Ó, istenem, annyira íííímádom Boniface-t! Aaaannyira tökéletesre sikerült, pontosan  annyira, amennyire akartam, és olyan jókat mond. Noha sohasem gondoltam volna, hogy akármelyik karakteremet a "szexi" jelzővel illetem majd, de ő az. És mostantól még inkább az lesz, és humoros és udvarias és elbűvölő, és néha kétségbeejtően kiszámíthatatlan, és Charlotte meg fog őrülni. Szerintem ilyen férfi nem létezik, amilyen Boniface lett, de pont attól olyan csodálatos, és szeretem, hogy háttérbe szorul ez a vámpíros-dolog, de közben végig ott van mégis, és Boniface pont amiatt olyan elérhetetlen és fantasztikus, és pont azért csinál olyan dolgokat, és azért produkál olyan érzelemmentes érzelmeket, amilyenekre mindenki más képtelen. És éppen olyan árnyalatnyira hasonlít az Interjú a vámpírral-béli Lestatra, mint amennyire szerettem volna. És a legjobb hírem a mai napra: most már Charlotte-ot is kezdem megismerni, és igazán megkedvelni.

(éhes vagyok, de 20 percig mostam fogat azzal a bizonyos technikával, ezt pedig nem óhajtom holmi zugevéssel tönkretenni, de ma alig ettem, és jaj, annyira jó lenne egy virsli kenyérrel! nem, erős vagyok, és tántoríthatatlan.)