Lauránal voltam mostan péntektől vasárnapig, és vittem neki születésnapi, karácsonyi és mikulási ajándéktot, és roppant jól éreztem magamat. Most pedig írtam neki egy SMS-t, amire, gondolom, azért nem válaszol, mert éppen most szereli össze az újonnan kapott telefonját. Voltunk moziban is, a Harry Potteren, amiről most csak azért nem írok semmiféle kritikát, mert mindig akkor szoktam ebbe belefogni, amikor már megvan DVD-n- Valamiért, amikor hazajöttem, annyira fáradt voltam, hogy majdnem bealudtam a kocsiban, és előtte Szebivel is igazán bunkó voltam ugyanezen fáradtsági okokból, de most megfürödtem, megmostam a kis hajam, kidíszítettem karácsonyira a szobámat, és immáron semmi bajom sincs, csak az, hogy rohadtul nincs kedvem elolvasni a Candide-ot, és nem is fogom. Végtére is nem mondták meg pontosan, hogy mikorra kell, csak annyit, hogy a jövőhétre, és az nem feltétlenül hétfő. Máskülönben meg még mindig nagyon meg vagyok sértve azért, mert olyan szorgalmasan végig akartam rágni magam a Tartuffe-ön, és erre nem találtam sehol. Hát akkor meg mást nem is vagyok hajlandó keresni. Íííímádom a hozzáállás.
Laurát össze szeretném boronálni Lénárddal, de Szebi az utóbbit ismerve nem igazán ajánlja, és most már én sem magamnak, de amikor még Lauránál voltam, akkor nagyon szerettem volna, ha sikerül. Valamiért mindenféle képek kezdtek el keringeni kicsiny lelki szemeim előtt, miszerint: mind a négyen felnőttek vagyunk, és nagyon jól szórakozunk egymás társaságában, összejárunk, és senki nem megy a másik idegeire. És ha Lénárdban igazán megbíznék, akkor továbbra is szorgalmaznám az ötletet, de hát én még annyira nem ismerem, de azért kedvelem, amennyire csak lehet, mert azt mondta rám, hogy nagyon szép vagyok, és én azt mindenkitől szívesen fogadom.
Ilyeneket mondtunk az én spanommal:
L: a telefonba: - És van a memóriakártya. ... Tudod, mi az?
L: simsezni kezd. - HÉ! ÚRISTEN, MI A FASZ TÖRTÉNT ITT?! AZT A KURVA!
Én: felemelek egy, az ágy alól kikandikáló bögrét, amibe bele van kövülve valami folyadék és egy kanál. - Hát ebben meg mi volt, biztos az a maláta, amit nem szeretek.
L: - MALÁTA, BAZMEG, AZ EGY SÖR, nagyon idétlen vagy.
Én: - Akkor az a chai latte, vagy mi, amit ittunk.
L: - Az chai, nem maláta.
Én: - A maláta, az nem valami gyümölcs?
Úristen, most valamiért megint azt hittem a saját írásomra, hogy Laura írt oda. Néha olyan nehezen lehet megkülönböztetni.
L: - AAA! Erre beleállt a seggembe a nyíl.
Én: - A nyíl?
L: - Tudod, a nyilallás.
Sims.
Ember: megáll L. simsének kertjében, és bámul.
Én. - Ez most mit néz, nincs fal, vagy mi?!
L: - De van!
Én: - Halló, ez magánterület!
Férfi: jön.
Én: - A tiednek van barátja?
L: - Nincs. De akarom, hogy legyen, csak soha nem jár erre az, akit kinéztem neki. De akkor lehetne ez a zavigyerekének az apja, aki most idejött.
L: - Itt egy nő.
Én: - Na, akkor legyen ez a zabigyerekének az anyja.
L: - Szerintem ezzel is tudnak tráj for bébizni.
L: eldől az ágyon és a hasát markolássza. - AAA! Ez most mi? ... Ja, a méhem. Éppen leszakad.
Én: - Van egy Abercrombie-t is kaptam.
Én: - Vaníliapudingot.
L: - MIT?!... Jaj, miért turkálom fél óráj a hátamat?
Én: - És megcsókolt?
L: - Azóta?
Én: - Nem, akkor.
L: - Persze.
Én: - És bedugta a nyelvét a szádba?
L: -Igyekezett.
Én: - És rossz volt?
L: - Nagyon.
Íííímádom, hogy mi soha nem beszélünk úgy, mint két ötéves.
L: - Én rátapasztom a számat a kezemre. Vagyis a kezemet a számra.
L: - És milyen országokból látogatják a blogodat.
Én: - Nem tudom, hol kell azt megnézni? Biztos Cigányiából.
L: fél órája haldoklik, aztán felül. - De jó. Felőled akár meg is fulladhatnék.
Én: - IGEN.
Én: - De így nem jó, így nem tudok írni, inkább feküdj a fenekemre.
L: - Jó.
Én: - Csak ne fingjak.
L: - Hát az tényleg kellemetlen lenne. ... Tudtad, hogy a seggedbe' dobog a szíved?
L: felírja a füzetemre: Regeeh.
Én: - Regeeh. A csodaszarvasról.
Én: - De hogy lehetnek valakinek ennyire szabályos körmei?
L: - A photoshopban vette.
L: - HM! EZ OLYAN JÓ! NEM AKAROD TE IS KIPRÓBÁLNI?! VAGY VALAMI!
(Hangsúly és hangerő.)
Szebi és én igazán elszántan próbálunk kontaktust szítani Laura és Lénárd között.
L: - Mondd meg neki, hogy majd megbököm Facebookon.
Én: - Majd megbök Facebookon.
Ő: - Majd megböknek Facebookon. ... MEGBÖKNEK FACEBOOKON!
L: - Nem érdekel.
Én: - Nem érdekli.
Ő: - HÚ, LÉNÁRD! EZT BEBUKTAD!
Én: felállok és megtántorodok.
L: - Milyen határozottan álltál föl.
Én: - Arra akartál célozni, hogy majdnem összeestem?
L: - Á.
L: - HANNAH MONTANA MEGY A TÉVÉBEN.
Én: - ÚRISTEN.
(Hangsúly és hangerő megintcsak.)
L: - Csokis a nadrágod. Vagy... az csoki?
Én: - Hát nem is szar!
L: kábé fél órája a szobán kívül tartózkodik.
Én: - Mit csinálsz?
L: - Ujjazom magam.
Én: - De igazából?
L: visszajön. - Igazából vibrátort használtam.
L: a parfümömet, amit én mindig a nyakmra fújok, ő szétkeni a tenyerével a nyakán és a csuklóin is, aztán összedörzsöli őket.
Én: egy darabig elborzadva figyelem a ténykedését a vállam fölött, majd: - JAJ! MILY' BOHÓ AZ EMBER!
HP.
H: mezítláb ül a jeges víz mellett.
Én: - Harry, a vadon gyermeke.
Harry, Hermione: táncra kélnek, de valami szörnyű bénán, ráadásul a jelenet egyáltalán nem illik oda és az egész film hangulatába. A nézőtéren mindenki elkezd röhögni.
L: - Ez már a bakiparádé.
L, Én: mint valami nagyanyók, akik jótékonyan mosolyognak a vásznan szereplő unokáikra, összedugjuk a fejünket.
Én: nagyon aranyosan. - A Ron úgy néz ki, mint egy csöves.
L: ugyanilyen kedvesen. - Igen, igen.
Kábé ötödszörre jelentjük ki egyszerre, hogy most lesz vége, de megint továbbviszik a cselekményt.
L: - Remélem, meggondolták magukat, és végignézhetjük az egész filmet.
Én: nem tudom eldönteni, hogy melyik fiú volt L. flörtpartnere. - Melyik az?
L: - Amelyiknek egy furcsa hózentróger van a seggén.
Én: először esek össze azon az estén.
L: - Aaajj, azt hittem, hogy követnek majd minket, vagy valami.
Én: - Ennyien? Azért én befostam volna, ha ez most mind utánunk jön.
L: - Én nem.
Én: - Jó, hát akkor te leszámoltál volna velük egyedül egész éjszaka.
L: - Jaj, most elképzeltem magam egy ilyen láncfűrésszel.
Én: - Nem, én azokkal az eszközökkel gondoltam, amiket a women'secretben láttunk.
L: - Jaj.
Én: - ... De most jöttem rá, hogy az amúgy egy pálca volt, a tollacskákkal.
L: - Tudom, hát én akkor is rájöttem.
Én: - JA, JÓ!
Én: egy ablakba mutatok, ami december negyedikén tömve van Mikulás-ajándékokkal. - Nézd, itt már megjött a Mikulás! Milyen előrehaladott család ez.
L: - Jaj, azt hittem, hogy egy dementor van az ablakban!
Én: másodszor esek össze.
A harmadik összeesésem annak volt köszönhető, hogy L. felidézett egy vicces kis videót, és ahogy végiggondoltam, meg még valamivel rátett egy lapáttal, lefeküdtem az utca közepén a földre este háromnegyed tízkor, és az emberek, akik autóval, tömegközlekedési eszközzel, vagy gyalogosan elhaladtak mellettünk, megbámultak minket, mert azt hitték valószínűleg, hogy egy jól szituált csövest próbál felsegíteni egy jóakaratú kislányka. De nálam ezek a bizonyos összeesések úgy néznek ki, hogy leguggolok, és körülbelül tíz percig nem egyenesedek fel. Eddig életemben kétszer volt olyan, hogy teljesen lefeküdtem. De egyszer L.-val is előfordult. (MI A SZAR SZÚRJA A HÁTAMAT? NAGYON IDEGESÍT.)
Én: ide-oda döntögetem a fejem, aztán fingok. - Jaj, most olyan voltam, mint a Cartman...
L: - Mindig olyan vagy.
Én: - ... ide-oda döntögettem a fejem, mint amikor valami szörnyűségre készül, aztán fingtam.
Én: lefekszem és felhúszöm a lábaimat, majd széttárom őket.
L: - NA!
Én: - Nem fogok fingani!
L: - Csak szülni fogsz?
L: - De olyan kicsi a világ, nem?
Én: - Ja, jó szar. A világ.
L: röhög. - Te meg jó optimista vagy.
Én: - De most mi lett a problémája?
L: - Az, hogy egy hülye pöcs lett gyorsan.
Én: a L. ágya fölötti hatalmas rózsaszín masnira mutatok. - És azt a masnit odaragasztottad?
L: - Nem. Odatűztem. Ziherejsztűvel, beleszúrtam a falba. Csak nehéz volt, mert mindig kiesett.
Én: - Akkor majd egyszer éjszaka leesik a masni, és a ziherejsztű beleáll a nyakadba, ahogy forgolódsz, és kiszúrja az ütőeredet, és spriccel a plafonra a véred és elvérzel.
L: - Hát jó.
Reggelire mikróspizzát ettünk.
Én: - Nem szeretem az ananászos pizzát. Majd leszedem róla az ananászt és odadobálom neked. Akkor ananászízű marad alatta?
L: - Igen.
Én: - Fúj. Akkor nem kérek. ... Habár, megkóstolom az ananászos pizzát. Még soha nem ettem olyat.
L: - Hogy mondhatod valamire, hogy nem szereted, ha még soha nem ettél olyat? Én se mondom a rákra, hogy nem szeretem, mert még soha nem ettem.
Én: - Mert én már ettem ananászos pizzát.
L: - Ja. ... Akkor miért mondtad az előbb, hogy még soha nem ettél?
Én. - Mert folyamatosan hazudok neked.
L: nagyon röhög.
Én: - Na és milyen volt tegnap a ketchupos alma?
L: - Hát fájt tőle a hasam, mint a rohadás.
Én: - Örülj, hogy nem fostál be.
L: - Örülök.
Én: - Na, most pedig csönd, mert mindent fel akarok írni. Menjél pizzát csinálni. Asszony.
L: - Megverlek, úr. Vagy hogy kell mondani. Uram. A kezemet emelem rád.
L: - Ebből csak én ihatok.
Én: - Hát nem is akarok inni belőle, ha körtés.
L: - Nem körtés.
Én: - Akkor?
L: - Barackos.
Én: - Ja, jó, akkor akarok inni belőle.
L: - Addig együnk.
Én: - De én nem vagyok éhes.
L: - Szomjas?
Én: - Az se.
L: - ... HAZUDSZ!
L: felemeli a kajás-tálcákat. - Kiviszem, mert olyan fura érzés van most a hasamban.
Én: - Ja. ... Hánynod kell?
L: - Igen.
L. nagymamájától megtudhattam, hogy "olyan ki szolid" vagyok. Így szoktam én is mindig jellemezni magam a hangos röhögésemmel és az ordító beszédemmel.
Köszönjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése