Amikor leülök a Ferenciek terén egy olyan padra, amin még nem láttam csöveseket aludni, miért mindig a hátam mögött halad el az összes érdekes ember?
Különben képes valaki érvelő szöveget írni ilyen címmel: Mire van szüksége a mai középiskolásoknak az egészséges tnauláshoz? (Most írjam oda, hogy drogra?) Mert én nem tudok, úgyhogy leírok minden idióta közhelyet, ami csak az eszembe jut, aztán persze a végén ki fog derülni, hogy nem is arra gondolt a tanárnő, amire én.
Úúútálom egyébként a biosztanáromat, csak azt kedvelem benne, hogy minden órán felszólít egy csomó embert, majd ha nem tudják visszamondani szó szerint, amit ő mondott előző órán, akkor karót kapnak, illetve ezt pont nem kedvelem benne, mert szerintem ez tök gusztustalan dolog, azt viszont kedvelem, hogy engem még soha nem szólított így fel.
És egyébként három-négy napja tanulok így... rendesen, ahogy kéne, és azt hittem az imént, hogy máris problémáim akadnak vele, de aztán rájöttem, hogy a tanulással nincs bajom, azzal viszont van, hogy semmire sincs időm. Mert hat óra van, mire hazaértem és ettem, és akkor mondjuk hétig vagy nyolcig tanulok, és a "szórakozás" nem érdekel, mert egyáltalán nem hiányzik a gép, ha mondjuk egy hétig nem ülök le elé, az olvasás azonban hiányzik, csakhogy amikor már végigolvastam az összes tankönyvben a vonatkozó részt, már semmi kedvem sincsen hozzányúlni a könyveimhez vagy újságjaimhoz. Üres és kopár lesz tehát az életem a tanulástól. Arról nem is beszélve, hogy írni sincs kedvem, mert kábé a nyálam kifolyik a billentyűzetre, mire bepötyögök egy mondatot, és akkor még csak értelme sincs.
Hatalmas kínjaim vannak, nem? Már gondolom örülne, ha ennyi baja lenne.
Tehát nem is folytatom, mert én például nem bírom elviselni, amikor valaki a tanulásról ír vagy beszél sokat, szóval én magam nem szándékozom ilyesmit tenni.
(Ő: az arcomra nyom egy puszit, és a busz felé lök. - Na menjél, ezt még pont eléred.
Én: megtapogatom a zsebem, ami azon a farmeron, ami ma rajtam volt, nem is létezik, mert sztreccs, és csak egy varrás van rajta, amitől úgy fest, mintha zsebe lenne. Aztán a hátsó zsebem is megtapogatom. - Várjál. Nem tudom, hol van a telefonom!
Ő: megtapogatja a saját zsebeit. - Ott van a kezedben.
Én: - ... Ja?
Örülök, hogy nem váltam egy, a szemüvegét kereső öregasszonnyá.)
Most pedig visszatérek a fantasztikus érvelő szövegemhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése