departure lounge

Ülünk valami óra közepén.
Ő: - Amúgy ribanckodásnak hívják.
Én: - ... Mit?
Ő: - Amikor valaki úgy tartja a kezét.
Én: - ... (mindig gyors a felfogásom) Olvastad a blogom?
Ő: - Mindig olvasom. És kurvák szokták azt csinálni.
Én: - Jó, de Boniface-nek mégsem írhatom, hogy ribanckodik.
Ő: - Miért?
Én: - Hát mert ő fiú.
Ő: - És?
Berekesztjük a beszélgetést, majd körülbelül tíz perc múlva hangosan felröhögök, amint elképzelem, hogy ezt írom Boniface szemszögéből: "Ribanckodva felnéztem a plafonra - úgy, ahogy a kurvák szokták csinálni -, és elgondolkodtam. " Végül nem írtam semmit, csak azt, hogy elgondolkodtam, és közben a plafonra pillantottam, mintha ott sejteném a választ, estébé, estébé. Először azt akartam, hogy morzsolgattam az ujjaimat, de akkor senki nem jött volna rá, hogy mire gondolok, és igen hülyén is jött volna ki.
De Szebi olyan aranyos volt, ahogy adta a tanácsait. (: Íííímádom.
Ja, és mondott még egy ilyet is:
- Ja, és azt is olvastam, amit a veszekedésünkről írtál. Tudod, mit csináltam volna veled? Így megrángattalak volna a nyakadnál fogva. De én úriember vagyok. Bizony.
Jó estét.