Ez egy nagyon különös nap volt. Rosszul indult, mert összevesztünk Szebivel, de aztán kibékültünk, és szerintem csak az volt a baj, hogy én nagyon izgultam, ugyanis eddig egyedül csak akkor mentem tömegközlekedéssel, amikor a sulitól Szebiékig mentem, de most Szebiéktől elmentem a Borárosig angolra, és valamiért biztos voltam benne, hogy útközben meghalok és felzabálnak a farkaskutyák. Úgyhogy hatalmas megkönnyebbülést éreztem, amikor végre megérkeztem a dunaházba és helyet foglaltam Rékával szemben, majd egy fél órát fetrengtünk röhögőgörcsben, aztán mentünk angolozni. Most hatalmas sikerélménnyel gazdagodtam, ugyanis száz százalékos lett a középfokú tesztem, és amúgy is vicces volt most az angol, meg ügyesek is voltunk. De tök jó, mert Daniel azt is megtanítja, hogy mit kell csinálnunk, ha kábé két szót értünk az egész szövegből, vagy ha fogalmunk sincs, hogy mit kezdjünk a feladattal. Ennek ellenére szerintem, ha elérkezik az idő, hogy nyelvvizsgázzak (tavasszal vagy nyáron, ami rettenetesen félelmetes és közeli időpont), akkor rángógörcsben fogom életemet veszteni a vizsgabiztosok előtt. Egyébként útközben volt egy olyan kellemetes megmozdulásom, hogy az aluljáró legfölső lépcsőjén állva néztem körül kábé tíz percig, majd meggondoltam magam, megfordultam, és nekimentem egy babakocsinak (na jó, csak majdnem, de leírva így viccesebb, és annak ellenére, hogy nem mentem neki ténylegesen, nagyon rondán nézett rám az úr, akit tolta, és roppant vékony hangja volt, mert utána egy másik ember megpróbált neki segíteni, ez meg rárivallt, hogy HAGYJAD, MAJD EGYEDÜL LEVISZEM, HAGYJAAAD!).
Különben nagyon érdekes dolgokat találok a szobámban, mert az előbb elpakoltam a karácsonyi díszítést, és benyúltam a fotel alá, hogy megkeressek egy csengettyűt, amit természetesen nem találtam meg, de a kezembe akadt helyette az Én, a robot könyv formájában, ami se nekem, se anyának soha nem volt meg. Végül arra jutottam, hogy Szebié, és valószínűleg annyira hiányzott neki, hogy nem is jutott eszébe megkeresni, amikor elment - néhány hónappal ezelőtt, mert azóta már valami mást olvas.
Utána pedig, mivel az egyik szekrényem fiókja folyton akad, benyúltam mögé, és mit találtam? Egy barbis papírtányért, amilyenről a nyolcadik szülinapomon ettük a tortát.
Kíváncsi vagyok, miféle idegen testeket rejthet még a szobám. Bizonyára hamarosan megtalálom a zabigyerekemet is a szekrényben, akiről Laura mindig beszél. Ja, és Laurám, érted meg nem délután megyünk szombaton, hanem vagy délelőtt vagy dél körül.
Cupp mindenkinek a hasára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése