Ki szerettem volna írni, hogy kellemes ünnepeket mindenkinek, de aztán eszembe jutott, hogy a mi családunkban ezt nem szabad mondani, mert a nagymamám szerint kellemes az egy lábvíz, az ünnep meg boldog, áldott, úgyhogy áldott és boldog karácsonyt kívánok.

Ma valamiért eszembe jutott, amikor Noémi ifjabb korában négykézláb mászkált az asztal alatt, mindenkinek megfogta a lábát, és azt kiabálta közben, hogy "BŰZGÖRÉNY VAGYOK!", valamint amikor háromévesen mezítelenül kirontott a hóba, eme nemes szót ordítva: "DISZNÓHÚS, DISZNÓHÚS!".

ezen beszartam

HAVAT MINDENKINEK KARÁCSONYRA!

Ó, istenem, most vétettem egy mélységes bakit a Boniface-ben. Ő ugye nem eszik emberi ételt, csak bort és teát szokott fogyasztani, erre most írtam le - eddig 4 oldal terjedelemben -, hogyan vacsorázik együtt a vendégeivel. És nem lehet olyan egyszerűen meg nem történtté tenni, mert összesen hatan vannak, szóval elég feltűnő, ha nem eszik, de mindegy, ez lesz belőle.

Tudom, hogy hilöri dáff a gossip girlben nem annyira lehetetlenül kövér, de annyira alaktalan és csúnya, hogy nagyon nem szeretek ránézni. Dannek pedig olyan bikanyaka lett, hogy csak na, Chuckra nem is emlékszem ama időkből, amikor még borzas volt a haja, és... jó, a többiek kinézetével nincs problémám. De azért Chuck igen nagyfejű, és akkor meg miért nem lehet valami jó frizurát csinálni a szopottgombóc-stílus helyett.
Laura, írok neked levelet.

a ház udvarán kintorna áll

Felraktak két kékszínű tágítót a fogam belsejére, de egyelőre csöppet sem zavarnak. Azért remélem, hogy holnap reggelre nem fog annyira fájni a fogam, hogy megint három napig ne tudjak enni semmit.
Rájöttem, hogy megint Stephen Kinget fogok olvasni. Hosszú ideje a Christine az első könyv, aminél nem veszem észre, hogy eltelt egy óra és elolvastam 150 oldalt. Mondjuk, az is igaz, hogy Arnie karaktere azóta a kedvenceim között van, amióta először olvastam. És most már a Carrie-t is megint szívesen elolvasnám. De tudja-e mindenki, hogy mire vagyok kíváncsi? Arra a könyvre, amiből az interjú a vámpírral készült. Háhá.

"i'm sick of all this shit"

Jó napot. Most ismételten neki fogok állni tanulni a francia témazáróra, annak ellenére, hogy a franciatanár már háromszor kijelentette, hogy megírjuk ezt, és egyszer sem írtuk meg, és mind a háromszor más anyagot adott fel megtanulni hozzá. Természetesen most is, szóval most megtanulok egy harmadik anyagot egy harmadik témazáróra, anélkül, hogy az előző kettő bejelentettet megírtuk volna. Jó volna, ha ezt sem írnánk meg, azonban eddig ezzel fenyegetőzött a legdurvábban, szóval gondolom, ezt meg fogjuk. Egyelőre fogalmam sincs, hogyan kell franciául filmkritikát írni, de az internet mindjárt segítségemre lesz a Házibuli adataival, mert én stílszerűen azt a filmet választom, az legalább francia, és amikor utánanéztem minden szükségesnek, akkor írok egy roppant primitív filmkritikát, amit majdnem megtanulok, és majd holnap azt fogom leírni előrelátóan a dolgozatba. (Kedden fognak húzni  a fogszabályzómon, úgyhogy előre félek a lehetséges fájdalmaktól.)
Megünnepeltük Nógrádon is és Miklóson is apukám 41. szülinapját, és nagyon jó volt. Ma pedig megvettük Miklósra a karácsonyfát, aminek széle-hossza 3 méter (de tényleg, mert lemértük, nagyon szééép), és voltunk az IKEÁban is, ahol is kértem egy nagyon nagy piros gyertyát, ami a fél asztalomat elfoglalja most, nagyon szép, és összesen 95 órát bír égni.
Köszönjük. És tudják, mit csinálnék most legszívesebben franciatanulás helyett? Gossip girlt néznék és nem mennék holnap iskolába, hanem holnap is inkább gossip girlt néznék és gyertyát gyújtanék és írnék. És holnap sem lesz időm ilyesmiket csinálni, mert (nem elég, hogy minden hétfőn 0. órám van, ami szerintem kegyetlenség, mert 5.40-kor kell felkelnem) amikor hazajövök az iskolából, akkor kell írnom egy fogalmazást valami hülye szoborról, vagyis elemzést, amire aztán magyarból kapunk jegyet, de lehet, hogy művtöriből is, és utána meg zumba, amiről fél tízkor érek haza, és akkor még hajat fogok mosni. Úgyhogy el vagyok keseredve.
És hogy mi a legelkeserítőbb az életemben? Az, hogy nem mertem apának elmondani, hogy bioszból 3 darab egyesen kívül semmilyen jegyem nincs, és nem is hiszem, hogy lesz, pedig mindkét dogára két órát tanultam, amit már 5. óta nem tettem meg, de egyszerűen nem bírom felfogni és megjegyezni a biokémiát, és eddig egész életemben ötös meg négyes voltam bioszból. Az első kérdés az, hogyan ne bukjak meg, a második pedig, hogy utána hogyan adjam elő az egész családomnak, aki azt várja, hogy maximum egy hármasom legyen, a többi ötös és négyes, hogy éppen bioszból kettes lettem?
Köszönjük - és amíg ezt leírtam, háromszor megtanulhattam volna a francia felét, de én hülye vagyok és idegbeteg és meggondolatlan. Visszhall.

Amikor valaki röviditalt gurít le egy filmben, mindig eszembe jut az a gusztustalan izlandi zuzmó, amit betegségem alatt innom kellett, és a mozdulat, amellyel a számba döntöttem. Fúj.

AAAaaa! Vanessának a 3. évad 5. részében ugyanolyan fejhallgatója vagy mije van, mint nekem, de ennek különben miből lett ennyi pénze? És honnan van derékig érő haja, minden napra más földig érő ruhája, valamint szintén minden újabb 6 különböző, óriási gyűrűje? Sok mindent nem érthetek. (Hilary Duffot meg aztán kötelező volt belerakni.)
Akkor sem fogok külön címkét csinálni a gossip girlnek.

there ain't no reason

(az adventi-naptár gyertyám lassú égésének és egyéjszakás távollétemnek köszönhetően még csak ötödikénél tart)
Visszaolvastam néhány oldalt az Anne Hooperből, és igazán úgy tűnt, mintha azt próbáltam volna fitogtatni, milyen remek szövegértési képességekkel rendelkeztem Philippa Gregory - A másik Boleyn lány, valamint A királynő bolondja című köteteit olvasva. De tényleg olyan, mintha egy az egyben a kopijuk lenne, és azzal próbálnék kérkedni körülbelül minden fejezet elején bevezetőként, hogy mennyire jól tudom az évszámokat, és az akkor aktuális eseményeket. Hah! Mily bohó az ember! Most azzal a regénykezdeménnyel tényleg mi a szart kezdjek? Főleg arra való tekintettel, hogy a 10 évből még csak egyet írtam le, és máris 114 oldal. Ó, istenem.
(egyébként saját védelmemre legyen mondva, amikor elkezdtem írni, A királynő bolondját még nem is adták ki)

i'm on the edge with you

Megint nekiálltam nézni a gossip girlt, legutóbb ugyanis azért hagytam abba, mert a 2. évad 24. részét semelyik oldalon nem tudtam megtekinteni, csak egyetlen egyen, azon pedig annyira lassan töltötte, hogy amikor itt hagytam két órára, akkor sem történt semmi, úgyhogy feladtam. Most azonban új erőt gyűjtöttem, és annyi derült ki, hogy az online sorozatok nézéséhez nem az internet explorert kéne használnom, hanem a google chrome-ot, meg amúgy minden máshoz is, mert sokkal-sokkal jobb, és nem fagy le minden második oldalon (pl. kommenthuszár), valamint nem veszi úgy, hogy minden oldalon vírusos tartalom van, és erre nem figyelmeztet 10 másodpercenként.
Szóval, a 3. évad 2. részével végeztem éppenséggel, és hát igazán feleslegesnek tartom azt, hogy Serena nem ment a Brownra, hanem helyette inkább otthon szenveleg Rufusszal. (Tök jó, hogy a szenveleg nem is azt jelenti, hogy szenved, de most úgy marad.) Chuck és Blair nagyon tetszik nekem továbbra is, és ha ők szétmennek, akkor éktelen haragra gerjedek azonnal. Viszont a Dan-Georgina párosításnál gusztustalanabbat ritkán tudnék elképzelni, ahogyan Vanessa is szörnyű ezekben az új ruháiban ezzel az új stílusával (habár a régivel is szörnyű volt), Dan és Serena testvérével (?), úristen. De Vanessa miért nem csinál soha semmi egyebet, minthogy az erkölcsös életet képviselje? Ja, és Nate meg annyira unalmas, hogy majdnem ki is hagytam, és hol van Jenny? Szóval mondhatom, hogy a 3. évadot csakis és kizárólag Blair és Chuck miatt nézem, de azzal sem vagyok elégedett, hogy Blair nem menő többé, és hogy nincs hajpánt, hát beszarok! Mi az, hogy nincs hajpánt? Már egészen rávettem magam, hogyha karácsony után marad pénzem, akkor az összes masnis hajpántot felvásárolom a bizsubridzsitben.
Ó, és tegnap Lauránál:
...
Nem írom le, mi volt tegnap, mert a matekfüzetem hátuljába sikerült leírnom mindent, és az meg vagy a suliban maradt, vagy Szebi asaját táskájába pakolta az enyém helyett, amikor angol után összeszedte a cuccom, úgyhogy viszhall.

yeah you make me wanna listen to music again

Éppen itt leledzek Lauránál és itt is alszom, szóval nagyon jól fogunk szórakozni, és nemsokára indulunk plázázni, ahogyan jó tinédzserekhez illik, de mivel ebből a mondatból máris utálok két szót, ezért hát inkább elmondom, hogy megyünk az alléba Laurának nadrágot venni,mert moziba akartunk menni, de ez jobb és kész. De hogyan lehet Laura nagymamája ilyen aranyos? 

Most még írni akartam valamit, de a barátnőm nem engedi,úgyhogy nem teszek ilyesmit, hanem inkább igyekszünk érdekesek lenni és majd ha hazamentem innen, akkor leírom, hogy miket csináltunk és miket mondtunk. 

DECEMBEN EGY! VÚÚÚÚ! (a coco chanel életrajzra egyest kaptam, ahogyan a további 5 franciás is)

Főleg úgy, hogy a vetements szóról (az első e kis háztetővel a tetjén van, de fogalmam sincs, hogy lehet olyat művelni a billentyűzettem) mindig a veteményes kert jut eszembe, pedig ruhát jelent. Ja! És a franciatanár meg sem dicsért, amikor egyben lefordítottam kábé 4 sor hosszú mondatokat olyan kifejezésekkel, hogy csak na, hibátlanul, és senki más nem tudta,hogy mit jelent. Szóval köszönöm. Pedig igazán nyakatekert mondatok vannak benne. Hamarosan föladom.
(Legutóbb zserárd döpárgyiő érkezését kellett megtanulni szó szerint a cannes-i filmfesztiválra. És ötöst kaptam. Erre azonban most nem érzem magamban az erőt, mivel háromszor annyi, mint az.)

getting nowhere

Vajon miért kell megtanulnom Coco Chanel életrajzát kívülről franciául, évszámokkal együtt? Mikor fogom ennek hasznát venni? Körülbelül akkor, amikor azt fogom ecsetelni németül, hogy melyik évszakban milyen ruhákat kell hordani, milyen ünnepek kapcsolódnak az adott évszakhoz Ausztriában és Németország, valamint mivel lehet ilyenkor elfoglalni magunkat. Mert általánosban meg ezt kellett minden évben bemagolnom négy oldal terjedelemben (minden évszakhoz egy oldal).

Íííímádom az ezüstkék körömlakkomat, a hógömbjeimet, a BSZ-t pedig nem tudom "letenni".  És igen, valóban csak ennyit tudok közölni egy hét után, vagy fogalmam sincs, mikor írtam utoljára.

És most visszaolvastam az összes Boniface-hez kötődő bejegyzésemet, hátha ott megtalálom, mikor kezdtem el (nem), és megláttam azt, amikor írtam, hogy meg kell néznem néhány videót Adam Lambert interjúiról, hogy Boniface továbbra is hasonlítson rá. Szóval most is ezt tettem, mert Boniface a fejemben már egyáltalán nem hasonlít rá, meg különben is, mindig is szálkásabb volt és hosszabb fejű, azonban most néztem egy 2011-es moszkvai interjút (amelyet az orosz cosmopolitannek adott, és így kezdi: "hellooo, cosmo girrrls!"), és rájöttem: Boniface arca sokkal pimaszabb és hát... a világért sem titulálnám primitívarcúnak Adam Lambertet, de Boniface még ennyire sem primitívarcú, mint ő. Semennyire sem az. :D
Lehetséges, hogy ezt a privát füzetembe kellett volna írnom? Gyanítom, igazán érdekes lehet mindenkinek. (Ó, és a visszaolvasás közepette arra is rájöttem, hogy semmit sem javultam penszólmécces mivoltomhoz képest, magyarul még mindig ugyanabban az idegesítő stílusban blogolok, mint 2 éve.)

Megpróbáltam utánanézni, hogy vajon mikor kezdtem el írni a Boniface-t, mert kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt vagyok képes megírni egy regényt ilyen roppant csökött aktivitással, azonban természetesen a csodálatos ötleteimmel és agyműködésemmel sem sikerült sehova felírnom a kezdés dátumát, még a Boniface-es füzetembe sem, pedig abba aztán tényleg minden apró baromságot, háttérinformációt és halvaszületett ideát lejegyzek. Ennyit erről.

Fogalmam sincs, mi történik.

or hide from the light

Nos, most ismét, hosszú idő után zöldre festem körmeimet. Senkinek a hazug pillantásai nem érdekelnek. (Fogalmam sincs, az utolsó mondattal mire gondoltam, de igazán jól hangzott.) Boniface-t akarok írni, azonban fogalmam sincs, ez megvalósulhat-e, mert a világért sem akarnám, hogy unalmas legyen, azonban folytatni is szándékozom, viszont ha nincs ihletem, akkor nem fogok kikényszeríteni magamból szaros fél oldalakat, mert annak értelme nincs. Óóó, Istenem! Csak adná ki valóban az ulpius a Mezítlábat, és utána folyamatosan zaklatna engem, hogy írjak időre fantasztikus könyveket, és akkor nem lenne más választásom, és sikeres íróvá lépnék elő! Ó, ó.

hálendá

...
Most akartam írni valami ömlengést arról, hogy semmifajta közölnivalóm sincsen annak ellenére, hogy mennyi minden történik velem, de nem írok, mert annak aztán valóban nem lenne értelme, és a bejegyzés is unalmas lenne, úgyhogy most csak annyit mondok: a mai naptól kezdve akkor fogok csak bejegyzést írni, hogyha közölnivalóm akad (nem azt mondom, hogy fontos vagy értelmes), és ha mondjuk egy hete nem írtam, akkor nem fogok csak azért írni, mint most, hogy közöljem, hogy még életben vagyok és nem történt velem semmi, amit leírnék, de közben csomó minden, amit nem írok le.

Köszönöm. Örülök, hogy tartózkodom a fölösleges bejegyzésektől.

Kedves Emődi Regina! Pályázatunkra beküldött írása a kiválasztottak közé került. Keresni fogjuk szerződési ajánlatunkkal, ehhez az alábbi adatokra van szükségünk: ...
Üdvözlettel,
Ulpius-ház Könyvkiadó

Ó, istenem, annyira íííímádom Boniface-t! Aaaannyira tökéletesre sikerült, pontosan  annyira, amennyire akartam, és olyan jókat mond. Noha sohasem gondoltam volna, hogy akármelyik karakteremet a "szexi" jelzővel illetem majd, de ő az. És mostantól még inkább az lesz, és humoros és udvarias és elbűvölő, és néha kétségbeejtően kiszámíthatatlan, és Charlotte meg fog őrülni. Szerintem ilyen férfi nem létezik, amilyen Boniface lett, de pont attól olyan csodálatos, és szeretem, hogy háttérbe szorul ez a vámpíros-dolog, de közben végig ott van mégis, és Boniface pont amiatt olyan elérhetetlen és fantasztikus, és pont azért csinál olyan dolgokat, és azért produkál olyan érzelemmentes érzelmeket, amilyenekre mindenki más képtelen. És éppen olyan árnyalatnyira hasonlít az Interjú a vámpírral-béli Lestatra, mint amennyire szerettem volna. És a legjobb hírem a mai napra: most már Charlotte-ot is kezdem megismerni, és igazán megkedvelni.

(éhes vagyok, de 20 percig mostam fogat azzal a bizonyos technikával, ezt pedig nem óhajtom holmi zugevéssel tönkretenni, de ma alig ettem, és jaj, annyira jó lenne egy virsli kenyérrel! nem, erős vagyok, és tántoríthatatlan.)

rattata!

Még csak néhány órája van fent a felső ideiglenes fogszabályzóm, de máris elvette minden élethez való kedvemet, de főként: az evéshez való kedvemet. Amikor eszem, olyan, minthogyha két kés lenne a számban, ami szanaszéjjel kaszabolja a nyelvemet, valahányszor rágok, úgyhogy úgy hiszem, le fogok egy kicsit fogyni. Legalábbis reménykedem benne.
Ó, annyira jó és vicces volt ma Lauránál! Aaaa.
Nos, semmi más értelmeset nem tudok közölni, csak azt, hogy apukám választás elé állított: vagy angolból csinálom meg két éven belül a felsőfokút, vagy franciából a középfokút, és azonnal döntsem el. Mindkettő lehetetlennek és távolinak tűnik, és noha magam is tudom, hogy nem ártana már kitalálni, egyáltalán nem tudom rávenni magam, hogy eldöntsem. Nyár óta, amióta angolból megcsináltam a középfokút, a tököm tele van vele, hogy a tanárok kedvenc szófordulatával éljek, szóval semmi kedvem megint azzal foglalkozni, viszont a francia középfokútól meg annyira messze állok, hogy ihajcsuhaj (hogy ludas Matyi kedvenc szófordulatával éljek). Kiolvastam a Lolitát, és igazán tetszett, csak kár, hogy olyan szenvedve olvastam el a végét, mert miután Lolita felnőtt és Humbert nem volt többé pedomaci, már egyáltalán nem érdekelt, aztán amikor megint találtkozott Lolitával felnőttként, akkor nagyon rosszul esett, hogy ilyen csöves lett belőle, és hogy miért buta? Mert én Vladimir Nabokov helyében (na, ez elég merész, de mindegy) úgy alkottam volna meg Lolitát, hogy okos, mert ugye ki tudja használni a helyzetét, és felnőttként is ugyanolyan erőteljes és rafkós, mint gyerekkorában, és éppen ezért sikerült egy nagyon jó házasságot kötnie. Humbert riválisát pedig, akit a végén lelőtt, teljesen úgy képzeltem el, mint azt az undorító férfit, aki a Rémségek cirkuszában az a dagadt.
Most pedig Boniface-t szeretnék írni, avagy Ryant visszaolvasni. Az erőteljes, szarkasztikus, ironikus, vonzó férfikaraktereimre (illetve hímneműekre, mert Ryan ugye nem volt éppen felnőtt) van szükségem, akik az én gondolataimat közlik a világgal.

day by day

Ó, éljen, nincs szombati iskola, nem kell idén mennem az ELTÉre, elég csak jövőre, most beszéltem meg az apukámmal, azonban valószínűleg idén külön magyar-, matek- és angoltanárhoz fogok járni. (a matek csak azért, mert annyira szar az új tanár, hogy tényleg rettegni kezdtem a megbukás felől)
Ma megcsináltam Szebi segedelmével életem első önálló rántott húsát, és nagyon finom lett. A mai napról ennyit.

Az iménr olvastam el az aranyember rövidített változatát, és ez akkora hülyeség, pontosan akkora, mint a kőszívű ember fiai. Jókainak sem a stílusát, sem az ötleteit nem favorizálom, és miért van benne mindkét műben, amit tőle már valamilyen szinten "olvastam", a jég alá esés? Mert úgy emlékszem, hogy a kőszívű ember fiaiban, amit kábé 4 éve próbáltam elolvasni, az volt, hogy valamelyik ment ott lovasszánnal, és kergették a farkasok, beszakadt a jég, ő meg beleesett. Pontosabban ennyire emlékszem az egészből. És itt az aranyemberben pedig ekképpen hal meg a kellemetlenkedő egyén. Viszont valamiért nagyon megérintett - de nem értem, hogy miért - hogy ebben a történetben az egyik szereplőt Noéminek hívják. És végig az én Noémimet képzeltem bele felnőttként. Annyira jó név az, hogy Noémi! Óóó, még mindig nagyon tetszik, pedig immáron 8 év telt el legidősb unokahúgom megszületése óta.
Na mindegy is.

AZT ÁLMODTAM, HOGY ÉN VAGYOK CHUCK BASS!

Igazán megrázott az őszi szünet vége. Azonban ma az anyukám elmesélte nekem, hogy miről szól a silent hill, amit én még nem láttam, de majd meg szeretném nézni, és végig azon tűnődtem, hogy ezt miért nem írtam meg én? Anya mondta, hogy maga a film egy kicsit bugyuta, de az alapötlet nagyon jó, és tényleg, miért nem nekem jutott eszembe? Arra akarok kilyukadni, hogy nagyon hiányzik az, amikor nem csak néha-néha jött egy jó ötlet, hanem egész gondolathuzamok fogalmazódtak meg a fejemben, amik egy történet gerincét képezték, és ha nem is tudtam, hogy mi lesz a vége, akkor is arra tudtam végig építkezni. Szóval mostanában nem ugranak be soha olyan egész regények, kivéve a Selida, vagy mi az isten (elnézést), de azt nem fogom sohasoha megírni, mert roppantul amerikai és nyálas lenne, csak akkor nem, ha apokaliptikus elemeket is szőnék bele, ez azonban nem áll szándékomban. Ó, és még van egy nagyon jó ötlet agyam legmélyén, de ahhoz rengeteg háttérinformációra és magyar történelmi elemre lesz szükségem, és csak valamikor 20 éves korom tájékán kellene megírnom, amikor már befejeztem az Anne Hoopert, és újra arra adnám a fejem, hogy történelmi regényt írjak - annak ellenére, hogy mindenkit megkértem, ha erre újra sor kerülne, tartóztasson fel. Na de én ezt olyan jól meg tudnám már most írni! De nem, nem, akkor sem kezdek még bele, ha minden kötél szakad, max. akkor, ha már befejeztem a Boniface-t, és már megint nem 5-öt írok egyszerre, csak 4-et.
Annyira remek volt a hétvége! És annyira sajnálom, hogy már megint nem írtam fel semmit Nógrádon, és még csak fejből sem jut eszembe semmi. Na mindegy. Szebi nagyon jól vezet. Eme gondolattal búcsúzom.

Kábé fél órája értünk haza, mert Matyi kölcsönadta a kocsit Szebinek, és most ő vezetett idáig, holnap pedig - szintén az ő sofőrködésével - felmegyünk Nógrádra megünnepelni Noncsi nyolcadik születésnapját. :) Már nagyon várom, mert úgy volt tegnap, hogy találkozom velük, de aztán nem sikerült, mert Melinda túl későn indult el, és mire ő Miklósra ért, mi már nem voltunk ott. Szóval már hiányoznak.
Ja! Vasárnap leszünk együtt 2 éve Szebivel, és az évfordulónkra kaptam tőle egy C3-as nokiát, aminek annyira örültem, hogy nem is akartam elhinni. :D
Jövőhét szombattól pedig (és attól kezdve minden szombaton) 9-től egyig az ELTE előkészítőre kell járnom, ami már október közepén elkelzdődött, szóval amikor ma beiratkoztam, a kezembe is nyomtak 300 oldalt, hogy ez az eddigi anyag. Na mindegy, ez van.

Lolita

A könyv nehéz olvasmány, elsősorban különleges, sok olvasottságot és előképzettséget feltételező humora miatt, másodsorban vontatott, lassan hömpölygő cselekménykezelése folytán, amelyekért a gyakorlatlanabb olvasó nem fogja egykönnyen méltányolni. - idézőjelben, csak valamiért nem engedi

Nos, én egyáltalán nem vettem észre, hogy annyira nehéz olvasmány lenne. Nekem semmiféle előképzettségem nincs, és mégis mindig értem benne a humort, és nagyon élvezem. Vontatott? Hol? Még amikor a múltjáról mesél, mármint arról a múltról, amikor semmi nem történt, akkor sem az. Pedig olyankor a legtöbb könyv az. Egyedül a Valeriás részt nem értettem benne, hogy miért kellett pontosan, de ott sem volt vontatott, a cselekmény pedig kábé háromszor olyan gyorsan hömpölyög, mint ahogy vártam. Ó, és annyira tetszenek benne a karakterek! Mindegyik a legnagyobb mértékben teljes.

you move so fast makes me feel lazy

Éppen miklósi ágyamon üldögélek, mert az anyukám kölcsönadta nekem a laptopját, amíg ő a konferencián van, és sikeresen csatlakoztattuk is az itteni nethez. Nagyon kedvemre való ez a laptop, és jó rajta gépelni. Mondjuk nagyobb lenne a komfortérzetem, hogyha lenne áram az ágyam melletti konnektorban, mert amikor a telefonomat akartam tölteni, akkor úgy vettem észre, hogy nincs, és most ha mondjuk lemerülne a laptop, akkor ki kellene vele másznom a lakrészem elejébe, ahol be lehetne dugni és fel lehetne tölteni, de akkor azonnal vége lenne annak a kellemes programnak, hogy fekve internetezhetek.
Azonban itt olyan meleg van, gyermekeim az Úrban, hogy még. (de amúgy ez mit jelent, hogy gyermekeim az úrban? mert apa mindig ezt mondja viccből, de volt egy idősebb magyartanárom, és ő pedig, ha nem tudtunk valamit, mindig azt mondta, hogy "GYEREKEIM JÉZUS KRISZTUSBAN!")
Szóval nincs semmi különösebb mondanivalóm, csakis annyi, hogy apáék gyönyörű csillárokat vettek, és az enyémet is fölraktuk, szóval mondhatom, hogy immár a fürdőszobám a lakrészem fénypontja :D. Vagy mije, középpontja.
Csak azon sajnálkozom, hogy miért is nem veszek már egy pendrive-ot, vagy valami mást, amire az összes írásomat rámenthetném (ez ugyanis akkor is hasznos lenne, ha elszáll a gép, mert akkor szerintem napokig nem kelnék ki az ágyból, mert ha eltűnnének az ilyen százakárhány oldalasak, meg a többi is, bizonyára agyvérzést kapnék), mert akkor most magammal is hozhattam volna azt, és írhatnám a Boniface-t. (amire persze lusta lennék, szóval ez csak ilyen duma. habár a múltkor 5 oldalt írtam hozzá egyszerre, és nagyon jól esett. azonban még így is jobban járnék, ha minden nap írnék hozzá 1 oldalt, vagy legalább egy felet, nem két hétben egyszer 5-öt. csak lehet, hogy a végére tök szar lenne, mert nem csak a legjobb ihletekkor ülnék neki írni. az az egy a baj, hogy régen majdnem minden nap kaptam egy akkora ihletet, hogy az 3 oldalakra is kitellett, és így nem is volt olyan nehéz befejezni egy regényt fél év alatt. ezeket az időket sírom én vissza, na de mindegy, így sem olyan rossz.)
Jó estét.

TO A HIGHER PLANE!

Különféle atrocitások értek az orvosi rendelőben, amiket közölni szeretnék, illetve nem is voltak atrocitások, csak megfigyeléseket végeztem, de először is büszkén megállapíthatom: most már tényleg egy nagymama vagyok. Más nagymamákkal kezdeményezek (!!!!) beszélgetéseket a buszmegállóban, rosszallóan ingatom a fejem, és elmagyarázom, hogy orvoshoz megyek, és a rendelés elejére akartam odaérni, de hát ez a busz! (amúgy a nagymamám menetrendje szerint 47-kor kellett volna jönnie a busznak, én 38-kor értem ki, az ott üldögéli öregnéni szerint 43, azonban a busz sem 43-kor, sem 47-kor, sem 55-kor - ahogyan azt egy harmadik fél jósolta -, nem jött, hanem óra 3-kor jött, úgyhogy, pontosan 25 percet vártam)

Szóval a rendelőben rengetegen jelentek meg a rendelés nemes alkalmából. Volt ott két kis c-vitamin gyerek, akik ordítoztak, a földön húzgálták egymást, egyik sem tűnt betegnek, és nagyon csúnyák voltak, ráadásul folyamatosan nekimentek a lámaimnak, amiket már képtelen voltam jobban magam alá húzni. A nagymamájuk egy székből mondta nekik néha, hogy "mit csúszó' a fődön? kejjé' fel!", ettől függetlenül azonban nem nagyon érdekelte az sem, amikor a kislány a lépcső tetején nekiállt bukfencezni, pedig az a lépcső tényleg elég nyaktörő. Ez azért megdöbbentett:  - Mama, én hány éves vagyok? - Nem tudom.
Mi van?!
Viszont volt egy kislány az apukájával, és nagyon hasonlított az apukájára, meg valamiért egy oroszlánra is, és az a kislány nagyon tetszett, főleg, hogy végig csendben ült, és komolyan figyelte az eseményeket, az apukájának meg olyan szőrös volt a kézfeje, mint amilyet Drakula grófnak tulajdonított Jonathan Harker. (jó, mondjuk Drakulának a tenyere is szőrös volt, de nem baj)
Aztán volt egy kisfiú is, akinek nagyon jó frizurája volt és nagyon aranyosnak és okosnak tűnt, és a nagymamája ilyeneket mondott neki:
- Bent van a szánkban, ezzel érzékeljük az édeset, a sósat, a keserűt, a savanyút, segít eljuttatni az ételt a hasunkba.
Kisfiú: - NYELÉS!

Köszönjük. Ezt most fogalmam sincs, miért gondoltam olyan fontosnak megosztani.

you know it you know

Ma jobb belátásom végett itthon maradtam, mert éjszaka háromkor bírtam végül elaludni, addig akárhányszor lefeküdtem, annyira kellett hánynom fekve, hogy muszáj volt felülnöm, mert öklendeztem. Aztán szerintem 3kor már annyira álmos voltam, hogy nem éreztem, vagy nem tudom, de addig olvastam, mert én meg feltornyozva, ülve nem bírok aludni. Szebi elküldött orvoshoz, aki ma 11-től 14-ig rendel, és el fogok menni, hogy megmondja, mi bajom van, pedig nem akarok, mert mindig egész hétre kiír, akkor is, ha csak egy kicsit fáj valamim, és én olyankor már menni szoktam, és most tényleg nem akarok egy egész hetet hiányozni, mert majdnem minden nap új anyagokat veszünk, és én azt egyedül (főleg matekból) nem bírom felfogni! És ha kiír egész hétre, és ma megyek apáékhoz, akkor ők biztosan nem fognak sem csütörtökön, sem pénteken elengedni iskolába. De hát mégis szeretek elmenni orvoshoz, ha beteg vagyok, mert csomószor hittem már, hogy csak sima megfázás, és teljesen más volt. Úgyhogy nem sokára össze is szedem magam, és elindulok, reménykedvén, hogy nem esik az eső, mert az esőkabátot és az esernyőt is gyűlölöm, megázni pedig szeretek, de az mostani állapotomat tekintve nem lenne túl szerencsés.
Azon tűnődöm egyébként, hogy miért van az asztalomon rendetlenség, amikor két darab gyógyszeres doboztól eltekintve csak azok vannak rajta, amik egyébként is lenni szoktak.
Ó, miért járkál a nagymamám odakünn, csak nem megérkeztek a szerelők vagy micsodák?

Most pedig teljes élvezettel fogyasztom el a kolbászos szendvicsemet paradicsommal negyed tízkor.

Már most fáj.

"A 150 órás intenzív kurzus alatt a hallgatók képesek lesznek elsajátítani az emelt szintűmagyar érettségi vizsga követelményeit. Segítjük a hallgató felkészülését az írásbelifeladatok a nyelvi és irodalmi műveltség alkalmazása mellett az önálló problémalátás,kritikai és kreatív gondolkodás, általános tájékozottság, szövegértelmező és szövegalkotóképesség alkalmazására.Az első félévben az írásbeli felkészülésre helyeződik nagyobb hangsúly, míg amásodikban elkezdjük a szóbeli tételek közös kidolgozását. A tételek feldolgozásamellett, a hallgatóknak lehetőségük lesz gyakorolni az emelt szintű szóbeli vizsgafeladatait. Megtanítjuk, hogyan kell önállóan reagálni különböző korszakok,különböző műfajú szépirodalomi, köznapi, tudományos szövegeinek gondolataira,állításaira, következtetéseire, továbbá felkészítjük őket a logikus érvelésre, hogyan kellkövetkeztetéseket levonni, gondolataikat világos nyelvi formában előadni, véleménytalkotni.
Ezeknek a készségeknek a vizsga mindkét szintjén meghatározó szerepük van."

ELTE emelt szintű felvételi előkészítő kurzus. Áááá, ne.

ha itt a végső hajnal sok kis angyal kürttel s karddal mint egy sajtot úgy aprítja a világot s elpusztítja

( az igazi cím: összefüggéstelen helyzetjelentés)
Miért törlődött minden előzmény a kis legörgetőmből? Szerintem ebben Szebi keze van. (ma hoztuk el a jogsiját!) Igazán beteg vagyok, nagyon fáj a torkom, azonban járok iskolába, hogy a barátommal találkozhassak, noha ő folyamatosan azt javasolja, hogy inkább maradjak itthon. Ma reggel valamiért hisztiroham tört rám, mert Fábián eltüntette a szörnyecskémet, amit ugyanolyan szőr borít, mint a műegereit, amiket előszeretettel felzabál, úgyhogy már láttam magam előtt Szörnyecskét  Fábián hasában, de azóta megtaláltam. Aztán rápillantottam a telefonomra, amin már nem lógott az a kis pingvin, amit Szebitől kaptam kábé két napja, úgyhogy roppant ideges lettem, és már itt környékezett az idegroham, ami csak tetőződött, amikor a kabátom zsebéből kivett ájpodkáról hiányzott az egyik füles, ugyanis már a három párból csak egy teljes van meg. Akkor eltörött a mécses (különben én sem értem, hogy ilyen kicsi dolgok miatt miért), de azóta ájpodkának nemhogy a fülesrésze meglett, hanem még a rég elveszett hangszórója is, amit az okos anyukám még nagyon régen berakott a fiókba, noha nem tudta, hogy mi az (én minden azonosítatlan, elektronikusnak tűnő tárgyat azonnal a szemétbe dobok), és még Pingvinke is megvan.
Úgyhogy az életem teljes, azt leszámítva, hogy nagyon kellemetlenül rosszul érzem magam, és Szebivel akarok beszélni telefonon, mert mostanában valamiért sokkal jobban hiányzik, amikor nem vagyunk együtt, mint eddig, de egyiket sem veszi fel, mert dolgozik. Pedig már negyed kilenc van, szegény, én ilyen időben nem szeretnék dolgozni.
Ó, és úgy hiányzik a Gemma Doyle-trilógia, mióta kiolvastam!
Azt hiszem, elmegyek fürdeni.

Boniface és Charlotte első csókja úgy történt meg, hogy még én sem számítottam rá, de pont ettől olyan jó.

de folyik annak vére jaj de mint a patak vize

Éppen táncolni akartam, azonban ájpodka megakadályozott ebben, ugyanis kiírta, hogy azonnan csatlakoztassam. Ilyet még sohasem csinált, főleg, hogy kábé két napja töltöttem, szóval remélem, nem szart be ez is, mint a régi. (De mi a szar csipked? Valami összecsipkedte az egész habtestemet.)Holnap borzalmatos unalomra vagyok ítélve az iskolában, mert semelyik se jön (ez most így marad, mert körülbelül 10 perce próbálom normálisan megfogalmazni ezt a mondatot, de nem sikerül). Ja, igen, és ismételtem rádöbbentem, hogy mennyire úúútálom a tankönyveket. Ugyanis én általában a füzetből szoktam tanulni, vagy pedig abból táplálkozom, amit órán magamba szívtam előzőleg, azonban most nekiálltam ennek a Petőfi életrajznak, és már most felidegesített ez a könyv. A költők szerelmeit ugyanis mindig úgy állítja be, mintha valami köcsögök lennének, és itt Petőfinél sem azt írta, hogy amikor Etelka meghalt, akkor Petőfi bezárkózott Etelka szobájába, és addig nem jött ki onnan, amíg meg nem írta azt a Cipruslevelek Etelka sírjáról vagy melyik versciklusát, hanem inkább azt hangsúlyozta, hogy Petőfi szerelmei mennyire szeszélyesek voltak, meg mennyire szépek és szőkék. Hát tényleg sokkal érdekesebb ez, mint az egyes fantasztikus háttérinformációk. Na és ezért utálok tankönyvet olvasni, meg abból tanulni, mert mindig felidegesít. Mármint amikor egy férfi tankönyvíró ír hosszas értekezéseket valamiről. A régi törikönyvünket is utáltam, a mostani már jobb, mert néha egészen olyan, mintha valami érdekes történelmi regényt olvasnék, de a régi az tényleg szörnyű volt, egyszer sem tudtam belőle normálisan tanulni, mert mindig azt figyeltem, hogy mekkora hülyeségek vannak benne, de még a pensoulmatesen írtam is erről egy értekezést.
Amit most visszaolvasok, mert a francia szöveg nem megy a fejembe, úgyhogy asszem, a párnám alá teszem a könyvem-módszerrel fogok élni.

folytatás, ami most jutott eszembe

Én: - Tényleg vezetsz táplálkozási naplót?
L: - Nem fogom megmutatni.
Én: elkezdek turkálni a táskájában.
L: - Nem a táskámban van.
Én: tovább turkálok.
L: - Esküszöm, hogy nincs a táskámban.
Én: - Akkor hol van?
L: - A szekrényemben.
Én: -... De hát a szekrényed nincs itt.
L: - Bent van az iskolai szekrényemben.
Én: - Akkor miért mondtad, hogy itt van?
L: - Én nem mondtam, hogy itt van.

Én: szőlőt eszek Laura háta mögött, félrenyelek, és elkezdek köhögni.
L: megfordul és letép egyet.
Én: mielőtt bekapná, fulladozva hozzáteszem:  - Fruktóz! Glükóz!
L: megeszi. - De fruktózt ehetek.
Én: fulladozok. - De glükózt nem.
L: rákeres, és olvasgatja. - Basszus, akkor ilyet sem ehetek? És már megint megettem valamit, amit nem szabad.
Én: - De én tudtam, és azért akartam titokban megenni csendesen, csak félrenyeltem, és majdnem megfulladtam!
L: - JA?!

Olyan irtózatos kosz van a szobában, hogy csak holnap fogok kitakarítani. SZEBINEK SIKERÜLT AZ EGÉSZSÉGÜGY! Most már csak idő kérdése, és meglesz a jogsija. :) Én meg kitaláltam, hogy nyáron fogom letenni. Eddig igazán idegenkedtem tőle, de most már valamiért megjött a kedvem. Most meg kell tanulnom a francia szövegből a következő bekezdést, magyarból meg át kell néznem Petőfi életrajzát , merthogy ezt már általánosban is vettük (magyarul önállóan dolgozzam fel azt a 6 oldalnyi szöveget, ami a tankönyvben ezzel kapcsolatban áll), meg Csokonait is. A macskákat meg mindjárt megfojtom.
Ó, és ma megint hévvel jöttem haza, és nem volt nálam ájpodka, szóval rettenetesen szenvedtem. De amúgy a héven miért az utolsó két kilóméteren jön oda mindig az ellenőr, amikorra már teljesen elhitetem magammal, hogy megtarthatom azt a kemény 80 forintot? Úgy értem, ez már megint az, hogy mindig elégedetlen az ember, mert tökre idegesít, hogy bemutatom a bérletem is meg a diákigazolványom is, aztán elmagyarázom, hogy mi van, és akkor kell fizetni 80 forintot. Mert ha csak ennyi, akkor meg egyáltalán minek kell? És ha úgyis leszállok a következő megállónál, akkor meg azt is mondhatnám, hogy nem fizetek (MONDOM, HOGY MEGFOJTOM A MACSKÁT.), de persze ha többet kérnének, akkor meg azon lennék felháborodva, hogy miért ilyen drága. Mint péládul a haraszti buszon, ami körülbelül 10 kilóméteren közlekedik egész nap, és akárki is vagy és akárhová is mész, 180 forintot kell fizetni. Ugye akkor azt le is gyalogolhatnám, de hát nem fogom, mert úgy majdnem félóra, busszal meg 5 perc. Erről ennyit, nem tudom, igazából mi volt a panaszom.

Lauráááám tegnap ittaludt. Íme az egyáltalán nem vicces mondókák:

L: - REPSOL! Mi az?
Én: - Nem tudom, most már beírom.
L: - Írd be. De az valami autó, vagy...
Én: beírom a google-ba.- Nem, motor!
L: - Ja, motor.
Én: - És olyan felsője meg dzsekije van aki igénytelen, annak.
Örülök, hogy szépen fogalmazok.

L: - De  nem a szürke felsőm volt nálad?
Én: - Milyen szürke? Az nekem nem volt soha nálam!

Adam Lamberten szándékozunk röhögni, úgyhogy berakom a black or white-ot a roppant sikertelen előadásmódjában.
L: - És hol ugat?
Én: - Nem tudom, te mondtad.
De ezek így nem jók, mert majdnem az összes úgy volt, hogy közben így fetrengtünk az asztalra támaszkodva és röhögtünk.

L: - De akkor hol van az a felsőm?!
Én: - Nem tudom.
L: - ... Pedig azt mondtad, hogy tintás, úgyhogy még hazudtál is.
Én: - Igen? Nem is emlékszem. Biztos be voltam tépve.
L: - Mint általában.

Én: - De mit vegyek fel holnap?
L: - Majd én megmondom.
Én: - Jó. De ne olyat, amiben izzadságfoltom van! (tudniillik, az összes szürke felső ilyesmit idéz elő nálam, még akkor is, ha éppen fázok)
L: leül a gép elé. - Várjál, felteszek hozzá valami...
Én: - High School Musicalt?
L: - Egy ilyen... ugly girl becomes pretty zenét.

L: - Na várjál, akkor...
(megfordítja velem a gurulós széket, és elkezd tolni, mint az összes idióta filmben, amikor a béna lányt menővé varázsolják)
Én: - Jaj, ne!
Hirtelen hallom, hogy Laura összeesik a hátam mögött.
- Mi történt?
L: masszírozza az orrát. - Megtámadott!
Én. - Miért? Mi történt?
L: - Semmi, szétvertem az orromat a székben!

Én: - De miért voltunk tavaly idegbajosak?
L: - Én nem tudom.
Én: - Hálistennek most már visszasüppedtünk a... (keresek valami roppant jó kifejezést, de nem találok, hanem inkább hülyeséget mondok) jenkik öntudatlanságába.
L: röhög. - De amúgy tényleg.
Én: - Most már megint olyan füvesek vagyunk, mint régen. Nem érdekel minket semmi más, csak a tweed.
L: értetlenül néz rám.
Én: - Vagy hogy van a fű? WEED!
L: - Weed.
Én: - Akkor mi a tweed?
L: - ...
Én: - Ja, az az anyag vagy ruha vagy mi.
L: - A tweedkosztüm.
Én: - Amióta újra füvesek vagyunk, nem érdekel minket semmi más, csak a tweedkosztüm.

L: - Májusban aludtam utoljára nálad. Olyan, mintha múlt hónapban lett volna.
Én: - Aha.
L: - Ez azt jelenti, hogy felnőttünk. Mert a felnőtteknek egy hónap egy év, vagy micsoda.

Én: - Együtt fogunk fürdeni?
L: - Dehogyis. Az olyan buzis!

L: - Én is kimegyek arcot tisztálkodni.

Én: olvasom a Cosmopolitanban az okos férfiak véleményét. - Ciki, ha szőrös a lábad.
L: - Igen?
Én: - Igen, "borotváld le, légyszi, MÁR NEM 1973-AT ÍRUNK"!
L: - Hát.    ...   Mit írunk?
Íííímádom a ráreagálás. :D

Én: kifestem Laura körmét, ő meg belenyúl valamibe. - Pedig jól állna ez a sárga körömlakk neked, de most tönkretetted?
L: - ... Nem. Te tetted tönkre. Az életemet.

L: így jártam anyátokkalt néz.
Én: összevissza szenvedek.
L: - De szörnyű, hogy te ezt nem élvezed.
Én: - NEM! Én ezt nem tudom!
Azon tűnődtem, hogyha megnézném az elejétől, akkor lehet, hogy még tetszene is, de erre meg képtelen vagyok rávenni magam.

Én: - NA JÓ! KAPCSOLD KI!
L: - Várjál, még két perc...
Én: - VELEM FOGLALKOZZ!
Már megint nem voltam Cartman.

Úristen, most nehogy kisüssön a nap, egész nap olyan jó borongós volt minden.

Egy fejezetet olvastam el az aranyemberből, és azt hiszem, többet nem is leszek képes.

Ismételten megjegyzések a gossip girlhöz, amikkel már magamat is idegesíte: kedves Jenny Humphrey, én is mindig csizmában laptopozgatok otthon, aminek természetesen magas sarka van, és ugyanebben a cipőben hozok a bátyámnak jeges borogatást a bokájára, teljes sminkben. És Vanessa milyen eredeti piergonit vagy pierognit vagy micsodát akar megkóstolni Budapesten, amikor még életemben nem ettem olyasmit, sőt, nem is hallottam róla? Biztosan igazi magyar étel, ahogyan az a Kati Farkas nevű lány is benne volt, aki szintén annyira magyar, hogy már ferdeszemű.

i'm a looser baby maybe i should quit

Az éjszaka közepén egyszer csak felébredtem, és az ötlött rögtön az eszembe, mármint nem rögtön, hanem elkezdtem a Boniface-en gondolkodni, és akkor, hogy eleinte még volt egy olyan ötletem, hogy írok egy jelmezbálról, amin Boniface ördögnek, vagyis a Sátánnak öltözik. És amikor a gossip girlben volt az a jelmezes akármi még az első évadban, akkor nem értettem, hogy miért zavar, hogy Chuck ördögnek öltözött, aztán most döbbentem rá, hogy azért, mert én a Boniface-ben az ördögnek öltözést már sokkal előbb kitaláltam, minthogy a pletykafészket láttam volna. De végül is mindegy, mert szerintem így is bele fogom írni. Azért elég sok filmben és könyvben öltöznek kétes szándékú férfiak ördögnek, nem?

Ha szerintük ez a legszebb nő, akit valaha láttak, akkor örökre lemondok az amerikaiakról. Ha még arra a lányra mondták volna, aki Dzsordzsinát játszotta, oké, de ez? MEG VAN MŰTVE AZ ORRA, és szét van húzva a homloka. És egyébként sincs benne semmi különleges. Pedig eddig a gossip girlben meglepően egyedi és szép lányok voltak, most azonban összeomlottam.

Jézusom, Serena a 2. évad 17. részében Miss Carr mellett akkora abban a fekete kabátjában, mint egy ház. Teljesen abszurd. De Dan mellett is olyan nagynak hatott. Vagy szar ez az egyébként gyönyörű kabát, vagy nem ekkora nőket kellene öltöztetni bele.

Mindenki azt mondta nekem, hogy ez a blog nagyon jól néz így ki, és Laura is mondta, amikor tegnap közöltem vele, hogy újra akarom csinálni az egészet, hogy ne, mert ő nagyon szereti így. És rájöttem, hogy nekem is tetszik, meg én is szeretem így, de miért is csináltam olyan blogot, ami rózsaszín, narancssárga és piros, amikor ezek közül a rózsaszínt és a narancssárgát utálom? Valamint most meg miért raktam ki magamról egy olyan képet, amin a lemenő nap fényében állok lobogó hajjal és romantikus ruhában, amikor a hajam most már fele olyan hosszú csak, ezt a ruhát alig hordom (mondjuk rájöttem, hogy most fogom, mert fekete harisnyával meg a barna cipőmmel nagyon szép lesz). Na mindegy, az a lényeg, hogy tökre nem illik hozzám a blog kinézete, és csak ezért zavar meg ezért unom egy kicsit, de nem zavartatom magam, mert ahhoz túl lusta vagyok, hogy megint teljesen szépre és újra megváltoztassam.

Két narancsot pucoltam meg, s ím, szobámat karácsonyillat tölti el, s mindkettőnek íze vala: aránylag szar.

Ez még eszembe jutott hétvégéről:
Ő: ötödször is belelép abba a velencei maszkba, amit az ágyam lépcsőjének szélére kötöztem. - Hallod?! Nem raknád inkább az ajtókilincsre?

(ma azonban zumba közben nagyon vicces jelenetek tűntek elő lelki szemeim előtt Melindával kapcsolatban, és majdnem megfulladtam táncolás közben)

íííímádom, amikor olyan mesterien visszük fel a hangunkat, és hogy azt nem lehet írásban érzékeltetni, de azért megpróbálom.

- Aha, szóval a drogproblémáidról szeretnél beszélni.
- Hát nincsenek drogproblémáim, TUDOD.

- De te még nem buktál meg egyszer se a jogsin, ugye?
- Hát, én még nem, de...
- DE SZERETNÉK!
- Mit?
- Hát te még nem, de gondolom szeretnél.
- Ja?... Ja!
- Bocsánat, hogy olyan idézetekkel dobálózom, amikre MÁR NEM EMLÉKSZEL.

- És, megvan még a kis barátod? Vagy hogy kell mondani... Barátod, megvan még?
- Ezt ki is mondta?
- Hát akármelyik rokon.
- Ja, ja igen. És a tiéd?
- .... (fél perc csönd) Igen, de volna mit mesélnem.
- Valóban? Miért, mi történt?
- Hát, ezt nem telefonon akarom megbeszélni. De megvan még.
- Igen? Le szoktad vágni? Otthon tartod a dobozodban?
- (röhög) Hát nem a kislábujjkörmömről akarok beszélni.

(mert volt egy olyan valamelyik Harry Potter paródiában, hogy "- Hol van a farkad? Le szoktad vágni? - Igen. Otthon tartom a dobozomban." örülök, hogy nem vagyok agybeteg. Holnap Laurraaaaa.)

I'VE GOT THE POWER

Jaj, és el is felejtettem mondani, hogy péntek este megünnepeltük, hogy Szebi átment a forgalmivizsgán, Matyinál és a barátnőjénél, de a végén még a rendőrség is kijött. :D Ugyanis Szebi és Matyi ittas állapotban elkezdett százhússzal pörögni a parkolóban a kocsi önnön tengelye körül (a kocsi pedig spotkipufogókkal és mélyládákkal van ellátva, utóbbiakból pedig felerősítve ordított az I've got the power), úgyhogy Matyit beküldtük a házba, mire odaértek a rendőrök, Szebit pedig szintén elrejtegettük, hogy nehogy elvegyék a friss jogsiját. Egyébként tizenegyen voltunk ott a jeles eseményen. Mármint a "bulin". Én nem rúgtam be, pedig ittam egy hepajt és három pina coladát (nem tudom, hol az az ékezetes n, úgyhogy most mindenki gondol, amire gondol), azt leszámítva, hogy amikor elmentünk a tescóba újabb italokért (Anett a bevásárlókocsi tárolónak is nekiment, aztán majdnem egy másik kocsinak is, és két alkalommal nekinyitotta az ajtót a mellettünk parkoló kocsinak), lehajoltam bekötni a cipőmet, és majdnem fejreestem. De ezen kívül semmi különöset nem éreztem. Szebi azonban nagyon sokat ivott, és elég beszámíthatatlan volt, például amikor kihúzott egy hokedlit az udvar közepére éjféltájt, és fél órán keresztül bámulta a Holdat, közben pedig arról szövegelt, hogy mennyire szeret, de valami igen furcsa módon.
Ettől függetlenül nagyon jó volt és vicces, és hiába terveztük azt, hogy mivel Szebi fáradt, csak hat körül megyünk át és tízkor hazamegyünk, végül már négy előtt ottvoltunk és kettő fele mentünk haza a farkasordító hidegben.

kompromittálás

Tamás ma azzal a megjegyzéssel illetett, miszerint nem merem kiírni a blogomba, hogy a nagymamám Blikkjét olvastam vécézés közben. PEDIG KI MEREM!

közjáték

Ő: küld nekem egy gáz képet rólam.
Én: én is küldök neki egy gáz képet róla, de a telefonom nem írja ki, hogy átment-e. Felhívom.
Ő: artikulátlan hangon. - Monnyad.
Én: - Megkaptad?
Ő:  - Aha. ... Jóan.
Én: - Jó éjszakát.
Ő: - Neeed izs.
Én: mielőtt letenném a telefont, hallom, ahogy mossa a fogát.
Íííímádom. És íímádom magam is, amiért csak így elkönyveltem magamban, hogy most éppen artikulátlanul beszél, és rá sem kérdeztem. :D

Ó, tiszta unalmas volt a gossip girl. Illetve annyira nem, de miért nem lehet olyan, mint az első évad?

Miért képtelen kikapcsolódni a nyomtató?
A macskakiállítás nagyon jó volt. Szebitől a Halloween mániám miatt kaptam egy újabb töklámpás mécsest, ami nagyon aranyos, mert egy fekete cica is van rajta és igazán jól világít, meg egy óriási zacskó halloweenes maoamot. :D
Most pedig a gossip girlnek akartam szentelni magam, de azt hiszem, nem fog megtörténni. Vagy mégis, nem tudom. Nehéz döntések.

nem egymás karjaiba vetik egymást, hanem magukat.

Ó, igen! A Google Chrome használatával képes vagyok kommentárok írására. Micsoda érzés! (gossip girl hiányom van, de az a baj, hogy noha még csak a 2. évadnál járok, máris utálom, hogy már nem az a fő elfoglaltságuk, és hogyan szívassák meg egymást. ja, és sokkal jobban szerettem chuckot és blairt, amikor blair még feladatokat adott neki, aztán chuck megkérdezte, hogy "szóval ez az ágyad?", mint most, amikor összevissza szenvednek és egymás karjaiba vetik egymást. danre pedig már soha életemben nem fogok ugyanolyan szemmel nézni, amióta láttam mormotaként a könnyű nőcskében)

who will live inside

Úgy tűnik, a versírás képessége is kiveszett belőlem, noha semmiféle ihletem nem volt most, és mégis megpróbáltam. Egyébként a versírás nekem olyasfajta kényszer, ami akkor tör elő, mikor lusta vagyok írni, azonban képtelen vagyok elviselni az érzést, hogy nem alkottam semmit. Hát most megszívtam, mert már ezt is csak akkor tudom csinálni, ha valaki tényleg akarja odafenn, hogy szépeket írjak.
Megyek akkor aludni. Illetve most még úgyis vagy egy órán keresztül olvasok mindenféle különböző könyveket, aztán holnap elkezdem a Csongor és Tündét, mert jövőhétre ki kell olvasni. Különben egyáltalán nem érdekel. Mármint nem az, hogy ki kell olvasni, nem vagyok én ilyen kemény gyerek, hanem maga a könyv nem érdekel. Állítom, hogy amióta középiskolás vagyok, az Anyegin volt az egyetlen kötelező, amit élveztem. De azt tényleg nagyon szerettem.

Most pedig a tőlem lehető legtávolabb álló színre, rózsaszínre fogom festeni a körmeimet, mert ezzel a lila lakkal valami nagyon nem stimmel. És írni akartam, de nem fogok, mert most még egy kicsit valamit hülyéskedek a gépen, amíg az ipod valamelyest töltődésnek indul, utána pedig kikapcsolom, olvasok, majd alszom. Feltett szándékom volt, amikor angolórán elaludtam, hogy ma fél tízkor lefekszem, de úgy tűnik, ez nem sikerülhet.

Nem tudok én erről 3 oldalt írni, még mindig csak másfél, és úgy fáj a fejem, hogy megőrülök. Ettől a hivatalos hangnemtől, amit használnom kéne, már az élettől is elment a kedvem, úgyhogy most átváltottam sokkal közvetlenebbre, célozgatok és gúnyolódom, nagyobbrészt saját magamon, de ez sem változtat azon a tényen, hogy másfél oldal, és mindjárt a végére érek, pedig még egyszer ennyi kéne. Miért, miért, miért? Miért nem lehet értelmes szövegről érvelni, ami talán más embert is érdekel, mint a mindentől elzárkozó, semmi újra nem nyitott vizsgabiztosokat?

pápápápápápááá

(Ruala: soha nem is tagadtam nagymamai mivoltomat. :D Viszont a kommentárodon nagyon jót derültem, te kis ugyilibugyili.)

NEM TUDOK HÁROM OLDALAS ÉRVELŐ SZÖVEGET ÍRNI A 2007-2008-AS ÉRETTSÉGI FELADATOKRA! De tényleg, ha azt kérdeznék tőlem, hogy miért adnak ki szar könyveket, arról tudnék érvelni, de a modern gépek szerepéről az életünkben, meg arról, hogy felváltják-e az elektronikus könyvek a rendes könyveket, arról ki tud 3 oldalt írni? Minimum!
(Egyébként egy rúd kolbászt majszolgatok önmagában, és hozzá málnaszörpöt iszom.)

Reggel ez történt, és én majdnem beszartam a röhögéstől:
A csodálatosan csinos és vékony anyukám megszemléli magát a tükörben. - Nahát, most meg úgy nézek ki, mint egy hurka.
Tamás: - Hurka jól nézel ki.
Én: végiggondolom a hallottakat, majd leesek az előszobában álló puffról. - És ez a suliban a legnagyobb csendben fog majd eszembe jutni.
Anya: - És megkérdezik majd: min nevetsz, Regina? Az anyám egy hurka.
Én: megismétlem előbbi reakcióimat.

Köszönjük.

with somebody who loves me

Nagyon-nagyon szép őszi cipőt kaptam az anyukámtól, a hétvégém pedig fantasztikusan telt, azt leszámítva, hogy mivel múlt hétvégén is találkoztam Noncsiékkal, meg azelőtt is, most borzalmas hiány vett rajtam erőt. Illetve nem most, hanem ma egész nap, mert reggel úgy ébredtem, mint amilyen jó érzéssel szoktam, amikor megyünk Nógrádra, aztán rájöttem, hogy nem megyünk, és akkor nagyon elkezdtek hiányozni. :) Jövőhétvégén macskakiállítás lesz a Lurdyban, ahova ellátogatunk majd anyával és Szebivel, ez meg most nem igazán vágott ide.
Valamelyik nap azonban el kéne postáznom végre a röntgenfelvételeimet.
Ja, és előkerestem ezt a kis mamuszomat, ami teljesen úgy néz ki, mint egy hótaposó, csak bentre való, és nagyon élvezkedem efelett a melegség felett, ami körülöleli a lábaimat.
Holnap zumba, aztán pedig kedden Laura, aki szintén hiányzik már.
Ez a bejegyzés, mivel semmi mondanivalóm nem volt, csak annyi, hogy most éppen nagyon boldog vagyok, kellőképpen idillire és idegesítőre sikerült.
Muszáj azonnal Nógrádos aranyköpéseket olvasnom! Még akkor is, ha kívülről tudom mindet.

Ó, most egyáltalán nem fogok írni, habár káprázatos ihleteim vannak a Quija táblához és a Boniface-hez is, azonban nagyon fáradt vagyok (ma nyolc órám volt), úgyhogy inkább döglesztem még egy kicsit a hallójárataimat a dr. dre-s fülhallgatómmal, utána pedig tovább olvasom az édes, távoli harangot, mert már nagyon régen elkezdtem, és nem azért nem olvastam, mert nem tetszik, hanem mert túlságosan lekötöttek a különféle idióta női mgazinok, meg az, hogy az elmúlt három hétben amúgy is alig olvastam, és nem volt nálam egy hétvégén sem a könyv. Most azonban belehúzok, mert megint el akarom olvasni a nekrofilt, aztán pedig a Lolitát (igen, az egyik egy nekrofil férfiról szól, a másik pedig egy pedofilról), mert hetek óta szörnyűséges gondolatok keringenek a fejemben, arra várva, hogy ihlet formájában kitörjenek. És nem nekrofilokról és pedofilokról fogok írni, de úgy érzem, hogy mindezen szörnyűségre most szüksége van a lelkemnek, noha a tébolyt és a hívj be!-t sem volnék képes elolvasni. Úristen, de a téboly az nagyon durva. A végére már én is őrültnek éreztem magam, a Hívj be!-ben meg már annyira sok rettenetes szörnyűség volt, hogy már néha nem is akartam tovább lapozni, de mégis megtettem. Ennek ellenére mindkét könyv nagyon tetszett, sőt, a Hívj be!-n annyit kellett gondolkodnom, miután befejeztem, hogy egy egész napig hallgatásba burkolóztam, és ha valaki mégis megpróbált beszélésre ösztökélni, azt rögtön a könyv részleteivel kezdtem el traktálni.
Köszönöm, hogy ezt megoszthattam. Holnap megyek a röntgenfelvételeimért, amit sikeresen otthagytam az éppen nem aktuális fogászaton, és most meg szükségem van rá.

Miért hiszem azt írás közben, hogy a szavaknak az angol megfelelője a szinonímája?

Örülök, hogy nem vagyok olyan roppant idegesítő, hogy kétpercenként írok egy-egy ötsoros bejegyzést, azonban sikeresen lezártam a fejezetet, noha olyan lett a vége, mintha egy szülifeli rész lenne, vagy nem tudom. És én azt nagyon utálom, hogy mindig tök szépen megtervezem meg megszerkesztem a címek betűtípusát az írásaimban, úgy, hogy passzoljon a történethez, de tényleg mindig, és erre mi van? Amikor elküldöm valakinek, és esetleg vetek egy pillantást rá az ő gépén, láthatom, hogy a legtöbb gépen úgy jeleníti meg a címek betűtípusát, mintha valami tökegyszerű szart választottam volna, és hiába ügyelek, hogy minden cím után és előtt ugyanannyi legyen a sorköz, ha átküldöm valakinek, és nem pontosan ugyanolyan a wordje, vagy nem tudom, mi határozza meg ezt, akkor elbaszódik. Köszönjük a káromkodást, a figyelmet, és az ujjaim megmagyarázhatatlan írásképtelenségét és merevségét.

Jézusom, de én ezt a Helenát csak egy numerának akartam, vagy mi a szarnak, vagyishogy egyszer hírbehozzák Boniface-szel, aztán ennyi, erre most veszem észre, hogy teljesen beette magát a társaságba. Fúj, és már nem is érdekes. Akkor...akkor azonban kell valami ütős mondat ennek a fejezetnek a végére, majd elkezdem a ... decembert, ó, de jó! És akkor majd abban a kis összefoglalóban a fejezet elején leírom, hogy hova lett Miss Helena Eaglestone, mondjuk, azt a bonyolult és csöppet sem sablonos ötletet fogom felhasználni, hogy hazamegy karácsonyozni, aztán majd nem is tért vissza, csak ha esetleg hiányzik.

Jaj, rettenetesen unalmas. Ugranom kell legalább egy hónapot, és valami igazi botrányt csinálni, mielőtt teljesen ellaposodik. Remélem, az olvasó szemével nem annyira rossz, mint az enyémmel. Lehet, hogy az enyémmel sem lenne az, ha tisztességesen végigolvasnám, de ezt a részt írni határozottan nem jó.

Szívesen néznék gossip girlt, de most érzem magamban az erőt a Boniface folytatásához, erre pedig már szükségem volt, és nem fogom elszalasztani.

Kérek valami undorító ételt.

Nem fogok enni, mert nem  tartunk itthon undorító ételeket, csak finom ételeket és rágcsálnivalókat, és abból is szotyit volna kedvem enni, de nem fogok, mert ömlik rólam a víz, (NAGYON JÓ VOLT A ZUMBA!) és most fürdenem kell, aztán ki fogom lakkozni a körmöm pirosra, és akkor meg már nem eszek szotyit, mert attól lepattogzik a lakk.

Én is beléd, Ruala. :D

i cling to

Itt ülök a kis székemben, és várom, hogy induljunk zumbázni, azonban addig még magamra kéne kapnom egy sportmelltartót és egy másik felsőt. Már megint fantasztikusan érdekfeszítő megnyilvánulásokkal kezdem a blogbejegyzésemet.
A biológiatanárnőm amúgy miért van meggyőződve róla, hogy mindenki szó szerint be fogja magolni a hülyeségeit, amiket ráadásul még csak nem is értelmes mondatok segedelmével diktál le? Azt, hogy detoxiribóz meg polinukleid, kimondani, felolvasni nem bírom, nem megtanulni! És ha valaki nem képes visszaadni mindent, amit ő mondott, akkor karót kap. ???!!!
Ő.
Voltunk vasárnap vásárolni fehérneműt nekem, és noha én 5 darab melltartóval és hozzáillő bugyikkal is megelégedtem volna színültig, az apukám vérszemet kapott, és vett nekem 12 melltartót és körülbelül 25 bugyit. Az intimissimis eladóasszonyság kettő darab varrókészletet is adott nekem ajándékba, az egyiket azért, mert ügyesen vásároltam, a másikat pedig azért, mert megengedtem, hogy lemérje a mellemet. Utána pedig megmutatott minden létező melltartót a mértemben, és egy papírón beikszelgette nekem, hogy milyen fazonok állnak jól, és amikor kiválasztottam azokat, amiket fel szerettem volna próbálni, majd bevonultam velük a próbafülkébe, követett, folyamatosan elhúzgálta a függönyt, miközben nem volt rajtam semmi a bugyimon kívül (és hímnemű egyedek mászkáltak a boltban), és bedobálta a fennmaraddt példányokat (csak azt nem értem, hogy miért kellett kiválasztanom, hogy miket akarok próbálni, ha aztán úgyis az összes többit beadta?). Úgyhogy, amikor már a harmadik kombinét és harisnyatartós, mellvillogtató hálóinget dobta be, amikor világosan elmagyaráztam neki, hogy csak melltartót és bugyit fogok próbálni, a függöny egyik oldalára Szebit állítottam, a másikra meg Mihaelát. Ó, de amikor azokat a fogselyem-bugyikat próbálom, mindig úgy félek, hogy szétszakítom valamelyiket! És egyszer annyira ciki volt, amikor ruhavásárlás alatt felpróbáltam valami zöld térdnadrágot asszem a promodban, és ahogy megrántottam, hogy fölhúzzam (de esküszöm, nem volt szűk, és nem is erőltettem, csak egyszerűen fölhúztam), szétszakadt a varrás mentén. Kissé szívdobogást kaptam, de aztán, amikor nem adtam életjelet, és mindenki elkezdte kérdezgetni kívülről, hogy hogy áll, méltatlankodva előléptem a próbafülkéből, és előadtam apának meg Szebinek, hogy ha már eleve el vannak szakadva a kirakott nadrágok,akkor miért várják el, hogy megvegyük? Tökéletes színészi alakítás lehetett, mert ők is elszörnyedtek és felháborodtak. :D Azt hiszem, utána Szebinek elmeséltem, hogy mi történt, de körülbelül olyan volt, mint amikor belehánytam a szimulátorba a vidámparkban Balatonlellén, majd teljes lelkinyugalommal kimásztam belőle, két lépést sétáltam, felkaptam Szebit, és elszaladtunk, anyával és Tamással a nyomunkban.
Az anyukámmal fokhagymás tésztát ettünk, és nagyon jóindulatúakat meg jóillatúakat fogunk büfögni zumbázás közben.
Köszönöm, hogy mindezt leírhattam.

Szebi laptopjáról írok, amint itt fekszem hason a miklósi ágyamban. (Köszönjük ezt a remek kezdést.) Ma voltunk piknikezni a Hűvösvölgyben a kis keresztcsaládommal meg apáékkal meg az egyik nagymamámmal, és azt leszámítva, hogy rövid időt töltöttünk ott, igazán jó volt. Ennél többet nem igazán tudok közölni, csak annyit, hogy táborhelyünk mellett tartózkodott egy egyetemista csapat is, akik valami koncertet adtak egymásnak, és nagyon jó zenék voltak, meg elég hangulatos volt az egész. Azonban mivel úgy veszem észre, hogy sem értelmesen fogalmazni nem bírok, sem gépelni, sem pedig elkerülni a szóismétléseket, inkább abba is hagyom. Laaaauuuurraaaa. Híreket.

Chuck és Dan, valami igazán jó díjat osztanék ki nektek a Bart-temetése-jelenet miatt. Nagyon tetszik, hogy nem ordibálnak, és mégis ilyen jó mérgesek, mert a sorozatokban általában csak úgy sikerül megoldani a konfliktushelyzeteket, hogy lekiabálják egymás arcát.

- És most mit rágcsálsz?
- Sajtot.
- Sajtot?
- Ühüm.
- Miért, egér vagy?
- Ühüm.

Na, ennél szarabb fogalmazást sem írtam még eddigi életem során, és remélem, hogy ezután sem fogok. Most pedig levezetésképpen rajzolni fogok, ahelyett, hogy bármit is elkövetnék azok közül, amiket az előbb említettem.

Sajnálatos módon azonban rá kell vennem magam a cambridge-es felsőfokú akármi keresgélésére, a továbbtanulás kitalálására, mert gondolom, szörnyű meglepetések érhetnek, aztán pedig olyan hétköznapi szörnyűségekre is, mint a szőrtelenítés vagy a takarítás.

would your bones have to break and your lights turn off?

Amikor leülök a Ferenciek terén egy olyan padra, amin még nem láttam csöveseket aludni, miért mindig a hátam mögött halad el az összes érdekes ember?
Különben képes valaki érvelő szöveget írni ilyen címmel: Mire van szüksége a mai középiskolásoknak az egészséges tnauláshoz? (Most írjam oda, hogy drogra?) Mert én nem tudok, úgyhogy leírok minden idióta közhelyet, ami csak az eszembe jut, aztán persze a végén ki fog derülni, hogy nem is arra gondolt a tanárnő, amire én.
Úúútálom egyébként a biosztanáromat, csak azt kedvelem benne, hogy minden órán felszólít egy csomó embert, majd ha nem tudják visszamondani szó szerint, amit ő mondott előző órán, akkor karót kapnak, illetve ezt pont nem kedvelem benne, mert szerintem ez tök gusztustalan dolog, azt viszont kedvelem, hogy engem még soha nem szólított így fel.
És egyébként három-négy napja tanulok így... rendesen, ahogy kéne, és azt hittem az imént, hogy máris problémáim akadnak vele, de aztán rájöttem, hogy a tanulással nincs bajom, azzal viszont van, hogy semmire sincs időm. Mert hat óra van, mire hazaértem és ettem, és akkor mondjuk hétig vagy nyolcig tanulok, és a "szórakozás" nem érdekel, mert egyáltalán nem hiányzik a gép, ha mondjuk egy hétig nem ülök le elé, az olvasás azonban hiányzik, csakhogy amikor már végigolvastam az összes tankönyvben a vonatkozó részt, már semmi kedvem sincsen hozzányúlni a könyveimhez vagy újságjaimhoz. Üres és kopár lesz tehát az életem a tanulástól. Arról nem is beszélve, hogy írni sincs kedvem, mert kábé a nyálam kifolyik a billentyűzetre, mire bepötyögök egy mondatot, és akkor még csak értelme sincs.
Hatalmas kínjaim vannak, nem? Már gondolom örülne, ha ennyi baja lenne.
Tehát nem is folytatom, mert én például nem bírom elviselni, amikor valaki a tanulásról ír vagy beszél sokat, szóval én magam nem szándékozom ilyesmit tenni.

(Ő: az arcomra nyom egy puszit, és a busz felé lök. - Na menjél, ezt még pont eléred.
Én: megtapogatom a zsebem, ami azon a farmeron, ami ma rajtam volt, nem is létezik, mert sztreccs, és csak egy varrás van rajta, amitől úgy fest, mintha zsebe lenne. Aztán a hátsó zsebem is megtapogatom. - Várjál. Nem tudom, hol van a telefonom!
Ő: megtapogatja a saját zsebeit. - Ott van a kezedben.
Én: - ... Ja?
Örülök, hogy nem váltam egy, a szemüvegét kereső öregasszonnyá.)

Most pedig visszatérek a fantasztikus érvelő szövegemhez.

Ma igazán jól éreztem magam Lauránál, és a "bakik" nagyon-nagyon filmbeillő volt. :) Most azonban semmi másra nem vágyom, minthogy gossip girlt bámuljak, úgyhogy hamarosan be is vetem magam a fürdőkádba, aztán meg ideülök, és tágranyitott szemekkel figyelem majd a monitort.
Miért kezd azonban most újra fájni a torkom, amikor egész hétvégén beteg voltam, és éppen tegnap múlt el minden bajom?

madárvédő golyókapkodó

Ennek a savanyúságdinnyének lehetetlenül büdös szaga van, viszont nagyon finom.
Hétvégén roppant módon beteg voltam, viszont szombaton jártam aprónyi családom egy részével a Margitszigeten, utána pedig a várban a csokifesztiválon, és nagyon nagyon jó volt! És ittam olyan forrócsokit, ami csak narancsosbelgapcsokireszelékből készült.
Éjszaka pedig (azt hiszem, betegségem utóhatásának köszönhetően) azt álmodtam, hogy apa VIII. Henrik. És nagyon fura volt, mert néha úgy nézett ki, mint ő maga (és ma találkoztam vele, és fogalmam sem volt, hogy milyen ruhában lesz, de álmomban pont ezekben a ruháiban volt, amikben ma), néha pedi úgy, mint Jonathan Rhys Meyers, de valójában akkor is apa volt. Amikor Jonathan Rhys Meyersként festett, akkor egy ilyen trónon ült, mint a tudorok elején, és arról beszélt nekem, hogy milyen legyen a színdarab. Aztán azt a színdarabot próbáltuk, amiről ő beszélt nekem, és nagyon szép régi ruhákban voltunk, én, Szebi, Laura osztálytársai (a mostaniak), az én volt osztálytársaim és Dan Humphrey. :D Mi szerepeltünk a színdarabban, és a tengerparton próbáltuk, és így felülről, az égből láttam magunkat, egy hideg tengernek a hideg szélfútta partján, és nekem szép kék ruhám volt, amit fújt a szél, meg szép konytozott hajam, amiből tincsek szabadultak ki. Nagyon jó volt. Aztán ismételten apa következett, de most már abban a ruhájában volt, amiben ma, és egy Birtish Múzeum (igen, pont így volt, a "múzeum" magyarul álmomban) feliratú épület ajtaját zárta és nyitotta folyamatosan egy ilyen rohadt nagy kulccsal. De nagyon fura volt, minthogyha egy igazi filmben lettek volna ilyenek a kameraállások, mert amikor elzárta ezeket az üvegtermeket, akkor így pár másodpercig láttam az üres termeket mögötte.
Aztán pedig Szebi, én és Dan Humphrey hármasban üldögéltünk a királyi cukrászdában, ami teljesen úgy volt berendezve meg akkora volt, mint itt Harasztin apa egyik ismerősének a cukrászdája, csak sokkal szebb volt, és ott is ilyen gyönyörű régi ruhákban voltunk (Szebit nagyon fura volt térdnadrágban, felöltőben meg fehér harisnyában látni, de tetszett), Dan is valahogy úgy volt felöltözve, nekem pedig egy szépségpötty volt az arccsontomon. A cukrászdában nagyon furcsa nevű sütemények voltak, és volt egy olyan, aminek az volt a neve, hogy a Meztelen Igazság. És én mondtam Szebinek és Dannek, hogy én olyat fogok enni, mire Szebi azt felelte, hogy: - Én is kérnék egy Meztelen Igazságot.
És nagyon pajzán arcot vágott hozzá. Aztán én mégis inkább egy olyat ettem, aminek az volt a neve, hogy Az Állam Fölé Kerekedik Az Oldal, és ennek a király, vagyis apa valami politikai felhangot tulajdonított, pedig csak testrészekről volt szól. :D Álmomban ez teljesen logikus volt, tehát nem az államról volt szó, mint olyan, hanem az én államról. :D És amikor anya felkeltett, még csomó ideig ez visszhangzott a fejemben, hogy az állam fölé kerekedik az oldal, és folyamatosan egy kunkorodó hajfürtöt láttam magam előtt, ami az állam köré tekeredett. :)
De annyira jó álom volt ez! Íííímádom.

Fáj a hasam.

Egészen elfelejtettem, hogy máig kellett volna írnia az ulpiusnak, ha kell nekik a pályázatra beküldött regényem. Hát, nem kellett.

they have all been blown out

Jó napot, jó napot. A mai nap folyamán kiderült, hogy az emberismeret és a szociális ismeretek tanárunk is pszichológus, és mindkettő azt hiszi, hogy az ő tantárgya a legfontosabb, noha mindkettőből csak heti egy van, azonban még tizenkettedikben is lesznek. Emberismereten egész végig a Robinson Crusoe-t elemeztük, meg azt, hogy a kisbabák miből mennyit fognak fel, szociális ismereteken pedig annyi volt, hogy fel kellett írnunk egy papírra, hogy miről szeretnénk tanulni, majd pedig a tanárnő föl-alá járkált, úgy tett, mintha ő lenne a kemény, aztán fogta magát, és elment.
Azért írok ilyen különösen érdekfeszítő dologról, mert másról jelen pillanatban egyáltalán nem tudok, hacsak arról nem (fogalmam sincs, hogy ezt közöltem-e már a blogban), hogy az új zumbatanárnőnk nagyon nagyon tetszik, és igazán fantasztikus és őrült, és igazán jó zenékre táncoltunk igazán sokkal élvezetesebben, mint eddig. És eddig zumbán mindig háromszor is az órára néztem (nem azért, mert olyan szar, hanem mert olyan fárasztó), mire vége volt, most meg egyszer pillantottam csak rá, és akkor is megdöbbenve konstatáltam, hogy mindjárt vége.
 Amióta visszakerültünk a suliba, és Natit folyamatosan faggatom a mekiben való dolgozása felől, év végére oda fogunk jutni, hogy megírhatom a Mekdonálc titok című könyvet. Ez meg egy nyelvtanilag nagyon helyes és értelmezhető mondat volt.
A hétvégét megint félig itthon, félig pedig Szigetszentmiklóson töltöm, és csendben reménykedem, hogy flemegyünk majd Nógrádra.
Ó, de, mégis van mesélnivalóm! Tegnap elhoztuk a nyelvvizsgabizonyítványomat, azonban biztos vagyok benne, hogy képtelen volnék újra letenni, ugyanis már azt sem értem, ahogyan azon a lapon kielemzik a tudásomat. :D Most aztán jó lenne, ha hamarosan kiderülne, hogy mikor mehetek a Cambridge-es felsőfokú előkészítőre, mert akkor nem kéne azon izgulnom, hogy le tudom-e egyáltalán tenni angolból az előrehozott érettségit, mert akkor az az előkészítő év végéig biztosan nagyon jól felhozna.
A francia beszédemmel még mindig gondjaim vannak, noha a feladatokat maradéktalanul meg tudom csinálni, azért a társalgásom hagy némi kívánnivalót maga után. Az előző mondatot mintha csak a Boniface-ből szalasztottam volna, amit hamarost fel kell ráznom valami botrányos eseménnyel.
Ő.
Semmi több.

the stars, the moon

(Igazán bajban vagyok, mert mostanában mindig csak Florence and the Machine-t hallgatok, és nekem is folyamatosan azok a sorok járnak az eszemben, amiket anno Laura is bejegyzés-címnek használt, és nem lennék túl stílusos, hogyha én is ugyanazokat használnám, így aztán kénytelen vagyok olyan sorokat kiválasztani a dalszövegekből, amik nem is járnak a fejemben - annyira. Egyébként fogalmam sincs, miért vagyok képtelen dalszöveg-részleteken kívül mást is címként felhasználni. Mindig is gondjaim voltak mindenféle címadásokkal.)

Szóval: ma hosszú kihagyás után (mert a zumbatanár már nem tart órákat keddenként, hanem most új tanár van, és ő hétfőnként tartja) ismét megyek zumbázni az anutámmal! :D Úgyhogy remélem, jó lesz, majd ez a mai nap irgalmatlanul szörnyedelmesen fostos volt, ugyanis:
- 5.40-kor keltem, hogy egyszer időben beérjek nulladikra
- megbüntettek a buszon 12.000-re (mindig van bérletem, és most is 10-én járt le, de ugye hétvégén Pestnek a közelében sem jártam, így nem is vettem bérletet, és reggel soha nincsen ellenőr, és az érvényes bérletemet sohasem ellenőrzik, de ma persze igen)
- a nulladik elmaradt
- miközben sörözgető osztálytársaimmal a liget felé sétáltunk, mérgemben oknélkül ráordítottam Gergőre, aki csak azért nem köszönt, mert éppen a köhögéstől feltörő slejmet próbálta visszanyelni, amint később megtudhattam
- az iskola egy jó nagy szopás volt, mert hétfőn a 6 órából csak kettőn vagyunk együtt Szebivel és hiányzott, és ma Nati sem volt ott, szóval a fennmaradó 4 órában magamat kellett szórakoztatnom azzal, hogy megismerem az új osztálytársaimat
- iskola után megint csak nem volt időnk együtt lenni Szebivel, mert különböző jogsis papírok után járkáltunk
- ennek következtében utána össze is vesztünk
- egyikünk sem volt hajlandó kibékülést kezdeményezni
- a bőgéstől, a melegtől, az éhségtől és ismeretlen tényezőktől olyan fejfájás tört rám, amitől majdnem elhánytam magam

(és innentől jó, mert kibékültünk, aztán hazajöttem, ettem, ittam, bevettem egy fájdalomcsillapítót, és hamarosan minden feszültséget levezethetek tánccal, feltéve, ha az új tanár nem valami idegbeteg, aki minden mozdulatunkat kijavítja, de nem vagyok negatív)

Ó, és a mai nap rekordokat döntöget: 36 fila táska.

(- Ú, nézzétek, a Krisztiánnak fila-táskája van!
- Tényleg.
- Ma reggel 26-ot számoltam a Keleti előtt.
- Neeee!
- De.)
 

it's a shame you don't know what you're running from

Valamelyik nap a történelemtanár olyan pontosan vázolta a barátom osztályban betöltött helyét, hogy muszáj is ideírnom:
- Olivér, nem kell félni kimutatni, hogy mit tudsz, nézd meg Sebastiant, ő sem szégyenli mostanában, hogy tanul és tud. ... Pedig amikor idejöttem, még úgy nézett rám, hogy mit keres itt ez a köcsög. Ugye?
Ő: - De csak az első órán.
- Na, mondom. ... Őt egyébként muszáj volt megfogni, mert láttam, hogy az osztályban a falu bikája szerepet tölti be. Ez alatt persze nem azt értem, hogy a lányokat hajkurássza, hanem, amikor reggel megérkezik, olyan, mintha belépne a kocsmába: a jelenlévők fele csendesen kiugrik az ablakon, a többi pedig, aki ottmaradt, bátran megkérdezi, hogy fizethet-e neki egy sört.
:D Azért nem ennyire rettegett, de ezt roppant viccesnek találtam.

Ma az emberismeret-órán pedig természetesen a legnagyobb csendek alatt kaptam röhögőgörcsöt, ezeknek köszönhetően:
Tanár:  meglehetősen csíkszemű.
M: figyeli egy darabig, amíg a tanár körbejárkál. - Nyitva van ennek egyáltalán a szeme?
És:
Tanár: - Nálam már arra meg lehet kapni a hármast, ha valaki csöndben van és figyel. Aki mégis négyest vagy ötöst szeretne, és esetleg hozzá akarna szólni az órához...
Ő: - Azt pofán baszom.
Ezen csak azért kezdtem el fulladozni, mert teljesen olyan lassan és olyan hanglejtéssel mondta, mint a tanár, és elképzeltem, ahogyan valaki véleményt próbál nyílvánítani emberismereten, a csíkszemű meg lekever neki egyet. :D

Köszönjük. (Ó, ma összesen 24 FILA táskát számoltam, mindegyik oldaltáska, vagy az a piroshálós fekete, de ha a rendes hátitáskákat is beleszámolom, akkor összesen 31.)

...
Mivel továbbra sem írhatok kommentárt a saját blogomba:
Laura: :D nem találtam meg, hogy mire céloztál azon az esős oldalon, viszont az nagyon vicces, amit a Reginámnak-hoz kitettél nekem a blogodba.
Jázmin: akkor én még egészen jó helyzetben vagyok eme fantasztikus táskacsodák lelőhelyét illetően.:)

FEKETE FILA TÁSKA

Ma számoltam a FILA oldal-és piros-fekete táskákat, és összesen nyolcat láttam. Köszönjük, hogy mindenki fantáziadús.

Az első évad alatt végig azzal hitegettem magam, hogy Blake Lively folyamatosan meg van fázva, de most rá kellett döbbennem, hogy valóban ilyen a hangja. A napokban azonban megtaláltam azt a történetet, amit 12 évesen írtam, amikor először láttam a Négyen egy gatyábant, és Blake nagyon tetszett, szóval írtam is akkor egy történetet, amiben egy Blake nevű lány a főszereplő, és úgy néz ki, mint Blake. :D
Eleinte a gossip girlben senkit nem bírtam elviselni, csak Jennyt és Serenát, most azonban mindenkit el tudok viselni, csak Jennyt és Serenát nem. Köszönöm, hogy megoszthattam.

Kicsit megjavult Szebi tanácsainak nyomán. Viszont egy, A farm ahol élek nevezetű játéktól (amit szintén Szebi ajánlása miatt kezdtem el) függővé lettem, és nem bírom abbahagyni, noha már fáj az egértől a kezem, és inkább írnom kéne. Azonban nem árulom el, hogy mit, mert akkor megint az összes ihletem el fog múlni. Pusszancs.

:(

Igazán örvendek, hogy a hangfalak, amiket vettem, már egyáltalán nem szólnak jól, hanem csak zúgnak, ráadásul már nem is dübögnek és nem ugrálnak az asztalon, és nem is hangosak, akkor sem, ha teljesen felhúzom őket, vagyis sokkal hangosabban zúg, mint ahogy szól. Még egy hete sincsenek meg, és Philips, mi a szar van???

never ever end

Én ezt nem bírom elviselni, hogy ősszel ennyire meleg legyen. Nyáron egész végig zuhogott az eső, még akkor is, amikor Toscanán voltam, csak két napig volt jó idő a nyolcból. Most miért nem tud zuhogni? Tökre nem érdekelne, mert úgyis bent ülök az osztályteremben, aztán pedig itthon, és még ihletem is jobban jönne, ha esne. Erre negyven fok van, az osztályban pedig negyvenketten vagyunk, úgyhogy mindenki gondolhatja, milyen jó a levegő. És mikor jön már meg a nyelvvizsgabizonyítvány, hogy végre ne kelljen bejárnom a szörnyedelmes angolórákra?
Roppant pozitív, azonban jogos bejegyzést olvashattak.

Jééézusom, még csak szeptember elseje van, és máris esik az eső. Engem persze ez a legkevésbé sem zavar.

A gépem pedig talán még soha életében nem volt ilyen lassú.

"első nap az iskolában, mennyi-mennyi érdekesség, mennyi-mennyi izgalom!"

"- Hú, de jót fingok már... másfél perce."

Beszámolóm következik.
 Amint reggel 8.30-kor barátommal kézenfogva beléptem az iskola épületébe néhány jó ismerősünk társaságában, tapasztalhattam, hogy a szokásostól eltérően nem a tornateremben kell gyülekezni, hanem az osztálytermekben. Elindultunk hát felfelé a kellemesen barátságos, szürke lépcsők hullámzó (?) tengerén, nem, inkább a hullámzó gyermektömeg sűrűjében (igen, így jobb), és lám, tavalyi szenvedéseink nem voltak hiábavalóak, hiszen az egész iskola igazán esztétikusan fel lett újítva. Ez azért túlzás, mert ugyan igényesek és tiszták a szürke és hányássárga falak, de korántsem szépek vagy szárnyaló fantáziára vallóak.
 Az osztályterembe lépvén elénk tárult a szörnyű igazság: egy iskolát bezártak, és az egész tizenegyedik osztályt berakták hozzánk. Vagyis a tavalyi, körülbelül 26 fős osztálylétszámból a bukásokkal és az elvándorlásokkal együtt maradtunk vagy tizenöten, az újak pedig nem tudom, mennyien lehetnek, de most éppen harmincnyolcan vagyunk. És ez vajon mire volt jó? Miért is kell folyamatosan a tanáraink sirámait végighallgatni arról, hogy ez az osztály nem összetartó, és nincs osztályközösség, amikor mindig, valahányszor létrajönne köztünk valami normális, azt szétszedik? Kilencedikben nem buktak volna meg sokan, de mindenkit kirúgtak, pedig egyáltalán nem is voltak olyan rosszak (például, ha valakit dohányzáson kaptak a vécében, büntetésből átrakták a párhuzamos osztályba. ez is remek csapatépítő tevékenység.), mint a tizedikben érkező bukottak csoportja, akik közül majdnem mindenki nagykorú volt már. De még tizedikben is sikerült összekaparnunk azt a - majdnem teljesen új - osztályt (jó, nem majdnem teljesen új, mert öten vagy hatan voltak újak), és mindenki hamar elhelyezkedett. Viszont egyáltalán nem értem, hogy ezt most hogy gondolták?! Az osztálykirándulás után tavaly már mindenki jól megvolt mindenkivel, és nem azért, de elég lett volna egy-két új gyerek ahhoz, hogy folytathassuk a tanulmányainkat tizenegyedikben, erre tessék. Beraknak mellénk egy másik osztályt.
 Szóval amikor mindezzel szembesültem, belibbent az osztályfőnök, körülbelül olyan kedéllyel, mintha előrehozták volna a karácsonyt, és nem is most bontották volna megint szét az egész osztályt.  Meghallgathattuk a szokásos műsort (közben egyáltalán nem voltam tisztában vele, hogy melyik bolyba kell állnom, hiszen fogalmam sem volt egyelőre, hogy kik az osztálytársaim - a teremben rájuk vetett egyetlen pillantás lehetősége valahogy nem volt elég az azonosításhoz), aztán felvonoltunk a tanterembe, tűzvédelmi oktatásban, különféle tájékoztatáskoban és névsorolvasásban részesültünk (nem lett volna egyszerűbb, teszem azt, bemutatkozni egymásnak?), dél körül pedig elengedtek minket. Addigra természetesen a végletekig elegem lett a műkörmök folyamatos kaparászásából, a festett szemöldökök megvető rándulásaiból, az izompólók alatt feszülő... hát, nem izmokból, a Jézus Krisztus frizurákból és szakállakból (na de most komolyan, szakáll és hosszúhaj, ez az új férfitrend?), az ordibálásból, a parfüm- és kézkrém"illatból", a hiábavaló dolgok ecseteléséből az osztályfőnök részéről, abból, hogy az egyik lány egy az egyben úgy nézett ki, mint Jázmin, de nem csak az alakja, hanem a feje is, és főként abból, hogy már mindenki annyira belefáradt ebbe a végeérhetetlen osztálytárs-csereberébe, hogy senkinek - de tényleg senkinek - nem volt kedve odamenni az újakhoz és ismerkedni, ők pedig szintén nem igazán tettek semmit, mivel a tanulók beilleszkedése egy osztályba csak akkor lehetséges (legalábbis szerintem), ha kevesebben vannak, mint öt és nem ismerik egymást. De ez egy komplett másik osztály, tehát tényleg, mit képzeltek?!
 Délután elmentem Szebivel és Matyival a Pólusba, és Matyi megvette nekem a névnapomra a könyvet, amit kértem, Szebivel pedig bementünk az új hangfalaimért (amik nem is falak, hanem nagyon picik és aranyosak, viszont annál hangosabbak), mivel a monitorom hangszrója egészen elkezdett meghalni. És mivel Szebi nem használja a monitorját, hanem a tévéjére van rákötve a gépe, nekem adta a monitorját, mert egy kicsit nagyobb, mint az enyém, és újabb is, szóval most rettentően élvezem a használatát.
 Holnap újra belevetem magam összetartó osztályközösségembe, amiben még a nevét sem tudom senkinek, pedig már tizenegyedikes vagyok, és nem váltottam iskolát. Meglehet, hogy jobban tettem volna.

all she saw was a silhouette of a gun

Éppen székemben ülék, arra készülődöm, hogy átadjam a kis barátomnak a gépezetet, és elmenjek zuhanyozni, lévén azonban, hogy egyik dologra sem vagyok képes rávenni magamat, inkább ittmaradok, és írok egy bejegyzést. Hogyha most valami nyomorult könyvnek a nyomorult amerikai írónője lennék, akinek gettingelnie kéne egy life-ot, akkor ezt írnám: Regina pólóján a fényesen kéklő Abercrombie feliratot hosszú macskaszőrszálak borították. De nem vagyok az, szóval csak annyit közlök, hogy a szennyesbe kéne dobnom ezt a pólót most azonnal, ha nem akarom, hogy Szebi, aki macskaallergiája ellenére ííímádja a cicáinkat, és folyamatosan ölelgeti őket, főként Fábiánt (Hedvignél pedig nem igazán van más választása, miután a macska folyamatosan rámászik és hozzádörgölőzik az arcához), újra tüsszögni kezdjen.
Amikor Lauránál voltam, kiolvastam a bad girl című könyvsorozat első részét (vagyis húsz oldalanként egy-egy mondatot, mert annyira szörnyű volt, hogy többet nem bírtam, szóval kemény egy óra alatt végeztem vele), és nem is értem, hogyan voltak képesek egy ekkora szarból ilyen jó sorozatot csinálni?! De tényleg. És azt is képtelen vagyok felfogni, hogyan lehet nyomtatásba adni egy olyan könyvet, amiben valaki (Chuck) ilyeneket mondd: "Te kis pinaszájú." Ez mi? És más hasonlókat is találtam benne, pedig mondom, nem olvastam valami túl részletesen. Örülök is, hogy az ulpius nem jelzett vissza, amikor a regénypályázatra beküldtem a Mezítlábat, (mondjuk még visszajelezhetnek, mert szeptember 15. a vége) mert ne is adja ki olyasvalaki az én könyvemet, aki ilyen szemetet is kiad. A másik pedig az, hogy Pletykacica rohadt idegesítő benne és undorítóan fogalmaz, ráadásul mindenki más is paraszt benne. Serena kedvenc szava pedig úgy tűnt, a "kúl". Ja, és Nate, amikor bevallja Blairnek, hogy megcsalta, akkor valami ilyesmit mond: "Sorry, Blair!" Színvonalas. Egyébként a bocsánat egyszer sem hangzik el ebben a magyar formájában és valójában, csakis úgy, hogy sorry, amit ugyanúgy használnak, amikor valaki elkésik valahonnan, mint amikor megvallják egymásnak, hogy megcsalták a másikat. Köszönöm, hogy erről értekezhettem.
Most pedig valami vidámabb téma: holnap van a szünet utolsó napja, nekem pedig egyáltalán nincs kedvem iskolába menni, és szerintem Harry Potteren kívül mindenki osztja a véleményemet. Az anutám megengedte, hogy holnap kedves Sebastianomnál aludjak, szóval örvendezik a kis lelkem, és így együtt indulhatunk neki majd az embertpróbáló csütörtöknek.
Viszontlátásra, megkezdem sétámat a fürdőszoba mély bugyrai felé.

you know you love me

- ... Neeee!
- Jó. De csak azért, mert tudom, hogy akkor ezt kellene hallgatnod hónapokig.

-  Képzeld el, ha megmostam a hajam, úgy csillogott, mint a kacsa segge, most meg vettem ilyen BASZOTT BALZSAMOT, és ki van száradva teljesen.

- Hol egy bugyi?! Szugera, szugeraaa...

- Írnom kéne ide valamit.
- Addig megyek, tele... fosom... a kádat.

- Jaj, narancslét kell innom. ... Nem, ez sokkal finomabb.
- Ez.... NARANCS?!
- Nem, de mondtam, hogy ez sokkal finomabb.

- Te tudtad, hogy a pletykacicának az eredeti hangja a Kristen Bell?
- Tudtam!
- Azóta folyton úgy képzelem el, úgyhogy nem volt egy szerencsés döntés megnézni.
- Én is amúgy.
- És folyamatosan az jár a fejemben, amit a végén mond. You know you love me. Eksszó, eksz...ó. Gászip görl.

- Az mi?
- Olyan jegeskávé.
- Olyat kérek.
- De nincs itthon, le kell menni a boltba érte.
- Olyat nem kérek.

Szóval Lauránál vagyok, nagyon boldog az életem, és untam már az utolsó bejegyzést. Délután helyezem haza a kis seggem.
Pussz.

Ó, nem, előbb még elmesélem, hogy tegnapelőtt azt álmodtam, hoyg Fluor Tomi, meg a barátnője (aki nem tudom, hogy van-e neki igazából, de az álmomban ilyen szolis bőrű fekete hajú rohadt nagy szemű anus mouthus volt, és mindennek ellenére nagyon szép), meg én meg Szebi négyen meg akartunk venni egy házat, ami történetesen a Mátyás Király utcai telkünk volt (mármint életben az, csak álmomban úgy nézett ki a telek meg a ház, amit meg akartunk venni), szóval elmentünk oda Fluornak meg a barátnőjének a sportkocsijával, mindkettejüknek volt egy-egy. Aztán eldöntöttük, hogy megvesszük, de ez valahol messze volt, nem harasztin, mert utána meg én Fluorral jöttem haza, Szebi meg a barátnőjével, de pontosan a harasztira vezető útvonalon, mert elmentünk a Schwarzmüller mellett, és pont úgy fel volt túrva az út, mint igazából. :D És akkor Fluor már nem volt Fluor, mert hirtelen már egy szót sem szólt, mert ilyen izmos kopasz ember lett fehér izompólóban, és nem beszélt többé, akármit is mondtam neki, szóval ezzel igen kínos helyzetekbe hoztam magam. Aztán amikor odaértünk a benzínkúthoz meg a Lidlhöz a sarkon, akkor Fluor barátnőjének a kocsijával történt valami, és Szebinek meg neki át kellett szállniuk hozzánk, és Fluor beült hátra, Szebi meg a vezető ülésre, (én maradtam az anyósülésen) és Fluor barátnője meg beleült Szebi ölébe (!!!), és onnan vezetett, de úgy, hogy az egyik kezével fogta a kormányt, a másikkal meg Szebi kezét, és ez engem roppantul felháborított meg csodálkoztam is, főleg azon, hogy izomagy-Fluornak ott hátul ehhez egy szava sincs. :) Na mindegy, mikor a házunk elé értünk, felébredtem, úgyhogy a szappanopera csattanója elmarad.

feels so cool being bad

Nagyon jó volt Réka barátosnőmnél. Eleinte úgy volt, hogy meghív egy pár embert és activityzünk meg ilyesmi, de aztán lemondta az egészet, és csak ketten voltunk. Igazán nagyokat röhögtünk, énekeltünk is, igen hangosan, mindenfélét, először a Titanicot meg James Blunttól a You are beautifult, aztán Jamees Blunttól a Goodbye my lovert, aminek hatására majdnem el is bőgtük magunkat, aztán, hogy vidámabbak legyünk, a régi idők emlékére Shaggytől az Angelt, meg asszem rajzfilmslágereket is, meg azt, hogy Gimme hope, Joanna, meg még nem tudom. :D Le is videóztuk magunkat. Ja! Ja, meg persze az S&M-et is énekeltük, főleg a refrént, meg azt, hogy S, S, S, S, M, M, M, M! Igazán jól éreztük magunkat, és régi emlékeket is felidéztünk, meg olvastuk az általános aranyköpéseket, utána pedig beüzemeltük Réka televízióját, és a pornócsatornákon meg a zenecsatornákon röhögtünk, de hogy lehet ilyet tévében leadni? Figyelem: "Minden nő egy szent oltár. Áldozz rá! Minden nő egy bálványt vár." És ilyen bídzsíz kinézetű férfiarcok énekelnek a nem tudom melyik csatornán. Sajnos egy darab vicces mondásunkat sem írtam fel, de ezt Réka ma reggel mondta, amikor lementünk reggelit készíteni és kinézett az ablakon:
- Ott egy kibaszott macska a kertben. (megdörzsöli a szemét, közelebb megy az ablakhoz) Ú, nézd mennyi izé van a bokorban. Az mind kibaszott méh.
Szeretem az értelmes megjegyzéseinket reggelente.
Most pedig hazajöttem, készítettem riszt és tepsis húst, ami fokhagymás és sajtos és tejfölös, meg készítettem limonádét is, és most várom hogy anya meg Szebi meg Tamás hazaérjenek, vagy nem tudom, ki jön és mikor, szóval addig gossip girlt nézek.

Úúúúristen, fúj, mi a szar történt a bal csuklómmal? Olyan, mintha összeszabdaltam volna. Pedig nem. Talán Regina volt az.
(nem, nem vagdosom magam, még akkor sem, amikor éppen skizofrénségben szenvedek. de akkor mégis mik ezek az egybefutó csíkok?)

clap clap clap your hands

Jó napot! Az elmúlt időben nem igazán történt velem semmi különös, csak úgy léteztem, és még mindig létezem, és ennél több közölnivalóm nem is igazán van. Szebi ma reggel ment el anyával, én pedig itthon vagyok, és este megyek Rékához, mert ma jön haza Pomázról. Holnap meg amint felkeltem, jövök haza, hogy ebédet tudjak készíteni Szebinek, ugyanis holnap megint nálam lesz, és a vizsgája után jön ide, szóval mindenképpen azt szeretném, hogy jól érezze magát. Ja, és megkaptam tőle a Fekete hattyút.:) De sajnos most nem vagyok annyira szenvedő és búskomor hangulatomban, hogy meg is nézzem, majd akkor fogom, amikor éppen nagyon szarul érzem magam, és azt hiszem, hogy már nem lehet rosszabb, aztán megnézem a filmet, és rájövök, hogy lehetne, például ha végigtépném az ujjamon a bőrt, vagy valami olyan karaktert kéne elbalettoznom, aki egyáltalán nem tükrözi a személyiségemet, vagy mondjuk ha - meghalnék.
Most azonban roppantul örülök annak, hogy ennek a sonkának tlejesen olyan íze van ebben a kifliben, mintha prosciutto lenne. Nyamm. Ó, és estig, amíg nem indulok barátosnémhoz, ím, átadom magam a gossip girlnek. (A jobb szememben miért produkál ilyen furcsa dolgokat folyamatosan a kontaktlencse?)
Viszontszaglásra. (ezt a menő köszönést meg tegnap hallottam a simpson családban)

Soha többet nem nézek gossip girlt, mert egyrészt arra késztet, hogy ezentúl az összes blogbejegyzésem erről szóljon, másrészt pedig Boniface átalakult Chuck Bassé, Clementina Blair Waldorffá (most már nem utálom Blairt), és félő, hogy további szereplők is átalakulnak majd, mert például Dominic meg mindig teljesen olyan is volt, mint Dan. Szóval... jó, nem mondom, hogy nem nézek többet, mert az úgyis kábé holnapig tartana ki, de megpróbálok erősen elvonatkoztatni. :) És éppen most érkezett meg Szebi.

Este jön Szebi, az imént közölte velem :D Juhúú. (folyamatosan a gossip girl-szöveg jár a fejemben, amit a főcímben mond, most már elég. Laura, minden egyes évadnál van felirat, csak az elsőnél nincs, ne akarj bolonddá tenni.)

xoxo

Jaj, sajnos nagyon keveset írtam fel. Jártunk Noncsiékkal a Margitszigeten és a Cirkuszban is, és mindkettő nagyon nagyon jó volt. Bővebb információval nem szolgálhatok, és a szókincsem sem terjed túl a mindent pontosan megfogalmazó "nagyon jó"-n.

Mama: - Nézd, ott a Duna, ott a budai alsórakpart...
Noncsi: - JAJ, MAMA, ne oktassál már!
(Ez nekem miért nem jutott soha eszembe, amikor nem akartam végighallgatni a közlekedéssel kapcsolatos ömlengéseket és elemzéseket?)

Valami lány: felírja Noémiéket ingyenes táncórára, aztán ad egy lapot.
Mama: felolvassa. - Érdekel a tánc világa? Szívesen megmutatnád magad? Fellépnél?
N: - Nahát, én biztos, hogy nem!

Én: a játszótér mellett ülök, és vigyázok Noémi és Luca cipőire és a csomagokra (amiket később igen felelőtlenül otthagytam, és négyéves módjára ugráltam a homokban, mászókáztam, és mindkettő olyan forró volt, hogy égési sérüléseket szereztem).
Férfi: megáll mellettem. - Szia, drága.
Én: na ez mi a szar? - Szia.
F: - Megcsókolhatlak?
Én: felvonom a szemöldököm. - Nem.
F: - Nagyon szép vagy és nagyon tetszel nekem.
Én: - Köszönöm. (megkeresem a tekintetemmel a legközelebb játszó unokahúgomat, hogyha a férfi el akarna rabolni, ordíthassak neki)
F: elkezd valamit mondani.
Én: - LUCA, VIGYÁZZ, LE NE ESS, AZ NAGYON MAGAS!
F: - Ne haragudj. Szia.
Én: - Szia.
F: - Szia. ... Szia.
?!

L: - Noémi, varázsoljak?
N: - Yes, it is.

Mama: - A Lucának legalább csak egyszer kell szólni.
N: - Persze, a Luca mindig olyan áldott jó lélek.

Mama: egy kicsit lejjebb csúszik a pólója kivágása, ahogy előredől.
N: - Mamaaa?! Hogy mersz így pucérkodni?

Mama: mutatja nekem az ingét. - Nagyon tetszett ez az anyag...
L: - Olyan, mint egy büfiztetős pelenka.

Köszönjük.Ííííímádom mindet.

További életemet Blair Waldorf utálatának és a fél órás várakozásnak (amikor már túlléptem a 72 percet) szentelem.

Boniface: 20 fejezet, 71 oldal.

De miért süt a rohadt Nap?! Eddig, amíg nem volt legetőségem az írásra, be volt borulva és zuhogott az eső, akkor is, amikor jó időnek kellett volna lennie, de most sokkal szívesebben írnám a Boniface-t, ha rossz idő lenne és gyertyát gyújthatnék. Mert amikor ilyen verőfény van, utálok gyertyát gyújtani.

folyton homlok, ha lehet, hanyatt

Rá kell döbbennem, hogy miért is térnek el annyira számomra a HP filmek és könyvek egymástól: a könyvekben imádom Harry karakterét, a filmekben meg csak elviselem. És ez nem feltétlenül Daniel Radcliffe miatt van, mert az első három részben még valahogy úgy is fest, ahogy Harryt elképzeltem, de az első részen kívül valahogy mindegyik filmben annyira mást jelenít meg Harry, mint a könyvekben. Nem tudom, hogy miért, de akkor is így van. Egyáltalán nem hasonlít a könyvbeli karakterére, mert én tényleg a 3. részig szerettem Harryt a filmekben, és onnantól kezdve nagyon idegesített, olvasásban most járok a tűz serlegének közepénél, és Harry még mindig pontosan ugyanaz az ember, mint az első részben, csak már komolyabb. A filmben pedig időközben teljesen kifordítják önmagából, mert csak a "sötét oldalát" akarják megmutatni folyton. Hogy ott van benne Voldemort, meg hogy idegbeteg. És valószínűleg az is közrejátszik, hogy a 3. részig valóban úgy nézett ki, ahogyan a korának megfelelő, a 4. valami bulihuligánná alakult azzal a hosszú hajjal, és az ötödik résztől meg úgy fest, mint egy negyvenes éveit taposó gondterhelt, meglehetősen csúnya férfi, aki még csak nem is fejlődött ki rendesen. (elnézést, ha valaki földöntúli szépségnek tekintené, és ezzel most megbántottam volna)
Ron például ugyanolyan a filmben is és a könyvben, és mindkettőben nagyon szeretem, legalábbis idáig, ahol most tartok, mert amikor otthagyja Harryt és Hermionét az erdőben, akkor ugyanúgy utálom, mint mindenki más, de meg tudom érteni.
Hermione a filmben mindig sokkal szebb és sokkal kevésbé idegesítő (kivéve a szinkronját, az arckifejezéseit, és ahogy akármilyen nyelven vagy akármelyik szinkronja, a saját hangja, vagy egyáltalán, ahogy valahányszor egy filmben először pillantja meg Harryt, felordít: "Hárrrrri!"), mint a könyvekben, például nagyon köszönöm mindenkinek, aki a tűz serlege filmen dolgozott, hogy kihagyták belőle a MAJOMot, és köszönöm, hogy Hermione egyik részben sem lapátfogú, ahogyan azt J. K. Rowling sosem mulasztja el közölni velünk. De azt hiszem, majd most lesz valamikor a negyedik részben, hogy Madam Pomfrey kigyógyítja valami átokból, és akkor megcsinálja rendesen a fogát is, már nem emlékszem pontosan. Na de ez is pont olyan, mint amikor én írok egy történetet, de közben a lelki szemeim előtt megváltozik a szereplő kinézete, és akkor valami olyan külső jellemzőjét változtatom meg egy tök idióta indokkal, amit előtte büszkén hangoztattam. Mert az írónő is minden részben úgy jellemzi Hermionét, hogy megjelent egy borzas hajú, lapátfogú lány, és utána meg bizonyára már másképp látta maga előtt, és akkor hirtelen már nem is lapátfogú. Na mindegy, ez csak észrevétel volt.
Malfoy meg, hiába jut neki minden filmben körülbelül három mondat összesen, akkor is sokkal kifejezőbb ott, vagyis inkább kidolgozottabb, mint a könyvekben. Azt hiszem, a 6., 7. rész tájékán a könyvben is többször esik szó róla, de a filmek alapján biztos, hogy jobban megmaradt az emlékezetemben, mint a könyvek alapján. És az viszont nagyon rosszul esett, hogy Tom Felton nem lett szebb. Mert az első részben nagyon aranyos volt, a másodikban és a harmadikban már jól nézett ki, a negyedikben egyáltalán nem emlékszem rá, az 5.-ben asszem még jó volt, és a 6. meg 7. részekben már úgy emlékszem, hogy inkább rosszabb volt, mint jobb.
Ginnynek ahhoz képest, hogy Harry leendő felesége, mindig valahogy úgy jönnek ki a szerepei, a könyvekben is meg a filmekben is, minthogyha csak azért lenne egy sora, hogy ő is szerepeljen, és senki ne felejtse el, hogy létezik. Legalábbis ahol most tartok, odáig mindenhol ez volt az érzésem.
De ezektől függetlenül szerintem az páratlan, ahogyan Rowling minden egyes karakterét előre felvezeti, és végül valami egészen már kerekedik ki belőlük, mint amire elsőre számítani lehet. Meg van egy csomó dolog, amiket csak akkor veszel észre, ha már ismered az egész történet, és tudod, hogy mire utalnak vele a szereplők, elejtett mondatokkal, célzásokkal. Szóval a könyv nagyon tetszik, arra viszont továbbra sem sikerült rájönnöm, hogy a Hogwartsból hogyan és mi célból lett Roxfort?

adele

I SET FIIIIRE TO THE RAIN!

foodplay

Szóval még Toscanán azt álmodtam a tarajös süllel kapcsolatban, hogy Lauránál voltam, és volt egy tarajos sülük, ami egy kis kosárban ült, és amikor ült, akkor úgy nézett ki, mint egy cirmos macska, de amint felkelt onnan, az a tarajos sül lett belőle, ami a coccolino reklámokban volt. :D És hozzádörgölőzött a lábamhoz, mindkettőhöz, és onnantól kezdve álmomban hosszú, fekete-fehér tüskék álltak ki, de úgy, hogy a térdem körül átszúrták a bőrt, és a másik oldalon kijöttek. És éreztem, hogy fáj. Aztán Laura apukája körbetekerte valami gyolccsal mind a két térdemet, és nem értette meg, hogy attól még a tüskék ugyanúgy benne vannak. Szóval közöltem mindkettőjükkel, hogy vigyenek el a kórházba, mert le kell vágni a lábam és meg fogok halni, de ők azt mondták, hogy nem, majd meggyógyulok. Aztán Laurával valamin összevesztünk, megsértődött és nem szólt hozzám, tehát végül minden reményem megszűnt arra vonatkozólag, hogy életben maradhatok. Utána már annyira fájtak a lábaim a tüskéktől, hogy felébredtem rá, és lepedő meg pléd, amikkel takaróztam, olyan eszement módon rátekeredtek a lábamra, és elszorították, hogy mindkettő teljesen el volt zsibbadva.
Ma éjjel pedig azt álmodtam (vagy tegnap éjjel? vagy most azt hogy kell kifejezni?), szóval az elmúlt éjjel meg azt álmodtam, hogy VIII. Henrik azt mondja Jeanne D'Arcnak, hogy meg fogja égetni máglyán. És ez igazán furcsa volt, mert lefekvés előtt Jeanne D'Arcról olvasgattam mindenfélét, aztán meg tudorokat néztem. Ilyen csak nagyon ritkán szokott lenni, hogy pontosan azzal álmodok, amivel előtte foglalkoztam.
Viszonthallásra.

De hozzám bejött a macskám. Mikor ment ki? Már többször is tapasztaltam, hogy a csukott ajtó másik oldalán tűnik fel, mint ahol eredetileg volt. Ja, nem, most a falon kellett keresztülmennie, hogyha valóban kint van az udvaron, ahol lennie kell ilyenidőtájt.

Úgy ííímádom a barátnőim logikáját :D.

Én: - Minden 4. gombóc ingyen van.
Lajura: - Akkor kérjünk egy 4. gombócot.

Reiku: - Merthogy én holnap megyek tetováltatni.
Én: - És mit csináltatsz végül, egy lovat a lábfejedre?
R: - Így van.
Én: - És szép lesz?
R: - Aha.  ... Nem, bazmeg, csúnyát csináltatok.
Én. - Hááát... tudod, hogy még a nyelvpiercingeddel sem barátkoztam meg.
R: - Tudom. Nem baj, így legalább nem csak a nyelvemet kell kitépned, hanem a lábamat is levágnod.

shut your mouth cause im talkin now

És íme és íme, újra itt vagyok. Immáron legeslegelőször egyedül, amióta hazajöttem Toscanáról, mármint egyedül egy szobában, és nagyon megrendít. Holnap egész nap egyedül leszek, szóval Boniface visszaolvasást-és írást tervezek, ahogyan mára is, aztán csütörtökön azt hiszem 10 órakor felkelek, majd délig bemegyek a Bosnyák térre, és aztán nem sokkal később elindulok, hogy kettőre odaérjek, ahol megtanítják, hogy hogyan tisztítsam a fogaimat. Ha esteleg tizenhat éves koromig nem sikerült volna rájönnöm.
 (Egyébként ez az egész fogszaályozás-dolog kezd nekem egy kicsit olyan lenni, hogy eddig nem voltak rosszak a fogaim, de ezután lesznek, meg hogyha nincs benne hiba, azért ők találnak, hogy megkapják a pénzüket. Jó, jó, de eddig is remekül megvoltam a mélyen barázdált fogaimmal, és ma leginkább olyan volt az orvos, mintha nem is látna semmi csinálni valót, csak keresne, mert engem ide küldtek tömésre. Különben is, elég irreális, hogyha túl közel vannak egymáshoz a fogaim, akkor mi a szart kell még ott betömni? Na mindegy, a múltkori nő, aki megtisztította a fogaimat, kijelölt ennek a másiknak kábé ötöt, hogy melyikeket kell betömni, ez meg alig talált egyet, szóval mégül egy órán keresztül munkálkodott valamin a szám legmélyében, folyamatosan vizet és levegőt spriccelve nyelésképtelen torkomba, kifeszített számon keresztül - magyarul egy baszott nagy gumiakármi nyomta szét az ajkaimat az összes égtáj felé. De hát a szakemberek csak tudják, nem? Mindenesetre roppant bizalomgerjesztő volt végigolvasni a kezelések előtt azt, amit elméletileg tudomásul vettem: ha a kezelések alatt bármelyik fogam is sérül, és ezáltal később szuvasodik vagy szétrohad, ők nem vállalnak felelősséget.)
Most pedig jöjjenek a fantasztikus toscanai párbeszédelések, amiket senki nem fog érteni, és senkinek nem lesz vicces egyik sem - legalábbis nagyon remélem. :D
Ó. Technikai szünet. Fogalmam sincs, hogy honnan is kéne előszednem azt a füzetet. Remélem, nem Umbirában hever az alatt az ágy alatt, amit egy teljes hétig mondhattam a sajátomnak. Á! Milyen okos is vagyok, hogy a négy tök egyforma füzetem közül ezt tettem legalulra, mintha nem is egy héttel ezelőtt használtam volna, a többit pedig kábé egy hónapja. Mindegy, megvan.
Ó! És bent volt egy skorpió az egyik fürdőszobában, amit meggyilkoltunk, meg volt egy másik a lépcsőn is, de az csak el lett söpörve, és éjszaka meg ott mászott a fűben az öldöklő tarajos sül!

(A=Attila, Kr= Kriszti, K=Kornél(apa), M=Mihaela, Mo=Morci(egy éves, és egyébként Moricz a neve, és folyton vigyorog, szóval nem igazán nomen est omen), S=Simi(12 éves, és a valódi neve Simon), R=én)
A: kissé ittas állapotban kijön az étteremből, ahol éppen borrvalót adott a pincérnek. - Nagyon jóságos vagyok.

K: kissé ittas állapotban vezet. - Ha világítanak az Attilánál azok az erős, piros lámpák, akkor rá kell lépni a fékre.

S: - Meg akarnak ölni!
Mo: elkezd tapsolni. - HÉÉÉ!

R: abrosznak nézem Mihaela sálját.
A: rámutat az asztalterítőre. - Simi! Vedd már fel, ha fázol!

M: mond valamit románul.
S: - Ez most orosz volt.
K: - Nem, ez román volt.
S: - Előbb kínaiul beszélt, most meg oroszul.
A: - Tudod, attól félnek, hogy előbb-utóbb megértjük.

A: - Majd megbeszéljük, ha egyszer ketten leszünk.
K: - Beülhetünk a kocsiba, ha gondolod.

Megpróbáljuk rávenni Simit, hogy mojitót igyon.
R: megnyalom az ujjam. - Igyál, különben hozzád érintem a nyálamat.
A: - Én meg beleültetlek oda a pisibe.
(mert Morci még érkezéskor lepisilte a teraszt szélét, amit Simi roppant undorítónak vélt)

R: - Mi ilyen büdös a kukában?
Kr: - Beledobtam a Morci banánját.
A: - És te ezt eteted a gyerekkel?!

A: előszed valami üveget, amiben már nem emlékszem, mi volt.
K: - Milyen szaga van?
A: kívülről megszagolja az üveget. - Jó.

Aztán jöttek emberek, akik meg akarták venni a házat, amiben laktunk.
S: - Meg akarják venni a házat!
Kr: - Hát... mennyiért adjuk el nekik?

Autók: megállnak a kapu előtt. Egyébként meglehetősen távol voltunk mindenfajta civilizációtól.
R: - Forduljatok vissza, amíg még lehet.

A: hosszas hezitálás után beengedi őket a távirányítóval.
S: - Bújjunk el gyorsan.

Végigmegyünk egy utcán, ahol szinte csak turisták vannak.
A: teljesen komolyan. - Láttatok turistákat?

A: Siminek. - Te sem mész egy kis geciségért a szomszédba, ugye? Ezt így mondják, nem?

A: - A Simi kiabálni szokott órán, hogy: "FABIAN! HAGYD ABBA!"
S: - Hát amikor dugdosta a tollat a seggembe, akkor igen. De akkor még mellettem ült.

K: - Simi mire megöregszem jól megnő, és akkor úgy megver! "Igen, te vén geci? Éveken keresztül kínoztál, most megkapod."

Kr, R: egymás lábát simogatjuk, hogy kinek mennyire szőrös.
S: megbotránkozva. - Most egymás lábát simogajátok? ... Nekem is olyan pedig én is a nyaralás előtt szedtem le. Meg akarod fogni?
Kr: - Mikor szedted le?
S: - Mikor gyantázott engem a Móni.
R: - Kis homokos gyerek.
Kr: - És mi vált be neked? A gyanta vagy az epilátor?
S: - A gyanta.
Kr: - Jól van, szívem.

Kr, R: a fiúk bajszáról beszélgetünk.
Kr: - Fúj, az olyan gusztustalan, amikor itt jön ki az a pihe.
S: simogatja a bajsza helyét. - Hát pihe az már most is van.
Kr: - Jó. Majd anyád szól, ha már valódi.

Kr: Mihaela neki akarja adni a magassarkúját, és azt nézegeti.
S: - Ez az enyém. Hozzá ne nyúljál.

A: - Most tanultál  a hangyákról.
S: - NEM.

Kr: - Fiam, te annyira hülye vagy!

S: - Na, Kornél már... mondjuk én is egy kicsit... megbolondultam. Mi az, mi olyan vicces?
Kr: - Semmi, szívem. Ha ismernéd magadat, akkor te is értenéd.

Kr: - Attila!
S: - Szívem!
A: - Máris jövök.

S: - Nekem meg görcsöl a hasam.
Kr: - Menjél fingani.

S: - Még mindig görcsöl.
Kr: - És fingottál?
S: - Nem. Ott volt a Kornél.
Kr: - Ez a Kornél!

S: elmegy fingani, sikerrel jár, majd visszajön.
Kr: - Húzod magad után a szagot? ... Fú.
S: - Mi az?
Kr: - Érzem a szagodat.

S: - Kilyukadt a cetli.
Kr: - Hát mer' agresszív, idegbeteg gyerek vagy.
A: - Még jó, hogy nem firkáltad össze az abroszt, gyerek.

S: - Még mindig görcsöl a hasam.
Kr: - Menjél még fingani.

Kr: valami rosszat dob Attila helyett.
S: - Apa! Apa! Szarban vagy.

Kr: jót dob Attila helyett. - Tudod, mennyit érek neked?
S: - 40 pontot.

S: - Toscanában készülnek a szép, olasz gyerekek, akik nagyon-nagyon furcsák.

S: késő este, álmosan. - Kapok chipset?
A: - Te, a szemeid már össze vannak ragadva. A chipstől.

S: - HOLNAP GRILLEZÜNK TOJÁST!

S, R: a medencében labdázunk. (Simi egyébként raccsol. Nagyon :D.)
S: - Az ötszörös világbajnos Szimón ma Rhhegina ellen játszik.

K: hátranéz rám meg Simire a kocsiban. - Ezek utazós gyerekek, ezek tudják, hogy be kell lenni kötve.

S: - Mindenki dülöngél, csak Kornél nem. Ő nagyon benne van az ülésben.

S: - De az a gyerek is buzi volt, láttad?
M: (most tanul magyarul) - Mindenki van, csak te nem.
R: - Mindenki az, csak te nem.
M: - Á, bocsánat. Mindenki az, csak te nem.
S: tanácstalanul eltakarja a homlokát, vakarja a fejét.
M: - What, you're not sure, or what?

S: mojitót kever, és véletlen beleejti a víz kupakját. Hátranéz, hogy látta-e valaki. - A kupak beleesett.
K: - Legalább ne mondjad.

Bevásárlóközpontban halljuk, hogy Morci valahol sír.
S: - Mostanában olyan könnyű megtalálni anyát. Csak hallgatni kell, hogy honnan jön az üvöltözés.

M: - You should wash your hair.
S: - De 2 napja mostam meg.
M: - Where? In the pool?
S: - Nem. Kornél beledobott, és utána megmostam. Amikor mindenki azzal baszogatott, hogy nem szárítottam meg.
R: - Szegééény. Mindenki csak bántja.
S: - Igeeen.

Társasozás közben egymás kezére rajzolunk és írunk hülyeségeket. Már nem emlékszem pontosan, de asszem így volt:
S: ráírja Attila középső ujjára: ANYÁD!
A: ráírja Simi középső ujjára: A TIED!
Vigyorogva bemutatnak egymásnak.

Kr: - Tökmindegy, kinek a jó kurvaanyja, a tied vagy az övé.

A: összeszedi Morci szétdobált matricáit. - Nem értem, ki az, aki itt szemetel. (leemeli a kandallóról Morci nagyon kicsi cipőcskéit) És ki rakja ide fel a cipőjét? Azt se értem.

S: - Apa, Nápoly az...
A: - Nápoly?! A világ vége, fiam! Láttál már nápolyit? Ki van száradva, mint a szar.

S: - Apa!
K: - Tessék?... Ja!

K: összeszámolja Simi pontjait. - Ha elbasztad, akkor rábasztál.

K: - Származási hely: USA. Tehát Kína.

S: - Mit láttatok?
R: - Tarajos sült.
S: - Az mi?

R: - Simi nem tudja, hogy melyik a tarajos sül.
K: - Az bazmeg, amelyik kinyír.

S: nekem. - Az a helyzet, hogy nagyon hosszú lábad van.

R: hintázom. - Tele van a szám a hajammal. (megszagolom a kezem, amivel eddig a vasláncot fogtam) Fúj, de büdös!
S: - A szád?

K: - SIMI! Hol az elemlámpa?
S: felébred, 5 perc csönd. Lassan, tanácstalanul széttárja a kezét, résnyire kinyitja a szemét. - Nekem honnan kéne tudnom?
Ez ott nagyon vicces volt.

R: - Apa, képzeld el, azt álmodtam, hogy megszúrt egy tarajos sül.
S: - Hol van darázs?

S: csomagolás közben, visszaindulás előtt. - Anya, biztos, hogy ez egy hét volt?

Na de tényleg a tarajos süllel álmodtam, meg Laurával, de azt majd holnap írom le, vagy nem tudom, mert kirohad most már mindenem.