egy táltos szív remeg a konyhakésben, talpam alatt sár és ingovány

Én: - Cső, picim.
R: - Szia, picim, szerintem megyek.
Én: - Rendben.
R: - Aludtál vagy sírsz?
Én: - South Parkot nézek, azért vagyok ilyen állapotban.
R: - Ja? Halnak az agysejtyek. Sejtyek. Sej-tek. Elsőre.

R: - Állá... olá... Álohá.
Én: - Azt hittem, valami arab köszöntéssel akarsz üdvözölni.

Én: elindulok Réka elé.
Telefonom: csörög.
Én: - Picim?
R: - Na szia, átvisz az anyukám.
Én: - Hát az nagyon jó, mert én már félúton járok. Akkor légy szíves vegyetek fel.
R: - Rrrendben.
Én: visszafordulok és gyalogolok hazafelé.
Telefonom: csörög.
R: - Picim, merre vagy?
Én: - Időközben majdnem hazaértem. Itt vagyok a Honvéd utca és az Andrássy utca kereszteződésénél. Tehát szerintem pont mögöttem vagytok. (megfordulok, és bevetem magam Rékáék kocsija elé)
R: még mindig a telefonba. - Hogyha azt veszed észre, hogy egy szélvédőn vagy, akkor jó helyen jársz.

Én: bepattanok a kocsiba. - Sziasztok, barátaim!
Kati: - Hát szevasz!
R: - Nem tudtam, hogy ilyen villám lettél.
Én: - Nem villám vagyok, hanem iszonyatosan kövér, (röhögés) és ezért minden alkalmat megragadok a mozgásra.
R: - Hát akkor nagyobb a mozgásigényed, mint az enyém.
K: - Az biztos. Te két napig nem eszel, de utána bepótolod.

Köszönjük. Ezeket még tegnap este akartam közzétenni, de valamiért nem nyílt meg nekem a blogger.