Ma nagyon furcsa dolgok történtek velem séta közben, mert egyszerre szállt meg halloweeni és karácsonyi hangulat, és ezért körülbelül egyszerre kívántam, hogy azonnal zuhanjanak hópelyhek a fejemre és rikolttottam fel, hogy "menjünk a temetőbe!", de utóbbi tervemet Szebi is és a bélrendszerem is meghiúsította. (magyarul Szebinek nem volt kedve, nekem meg szarnom kellett, de nagyon)
De még mielőtt mindez megesett volna, békésen sétálgattunk annak a kis akárminek a partján, ami mindig tiszta békalencse, megdobáltam a békákat faágakkal, és végül valódi tündérhelyre bukkantunk. Furcsa volt, mert ott minden olyan ronda és teledobálják azt az amúgyis kábé bokáig érő vizet szeméttel, de ott nagyon szép volt, ugyanis két fa állt a parton, a törzsük vastag és különös rajzolatú volt, és közülük valami virág futott le a vízik, lilásrózsaszín volt, pitypanglevelek szegélyezték, és tiszta harmat volt az egész. (kíváncsi vagyok, hányszor szerepelt az előző mondatban a "volt" szó) Na mindegy, jól nézett ki, de úgysem tudom visszahozni, hogy milyen érdekes volt ott.
Most hatkor beszállítottuk az egyik hörcsögömet a Bosnyákra, mert a másik kettő kiközösítette. Nóra és Niki odajöttek érte, meg Nóra húga is, és elvitték, miután egy hete megbeszéltük, hogy akkor nekik kell. Szebi természetesen még egy órát ott maradt velük pletykálni, én meg jöttem haza. Valamiért rohadtul idegesít most, ahogy fogalmazok.
Egyébként megint valami "tanszerlopó mumus"(-ahogy tavalyelőtt Réka nevezte, amikor eltűnt a matekkönyvem és minden nap rajta kerestem, aztán kiderült, hogy a dvd-lejtászóm alatt volt) garázdálkodhat nálam, ugyanis nemcsak az iskolai jegyzetfüzetem nincs meg (ami körülbelül az egyetlen fontos dolog a telefonomon, személyes tárgyaimon, pénzen és a kaján kívül, azok közül, amiket suliba hordok), de az irodalom felszerelésemet sem találom. Erősen gyanakszom, hogy legendás ügyességemmel vagy sikerült valahol kiszórnom az egészet a táskámból (és reménykedem, hogy ez Szebinéál történt), vagy bent hagytam a suliban. Jaj, jaj, azonban most jutott eszembe, hogy direkt hagytam Szebiéknél, hogy ne kelljen hazacipelni, és majd holnap reggel inkább ő cipeli, de most már csak az a kérdés, hogy hogyan fogom megtanulni a verset. Utána kéne néznem a neten, mert biztos fent van az Egy katonaének Balassitól. Ehhez viszont semmiféle késztetésem nincs.
Na mindegy, viszonthallásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése