a segítség

Talán egy kicsit fellengzős dolog azt állítani, hogy a Boniface egy akkora mű lenne, mint a Segítség, mármint nem maga a könyv, hanem az a könyv, amit a könyvön belül Skeeter ír. De rájöttem, hogy az én életemben kábé ugyanolyan jelentőségű, mint az övében a Segítség. Mert ő is fél megírni, merthogy mit gondolnak majd róla az emberek, de addig motoszkál a fejében (mert segíteni is szeretne, meg közben ismert íróvá is szeretne válni), hogy végül mégis megírja. És én is ugyanígy voltam a Boniface-szel, mert 2 vagy 3 éve volt egy álmom, ami egy részlete volt az egész könyvnek, és annak a hatására kezdtem el írni, de közben vacilláltam, hogy most legyen-e belőle valami, vagy pedig ne, meg még mindig nem vagyok benne biztos, hogy miket írhatok bele anélkül, hogy leszbikusnak, avagy hülyének nézzenek. Lehet, hogy csak számomra érthető ez a párhuzam. Viszont az tény, hogy akárhányszor írok hozzá pár oldalt, napokig jobban érzem magam tőle, olyan, mint valami gyógymód. Valahogy ez az első regényem, amibe minden fájdalmamat, mérgemet, de a jókedvemet is bele tudom sűríteni,  úgy, hogy közben - legalábbis véleményem szerint - csomó árnyalt és értékes karaktert alkottam. Akkor is nagyon büszke vagyok magamra emiatt, ha soha nem adják ki, vagy ha mindenki furán néz majd rám, miután elolvasta.