you make me wanna listen to music again

Itt vagyok éppen a Laurámnál, szokásos hétfői látogatásomat téve meg, és igazán ittalhatnék, csak nem teszek ilyesmit, mert annyira nyomorult vagyok, és (nem ateista, hanem az, aki nem bírja, ha felborítják a napi rutinját), szóval nem rugalmas, hogy inkább hazamegyek. De az egyáltalán nem zavar, hogy sokáig maradok itt, sőt, még örülök is neki, amikor azonban belegondoltam, hogy nem megyek ma haza, hanem minden másképp lesz, mint ahogyan elterveztem, légszomj tört rám. Aztán még inkább légszomj tört rám, mert nagyon megijedtem, hogy Laura mérges lesz rám és örökre utálni fog, amiért nem maradok itt, mert én ezt tettem volna szerintem a helyében. Nem tudom, mi ütött belém, szerintem idióta vagyok, de nem azzal van problémám, hogy itt maradjak, hanem azzal, hogy már végiggondoltam, mit csinálok este (semmit), és most nem mehetek haza - leginkább aludni. Vagy nem tudom, mi van velem. Na mindegy, rájöttem, hogy ezen a laptopon is képtelen vagyok gépelni, úgyhogy inkább nekiállok annak a szörnyű önéletrajznak, amit nyelvtanból kell írni. Undorodva pillantok táskám felé. Mindjárt mmozdul a kezem, és kiveszem belőle a nyelvtanfüzetet. Kinyitom. És írni kezdek. Fúúúj, de utálok gombnyomásra alkotni, mondjuk azért, mert nem vagyok rá képes, és amit így csinálok az mindig szörnyű erőltetett és szar lesz!