le van kopva a körömlakkom.

Most érkeztem haza Miklósról, illetve kábé egy órája, most 19:34 van. Úgy utálom, amikor annyira tele van a fejem minden hülyeséggel, hogy nem bírok gondolkodni! Az annyira bosszantó. A született feleségekben mondta egyszer Brí, hogy amikor nem akar valamivel foglalkozni, akkor azt csak elteszi a fejében egy dobozba, és amikor már van rá ideje, akkor előveszi. Ha ez tényleg ilyen egyszerűen menne mindenkinek, akkor szerintem nem lenne semmi probléma, csak éppen nem is oldódna meg semmi. Most ezeket úgy írom, mintha valami világrengető bajom lenne, ami nem igaz, igazából nincs is semmi bajom, csak nincs fogalmam róla, hogy most mihez kezdjek magammal. Na jó, úgysem tudom megmagyarázni, mert ez csak akkor lenne lehetséges, ha lenne valami, amit nem tudok megoldani, de nincs, csak egyszerűen olyan furcsán érzem magam, mintha lenne. (Ez a post nem bővelkedik szóismétlésben, és ha valaki úgy látja, hogy mégis, akkor az téved. Már csak egy ilyen képernyőn keresztül közvetithető hipnotizációs csigabigára lenne szükségem.) Olyan érzésem van, mintha valami nagyon rossz lenne készülőben. Érdekes, mert ilyesmit olyankor szoktam észrevételezni magamon, amikor nagyon sok váratlan jó történik velem, de most nem volt ilyen. Na mindegy, akkora hülyeségeket írok ide, mint még soha, de mit tegyek? Csak megpróbálom szavakba önteni a gondolataimat.
Egyébként olybá tűnik, hogy szeretek az emberekkel olyasmiket közölni, ami őket egyáltalán nem érdekli, mert amikor még üzemelt a penszólmécc (bár mostanában, ahányszor csak rákattintok, mindig rögtön bejön, teljes valójában), Laura tudatta velem, hogy minden hónapban leírtam, hogy megyek lábat szőrteleníteni, és minden héten kijelentettem, hogy megyek hajat mosni, vagy kifesteni a körmöm. Úgyhogy, folytatnám eme szép hagyományt: megyek lábat szőrteleníteni.
U.i.: Más blogolók is szoktak vajon olyat csinálni rajtam kívül, hogy írnak egy bejegyzést, majd azt megtekintik a saját blogukon, és ugyan másnapig egyáltalán nem írnak többet, másnak mindig akkora érdeklődéssel kattintanak a bloguk címére és bámulják aztán böngészve, mintha azt várnák, hogy az éjszaka folyamán rengeteg posztot alkottak, amit fel is töltöttek?

...

Ja, uramisten, de hülye vagyok. Amiről valójában akartam írni, azt végül nem írtam le: apa most jött haza Las Vegasból, ahol is oly módon élte ki magát, hogy vett nekem 12 pólót, 2 melegítőfelsőt, 1 melegítőgatyát és 1 pizsamagatyát, ami mellett saját bevallása szerint háomszor elment, mindig végiggondolta, hogy semmilyen funkciója nincs, és ahhoz képest rohadt drága, majd végül mégis megvette, és 3 doboz csokoládét, meg egyet Szebinek is. Állítólag 3 napot vásárlással töltött el a két hétből. Csak nem tudom, hogyan fog mindez beférni a szekrényembe. Öröm és boldogság, ííímádom a sok-sok új ruhákat. Valahonnan elő kéne kerítenem a személyimet és a lakcímkártyámat, de erre a feladatra képtelennek érzem magam. A múltkor, amikor mentünk Ausztriába (vagyis nem a múltkor, hanem a hétvégén), anya szólt, hogy keressem meg a személyimet, de aztán elfelejtettem és itthon is hagytam, de aztán úgysem volt rá szükségem. Jó, de honnan keressem meg? Azt sem tudom, hogy hol láttam utoljára. Rémlik, hogy ebben a kosárban, amibe mindent beledobálok, de ebben nincs.
Vááááá!