Négy napja nem voltam képes blogolni. Körülbelül semmi nem történt ennyi idő alatt, csak újra elkezdtem iskolába járni, mint az összes többiek, továbbra is nagyon nehezemre esik megtanulni a Zrínyi versek és mittudoménmicsodák részleteit, és éppen megint nagyon szeretnék színjátszani, és valami ilyen körbe járni. Tavaly majdnem mentem drámaszakkörre, illetve mentem is, mert a tanár először tök jó fejnek tűnt, de aztán sose tudta kitalálni, hogy mikor legyen szakkör, és nagyon idegesített, úgyhogy inkább jártam magyarszakkörre. De ha megyek is színészkedni, azt biztosan nem a suliban fogom megtenni, hanem valami hozzáértő helyen, hozzáértő emberekkel körülvéve.
Dettina levele fel lett adva az anyukám jóvoltából, ugyanis két hete itt hevert az asztalomon megírva, de mivel arra nem voltam képes, hogy keressek egy borítékot és feladjam, ő megtette helyettem, de azért én címeztem meg, hogy Detti már az első pillanatban láthassa a különös kis írásomat, amire oly kíváncsi volt, ugye? Ugye.
Ilyenek voltak a suliban, előtte meg Nógrádon:
Ő: - Nati?
N: - Na?
Ő: - Vegyél nekünk egy csincsillát.
N: - Minek?
Ő: - Mert szeretnénk egy csincsillát.
N: - Bazmeg.
N: - Túl sok nyálam termelődik.
N: - Hát ontsátok össze a hörcsögöket meg a nyulat, aztán lesz nektek csincsilla.
De hallani kéne, ahogy beszél, annyira vicces és aranyos, hogy minden mondata után szakadok a röhögéstől.
Ő: felordít az óra közepén a legnagyobb csendben. - A NATI MEG FOG HALNI! TESSÉK INNEN ELÜLTETNI!
Kb. 5 perc múlva N. hátrafordul hozzám. - Hallod, hirtelen olyan érzésem volt, hogy nincs rajtam nadrág.
Ő: - Mondom, meg fog halni előttem a gyerek, menjen már innen!
Tanár: - There is some bread on the table. Sebastian?
Ő: - Nem tudom.
T: - There is some bread on the table.
Ő: - Nem is akarom tudni.
T: - There is...
Ő: - Amúgy tudom, csak lesza... Nem érdekel.
Még van egy csomó, de azokat nem mi mondtuk, hanem a tanár, és egyik sem vicces, csak akkora baszott nagy hülyeség, hogy kénytelen voltam felírni őket, ide azonban nem rögzítem, legyen elég annyi, hogy olyan okos, hogy az objectet obdzsiktnak ejti.
Nógrád: (Lucának és Noéminek egy négy, illetve egy hét éves gyereket tessék elképzelni)
Noémi tortájára készítünk marcipán dolgokat, pölö csiga, rózsa, ilyesmi. Apa valami igazán furcsa rózsát csinál, de már kábé fél órája, és Melinda megpróbálja elvenni tőle, de apa nem engedi.
Apa: - Na mi legyen, újracsináljam?
M: - Ne!
Én: - Tudod, miért nem sikerült?
M: - DE SIKERÜLT!
A: - Na miért?
Én: a szirmokra mutatok. - Mert ezek itt ilyen hosszúak, és a rózsának meg...
M: kitépi a kezünkből. - De jó az, mert ez őszirózsa, és ki akart nyílni, de megfagyott, mert itt a fagy, na.
Ezt olyan gyorsan hadarta el, mintha egy szó lenne az egész :D.
Itt pedig Melindával nagyon erős bort ittunk, és igazán furcsán hatott ránk. Konkrétan a földön fetrengtünk, röhögve olyan dolgokon, amik most egyáltalán nem tűnnek viccesnek, mint például ez:
M: - "A játékot kettő kötőjel négy csapat játszhatja." De közte is lehet, például három!
M, Én: - HÁHÁHÁ!
M: - De miért nem írják oda, hogy három?
M, Én: - HÁHÁHÁ!
M: - Luca, ezt most miért csinálod? Ne... ne... többet ne csináld ezt, Luca.
Ő: - Miért, Tibor hol van?
M: - Itt leledzik valahol a házban.
Ő: - Most mi van már Melindának a nagy társasjátékával?
L: - Hát azt én sem tudom.
(Amúgy beugróztunk és nagyon jó volt.)
Már kb. fél órája nem a vaddisznókról van szó. Teljesen másról beszélünk.
Marcsi: - Csúnya állat.
Mindenki: röhögés.
Marcsi: - Rosszabb a farkasnál.
Még nagyobb röhögés.
Melinda: - De tényleg, itt a Villányi-birtokon szétharapta Villányi fiának a lábát.
T: - Az nem az volt, az egy szamár volt.
M: - Ja, tényleg. Elfelejtettem.
Aztán felmentünk a várba, anya, Marcsi, Szebi, Noncsi, Lucus és én.
N, L: a hegyoldalon gurulnak lefelé.
Én. - De Melinda is ezt szokta csinálni.
Anya: - Valakitől tanulták és nem tőlem.
N: - Egy személyes rokonunktól, ami rátok nem tartozik.
N: - A másik kisfiú is fetrengik a fűbe'!
L: felkel a földről, köpköd.
A: - Mit nyeltél?
Ő: - Szart. Káká álá fűvel keverve.
L: - ÁÁÁ! A SEGGEM!
N: - Itt vagyok!
Ő: - Kell a verés nekik, esküszöm.
L, N: hempergőznek a földön. Amúgy nem volt ott egy darab kutyaszar se, sosincs, amit nem tudom, hogy csinálnak, nem visznek fel oda kutyát, de hogyhogy senkinek nem jut eszéb Melindán kívül, hogy ott sétáltassa a kutyáját? Na mindegy, nem volt ott szar, de végig attól féltünk, hogy belefekszenek egybe.
Ő: - Ott maradt egy nagy kupac szar, azt kihagytátok. Úgy-úgy, bravó!
A: - Na, most tényleg mindenki téged néz.
Ő: elkezd üvölteni a várt látogató gyanútlan embereknek, akik körülöttünk sétálgatnak és minket bámulnak. - ÉN VAGYOK A KIS SPIELBERG EGYÉBKÉNT, OTTHON CSAK ÚGY HÍVNAK.
N: felhúzza a pólóját és megnézi az oldalát, ahol beütötte.
Ő: - Ezt már nem én rendeztem, ez pornó.
N: - Nem vagyok szégyenlős!
Ő: - Azt látjuk.
N: - Nehogy azt higyjétek, hogy szégyenlős vagyok!
N: - Találtam egy gödöröt!
Egy férfi sétál el Marcsi mellett.
N: - VIGYÁZZ, MAR...
Mindenki ránéz.
N: nekünk, halkan, bizalmasan. - Ellopja a bácsi Marcsi mamát.
Ő: - Az?
N: - De Marcsi mama karatézik.
Ő: - Luca, akarsz lendülni egyet? (a háta mögé nyúl, a saját vállán átfordítja Lucát, és az ölébe ülteti)
L: felpattan. - Na, ezzel most megszegted a szabályaimat!
Ő: - Jó, hallod, nem tudod, hol van vége a játéknak, hát most van vége a játéknak.
N: - Na, ez itt röhöcskél, nem csinál semmit, ez meg itt áll... Hát ilyen családban élek én?!
A: - Igen, Noémi, ilyen családban élsz, azért lettél ilyen.
N: - Nem megyünk ki a kilátóba?
A: - Hát én nem merek veletek kimenni.
M: - Isten mentsen attól.
Ő: - A Pokol sátánai vagytok, egyesével kimegyek veletek.
Ő: - Na jó, háromig számolok, addig eldönthetitek, hogy kivel menjek először, ha meg nem, akkor indulunk haza. 1, 2, 3.
L, N: - ÉN!
Ő: - Jó, akkor megyünk haza.
L: - NOÉMI!
N: - LUCA!
De ez csak azért volt jó, mert teljesen egyszerre kiabálták.
Köszönöm a megtisztelő figyelmet, alohomora.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése