MANiCURE

Olyan furcsa dolgokat álmodtam tegnapelőtt, hogy muszáj leírnom. Négy álmom is volt, de csak háromra emlékszem pontosan.
Az első az volt, hogy valami kutatócsoporttal voltam egy régi várban, romok között, és ez egy hegy tetején volt, és végig ilyen kanyargó kőlépcsők vezettek felfelé. És amikor besötétedett, baszott nagy telihold jött fel, én pedig láttam a saját árnyékomat, ahogy megnőtt, és hogy karmok lettek a kezeimen, meg füleim nőttek, meg ilyen nagy szőröm, de tök durva volt, mert ezt tényleg az árnyékomon láttam, de egyre magasabbról néztem, mintha tényleg megnőttem volna közben (mármint ilyen logikus dolgok nem szoktak lenni az álmokban, hogy megnősz, és magasabbról is látsz mindent). Akkor rájöttem, hogy én most a teliholdtól bizony farkasemberré változtam, és ott volt az egyik kutató mellettem, aki sikoltozva elrohant, én meg elindultam lefelé a kőlépcsőn, és szembejött egy másik kutató, aki szintén megijedt, de azért társalgásba bocsátkozott farkasember-énemmel. És akkor valahogy visszamentünk az időben, mert elkezdett ilyen középkori költői stílusban beszélni, mintha akkor élnénk, amikor a vár még állt. Vagy mi. Ez álmomban tök értelmes volt. Így hangzott a párbeszéd: Farkasember-énem: - Szép vagyok? Erre ő: - Csak annyira valál szép, mint egy csúf szörnyeteg. És erre én: - Édesanyád a szörnyeteg. - Aztán elrohant ő is, én meg még csomó ideig bóklásztam, de végig a lépcsőkön mentem, és holdfény volt.
A második az volt, hogy (előzmény: Szebinek van egy mexikói axolotlja (Zakumi), ami egy négy lábú hal, és elég nagy, de ez egy albínó példány, tehát fehér és piros a füle, de az "eredeti" axolotlok feketék. ide tartozik még az is, hogy lefekvés előtt meg akartam etetni, de elfelejtettem, és egész éjjel azon aggódtam, mindig, amikor felébredtem, hogy mennyire éhes lehet szegény. egyébként persze nem, mert akár egy hétig is bírja kaja nélkül, de azért 2-3 naponta ideális megetetni. ez volt a mai állathatározónk, köszönjük, hogy velünk tartottak.) volt 4 axolotlunk, ebből 3 egy akváriumban volt: Zakumi és két fekete axi, és volt egy külön akvárium, amiben a 4. volt, ő is albínó. Álmomban nem találtam magyarázatot, hogy ő miért volt külön, de mindegy. És napokig nem jöttünk haza Szebivel, aztán csak én jöttem haza egyedül, és meg akartam őket etetni, de akkor láttam, hogy a két fekete már annyira éhes volt, hogy elkezdte megenni Zakumit, és ilyen nagyon durván tépték szét, és álmomban úgy tűnt, mintha órákig szenvedtem volna azzal, hogy ne egyék meg (nem tudom, miért nem vettem például ki), meg végig kellett néznem, ahogy megölik, szóval nagyon borzasztó volt, és tudtam, hogy az én hibám, és amikor már nem sok maradt belőle, akkor kidobtam a kukába (ez is hülyeség, mert tuti eltemettem volna), és tök szörnyű volt, mert elkezdett mozogni a kuka, mert még élt és szenvedett, és fogalmam sem volt, hogy mit csináljak vele. Aztán ennyiben maradtam, vagy legalábbis nem emlékszem, hogy mi lett, csak annyi maradt meg, hogy a telefonba sírtam Szebinek, hogy én így már nem tudom szeretni a másik kettő axolotlot, és hogy bosszúból soha többet nem fogom megetetni őket (úgy látszik, nem sokat tanultam az esetből), meg hogy nekem Zakumi volt a kedvencem. De amúgy ez milyen rasszista már, hogy a fehér hal külön van, és neki nem esik bántódása, de az a fehér, amelyik a két feketével egy akváriumban volt, az meghalt? Hihetetlen az agyam.
A harmadik volt a legkevésbé logikus, amiben is az történt, hogy egy varázsló-és vámpírképző iskolába jártam (?), egyébként az ELTE főépület 34-es termében ültünk, de álmomban nem úgy hívták :D. Elég furcsa volt, mert volt ott néhány általános iskolai és gimis osztálytársam is, de volt ott egyetemes csoporttársam is, meg egy csomó filmszereplő, de nagyon jó volt a hangulat, meg rohadtul élveztem, meg ugye tudatában voltam, hogy vannak különleges képességeim, de ezeket sajnos nem használhatom, amíg ki nem járom az iskolát. Egyszer csak bejött Leonardo DiCaprio órát tartani, és asszem az Oscar-díjról beszélt (tényleg nagyon durva agyműködésem van), meg mindenféle technikákról, ahogy a vámpírok vadásznak. Lement így egy óra, aztán a következőt Tom Hiddleston (!!!!) tartotta, sajnos nem Lokiként, hanem önmagaként, öltönyben, és elkezdett sírni, közben pedig elmondta nekünk, hogy ő most találkozott egy régi diáktársával, és hogy ez milyen megható, de inkább térjünk át az óra anyagára, ami a varázslat.

Szóval erről ennyit, úgy tűnik, a rengeteg különböző és cseppet sem egybevágó film, amiket meg kell néznem, az újfent elkezdett indokolatlan méretű South Park-fogyasztás és a Stephen King könyvek egy hatalmas gombóccá olvadnak össze az agyamban, ami ilyen felhőkben köpködi ki őket.