kesha dalszövegek jártak egész végig a fejemben.
- Tetszett?
- Ő...
- Kínszenvedés volt, mi?
- Igen.
- De miért? Szerintem nagyon jó volt.
- Nem értettem belőle semmit, nem igazán érdekelt, és majdnem elaludtam egy csomószor.
- Meg kellett volna nézned előtte az első kettőt.
- Nem baj, hogy nem néztem meg. De azt sem értettem, hogy miről szól.
- Hát... annyi a lényeg, hogy van a Megatron meg az Optimus, és azok utálják egymást.
- Jó. És melyik volt melyik?
- ... Baszd meg.
Egyébként a Halálos iramban ötnél hittem azt, hogy végig ilyen gondolataim lesznek, mert annak csak a 3. részét láttam, és különben is, mit tudnék én élvezni egy autós filmen, de az például nagyon tetszett, pedig elég érdektelenül álltam hozzá, mégis volt benne egy csomó olyan részt, ahol annyira izgultam, hogy a szék karfáját szorongattam, és végül megnéztük még egyszer, és még akkor sem untam egyáltalán. Na de azon mág tényleg csodálkoztam volna, hogyha még ezzel a filmmel sem lett volna semmi bajom.  De nem baj, egyébként nem sajnálom, hogy elmentem. Utána legalább volt miről összeegyeztetni a véleményünket.

Nógrádon felírtam egy csomó aranyköpést, de szerintem holnap ha jövök haza, majd akkor begépelem és közzéteszem. :) Most pedig ebédelni kívánok.