(Elolvashatod, ha akarod, de unalmas és irritáló, magamnak írom.)
A mai napom igazán jó volt, annak ellenére, hogy ráébredtem, még soha nem volt olyan szörnyű félévim, mint amilyen most lesz. Mondjuk kiszámoltam, és 4.1 lesz az átlagom, de az semmit sem számít, mert az olyan ötösöket is beleszámoltam, mint a tesi, a rajz meg az ének (egyébként egyáltalán nem is vagyok biztos benne, hogy énekből ötös leszek, de mindegy. Nyelvtanból és irodalomból természetesen négyes lettem (!!!), ilyen még sose fordult elő, úgyhogy minden okom megvan, hogy tarkón döfjem magam, vagy valami attraktívabb ponton szúrjam át magam egy késsel. Fúúúj, hogyan lehetek ilyen hülye? Magyarból emeltszintű érettségit akarok tenni, emeltszintűt! Most akkor basszameg! Annyira mérges vagyok magamra, hogy azt nem tudom elmondani. Sokkal többet tanulhattam volna, és sokkal jobban odafigyelhettem volna, de majd a következő félévben megteszem. Jaj, de szörnyű, nem akarom senkinek megmutatni a félévimet, inkább csendesen őrizgetem, és csak majd év végén mutatom meg az év végivel együtt mindenkinek, ha addig tudok javítani, ha meg nem, akkor egyiket sem mutatom meg. Szerintem amúgy körülbelül én vagyok az egyetlen gyerek az osztályban, aki nem a tanárt okolja a rossz jegyéért, hanem saját magát. Egyébként ma kiosztották a nyelvtantézéket, amiben én úgy éreztem, mindent tudtam, és meg voltam győződve róla, hogy ötöst kapok rá, erre hármas lett. Jó. Egyáltalán nem volt olyan szörnyű, de amikor tudatosult bennem, hogy ÉN kaptam hármast nyelvtanból, és négyest félévkor, ÉN, aki ki szoktam javítani a tanárt, ha rosszul ír fel valamit a táblára, akkor körülbelül egy sírógörcs jött rám, könnybelábadt a szemem, és nem akart elmúlni. Nagyon szar volt. Óra végéig sem múlt el, és egész úton sem, és amikor Szebi bement egy boltba, én pedig megvártam kint, elkezdett remegni a szám, és nagyon jó lett volna kiengedni, de aztán nem tudom, miért, visszatartottam. Szebi vett nekem egy avatar-figurát, a lányt, aki a kedvencem volt benne, kábé tíz centi magas, nagyon aranyos és szép és igazán örültem neki, de ez még nem ment meg attól, hogy csalódtam magamban. Azt mondta, hogyha majd valaki azt mondja a családomból, hogy jobbat várt tőlem, akkor fogdossam a figurát és nem érzem majd annyira rosszul magam. Az a baj, hogy én vártam többet magamtól, és mostanában csomó olyan élethelyzet áll elém, amiben többet várnék magamtól, és tudatában is vagyok, hogy szörnyen fogok teljesíteni, mégsem tudok változtatni rajta. Nem csak az iskola, mondhatnám, hogy az a legutolsó, ami érdekel, de nem így van, mert ez az év vége, azt hiszem, már beleszámít a pontokba, én pedig szeretnék a bölcsész karra menni, úgyhogy nem mondom, hogy nem érdekel az iskola. De a való életben, amiben a stréberek megdöglenének, nem azért, mert mindent szó szerint bemagolnak, hanem azért, mert nincs saját véleményük, ott is szeretnék mindig megfelelni és kiállni magamért és jól érezni magam és mindenkinek minden szempontból ugyanannyira megfelelni és jól teljesíteni, hogy büszkék legyenek rám, emellett pedig még szép is akarok lenni meg író is... hát nem annyira sikerül. És mi a szar ez a kettes matekból? Soha többet nem takarózom azzal, hogy az osztályban mindenkinek kettese meg egyese van, és körülbelül két embernek hármasa. Kit érdekel? Aki rákérdez, hogy hanyas vagyok matekból, azt nem az osztályom többi része érdekli, hanem én. Ha valaki utána megkérdezi, hogy és a többiek?, akkor el fogom mondani, hogy ők is. Amire büszke vagyok, az a francia ötös, mert azon kívül körülbelül, a készségtantárgyakon kívül még angolból leszek ötös és föciből, aztán kábé ennyi, de föciből mindenki ötös, mert mindenki mindent kipuskázik, én is, szóval az teljesen mindegy, és nem is érdekel, mert soha-soha nem lesz rá szükségem. A franciára azért vagyok büszke, mert idén sokat tanultam rá, és senki nem segített benne, mert senki nem tud franciául, és még leckét is írtam belőle és gondolkodtam is rajta. Angolból hogyne lennék ötös, amikor a múlt időt vesszük a suliban, és közben oxfordi különtanárhoz járok? Szóval nem túl jó teljesítmény. A töri sem rossz, mert négyes vagyok belőle, mint mindig, de azt mondta a töritanár, hogy ha az utolsó tézém is ötös lenne, akkor elgondolkodna az ötösön, de tavalyhoz képest nagyon szépen feljöttem. És ez jó volt. Nem azt várom, hogy simogassa meg a fejem az összes tanár, hanem azt, hogyha fektetek valamibe munkát, akkor azt vegye észre, olyankor is, ha a jegyeim változatlanok. És most már tudatosítanom kell magamban, hogy ezt a két és fél évet komolyan fogom venni. Vagy legalábbis komolyabban.
Na. Mindennek ellenére nehéz elhinni, hogy jó volt a napom, de az volt, nagyon örültem az avatar-figurának, meg a suliban is jó volt, annak ellenére, hogy Szebi összeveszett Nórával, úgyhogy most nem tudom, mi van, de igazából nem is köt le. Aztán mikor hazajöttem, jött Réka, és röhögtünk, két és fél órát volt itt, aztán hazament. Utána végighallgattam a Magashegyi CD-t, aztán nagyon jót mozogtam a Peacockra meg a Fireworkre, most pedig töltöm az iPodot, eszek, és blogolok. Hamarosan megyek fürdeni. (Jaj.)
Óóóó, óóóó, reggel befejeztem a Hívj be!-t, és nagyon jó volt, úgy tetszett a vége, és azt a medencés jelenetet is annyira jól láttam magam előtt! És tök durva volt, mert reggel 6.20-kor felkeltem teljesen magamtól kinyíltak a kis szemeim, pedig csak hétkor szokott anya ébreszteni, és fél óra alatt elolvastam a végét, aztán nagyon lassan készültem el, mostanában kevesebb, mint fél óra alatt szoktam, de ma majdnem háromnegyed óra volt, igaz, hogy nem találtam a nagyon szép fekete melltartómat (meglett a selyemtangám! úgy látszik, Rékának kellett idejönnie, hogy meglegyen, mert amióta megvettük, nem találtam sehol, pedig háromszor kipakoltam érte minden fiókot, utána pedig, amikor éppen elmeséltem Rékának, hogy egyszer volt rajtam, utána pedig eltűnt, belenyúltam a fiókba, és ott volt. ez mi?), de utána azzal bíbelődtem leginkább, hogy megálltam egy helyben, és legalább két percig mozdulatlanul gondolkodtam a könyvön, majd megrántottam a vállam, és tovább készülődtem. Ezt vagy ötször eljátszottam. Aztán a kocsiban sem szólaltam meg, mert továbbra is gondolkodtam. (:
Na mindegy, összességében jó volt ma. Főleg hogy meglett a bugyim. :D
Viszhall.
(Amúgy a fizikatanárnő nem tudom, hogy lehet egyáltalán tanár. Ilyen volt a múltkor:
Felírja a táblára: - Visszintes.
Én: észre sem veszem, mert nem is nézek a táblára, csak írom, amit diktál.
Viktor: - De azt nem úgy kell írni.
T: - Hanem, hogy?
V: - Víz-szintes.
Én: felnézek a táblára és konstatálom a helyzetet. elborzadva - TANÁRNŐ!
V: - Ugye, hogy nem úgy kell írni?
Én: - Nem! Tanárnő, az úgy van írva, hogy víz-szintes! Tudja. (elmutogatom a kezemmel) Mert az a víz áll így.
T: - Igen? Ennek van valami köze a vízhez?
-.-' Nem, nincs. Tök jó, hogy egy fizikatanár ilyesmit nem tud.)
Köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése