Két éjszaka óta szellemjárás van nálunk, Szebi és én tapasztaltuk, pedig nem néztünk semmi olyan filmet, és nem is ijesztgettük egymást. Az van, hogy most a tetőnket felújítják, és van idegen embereknek távirányítója a garázskapunkhoz (nem tudok fogalmazni), és én tegnapelőtt éjjel (kettő körül feküdtünk le) háromkor arra ébredtem, hogy valaki járkál a kertben. Nekem semmi kísértetes dolog nem is jutott eszembe, de már legalább fél órája hallgattam az ablakban állva: valaki két lábon csoszogott a kaputól egészen a kert végéig, folyamatosan oda-vissza, el az ablakom mellett. Arra gondoltam, hogy most a kertben szétdobált létrát meg téglát meg zsindelyt hordja el valaki, úgyhogy felkeltettem Szebit, és kimentünk. Felkapcsoltam a házban a villanyokat, hogyha betörő, akkor lássa, hogy világos van bent, aztán a kinti lámpát is felkapcsoltam, de nem volt ott senki. (amikor felkeltettem Szebit, már nem is volt csoszogó hang, úgyhogy először szerintem azt hitte, hogy csak álmodtam, csak nem akarta mondani) Kimentem előre, és megnéztem, hogy áll-e ott valami kocsi, mert amikor a rácsot lopták el éjszaka, akkor is teherautóval jöttek érte, de ott sem volt semmi, úgyhogy visszafeküdtünk, gondoltam, hogy most vagy hülye vagyok, vagy ha tényleg valami besurranó volt, akkor elment a villanyfényre.
Mielőtt visszaaludtam volna, megint hallottam, de gondoltam, hogy Szebi már alszik, és úgyse számít, de akkor megszólalt:
- Ezt hallottad?
- Igen.
-... Hát, ez tényleg elég érdekes.
- Ülj föl.
És akkor újra hallgatóztunk, és folyamatosan hallottuk a csoszogást, el a kapuig és vissza, a füvön leginkább, de néha a járdán is, de az már tényleg félelmetes volt, mert nem láttuk senkit, itt hallottuk az ablak mellett, és a kövön már tényleg rendesen lehetett hallani, hogy megy valaki.
Ő:- Kapcsold fel a nagyvillanyt.
Én:- De nincs itt senki, és akkor már az előbb is elment volna.
- Nem baj, úgy nyugodtabb vagyok.
- Becsukom az ablakot is.
- Jó.
- De mi ez?
- Nem tudom. ... Én gondolok valamire, de nem akarom mondani. Szerintem nem ember.
- Hát ez nem lehet macska, két lábon megy.
- Jó, akkor ember, de...
- Szerinted szellem?
- Aha. És amikor te már elaludtál, még kettő előtt, akkor hallottam valamit, de nem mondom, mert akkor nem fogsz aludni.
- Mit hallottál? MOst már mondd meg.
- Hallottam, hogy valaki járkált a padláson. ... Mindegy, én azért holnap majd kimegyek és elküldöm a faszomba. Állítólag azt kell csinálni velük, meg kell mondani, hogy menjenek innen.
Úgyhogy becsuktuk az ablakot, megnéztünk 2 részt az így jártam anyátokkalból, amit most már valamiért nagyon szeretek, pedig régen nagyon untam, és aztán aludtunk.
Múlt éjszaka pedig ugyanúgy 3 körül éppen elaludtunk, amikor arra keltem fel, hogy valaki a fejünk felett járkál a tetőn, de úgy, hogy döng. És akkor sem beszéltünk róla, nem is gondoltunk rá, direkt nem is néztük meg a fekete ruhás nőt, és ráadásul semmi összebeszélés nem volt, mert Szebi is éppen abban a pillanatban ült fel, mint én, és ő is arra kelt fel.
- Ez mi a szar?
- Nem tudom, de már nagyon unom. Mintha a tetőn mászkálna valaki.
- Nekem az a padlás gyanús, mondtam neked.
- Menjünk ki.
Kimentünk a nappaliba, lámpát gyújtottam, járkáltunk, néztük a plafont és hallgattuk. Nagyon hangos volt.
- Na mindegy, gyere, menjünk be, feküdjünk le, én aludni akarok.
- Csináljuk azt, hogy én itt kint nézem a tévét, te meg lefekszel mellém és alszol?
- Nem, én rendesen akarok bent az ágyban pihenni, most nem fogok emiatt nem aludni.
Bementünk a szobába, aztán én az ajtóban visszafordultam. -Vagy elküldjük most?
- Hát, nem tudom. Ne. Inkább majd nappal.
- De nem akarom ezt hallgatni. Megpróbálom.
Úgyhogy körbejárkáltam a házban: - Na jó, ha van itt valaki, akkor azonnal menjen el, és ne is jöjjön vissza. Nem tudunk segíteni, és nem tudjuk, hogy mit akar, de nem is érdekel. Menjen el.
És a dörömbölés fentről megszűnt. Kíváncsian várom a ma éjszakát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése