Minden csodálatos. Szebi viszont már most hiányzik, és megint egész hétvégén nem látom, csak hétfőn találkozok vele újra. Úúútálom, amikor nem találkozunk. És azt is utálom, amikor kijelenti, hogy majd én hívjam fel, amikor akarom, mert az olyan, amikor éppen nem hívom, mintha nem akarnám. És kicsit sem vagyok idegbeteg.
Ma egyébként akváriumszerző-akción voltunk, mert azért nem olyan egyszerű egy 50 literes akváriumot hazavinni, és az, amiben Zakumi, Szebi mexikói axolotlja volt, eltört. Vagyis alul volt rajta egy repedés, ami annak volt köszönhető, hogy Andi egyedül próbálta meg elbírni és kitakarítani, és valószínűleg nekivágta a mosdónak, és ezt a repedést most szépen szétnyomta a víz. Aztán hallottunk egy rohadt nagy durranás, körbenéztünk, majd mivel nem láttunk semmit, beszélgettünk tovább. Utána pedig észleltük, hogy a szekrényen csorog a víz, és félelmetes mennyiséggel fogy, majd 50 liter víz szépen eláztatta Szebi összes ruháját és a padlót, a szekrény teteje felázott, Zakumi meg majdnem megfulladt. Szóval éppen annyi időnk volt, hogy kitakarítsuk neki a kicsi akváriumot, és vizet forraljunk, mert csapvízbe nem lehet csak úgy hirtelen beletenni, hanem vagy felforralod, vagy hagyod egy fél órát állni a vizet, és úgy teszed bele. Végül vettünk egy újat, ami sokkal jobban néz ki, mint a régi, mert homorú. Mondjuk fogalmam sincs, hogy miért lehet ilyen érzékeny a nem-állott vízre, meg arra, ha éppen nincs levegőztetője, amikor Mexikóban a csatornában él. Jó, nem ez az albínó fajta, de hát ennek csak annyival több az igénye, hogy nem bírja a fényt annyira, gondolom én, vagy még az se, mert a fekete sem tudja becsukni a szemét, meg az albínó sem. Na mindegy, nem tudom.
Most azonban megyek Miklósra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése