Ó, milyen kemény érveim voltak az Ayden 1. részében: "Persze tudta, hogy ez hálátlan dolog, de akkor is." Hogy lehet ilyet írni? Meg hogy ilyen kedvesen kiszólok az olvasóhoz, hogy "mintha azt éreznéd, hogy van melletted egy csomó fa", mi ez a megfogalmazás? Meg miért írok ilyeneket, hogy "mondjuk"? Úristen, remélem, a többi regényemben nincsenek ilyenek. De ezek persze nem annyira gázak, ha e/egyben van írva, mert akkor gondolkodik magában az ember, és gondol olyanokat, hogy "mondjuk", de még ott sem túl jó. Aaaa.