letter from Dettina.

Íííímádom én a Dettina levelét! Azonnal el is kezdem neki fogalmazni a választ, mert eddig soha nem jutott eszembe, hogy annak, aki nekem levélben ír, én is úgy válaszoljak, most azonban lázba jöttem, mert Detti felszólított, hogy önmagam is úgy válaszoljak neki.
Most amúgy teljesen lázasnak érzem magam, pedig leszoktam róla, hogy bebeszéljem a betegséget, meg nem is gondoltam rá, de amikor beültem a kocsiba, valahogy így leeresztettem, és tök szar volt, mert rögtön úgy éreztem, hogy beteg vagyok.
Egyébként észrevettem magamon, hogy mostanában az olyan zenék is megtetszenek, amiket régen elvből nem hallgattam volna, de mivel az osztálytársaim folyton ezeket nyomatják, meg Szebi is csomót szeret belőlük, hajlandó vagyok végighallgatni őket, és van amelyik megtetszik, vagy éppen továbbra is nagyon szarnak találom, csak annyi jó emlék és dolog kapcsolódik hozzájuk, hogy vétek lenne máskor nem meghallgatnom. Gondolom, másnak is volt már olyan zenével dolga, amit csak azért hallgatott, mert valami jó jutott róla eszébe, egyébként pedig bele se szagolt volna. Meg hogyha meglesz a kis ipodom, akkor majd tudok azzal futni járni, és a mai tuc-tuc zenékre sokkal jobban tudok szaladgálni ide-oda, mintha mondjuk egy Kate Nasht hallgatnék, mert abban semmiféle olyan gyors ritmust nem találok, ami rohanásra késztetne. Mondjuk az AC/DC-től is igencsak be tudok pörögni és Szebi is, úgyhogy a padunkra most éppen hatalmas betűkkel és egy óriási nyíllal fel van rajzolva, hogy íszdíszi. Na jó, igazából kicsivel, de nagyban sokkal jobban nézne ki, csak nem akarjuk, hogy lemosassák velünk.
Mára ennyi hülyeség, cupp. (Beszámolnék róla szívesen, hogy miket írtam, de nem folyamodtam ilyesmihez, mert a hétvégén nem volt rá időm, most pedig sem erőm, sem hangulatom.)