i can feel i can feel you near me

Végül egyáltalán nem lett keserves a felkelésem, mert Szebi öt óra tizenhárom perckor felhívott hajnalban, és én egyáltalán nem beszéltem hülyeségeket álmomból felverve, mégsem emlékszem a beszélgetésre, csak kábé a közepétől. Na mindegy, szóval utána nem bírtam visszaaludni, csak félálomban voltam. Így aztán nem volt annyira nehéz felkelnem, mint amennyire számítottam rá, tekintve, hogy egykor még vígan olvastam a Katharine-t, ami egyre jobban irritál, ugyanis rohadtul idegesít benne az összes szereplő, nem köt le, hogy mit csinálnak, a nyáladzásuk sem, az sem, hogy ki kit néz elbűvölten, és miért. Sőt, azt sem érzem teljesen reálisnak, hogy John és Katherine mind a ketten aaannyira tökéletesek, hogy azt szavakba önteni is lehetetlen, hiszen éppen a múltkor volt benne valami ilyesfajta mondat: Katherine végigcsúsztatta a kezét John mellkasán, élvezte a férfi kemény izmainak érzését, John pedig visszanézett rá, és láthatta, ahogyan a napfény csillámlik Katherine gyönyörű vörös haján, és megvilágítja tökéletes, hamvas arcát. (Azért nem teszek idézőjelet, mert fogalmam sincs, hogy volt pontosan, de szerintem ennyi is éppen elég.)
És folyamatosan ilyenek vannak benne, jó, nagyon kellemes elképzelni, hogy minden szereplőd szép, kedves, bárgyú, de közben mégis mindenkinél okosabb, viszont egyáltalán nem jó olvasni. Én is szeretek olyanokat írni, hogy mennyire szépek a szereplőim, meg okosak, de az enyémek mellé legalább gonoszak, vagy csalafinták, emberi tulajdonságokkal is fel vannak halmozva, és nem hívjál egymást úgy, hogy "kicsi kincsem". Meg amikor olyasmikről olvasni a történelmi regényekben, hogy a főúri társaságokban mindenki szép, jóképű, csinos, az egyáltalán nem idegesít, mert legalább mindenki szarkeverő. Nem azt mondom, hogy az szükséges, hogy egy szép szereplő negatív legyen, de ha a könyvednek egy olyan főszereplője van, akiben nem találni hibát, és ráadásul nem is gonoszkodik, sőt, a "paráználkodáson" kívül nem csinál semmi emberi dolgot, az szerintem nem csak idegesítő, de unalmas is. És ebben a könyvben a paráználkodás sem azt jelenti, mint mondjuk a Boleyn Anna titkos naplója c. könyvben, vagy a Boleyn kisasszonyban, vagy már nem tudom, melyikben volt, hogy a francia király a barátaival együtt sok nőt nézett az ágyban székekből, hanem annyit, hogy az urával "hál". Szóval ebben a könyvben csak annyit kell megbocsátanunk a tökéletesen szép és tiszta Katherine-nek, (bocsánat, de fogalmam sincs, hogy Katharine, vagy Katherine, mert ezt a nevet mindig mindenhol máshogy írják) hogy az első rész után, amiben szűzies volt és az apácáktól jött, most már a herceg szeretője, ami egyébként egy kis enyelgésen és szép új ruhákon kívül semmivel nem jár neki. És ez az még, ami idegesít, mert nem azért van a herceggel, mint a tudorokban mindenki a királlyal, hogy a családja juttatásokat kapjon, ő új ruhákat és ékszereket, és mindenekelőtt ne vegyék fejét, hanem azért, mert ő szereti Johnt. -.- Tényleg nem értem, hogy ez a könyv az ezerkilencszázötvenvalahányas megjelenése óta miért még mindig az egyik legolvasottabb könyv. Az elsőt azért olvastam ki olyan gyorsan, mert akkor voltunk Miklóson négy napig, és minden este meg minden reggel olvastam két órát, és csak az a könyv volt nálam. Most azonban ezzel a másodikkal rettenetesen szendvedek.
Köszönöm a figyelmet.
Lelle? Még a hét elején írtam neked, megkaptad, vagy nem is ment át?