so stop writing prescriptions for more ritalin

De miért kell felbosszantani? Miért kell felbaszni? Miért kell valami olyan (utolsó csöves csicskának, ha az ő saját szintjén akarom megnevezni) embernek megszólni engem/ beszólni nekem, aki egyrészt nem ismer, másrészt soha egy rohadt rossz szót nem szóltam rá, sem a szemébe, sem a háta mögött? Miért kell olyasmikről beszélnie, amihez semmi köze nincsen, amiről nem tud semmit, ami nem tartozik rá, és amitől, ha mondja, teljesen idegennek, meztelennek érzed magad, ráadásul úgy, mintha betörtek volna a lakásodba, és te bemész, de sehol nem érzed már magadat, csak a betörőket, mert felforgatták a személyes dolgaidat? Miért olyan hülye ez a szerencsétlen ember, hogy egyrészt nem is érzi a szavainak a súlyát, másrészt a te szavaidnak a súlyát sem érzi, tehát semmivel sem tudod megbánatni addig, amíg nem mész le az ő szintjére? Miért kell komolyan vennem az ilyen komolytalan embereket is, akikre egyébként semmi szükség nincs a világban? Miért vannak egyáltalán a világon olyan emberek, akikre semmi szükség nincs? És ha már nem áldotta meg őket senki semmiféle értelemmel, akkor meg miért nem az okos emberekhez csapódnak, miért nem figyelnek oda rájuk, és miért nem csinálják, amit mondanak nekik? Miért teszik azt egyes emberek, hogy az egyik pillanatban még teljesen jófejek, a következő pillanatban meg hátbatámadnak? Miért kell nekem szegezni egy olyan primitív kérdést, hogy "mi a fasz van?", ha ránézek? Mondjuk különben sem szívesen nézek rá, mert olyan ronda, hogy kisül a szemem, de hát ezt csaknem mondom meg neki, és nem azért, mert félek tőle, hanem van normális értékrendem, és nem vágom az összes véleményem olyan embereknek az arcába, akik nem kíváncsiak rá. Miért kell az ilyen jelentéktelen, személytelen suttyó parasztoknak is annyira kikészítenie engem egy apró vitával, amitől fél óráig úgy remegek, hogy alig bírok állni, és a végén elbőgöm magam? És nem azért bőgöm el magam, mert megbántott vagy mert érdekel a véleménye, hanem azért, mert olyan dolgokban turkál, ami nem tartozik rá, és azért, mert ideges vagyok. Hogy jön ahhoz egy ilyen ... ember, hogy nekem egyáltalán mondjon valamit? Ha meg nem tud építőt mondani, akkor minek szólal meg? És mindezeket nem mondhatod meg neki, mert nem érti, csak néz a buta uborkafejével. Ha azt mondod neki, a kurva anyád, azt bezzeg megérti. Hát... nem mondok én már semmit. És csukva tartom a szemeimet, hogy nehogy véletlenül ránézzek valami olyan emberre, aki ezt sértésnek veszi. Ja, egyébként mindenki tudja meg, hogy én, aki egész nap nem is szólalok meg túl hangosan, és az idő legnagyobb részében a helyemen ülök, naponta kábé tíz emberhez szólva hozzá, "teszem magam a fehér gatyámban". Most akkor az egész életével csak annyi volna a problémája, hogy nekem van fehér gatyám, neki meg nincs? Akkor ez egy boldog ember, és irigylem. Amúgy is nagyon irigylem néha a degenerált, primitív embereket, mert nem kell olyasmikkel megerőltetniük az agyukat, mint a gondolkodás.