Tegnapelőtt ez történt: Szebinél voltam, elmentünk karácsonyra bevásárolni, aztán pedig hazamentünk hozzájuk, ebédeltünk vagy vacsoráztunk vagy nem tudom, mi volt az, utána pedig elmentünk a Vörösmarty-térre, hogy megnézzük és meghallgassuk, ahogy kinyitják a 20-ai ablakot. Igazán tetszett, de nagyon furcsa volt, mert annyira szép volt az egész, hogy így belógtak a faágak, meg ugye az egyik erkélyen ment az élő zene, hogy felnéztem a zenészekre (meg mindenki más is), és ahogy lélegeztek az emberek, mindenkinek az arca körül fehér levegőgomolyagok voltak, és minden annyira szépen ki volt világítva, olyan jó ünnepi hangulat szállt meg, hogy nem tudom leírni, és még a szemem is könnybelábadt. Utána körüljártuk a vásárt, nagyon jó dolgok voltak, szerintem sokkal jobb az egész, mint az ausztriai vásár, ott szinte mindenhol ugyanaz van, és még a mo.-inál is szürreálisabb árak. Ennek ellenére nem engedtem Szebinek, hogy bármit is vegyen nekem, mert már nagyon sok mindent vett nekem karácsonyra sejtéseim szerint, és ráadásul drága dolgokat is, mert volt olyan, hogy várnom kellett rá üzletek előtt, amíg ő bevásárolt egy másikban nekem, és véletlenül tudtam, hogy mennyi volt nála a vásárlás előtt és után. Szóval nagyon megszidtam, és megparancsoltam, hogy jövő karácsonyig nem vehet nekem semmit. Azt a választ kaptam, hogy még akart nekem venni karácsonyra valami szép gyűrűt, csak nem tudta, hogy mekkora a méretem. Így hát a karácsonyi vásár után berángatott a bijou brigitte-be, és kiválasztott nekem egy nagyon szép gyűrűt, amin hatalmas fekete strasszokból kirakott dísz van, ami jónak is bizonyult, szóval megvette, de én még körülnéztem, és találtam egy nagyon barokk-korra hajazó gyűrűt, fehér kővel, amiben régies minta van, és körülötte ezüst cikornyákkal, amikben áttetsző strassz van. Nagyon tetszett, szóval mielőtt kimentünk volna a boltból észrevétlenül visszamentem elbúcsúzni tőle, de Szebi mégis észrevette, úgyhogy kivette a kezemből és elindult vele a pénztár felé. Ráugrottam a hátára és közelharcot vívtunk a gyűrűért, mert egyáltalán nem akartam, hogy még azt is megvegye nekem. Illetve akartam, de mégse illik, hogy ennyi mindent kapjak tőle, és teljesen úgy tűnt, mintha azzal a hátsó szándékkal mentem volna vissza, hogy megvegye azt is, közben pedig - bármilyen elképesztő és hihetetlen - valóban csak búcsút mondani mentem vissza. A párbajban természetesen kiderült (ismételten), hogy ő az erősebb, szóval a fehér gyűrűt is megkaptam, de nem adta oda egyiket sem, csak karácsonykor fogja. Ez nagyon jó nap volt, és igazán karácsonyi hangulatban telt el.
Tegnap reggel megnéztük a Légiót, miután felkeltünk, majd elmentünk a Mórczra, és találkoztunk Lénárddal, majd onnan továbbmentünk az FM-be, és vettem magamnak (illetve egyelőre Szebi vette, de amint jövőhónapban megkapom a zsebpénzem, kifizetem neki) egy 5-ös (Gucci Rush illatú) parfümöt, tusfürdőt, és deót, mert mindenki azt mondta, hogy az az illat nagyon illik hozzám, és ezzel tényleg olyan otthon érzem magam a bőrömben, mint a Ricci Riccivel, és ez lehet, hogy úgy hangzik, mint valami szar reklám, de tényleg, eddig csak ennél a két parfümnél fordult elő, hogy ennyire jó érzés volt befújni magam vele, és csak ennél a kettőnél próbáltam egész nap kétségbeesetten a nyakamat szagolgatni. Miután beszereztem ezen dolgaimat, mentünk dolgozni, és este ide, hozzánk.
Ma sütiket sütöttem Marcsival (a nagymamám, csak kicsi korom óta Marcsinak hívom, mert volt egy babám, a Marcsi baba, akinek ugyanolyan göndör haja volt, mint a mamámnak, és akkor, mivel előtta a mamámat, Marcsi mamának szólítottam - az összes családtagomnak a státusza elé mondtam a keresztnevét, pl. Andi anya, Kornél apa -, kijelentettem neki, mikor a párhuzamot felfedeztem: "Ugyanolyan göndör hajad van, mint a babának! Akkor mostantól téged is csak Marcsinak foglak szólítani." És azóta úgy is teszek.), és nagyon vicces volt, mert Szebivel elég mókás párost alkotnak, úgyhogy szétröhögtem az agyam. Nagyon szép sütiket csináltam amúgy, diós linzertésztából, csináltam macit, karácsonyfát, olyan virágot, amiben lekvár van és középen kilátszik, kis virágokat, csillagot, szívet, és mindegyiknek mosolygós arcokat rajzoltam ilyen krémnyomóval, a macinak gombsort meg felöltőt is, a karácsonyfára meg boát és díszeket. Jó nehéz volt, meg most csináltam ilyet életemben először, de állítólag nagyon ügyes voltam, és tényleg szépek lettek, majd lefotózom és felrakom ide, ha rájövök, hogy hogyan kell olyat művelni. Utána Marcsi fekete-fehér családi fotókat mutogatott Szebinek, és nagyon vicces volt, amikor Szebi tizedszerre is megkérdezte ugyanarról a századik másodunokatestvérünről, hogy ki az, és Marcsi ugyanolyan türelmesen elmagyarázta. Meg az is elég jó volt, amikor még a tésztát nyújtottam, és ahányszor elfelejtettem megforítani, Marcsi rácsapott a kezemre. Utána Szebivel elmentünk körüljárni a Dunaharaszti bevásárló negyedet, hogy vegyen még valamit a családtagjainak, utána pedig hazajöttünk, és készítettem carbonarát, ami nagyon jól sikerült. Íííímádom, hogy jól sikerülnek mindig, amiket főzök vagy sütök, mert azt hittem, hogy szörnyű szakács leszek, de hatalmas dicséretekben részesülök itt, és még nekem is ízlik, amit csinálok.
A holnapi program:
- itthon kitakarítok
- kitakarítom a hörcsögöket
- Miklósra megyünk takarítani
- Szebit hazavisszük
- én hazajövök
- elkészítem körülbelül éjféltájban, amikor majd hazaérek, a maradék embereknek az ajándékokat, amikkel eddig nem lettem kész
- becsomagolok mindent (jaj, már előre félek, magamat és a csomagolási szokásaimat ismerve)
- megmosom a hajam
- elgondolkodom rajta, hogy mely ruháimat szándékszom viselni az ünnepek alatt (már előre örülök, hogy milyen szépen felöltözhetek)
- megnézem a Polar Expresst Jacken (Jack a dvdlejátszóm, az előző pedig, amit tavaly vagy tavalyelőtt Laurának adtam karácsonyra, Bill volt. nem tudom, miért adok ilyen értelmes neveket mindenemnek)
Kábé ennyi.
Ilyenek voltak:
Ő: - Mit mondjak el németül? Bármit elmondok neked németül.
Én: - Mondd azt, hogy a Fábián dagadt.
Ő: -Fábián, zu hause! Ich bin Jahre alt! Dich scheiße! Ich zu hause scheiße maise, orange saft!
(Fábián, haza! Én éves vagyok! Te szar (szabadfordításban)! Én otthon szar kukorica, narancslé! :D)
Ő: - Rücken rokt. Möchten möcht.
(?)
Ő: - Deine papiere. Scheiße zu hause. Ich bin zu hause Jahre alt.
(A te papírod. Szar haza/otthon. Én otthon éves vagyok.)
Ő: odébbrúgja a papucsomat. - Ezt a papucsot is meg... megkufircolom.
Hazaérünk a szánkózásból (ja, azt nem is írtam le, hogy hétvégén szánkózni voltunk a kissóderoson, és éppen akkora hóvihaz volt, hogy nem láttunk semmit, majd lecsúsztunk kábé negyvenszer, én beleszaltóztam a tüskebokorba, neki meg betört az egyik régebbi telefonja kijelzője, de nem baj, mert úgyis van neki még hírminc).
Fábián: furcsa pózban fekszik a puffon, leginkább úgy fest, mint egy megsütött szárnyas.
Ő: - Ez így helyes. Hazajövünk, és töltött pulyka vár minket.
Monopoly.
Ő: - Kerestél rajtam százat.
Én: - Igen.
Ő: - Süljön ki a szemed.
Én: - Az előbb min röhögtem?
Ő: fél perc csönd, majd elkezd bólogatni. - ... Azon, hogy szegény vagy.
Ő: - A dvd bemutatja. Hú bazmeg. ... REGI, MOST A DVD BE FOGJA MUTATNI!
Csokireklám.
Ő: - Ezt mutatja be a dvd? Ferrerorocher, ha valami igazán különlegesre vágyik? Nekem ezt ne mutasd be, bazmeg, mer' én ezt már láttam.
Én: - Mit nézel?
Ő: mélységes undorral, mintha valaki kényszerítené. - Csokoládé.
10 perc múlva. - Ez tudom, hogy szar film.
1 perc múlva. - Ebben a Johnny Deppnek olyan szar szerepe van! Ő a gazdag fasz.
fél perc múlva.
Nő: - Jó napot!
Ő: - Kurva anyádnak köszönjél.
Én. - De miért írta azt a Lénárd a Laurának, hogy alig ismeritek egymást?
Ő: - Csak két éve ismerem, de nem baj. Leszarom, most nincs kedvem üzletről beszélgetni.
Marcsi: - Mit néztek?
Ő: - Csokoládé. De csak én nézem. Jó szar film. Amúgy utálom. Egyszer végigszenvedtem már.
M: - Azt még én vettem egyszer Reginának.
Ő: - Ja. Akkor elnézést.
M: - Hát nyugodtan, mert nekem sem nagyon tetszett.
Ő: - UGYE, MILYEN SZAR?!
Ő: - Lehet, hogy megyünk még ma a Tescóba.
M: - Na, akkor figyelj!
Ő: - Na, akkor figyelek.
Ő: mikor hazaérünk, nézi tovább a filmet. - Tudom, hogy meg fogjátok rakni egymást. Nagyon csúnyán.
Amúgy tudja az emberiség, hogy mire jöttem rá? Ahogy bekanyarodunk ide a nullásról, a haraszti tesco-aldi-lidl-piramis négyszögben a gyalogosnak és bicikliseknek fenntartott közlekedési lámpák lehetetlenül kevés ideig zöldek. Mindegyiknél álltunk vagy 10 percet, amíg piros volt, nyomkodtuk a gombot, majd még a zebra felénél sem jártunk, amikor villogni kezdett, és mire átértünk, már újra piros volt.
Köszönöm, hogy ezt megoszthattam.
Boldog ünnepeket! Szerintem, ha holnap nem fogok írni, miközben az ajándékokat próbálom elkészíteni, akkor legközelebb már csak 28-án jelentkezem - vagy még akkor sem.
Cupp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése